Hosszú időre rács mögé kerülhet a kriptopápa

Hosszú időre rács mögé kerülhet a kriptopápa

2023. október 9. 00:16, Hétfő
A manhattani szövetségi bíróságon megkezdődött Sam Bankman-Fried tárgyalása, ahol az ügyészek szerint az FTX alapítója hazudott az ügyfeleknek, míg a védőügyvédek szerint csak azt akarta megakadályozni, hogy a kriptopénz tőzsdéje összeomoljon.

A büntetőeljárásban eljáró ügyészek szerint Sam Bankman-Fried, a csődbe ment FTX kriptopénzváltó alapítója szándékosan "hazudott a világnak", ami az elmúlt évtizedeik egyik legnagyobb pénzügyi csalásához vezetett. Az ügyvéd egy egészen más narratívát terjesztett elő: a volt kriptomogul csak egy jó szándékú vállalkozó volt, aki jóhiszeműen cselekedett, hogy sikeressé tegye a cégét, és nem állt szándékában senkit sem becsapni. Ezek az érvek állnak a perének középpontjában, amely a legjelentősebb elszámoltatás a tavaly év elején csalásért elítélt Theranos alapító, Elizabeth Holmes ügye óta. A 31 éves Bankman-Fried egyik napról a másikra lett kócos hajú milliárdos, de tavaly összeomlott az egykori kripto csodagyerek cége és elpárolgott a vagyona. A vád szerint az FTX ügyfelei által rábízott 10 milliárd dollárt mindenféle személyes projektre, többek között kockázati tőkebefektetésekre, politikai adományokra és luxus ingatlanok vásárlására használta fel.

"Úgy tűnt, hogy Sam Bankman-Fried a világ tetején van" - mondta Thane Rehn ügyész a manhattani szövetségi bíróság zsúfolásig megtelt tárgyalótermében. "Mindez hazugságokra épült." Bankman-Fried ügyvédje, Mark Cohen szerint viszont csak viharos helyzetbe került egy jóhiszeműen működtetett vállalkozás. Az ügyészségnek az ügyfeléről alkotott képét egy gonosztevő karikatúrájának nevezte, amely eltorzítja a tényeket. Bankman-Fried az elmúlt hét hetet börtönben töltötte. Tárgyalása nem csak az FTX bukásáról, hanem az egész kriptopénz-iparágról szóló nagy figyelemmel kísért közgyűléssé vált. A Bitcoinhoz és az Etherhez hasonló digitális érmék iránti őrület hétköznapi befektetők millióit ragadta magával, mielőtt a piac tavaly összeomlott, elsöpörve rengeteg ember megtakarításait és csődbe küldve egy sor startupot.

Az FTX a világ egyik legnagyobb kriptovaluta-tőzsdéje volt. Lehetővé tette az ügyfelek számára, hogy a digitális valutákat más digitális valutákra vagy hagyományos pénzre cseréljék, és létrehoztak egy FTT nevű saját kriptopénzt is. A bahamai székhelyű vállalat az Egyesült Államokban nem legális, kockázatos kereskedési lehetőségekre építette üzletét. A gondok akkor kezdődtek, amikor Changpeng Zhao - egy másik kriptotőzsde, a Binance vezérigazgatója - ki akart szállni az FTX-ből, és részesedéséért cserébe nem dollárt, hanem csak FTT tokeneket kapott. Ezeket el akarta adni, mert aggódott az FTX pénzügyi stabilitásával kapcsolatban. Zhao eladási szándéka nyomán bezuhant az FTT árfolyama, és ez megijesztette a befektetőket. A kereskedők megrohanták az FTX-et, aminek következtében a vállalat 8 milliárd dolláros minuszba került. A Binance először kölcsönt ajánlott fel a vállalat megmentésére, de később visszalépett, így az FTX november 11-én kénytelen volt csődöt jelenteni.


Az összeomlás után Bankman-Fried az iparág túlkapásainak szimbólumává vált. Hatalma és befolyása csúcsán tőzsdéjét 32 milliárd dollárra értékelték, őt magát pedig széles körben olyan vezetőként üdvözölték, aki képes volt a homályos kriptotechnológiát a globális pénzvilág főáramába emelni. Az FTX bahamai bázisáról magánrepülőgépen repkedett Los Angeles-i és washingtoni találkozókra, ahol hírességekkel és politikusokkal barátkozott, nem mellesleg a Demokrata Párt egyik legnagyobb adományozója volt, fotója óriásplakátokon és magazinok címlapján szerepelt. Azonban a csőd után az amerikai tőzsdefelügyelet, a SEC által indított vizsgálatok során kiderült, hogy az FTX-ről egyszerűen átszivattyúzta az ügyfelek pénzét egy általa alapított másik kriptovaluta platfom, az Alameda Research támogatására. Decemberben csalással vádolták meg Bankman-Friedet, ezért letartóztatták a Bahamákon és kiadták az Egyesült Államoknak.

Miután az FTX csődöt jelentett, Bankman-Fried kiterjedt médiakörútra indult, interjúkat adott a The New York Timesnak és a Good Morning Americának. Még házi őrizetben is adott interjút, többek között a The New Yorker című lapnak. Bankman-Fried azt hihette, ha elmagyarázza a dolgokat, mindenki úgy gondolja majd hogy amit tett, az hiba volt, nem pedig bűncselekmény. Az ehhez hasonló nagy jogi ügyek gyakran hoznak napvilágra kínos levelezéseket és nem kérdés, hogy a per kínos az egész kriptoipar számára. A pikáns részletek, minthogy a barátnője és egy gyerekkori barátja tanúskodik ellene, a drogfogyasztás és a bonyolult szerelmi élet azt is magukkal hozzák hogy a nyilvánosság valószínűleg nagy figyelemmel kíséri majd a tárgyalást.


Jelenleg hét vádpontban folyik ellene eljárás, többek között azzal vádolják, hogy becsapta az FTX ügyfeleit és hitelezőit. Az FTX csődje nyomán a kriptopiacok összeomlottak, ami perek tucatjaihoz és több tízmilliárd dolláros veszteségekhez vezetett, világszerte számtalan ember vagyona vált semmivé. Bankman-Fried ártatlannak tartja magát, ugyanakkor ha elítélik akár életfogytiglani börtönbüntetésre is számíthat. Ügyvédeinek nem lesz egyszerű dolga, mert három legközelebbi barátja is bűnösnek vallotta magát, és beleegyezett a vádalkuba - köztük a barátnője, Caroline Ellison, aki az Alameda Research nevű fedezeti alapot vezette, amelyet Bankman-Fried indított. Az ügyészek Bankman-Friednek nem ajánlottak vádalkut.

Az ügyészek több millió oldalnyi digitális bizonyítékot gyűjtöttek össze, köztük elektronikus és normál leveleket, továbbá számítógépes kódrészleteket, amelyekből kiderült, hogyan áramlott az ügyfelek FTX-nél tartott pénze az Alamedába. Rendelkeznek egy hangfelvétellel az FTX összeomlásának hetéből, amelyen Ellison beismeri, hogy Bankman-Frieddel együtt dolgozott az ügyfelek betéteinek ellopásán. És megnyertek egy sor tárgyalás előtti vitát, ami lehetővé teszi számukra, hogy olyan bizonyítékokat mutassanak be, amelyeket Bankman-Fried vitatott, és megakadályozzák, hogy a jogi csapata bizonyos védekezési módokat alkalmazzon.

Bankman-Fried ügyvédje, Mark Cohens szerint ügyfele nem egy szélhámos, hanem egy "matekos stréber, aki nem ivott és nem bulizott", Végigvezette az esküdteket az FTX történetén, azzal érvelve, hogy Bankman-Fried az ügyfelei érdekében cselekedett, még ha nem is mindig a helyes döntéseket hozta. "Egyetlen ember, egyetlen vezérigazgató, különösen Sam nem lehetett mindenhol és mindenben ott" - mondta Cohen. Támadta Ellison és a többi együttműködő tanú szavahihetőségét is, rámutatva, hogy ők csak megpróbálják elkerülni a hosszú börtönbüntetést. Azt mondta, hogy Bankman-Fried sürgette Ellisont, hogy az Alameda kereskedelmi tevékenységét fedezzék, de ő figyelmen kívül hagyta őt, ami néhány olyan problémához vezetett, amelyek az üzleti birodalom összeomlásához vezettek. "Figyelembe kell venni, hogy Sam mit mikor tett és mit mikor mondott" - mondta. "Olyan üzleti döntéseket hozott, amelyeket akkor helyesnek tartott, amikor meghozta őket".

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások