Jobs lemondása után is innovatív maradhat az Apple

Jobs lemondása után is innovatív maradhat az Apple

2011. augusztus 29. 11:53, Hétfő
A Foxconn és a Quanta illetékesei egyaránt úgy vélik, hogy az Apple Steve Jobs után már nem lesz annyira innovatív, mint korábban. A folyamatból a HTC és a Samsung profitálhat. Ezt a véleményt azonban több szakértő sem osztja.

Steve Jobs lemondása váratlanul érte a piac szereplőit. Az Apple tajvani beszállítói arra számítanak, hogy a szakember távozása egyaránt hatással lesz nem csak az Apple megítélésére, hanem a vállalat kreativitására és innovációs erejére is. A céggel konkuráló HTC és Samsung sokat nyerhet az ügyön, megnövelhetik a befolyásukat. Ezt tudta meg a Foxconn Electronics és a Quanta Computer illetékeseitől a DigiTimes tajvani IT-hírportál. Steve Jobs távozása ugyanakkor kevéssé lesz majd hatással a különböző megrendelésekre, ami elsősorban arra vezethető vissza, hogy Jobs utódja, Tim Cook eddig is az Apple operatív üzleti vezetőjeként dolgozott.

A Quanta Computer az Apple legfontosabb partnerének számít a Macbook Air összeszerelése során, míg a Foxconn Electronics nem csak beszállítója az Apple-nek, hanem a cég termékeinek egyik legfontosabb viszonteladója is. Piaci elemzők ugyanakkor nem feltétlenül osztják a két cég képviselőinek a véleményét. Udo Nadolski, a Harvey Nash IT-cég ügyvezetője szerint Steve Jobs háttérbe vonulása ellenére az Apple még sokáig sikeres lesz. Ez annak is köszönhető, hogy Jobs a felügyelőtanács vezetőjeként, egyben fontos stratégaként továbbra is meghatározó pozícióban marad. Ráadásul Tim Cook régóta Jobs kollégája, így biztosra vehető, hogy tovább fogja vinni az Apple innovációs kultúráját.

Bruno Weisshaupt üzleti tanácsadó ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy nem csak az alkalmazások irányítják a világot, vagyis fontos, hogy az emberek be tudjanak azonosítani egy céget. Ehhez pedig kell egy arc. A Google számára az ázsiai gyártók nem annyira fontosak, az Apple azonban nem engedheti meg magának, hogy meghatározó arc nélkül maradjon. Az ugyanakkor biztos, hogy az Apple marketingügyekben sokat fog veszíteni. Steve Jobs fellépéseit, termékbemutatóit nehéz, ha nem lehetetlen lesz pótolni. Az Apple éppen ezért könnyen lendületet veszíthet. Kérdéses, hogy Tim Cook ebben a szerepkörben képes lesz-e egyáltalán pótolni a távozó szakembert, s ha igen, mennyire?

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások