Jujj, éreztem, hogy valami nem stimmel a hajó fõosztályok terén, de csak nem esett le a tantusz, mert már kissé kómás voltam, tehát helyesen:
Korvett: 1000-1500 tonnáig, kis méretû hajó, általában partmenti feladatokhoz Fregatt: 2000-3000 tonnáig, közepesen kis méretû hajó, nyilt tengeri általános feladatokra (konvojkiséret, nagyobb hajók kisérete, stb.) Romboló: 5000-7000 tonnáig, közepes méretû hajó, már komoly harci erõvel, nagyobb flottáknál anyahajó-kisérõ feladatkörben használják Cirkáló: 5000-7000 tonnánál nehezebb, nagy méretû hajó, sokszor kisebb flották vezérhajója
Tudni kell, hogy nincs egységes, pontról-pontra lefektetett és általánosan elfogadott meghatározás, pl. az Oroszok az anyahajójukat "Nehéz Repülõgéphordozó Cirkálónak" nevezik, máshol pedig politikai okból Korvett besorolást adnak egy 2000 tonnás hadihajónak.
Jó kérdés. Még az USA-ban is sokan kritizálják a STRYKER Brigade elvet (egy teljesen STRYKER jármûvekre épülõ katonai egység). Az fõ érvelés a Stryker mellett az, hogy a Humvee-nál és a sima teherautónál jobban védett (csaknem 3 millió $-ért azért ez nem túl sok...). Némi zavar, hogy a Stryker egységek olyan egységeket váltanak Irakban, akiknek M2A3 Bradley-uk volt, amely nem csak erõsebb páncélzattal és fegyverzettel rendelkezik, de úszóképes is. Jelenleg az a fõ vélekedés, hogy a Stryker Brigade helytállásától függ, mi lesz a Stryker sorsa. Ha leszerepel Irakban, akkor valószinüleg felülvizsgálják a programot.
A végére egy idézet: "It's not a fighting vehicle. It's a carrier vehicle," said Maj. Chuck Hodges...
Ez nem egy harcjármû. Ez egy szállitó jármû - Chuck Hodges Õrnagy
Jelenleg a haditengerészeteknél eluralkodott a "lopakodómánia", a hajók fõ felderítési eszköze ugyanis a radar, és az eddigi hajók fedélzete álltalában úgy nézett ki, mint egy akadálypálya, rengeteg korláttal, mindenféle antennaárbócokkal, fegyverálványokkal és egyébb, a radarhullámok számára 'kedves' dologgal. A jövõ hajói szinte teljesen sima felépítménnyel készülnek, a korlátok leszerelhetõek, így harci helyzetben ezzel is csökkenti a hajó radarképét. A legtöbb tengerparti állam csak korvett méretû (max. 1000-2000 tonnás) hadihajókkal rendelkezik, viszonylag kevés ország engedhet meg ennél nagyobb hajókat, de még így is csaknem két tucat ország rendelkezik rombolókkal (~2.000-7.000 tonnánás) hadihajót, és csak 6 ország rendelkezik modern, cirkáló méretû hajóval (5.000-7.000 tonnánál nehezebb). A közeljövõ az újabb hajók egyre magasabb árai miatt a közelmúlt tendenciát mutatja - a legtöbb ország viszonylag kis méretû, néhányszáz tonnától egy-két ezer tonnáig terjedõ kisebb (partmenti) hajót szándékozik építeni/venni, de még a gazdagabb országok is csak max. néhány rombolót szándékoznak építeni (kivéve az USA), cirkáló méretû hadihajót jelenleg egyedül az USA fejleszt.
A hajók fejlesztése terén elõrelépést a mûanyagok egyre nagyobb mértékû felhasználása jelent, már többszáz tonnás õrhajók is készülnek szénszál erõsítésû mûanyagból. Kisérleteznek két- vagy háromtestû hajókkal, de egyenlõre csak partmenti õrnaszádoknál illetve szállítóhajóknál alkalmazzák ezt a megoldást.
A Svéd Visby-osztályú korvett. Látható, mennyire letisztult felületek alkotják testét.
A Norvég Skjold-osztályú sekélyvizi õrnaszád. Csúcssebessége 100km/h felett van.
A hajók radarját zárt radardómban helyezik, illetve az újabb tervek szerint teljesen sík antennákat készítenek, amelyeknél a radarhullámokat elektrommágneses elven írányítják - ez az elv repülõgépradaroknál már most is mûködik. A rakétaindító konténereket besülyesztik a hajótestbe, álltalában függõleges helyzetben, és a rakéta az indítás után fordul csak rá célpontra - ezt a megoldást hívják Függõleges Inditórendszernek (VLS - Vertical Launch System). Az USA-ban fejlesztenek egy hajófedélzeti lézerágyút, amely a Phalanx-rendszert váltaná ki, és amely lézersugarakkal semmisítené meg a közeledõ rakétákat ill. lövedékeket - ennek várható rendszerbe állása 2010 elött nem várható.
Fantáziakép az amerikai DD-21 Zumwalt rombolóról, amely várhatóan 2011-ben fog szolgálatba állni.
Látható a VLS rendszer mûködés közben, amint egy Tomahawk robotrepülõgépet indít.
Anyahajók tekintetében vegyes a felhozatal, az igazi nagyhatalmak rendelkeznek csak teljesértékû anyahajóval (USA: 12db, Franciaország: 2db, Oroszország: 1db - elavult anyahajóik vannak még Braziliának és Indiának), továbbá kisebb hatalmak rendelkeznek még STOVL (Rövid felszállóútat igénylõ, Helyben leszálni képes) vadászgép üzemeltetésére alkalmas anyahajókkal (Anglia: 3db Olaszország: 1db, Spanyolország: 1db, Thailand (magyarul hogy is nevezzük? :)): 1db - ezek kivétel nélkül valamely Harrier tipussal vannak ellátva jelenleg, és jó részük valószinüleg az F-35-re fog átállni majd. Jelenleg Anglia kettõ, Franciaország egy nagyobb anyahajó építését tervezi, az USA pedig szeretné állandó szinten tartani anyahajói számát.
Egyenlõre komolyabb fejlesztésnek csak azt lehet tekinteni, hogy a forgó radarantennákat itt is síkantennás egységekkel kivánják kiváltani, illetve a gõzkatapultokat elektromágneses gyorsítósinekkel szándékoznak lecserélni. Jelenleg csak az USA és Anglia tervezi személyzet nélküli harci gépek rendszerbe állítását, de ez várhatóan nem következik be a 2010-es évek közepe elött.
Az Angol (és elképzelhetõ, hogy a Francia) haditengerészet közeljövõben építendõ hajójának fantáziarajza. Ezt a hajót már kifejezetten az F-35-ös vadászbombázók számára építik.
Tengeralatjárója több, mint két tucat államnak van, de nukleáris meghajtású csak ötnek (USA, Oroszország, Kína, Anglia és Franciaország - India egyes hírek szerint Oroszországtól szándékozik ilyen tengeralatjárókat vásárolni). A tengerlatjárók terén döbbenetes újítások nincsenek, a nem-nukleáris készülõ hajók hagyományos dizel-elektromos meghajtással készülnek. A hajók merülési mélysége sem növekedik várhatóan, továbbra is 300 méter körül lesz a merülési határ a legtöbb várható tipus számára. Az Egyesült Államok letett az SSN-21 Seawolf-osztály szélesebb körû rendszeresítésérõl, mivel az ára ehez túl magas, így 3db legyártott hajó után leállították a programot. A kiöregedõ Los Angeles-osztály leváltására a Virgina-osztály szolgál majd, ebbõl az elsõ hajó elméletileg idén lép szolgálatba - a hajó azonban a Los Angeles-osztály modernizálásának tekinthetõ inkább. Oroszország anyagi helyzete miatt nem képes kellõ mértékû fejlesztésekbe fogni - 1995 után hat évet kellett várni, hogy újra elkészüljön egy tengeralatjárójuk. Kína jelenleg 6-8 db Nukleáris vadász-tengeralatjárót épít, ezek 2005-2010 között kerülnek rendszeresítésre, de technikai szinvonaluk kb. 15-20 évvel elmarad a Nyugati tengeralatjáróktól.
Az új Virgina-osztályú vadásztengerlatjáró fantáziarajza.
Nukleáris csapásmérõ erõvel rendelkezõ tengeralatjárókkal szintén az az öt ország rendelkezik, akiket fent már felsoroltam. Az USA számára a START II. 2002-tõl 14db ilyen hajót engedélyez, ezért 4 Ohio-osztályú hajóját átalakította, ezek vagy robotrepülõgép-indító hajókká alakítják át (nem kevesebb, mint 154db Tomahawk robotrepülõk számára), illetve az US NAVY "SEAL" különleges egységei számára tenger alatti bázisul szolgálnak, amelyrõl rejtetten, a víz alól indulhatnak bevetésre, és onnan ide térhetnek vissza (az átalakított hajók akár 102 (!) SEAL katonának nyújtanak majd otthont). Oroszország nukleáris csapásmérõ ereje jelenleg a már kissé elavult Delta III. és IV. (Orosz.: Kalmar és Delfin, 3db illetve 6db) és a modernebb Tájfun (Orosz: Akula, 3db) osztályra korlátozódik. 1996-ban elkezdtek építeni egy modern tengeralatjárót a Delta-osztály kiváltására, de a pénzhiány miatt olyan lassan készül az elsõ példánya, hogy nyugati oldalak szerint 2010 elött nem várható vízre bocsátása. Kína terveiben szerepel 4-6 db csapásmérõ tengeralatjáró elkészítése, de ezek várhatóan csak az évtized második felében készülnek el, és technikailag a Delta IV. szintjén mozoghatnak.
Látványos rajz egy Tájfun-ról.
mer gyíkok... egyébként énsem értem, de Cifu elmondja
Kézifegyverek terén egyenlõre látványos fejlõdés/fejlesztés nem várható. Hiába vannak fejlesztések akár kész fejlesztések (pl.: hüvelynélküli fegyver (HK G11K2), akár forradalmian új megoldások (MetalStorm)), azok általában nem nyújtanak akkora pluszt, mint amennyivel többe kerülnek. Az fõ irányvonal jelenleg a számítógépes célzás-rásegítés, mint amilyen az M29 OICW illetve az FN F-2000-ben már megvan.
A gyalogságnál az USA jelenleg a "Land Warrior" programra koncentrál. Ennek lényege a "digitális hadviselés", vagyis kicsit olyan, mint amit az ALIENS c. filmben már elõre vetítettek. Minden katona rádió adó-vevõvel rendelkezik, amely azonban nem csak hangot, hanem adatokat is közvetít, a katona kamerájának képét látják a parancsnokságon, ahol az elöljáró mindig azonnal értesül a történésekrõl, és személyreszabottan adhat parancsokat katonáinak, a katona szemüvegén pedig megjelennek a fontos információk, mint a környék térképe, rajta pedig bejelölve a saját valamint az ismert ellenséges egységek helyzete. A fegyverén lévõ kamerát használva képes akár úgy is tüzet nyitni, hogy a fejét ki sem dugja a fedezékbõl, csak a fegyverét. A rendszer egyenlõre még messze nem tökéletes, de ha mûködni fog, akkor jelentõsen javíthatja a hatékonyságot, és a remények szerint teljesen kiiktatja a baráti tûz veszélyét.
A Land Warrior rendszer tesztelés alatt.
A jelenlegi felszerelés még elég nagy és nehézkes, de a tervek szerint a sorozatpéldányok egyenesen a katona felszerelésébe lesznek beépítve, és tömegük is elhanyagolható lesz.
A másik, még ennél is hihetettlenebb terv az Exoskeletonok használata (az Exo jelentése külsõ, kivülálló, a Skeleton a vázat jelenti itt, eddig általam hallott magyar megnevezése talán a "Harci Váz" volt). Az Exoskeleton feladat a katona erejének és állóképességének növelése lesz, segítségével a jelenleg már közel 80kg-os felszerelés súlya immár nem a katona testét nyomja, hanem annak tömegét átveszi az exoskeleton, így a katonának kisebb erõkifejtésre van szüksége a mozgásra, és ezáltal kevésbé fárad ki. Ráadásul az exoskeleton segítségével még nehezebb fegyvert, még több lõszert, még jobb kommunikációs felszerelést és még jobb páncélzatott viselhet a katona, akinek a harcértéke ezáltal jelentõsen megnõne. A DARPA (Defence Advanced Research Projects Agency - Védelmi Fejlesztési és Kutatási Programok Ügynöksége) mintegy évi 50 millió $-t fordít jelenleg az ezzel kapcsolatos kutatásokra. A jelenlegi tervek szerint az Exoskeleton energiaellátásáról egy kis méretû gázturbina által hajtott generátor gondoskodik majd.
A DARPA számára készült fantáziarajz egy Exoskeletont használó katonáról
Továbbá tervezik olyan kis méretû robotok alkalmazását, amelyek a katonák munkáját könnyítené meg. Itt pl. kis méretû robothelikopterekrõl van szó, amely felderíti a környéket, gumikerekes szállítórobot, ami 1 tonnányi felszerelést/utánpótlást vihet magával és hasonlók.
Nagyobb bajban vannak viszont a "hagyományos" száraföldi jármûvek terén, több, mint 10 különbözõ program foglalkozik a jövõ katonai igényeit kielégítõ jármûveivel. Egységes terv nincs, még az sincs eldöntve, hogy gumikerekes, avagy lánctalpas jármû legyen az. A legtöbb tervezet szem elött tartja azt, hogy a jövõ jármûvei minél könnyebbek legyenek, hiszen a légi szállíthatóság szinte minden tervnél követelmény.
Jelenleg a legálltalánosabb elv a gumikerekes gyalogsági harcjármûvek fejlesztése, szinte minden hadsereg tervezi ilyen eszközök nagyobb számú rendszeresítését. Ezek jellemzõen 10-20 tonna közötti tömeg mellett képesek 8-12 fõ szállítására, és elég tûzerõvel rendelkeznek ahoz, hogy kellõen támogathassák õket harchelyzetben (jellemzõen nehézgéppuskákról, gépágyúkról illetve páncéltörõ rakétákról van szó). Jellemzõen igyekeznek ezen jármûvek bázisán egyébb támogató jármûveket is létrehozni, mint pl. közvetlen tûztámogató (páncéltörõ rakétákkal vagy ágyúval felszerelve), közvetett tûztámogató (aknavetõvel vagy 155m-es tarackal felszerelve) ill. légvédelmi feladatkörben (gépágyúkkal és/vagy légvédelmi rakétákkal felszerelve), komplett családdá fejlesztve azokat.
Az MRAV Boxer, egy Európai közös IFV (Gyalogsági Harcjármû)
Egy Boxer, és elötte az, amit el kell szállítani...
Az USA jelenleg a STRYKER harcjármûcsaládot rendszeresíti, errõl már írtam bõvebben a #91-es hozzászólásnál. Jelenleg fojnak a kisérletek, hogy a harckocsikat hogyan váltsák le. Az egyik elv szerint kis méretû, torony nélküli harckocsikat kellene gyártani, amelyek légi szállításra is alkalmasak. Ugyanakkor vannak tervek az M1 Abrams család további fejlesztésére, elsõsorban a városi harc körülményeire való felkészítésére.
Egy változat a könnyû, torony nélküli harckocsira. A képen nem látni, de igen kis méretû, alig 2,4 méter magas.
Bármilyen hihetettlen, de a modern páncéltörõ rakéták már képesek akár a legjobban védett harckocsi semlegesítésére is. Éppen ezért kezdtek el olyan fejlesztésekbe, amelyek a rakéták semlegesítésére szolgálnak majd. Egyenlõre az orosz Arena és Sthora rendszerek vannak rendszerben, de egyre újabb és újjab rendszerek fejlesztésérõl vannak hírek. A legtöbbnél valamiféle elhárítólövedékkel vagy rakétával semlegesítenék a közeledõ páncéltörõ rakétát.
Na ez megér egy misét, megpróbálok egy is ismertetõt összedobni a fõbb irányvonalakról.
Légierõk
Az egyik legkomolyabb irányvonal a teljesen automata, vagy távolról irányított pilóta nélküli repülõgépek. Az F-35-re mondogatják, hogy az utolsó embervezette vadászgép lesz valószinüleg, mivel a vadászgépek manõverezõképességének egy ideje már a személyzet tûrõképessége szab határt. Hiába lenne képes egy vadászgép 20G-s fordulókra, ha a pilóta legjobb esetben is 12-14G-ig bírja (azt is csak igen rövid ideig), ezt is már speciális ruhában, utána elájul. A pilóta "eltávolításának" további elõnye, hogy sokkal egyszerûbb és könyebb lehet a gép, mivel a egy átlag vadászgépben bizony a pilóta és az õt kiszolgáló eszközök (mûszerfal, katapultülés, légkondicionáló-rendszer, stb.) akár egy tonnát is nyomhatnak. Jah, és azt is hozzá kell tenni, hogy nem kell számolni emberi veszteségekkel, ha egy gépet lelõnek az ellenséges vonalak mögött, nem kell mentõakciót szervezni, és egyebek. Jelenleg az USAF az X-45 jelzésû, kis méretû lopakodó csapásmérõ gépet teszteli, ez kb. egy tonnányi fegyverzetett tud magával vinni, és olyan kicsit, hogy egy nagyobb ládába bepakolva lehet szállítani, és egy C-17A 6db, egy C-5A 12db ilyen ládát szállíthat a cél közelébe lévõ reptérre, ahol szépen kicsomagolják õket, felállítják az irányítóközpontott (ami lehet, hogy egy konténerben el fog férni), és már indulhat is a bevetés. A NAVY az X-47 Pegasus gépet teszteli, ez hasonló az X-45-re, de kifejezetten arra készül, hogy anyahajókról induljon, és oda is érkezzen vissza. Nemrég az Európai EADS is neki kezdett a saját UCAV programjának (Unmanned Combat Air Vehicle - Személyzet nélküli Támadó Légi Jármû).
Egy X-45 UCAV bevetés fantáziarajza
A másik irányvonal az irányított energiafegyverek, elsõsorban a lézerek fejlesztése. Az energiafegyverek fõ erénye az, hogy fénysebességel haladnak, ami földi viszonylatban azt jelenti, hogy a lövés pillanatában máris eltalálja a célt - ezáltal minimalizálódik a reakcióidõ, vagyis az ellenfél egyszerûen nem tehet ekkor már semmit. Persze ez így nem teljesen igaz, hogy még a legerõsebb lézereknek is kell (akár) pár másodperc, amíg átégetik a rakéta vagy repülõgép burkolatát, és ez idõ alatt a lézernek pontosan ugyanazt a területett kell megvilágítania. További probléma, hogy az idõjárás jelentõsen befolyásolja a mûködését, vagyis egy felhõbe elbújt repülõget ilyen módszerrel egyszerûen nem képesek lelõni. Ettõl függetlenül komoly elõnyei vannak, mivel egyfelõl igen nagy távolságból is tüzet lehet nyitni (megfelelõ repülési magasság esetén akár 100km-nél is messzebbrõl), másfelõl a rövid reakció idõ miatt akár arra is lehet használni, hogy rakétákat lõjennek le vele. Az USA jelenleg két irányba kutakodik, egyfelõl egy Boeing 747-esbe szerelt kémiai lézerrel, amely az ellenséges terület határán cirkálva képes lesz majd arra, hogy az onnan kilõtt Föld-Föld rakétákat (mint amilyen a SCUD) megsemmisítse még a gyorsítási fázisban, az ellenséges terület fölött. A másik irányvonal a kisebb gépekre szerelhetõ fegyverek, beszélnek már olyanról, hogy a vadászgépek egy-egy nagy méretû konténert vinnének a szárnyuk alatt, az egyikben maga a lézer, a másikban az energiaforrást szállítva. A lézerrel képesek lennének akár 50-60 km-re (kellõ magasságból akár még messzebb) lévõ célokat is leküzdeni.
Fantáziarajz a YAL-1A-ról, amint lézerével Föld-Földrakétát semmisít meg.
A rajz azonban hibás - a lézersugarat szabad szemmel nem lehet látni, mivel Infravörös tartományban sugároz.
A csapásmérésre azonban továbbra is használnának ember vezette gépet - csakhogy az olyan gyorsan kell, hogy repüljön, hogy a hagyományos légvédelem semmit sem képes ellene tenni. Ennek az 1999 óta futó, "Long-Range Strike Aircraft" néven futó fejlesztés lényege egy olyan bombázó kifejlesztése, amely a jelenlegi B-1B és a B-52-es bombázókat váltaná le. A repülõgép csúcssebessége akár a Mach 4-et is elérheti, és képesnek kell lennie arra, hogy légi utántöltés nélkül képes legyen a repterétõl 4500km-re lévõ célpontot megsemmisíteni.
Fantáziarajz egy szuperszónikus bombázóról
Persze a világ más részein is vannak fejlesztések, de azok messze nem rendelkeznek akkora anyagi háttérel, mint az amerikai fejlesztések. Oroszországban pl. állítólag egy "plazma-álcázást" fejlesztenek, amelynek lényege, hogy a gép teste körül plazmaállapotú anyagot hoznak létre, amely elnyeli a radarhullámokat, így téve láthatattlanná a repülõgépet a radarok számára. Az ilyen, és eféle programokról azonban keveset hallani, és az is lehetséges, hogy félrevezetés vagy hazugság az egész.
Hát igen, a harckocsizók élete a jelenlegi fejlett páncélehárító fegyverek mellett nem habostorta :)
Anno egy éve volt olyan, hogy egy Merkava tornya mellé valahogy 150kg (!!!) TNT-t sikerült felrakniuk valahogy a palesztinoknak. Tán nem meglepõ, hogy a legénységnek írmagja sem maradt...
Ehhhehhehh... Minden harckocsival ezt csinálják a pct. rakéták ? Lósz.ar nem maradt szegénykémbõl... :(
Bár azt lehetett látni, hogy a harckocsit egy másodlagos detonáció vetette szét, ami a küzdõtérben ment végbe (szerintem is a bent tárolt tartalék gránátok, illetve ha fel volt töltve akkor az üzemanyag), de azért... Ehh...
Anno nagyon sokáig volt téma ez a felvétel, mivel nehezen hihetõ, hogy egy üres T-72-õt ennyire szétvisz egy pct. rakéta. Arra jutottunk, hogy a tank teljes lõszerkészlettel rendelkezhetett, és az automata töltõberendezésben lévõ meghajtótöltetek berobbantak - a robbanás pedig begyújtotta a torony alatt lévõ többi töltetett. Az eredmény pedig magáért beszél...
Ezek után érthetõ, hogy miért eröltetik a NATO-harckocsiknál az elszeparált, biztonsági lõszertárolórekeszeket :D
A Globalsecurity.org és a FAS.org csaknem ugyanaz, a FAS.org volt anno, csak aztán pár ember kivált belõle (nem részletezték miért) és megalakították a Globalsecurity.org-ot, és mivel a FAS.org tipusismertetõi az õ munkájuk volt, azt is magukkal vitték - ha megnézed a két oldalt kisérteties hasonlóságok vannak bennük. Csak éppen amíg a FAS.org teszthalott állapotban van, addig a Globalsecurity él és virul, elég ha megnézed az ismertetõit, mivel azok frissitve vannak, míg a FAS.org-osok olyan 2000-2001 körül megálltak, akkor kezdõdött a mizéria ugyanis.
A lenti linkem csak az USA része a fegyverismertetõknek, de ez alapján nem nehéz megtalálni a többi országot sem.
Egy kicsit bõvebben arról, mi is a hüvely nélküli lõszer értelme.
Ehez viszont vissza kell menni a II. Világháborúig. Mind a nyugati, mind a keleti fronton egyértelmûvé vált, hogy milyen elõnyei lennének egy olyan sorozatlövõ fegyvernek, amely a géppisztoly és puska közötti ûrt töltené be. A német STG-44 (STurmGewehr-44 - de nevezték MP-44-nek is) volt az elsõ, amely végülis az elsõ (magyar nyelvben) Gépkarabélynak nevezett fegyver. Elég könnyû volt ahoz, hogy ne jelentsen komoly megterhelést a cipelése, erõsebb volt, mint az akkori géppisztolyok és sorozatlövés közben a visszarugó erõ nem volt olyan nagy, hogy a katona ne tudta volna kellõen kontrolálni. Ehez viszont egy, a pisztoly és a puskalõszer közötti lõszertipusra volt szükség, a 7,62mm-es Kurz lõszerre (amely a Szovjet 7,62x39 alapja is egyben).
Az STG-44
Keleten a háború után az AK-47 indult hóditó útjára, amely az STG-44 egyenesági leszármazottja, csak éppen a német precizitást megbolondította Kalasnyikov az orosz "egyszerû, megbízható, olcsó" elvel, így az STG-44-nél egy minden téren jobb fegyvert tervezve.
Nyugaton kicsit zûrösebb volt a helyzet. A frissiben alakult NATO elsõ kihívása nem is annyira a Szovjetúnio volt, mint inkább a saját tagjai közötti együttmûködés. A II. VH-ban az amerikai és brit csapatok különbözõ fegyvereket és lõszereket használtak. Logisztikai szempontból ez nem volt túl kedvezõ, mivel más-más alkatrészeket és lõszereket kellett biztosítani, ami jelentõsen bonyolította az ellátást. Ideális esetben az azonos oldalon harcolók ugyanolyan fegyverrel küzdenek, amely ugyanolyan lõszert használ - így hihetettlenül legyeszerûsödne az ellátás, mivel teljesen mindegy, hogy milyen országból jöttek, milyen egységbe tartoznak, bármely közelben lévõ raktárban lesz olyan fegyver, alkatrész és lõszer, ami a csapatoknak kell. Ez lett volna a NATO szabványosítási elv lényege. Ám az elvek mit sem érnek megfelelõ hozzáállás nélkül. Az USA szorgalmazta egy egységes gépfegyver rendszeresítését, arra a megállapításra alapozva, miszerint a II. VH-ban 40000, kézifegyverekbõl leadott lövésre jutott egy találat. Hiába volt a kezükben az STG-44, és a tervezõcsapat nagy része, egyszerûen elvették e fegyver továbbfejlesztését, ahogy az angolok javaslatát egy kisebb ûrméretû lõszer bevezetésére is. Az USA tüzön-vizen keresztülvitte a .308 Winchester puskalõszer rendszeresítését, még akkor is, amikor minden észérve egy köztes lõszerért kiáltott, a .308 azonban gyõzött és 7,62x51 jelzéssel mind a mai napig a NATO egyik fontos puskalõszere. A problémák a közös fegyver terén kezdõdtek, az amerikaiak az M1 Garand továbbfejlesztett változatát, az M14-et eröltették, míg a Belgák kifejlesztették az FN FAL-t, amelyet az európai tagországok jobbnak találtak. Tény, hogy az M14 sorozatlövésre szinte alkalmatlan volt, egyes lövés esetén viszont igen pontos volt - kissé módosított változatát a mai napig használják mesterlövészfegyverként, M21 néven. Az FN FAL is csak korlátozottan volt alkalmas sorozatlövésre, mert a puskalõszer egyszerûen túl erõs visszarugást produkált, és alig lehetett a célon tartani a fegyvert. A nyugat-németek az FN FAL-t nem kaphatták meg, mivel a Belgák azt visszatartották (az emlékek még élénken éltek ugye...), így az STG tervezõgárdájból néhányan a Spanyol CETME vállalatnál készítették el a saját verziójukat a 7,62x51mm-es lõszerre - ez lett a G3, amely a Spanyol, majd a Német seregben jelent meg.
Már ekkor voltak kisérletek arra, hogy leváltsák a hagyományos, egybeszerelt lõszert egy hüvely nélküli változatra, ugyanis rájöttek, hogy a sorozatlövés lõszerepocsékló, mivel az elsõ két-három lövés után a csõ már annyira elmozdul a visszarugás miatt a célról, hogy esély sincs a találatra. Ezen elgondolás szülte a rögzített sorozatott, ami végülis egy olyan sorozatlövés, amely a 3. lövés után leáll, és újabb tûzkiváltás csak az elsütõbillentyú elõreengedésével és újra meghúzásával érhetõ el - közben pedig a katona ösztönösen újra célra tarthat, javítva a találat esélyét. Ezzel azonban csak az volt a gond, hogy az átlag gépfegyverek tûzgyorsaság 600-700 lövés/perc, és amire a 3. lövedék elhagyja a csõtorkolatott, az elsõ lövés visszarugási ereje már bõven realizálódott, és a csõ elmozdul a célról. A megoldás az lenne, hogy a fegyver tûzgyorsaságát kellene annyira megemeleni, hogy a 3. lövedék még az elött hagyja el a csövet, mielött az elsõ lövés reakcióereje realizálódik a fegyvertartó katonán és ezáltal a fegyveren. Ehez olyan 2000 lövés/perc tûzgyorsaságot kellene elérni, amely a hagyományos megoldásokkal nem, vagy csak nagyon nehezen, kompromisszumokkal érhetõ el.
A megoldás a lövés folyamatának gyorsítása lehet. A lövés alaphelyzetben a következõ fázisokból áll: Töltés-Reteszelés (a csõfar lezárása)-Elsütés-Kireteszelés-Ûrités. A legtöbb automata fegyveren a töltés/reteszelés és a kireteszelés/ûrités egy folyamatban megy végbe. Ebbõl igazából csak az ûrítést lehet kivenni, mégpedig úgy, hogy a fegyver elsütése után nem marad olyan anyag, amit el kellene távolítani. Erre két módszer ismeretes jelenleg, mindkettõ lényege, hogy a töltényûrbe csak a lövedék és a hajtóanyag kerül:
I.: Hüvely nélküli fegyver: A lövedék egy olyan meghajtótöltetbe van beleszerelve, amelynek külseje elég kemény ahoz, hogy ellenálljon a külsõ behatásoknak. Elsütéskor a meghajtótöltet maradéktalanul elég. Elsütéséhez vagy elektromos gyújtást használnának, vagy olyan csappantyúval szerelik a lõszert, amely vagy elég, vagy azh elsütés után, a töltési fázisban könnyen eltávolítható.
II.: Folyékony hajtóanyagú fegyver: Egyenlõre csak kisérleti szintig jutott megoldás, a lényeg az, hogy a lövedéket betöltik a csõfarba, a töltényûrbe egy folyékony meghajtótöltett töltenek, és ezt elektromosan meggyújták. Ezzel a megoldással az a baj, hogy a lövedéket és a hajtóanyagot külön-külön kell bejutattni, és ez elég bonyolult.
A kézi lõfegyverek terén a Vietnami háború hozta meg a változás szelét, és az 5,56x45-ös NATO lõszert. Az Európai tagországok továbbra is inkább a saját gyártású fegyverek mellett döntöttek (FN FNC, FAMAS, L85, stb.), kivéve Németországot, ahol úgy vélték, hogy a G3 leváltása nem idõszerû. A válasz keleten sem váratott sokat magára, és létrehozta a Szovjetúnió az AK-74 családot és hozzá az 5.45x39mm-es lõszert.
Németországban úgy gondolták, hogy a jelenlegi kézifegyverek elérték technikai képességeik határát, és új megoldások felé kell fordulni - Mindezt még a 60-as évek végén. A HK feladata volt egy, a G3-nál sokkal jobb hatásfokú fegyver megtervezése és kivitelezése. 1970-ben a következõ kritériumokat támasztották a fegyverrel kapcsolatban:
Max. hossza: Kevesebb, mint 75cm
Max. tömege 100 lõszerrel: Kevesebb, mint 4.5kg
Egy tárban lévõ lõszerek száma: Legalább 50db
Nagy találati pontosság 3.-as rövid sorozat alkalmazásakor
300m-es lõtáv nyilt irányzék alkalmazásakor (ami lapos röppályát feltételez)
A program lényege az, hogy olyan fegyver szülessen, amelyel nehéz harci körülmények között, erõs stresszhelyzetben lévõ katona is igen jó teljesítményt érhet el. A HK két utat kezdett vizsgálni:
"Sörétespuska-elv": Sok lövedék egyszerre való kilövése. Hátránya, hogy nagy a visszarugás, kicsi a hatótávolság, és nagy a lõszerfogyasztás. (A STEYR cég a 80-as években ezen az elven készítette el az ACR jelû kisérleti fegyverét)
"Sorozattûz-elv": Nagyon rövid idõ alatt adott számú lövedék kilövése.
A HK a második változaton kezdett el dolgozni, ehez viszont minimum 2000 lövés/perc tûzgyorsaságra lenne szükség, amit viszont hüveélynélküli fegyverrel lehet reálisan elérni. A G11 program azonban nem csupán (sõt, inkább egyálltalán) nem a HK érdeme, hanem az általa, valamint a Dynamite Nobel (lõszer) és a Hensoldt (távcsõ) által alkotott GHGS konzorcium terméke.
A mûködési elv lényege, hogy egy hengeres test, benne a tölténûrrel a zárszerkezet, amely két állást vehet fel (függõleges és vizszintes), függõleges állásban fentrõl töltik be a lõszert, miközben alul kipotyoghatnak az esetleges maradékok, illetve eltávolítható a lõszer besült lõszernél. A zár vizszintes pozicióba fordul ezután, és megtörténik az elsütés, majd ismét függõleges poziciót vesz fel.
A G11 hüvely nélküli lõszert tüzelõ fegyver mûködési elve.
A fõ gond a lõszer volt, ugyanis ilyesmivel nem nagyon volt akkor még tapasztalat, a Dynamite Nobel-nek nem kis nehézséget okozott a megfelelõ megoldás kikisérletezése.
Az egyik elsõ proto-lõszer. Látható, hogy a meghajtótöltet egyszerû, préselt lõpor.
Ez a megoldás nem vált be, mivel a lõpor túl érzékeny volt a behatásokra és a hõmérsékletre.
Balra az egyik vég-közeli változat, illetve a végleges, DM11 jelõ lõszer, teljesen bujtatott lövedékkel.
A fegyver tûzváltója három állású volt, Biztosított, Rögzitett 3.-as Sorozat (2000 lövés/perc) és Sorozat (460 lövés/perc). A fegyver tetjén egy nagyítás nélküli célzótávcsõ volt, amelyel 300m-ig a tesztek szerint igen jól teljesített a fegyver. Elsõ változatain 50-es tár volt még, de aztán a végleges, 4,73x33mm-es lõszer megjelenése után 45db-os tárakat használtak. A G11K2-nél a betöltött tár mindkét oldalán egy-egy tartaléktárnak volrt kiképzett hely.
A G11 elsõ prototipusa
A G11 elég nehezen jutott el a végsõ változatba, csaknem 20 év volt a fejlesztése, és mikor végre elkészült, az egyesülni készülõ Német állam már nem tartott igényt rá, mivel egyfelõl megszünt a közvetlen fenyegetettség, másfelõl a pénzre égetõ szükség volt az egyesülés miatt.
Ghost a Centurion tankról csinált leírást, de te ugye a Crusader tankot kérdezted, na egy rövid ismertetõ összeütök róla:
1936-ban Angol megfigyelõk is részt vettek egy Szovjet hadgyakorlaton, és nagyon meggyõzõnek találták a BT harckocsikat. Doktrinájuk szerint viszonylag gyors, közepes páncélzattal és fegyverzettel felszerelt harckocsikra van szükség - ezt akkoriban közepes harckocsinak nevezték, az angolok azonban "Cirkáló" harckocsiként nevezték el ezeket. Néhány kisérleti jármû után a létrehozták az A15 Crusader tankot, amely 18 tonnát nyomot, egy 2 fontos (40mm-es) páncéltörõ ágyú volt a tornyában, és a kiemelt helyeket 40mm-es páncélzat védte. Ezek alapján jobb volt, mint a Panzer II. (amely 1940-ben a német harckocsiegységek gerincét alkották), és a Panzer III.-asal többé-kevésbé egy szinten mozgott teljesítmény terén. 1940-ben kezdték el rendszeresítlését, és ez lett a Britt hadsereg fõ harckocsitipusa addig, amíg meg nem érkezetek az USA hadbalépése után az M3 Grant és az M4 Sherman harckocsik. 1941-ben jelent meg fejlesztett változata, az MK II., amely 47mm-es homlokpáncélzattal rendelkezet, és a korábbi MK I.-ek egy részét is feljavították MK II. szintre. 1942-ben jelent meg az MK III., amelyen a kétfontos ágyút annak elégtelen teljesítménye miatt lecserélték egy 6 fontos (57mm-es) páncéltörõ ágyúra, és eltávolították az MK I. és II.-n található másodlagos géppuskatornyot, amely a harckocsi bal oldalán, a torony elött volt. A Crusader-ekbõl összesen 5700db-ot építettek, és 1943 elejéig az angolok legfontosabb harckocsija volt.
Bár alapjában véve nem lett volna olyan rossz harckocsi, legendásan megbízhatattlan volt - márpedig amúgy is szélsõséges körülmények között, az Észak-Afrikai harcokban kellett bizonyítania. A britt harckocsizók azonban sokkal többre tartották a megbízható amerikai harckocsikat, így nem meglepõ, hogy viszonylag hamar eltüntek a frontvonali harcokból. A bázisán kialakítottak légvédelmi és utász-harckocsit (aknamezõk felszámolására).
Adatok (MK III.):
Max. sebessége: 43.4 km/hr
Méretei (hossz x szélesség x magasság): 5.99 x 2.64 x 2.23 m
Tömege: 20.3 tonna
Armament: 57 mm páncéltörõ ágyú, 7.62 mm géppuska
Személyzet: 3 fõ
Páncélvastagsága: 40 mm
Két Crusader MK I.
Egy Crusader MK III. - jól látható a szegecselt páncélzat.
A "Ryan közlegény megmentése" ilyen téren viszonylag kevés látványos hibával rendelkezik, inkább történelmi pontatlanságok vannak benne pl.: a II.VH-ban az amerikai katonák barna bakancsot és khaki szinû rövidújjút viseltek, a filmben pedig fekete bakancs és zöld rövidújjút, vagy hogy az amerikaiak a D-Day idején, de még egy ideig utána sem találkoztak SS katonákkal, csak Wermacht egységekkel, meg ilyenek.
Azon kívûl talán csak Miller "zoknigránátja" kritizálható, mivel ilyen trükökket nem nagyon alkalmaztak a katonák, inkább a gerillaharcot folytató ellenállók.
Lehet, hogy azért annyira brit utánérzés, mert egy egy Centurion átalakítás? :)
A Rooivalk anno igen alaposan meglepte a "fejlett" államokat, mikor feloldották Dél-Afrikával szemben az embargót. Hirtelen ott termett a Mangustának egy vetélytársa, ami a könnyû csatahelikopter kategóriában jobbnak mutatkozott.
Ja, kimaradt. A G3 ugyebár az StW-44 közvetlen leszármazottja, egy 7,62 mm-es lõszerhez gyártott automata puska, avagy assault rifle. Ma már nem nagyon használják, a német hadseregben most zajlik a leváltása a G-36-osokra.
Idézet a Kézi lõfegyverek típuskönyvbõl:
"A G11 jelû fegyver a mikroméretû fegyverekhez tartozik, és napjainkban az egyetlen, amely hüvely nélküli lõszert tüzel.
A G11 típusú önmûködõ puskában a lövésfolyamat más, mint az eddig ismertetett fegyverekben. A tölténynek nincs hüvelye, ezéert az ürítés mûveletét el lehetett hagyni, így a fegyver szerkezete is egyszerûbb lett, hüvelyvonóra, kivetõre és terelõre nincs szükség, és a lövésfolyamat is gyorsabb lett.
A hüvelynélküli (más néven elégû hüvelyû) tölténynek igen nagy elõnye, hogy tüzelés után nem maradnak vissza hüvelyek. Ez különösen harcjármûvekbõl való tüzelésnél nagy jelentõségú, ugyanis egy bizonyos idejû tüzelés után a hüvelyeket a harcjármûben össze kell gyûjteni, emellett a hüvelyben maradó lõporgázok szén-monoxid tartalma a jármû belsõ terének levegõjét szennyezi.
...
A mûanyag tár 50 töltény befogadására alkalmas. A tár a csõ felett egy tokban helyezkedik el. A töltények lefelé állnak...a nyomórugó hatására lövés közben a fegyver hátsó része felé mozognak, és egyenként potyognak a töltényûrbe.A töltényûr a tölténnyel együtt fordul bea csõfurat vonalába a lövés leadásához. Mivel a tárat a fegyvertokon belül helyezték el, így teljesen védve van a szennyezõdésektõl...Az elsütõszerkezete egyes- és sorozatlövés, valamint 3 lövésbõl álló rögzített sorozatleadására egyaránt alkalmas.
A tokra erõsített optikai irányzéknak nagyítása nincs, de szálkereszttel ellátták. "
Ûrméret 4.7 mm
Tömege 3.6 kg
Hossza 750 mm
Magassága 298 mm
Vastagsága 65 mm
Csõhossz 540 mm
Csavarzathossz 155 mm
A huzagolás profilja: poligonal
Elméleti tûzgyorsaság 600 lövés / perc
3 lövéses sorozatnál 2000 lövés / perc
Egyébként a G-36-hoz legfeljebb annyi köze van, hogy mindkettõ a Heckler und Koch cég gyártmánya, mint az MP5
A G36 sokkal közelebb áll az AK-47-hez, mint a G11-hez. A fegyvert sohasem rendszeresítették, de a kifejlesztése sikeresen megroppantotta anyagilag a H&K-t.
A brit Centurion nehéz harckocsi kifejlesztését szintén a II. világháború éveiben kezdték meg A41 kódjellel, prototípusa 1945 elején gördült le a futószalagokról. Sorozatgyártása azonban már csak a háború befejezése után indult el. A Centurionok különbözõ változatait egészen 1962-ig gyártották, mely során összesen 4423 db ilyen páncélos került ki az üzemekbõl. Az elsõ Mk1 és Mk2 változatok 17 fontos (76,2 mm) ágyúval voltak felszerelve, míg az Mk3-as változat már 20 fontos (83,4 mm) löveget kapott.
A Centurionnak az évek során 13 fõ változata jött létre, míg szinte valamennyi fõváltozatnak több módosított alverziója is létezett. Az Mk10-es pl. az Mk8-as nagyobb páncélvédettséggel és 105mm-es L7 löveggel ellátott módosulata volt.
A brit hadseregben rendszeresített Centurion egy Merlin repülõgépmotorból kifejlesztett szabványos Rolls-Royce Meteor benzinmotort kapott. Bár 1963-tól a brit hadseregben a Centuriont fokozatosan leváltották a Chieftain harckocsikkal, azokat a Királyi Tüzérség megfigyelõ jármûként egészen napjainkig használta.
A briteken kívül számos más állam is rendszeresítette a Centurionokat, így pl. Dánia, Izrael, Jordánia, Hollandia, Szomália, Dél-Afrika, Svédország vagy Svájc. Ezen államok közül többen átakakításokat is végeztek a harckocsikon, amivel elérték, hogy ezeket a harceszközöket egészen az 1990-es évek elejéig rendszerben tarthatták.
Izrael pl. lecserélte az eredeti benzinüzemû motorokat Teledyne Continental dízelmotorra, melynek hatására a harckocsi sebessége 43 km/h-ra nõtt, hatótávolsága pedig megduplázódott! Az átépített és 105 mm-es löveggel ellátott izraeli Centurionok a Modernizált Centurion elnevezést kapták. Ez a változat már tartalék lõszert is szállíthatott.
A Centurionoknak igen sok átalakított módosulata is létezett. Ilyenek voltak pl. a 180 mm-es önjáró lövegek, a 120 mm-es páncéltörõ ágyúk, vagy az Mk2 típusú mûszaki mentõjármûvek, melyekre hátsó ásólapot és 31 tonna vonóerõvel rendelkezõ csörlõt is szereltek. (A csörlõ vonóerejét kiegészítõ berendezésekkel 90 tonnára lehetett növelni!) A Centurion AVRE (Királyi Mûszaki Csapatok Rohamjármûve) kizárólag a brit haderõ keretében volt használatos. Ezen típus lövegtornyában egy 165 mm-es rombolóágyút helyeztek el. Az alváz elejére tolólapot szereltek, s a harckocsi mindig szállított egy adag rönkfát is, amit a harctéri árkok betömésére használhattak.
Magával vontathatta a ROF Giant Viper elnevezésû aknamentesítõ eszközt is. A Centurion BARV (Páncélozott Parti Mûszaki Mentõjármû) alkalmas volt egy esetleges partraszállás alkalmával az elakadt jármûvek mentésére, ill. a partraszállító hajók tengerbe való visszatolására is. Ezt a változatot sikeresen vetették be a Falkland-háború idején is! A változatok között szerepelt még többek között egy Centurion AVLB megjelölésû hídvetõ jármû is. A Centurion harckocsik nagy elõnye, hogy el lehet látni õket kiegészítõ páncélzattal és erõsebb fegyverzettel is. A menet közbeni tüzelést lövegstabilizátor segíti, s napjainkban több ország is lézertávmérõvel ellátott új tûzvezetõ rendszert épített a típusba. A Centurionok a harcmezõkön is sikeresen vizsgáztak, így pl. a britek Koreában, az ausztrálok Vietnamban, az indiaiak Pakisztán ellen, Izrael pedig Egyiptom és Jordánia ellen vetette be a típust, s sehol nem vallottak szégyent.
TECHNIKAI ADATOK: (Centurion nehéz harckocsi)
Hossz (löveggel): 9,854 m Magasság: 3,009 m Szélesség: 3,39 m
Hatótáv: 190 km Személyzet: 4 fõ Tömeg: 51,82 tonna
Max. sebesség közúton: 34,6 km/h Lejtõmászó képesség: 60% lépcsõmászó képesség: 0,914m
Árokáthidaló képesség: 3,352m
Hajtómû: 650 LE-s, Rolls-Royce Meteor Mk IVB V-12 benzinmotor.
Van egy Brit Crusader, meg egy amcsi. A brit az egy sima tank, az amcsi az egy még sorozatgyártásra nem került, mobil tüzérség. Melik kõ?
A Crusader tankról tud vki valami infot? Mert az az a tank amirõl frankón nem tudok semmit.
keresztmetszetét nem ûrméretét
A H&K G11 A G3-as közvetlen elõdje. Szerepelt a Global Operations c játékba. Valóságban egy nagyon jó fegyver, jók a tulajdonságai, csak annyira drága a fegyver hogy senki nem rendelt a cuccból. Aztán leegyszerûsítették a gyártást, az anyagát mûanyagra cserélték, a csõ ûrméretét a szabványos töltényekhez igazították és áttervezték egy kicsit a fegyvert, és lett a G3 v a g36 már nemtom mert nagyon rég olvastam. Ez egy ilyen szar hobbilapon volt ugyhogy nem 100-as a forrás. Majd Cifu fölvilágosít minket szerintem.
Ilyen téren a csúcs amúgy a JAG sorozat, amit ugye az Amerikai Védelmi Minisztérium támogat. A kedvencem az volt, amikor a hõs pilóta indul bevetésre - a külsõ felvételek szerint egy fegyverzet nélküli géppel :D
De még a No.1.-es költségvetésû filmek is televannak ilyen bakikkal. A Godzilla esetén például az Apache-k nem használják 30mm-es gépágyújukat - viszont van két gépágyú a pilótafülke mellett (hogy mit keres ott, rejtély), a hõkövetõ rakéta ráfog a szörnyire, majd menet közben rájönnek, hogy ez hüllõ, és ezáltal hõkövetõ rakéta nem látja - de azért elötte még befogta...
Aztán a menekülõ helikopterek nem emelkednek fel mondjuk 500 méterre, hogy a szörny ne érje el õket - áhhh, az úgy nem sportszerû - végig a szörny fejmagassága alatt repülnek.
A végén jön ugye két F/A-18, mindkettõ egy-egy Harpoon rakétával a szárnyai alatt. Kilövik a rakétákat (mind a négyet), amelyek becsapódnak, majd a fõfõnökök parancsot adnak, hogy forduljanak meg, és újra tüzeljenek. Az engedelmes pilóták megfordulnak, és újra rárepülnek a szörnyire - és hogy-hogynem, gépeik szárnya alatt újra ott ven egy-egy Harpoon - biztos begépelték az IDKFA.
ennél már csak az szarabb mikor látom a Shena-ba (akkor egyszer megnéztem mert láttam h apacs lesz benne), hogy mikor jönnek a AH-64 helikopterek mindig csak a levegõt mutatják, és bazdmeg mikor a helikopter belsõ kamerájára vált akkor egy teljesen kurvára más környezetben vannak. Film szerint egy erdõ (nem kamuzok) a heli belsõnézetbõl meg szavannai sivatag apro fûvel és persze egy ember sincs lent... akkor aszittem dobok egy hátast
most nézem a Támadás Rommel ellen c. filmet bazz de nagyon gagyi. Ha már csinálnak egy 2. vh-s filmet miértnem tudnak igényesek lenni??? Bár elég régi film.
Egy M-60 Patton akar lenni a tigris tank...
ahol ennek a lövegnek angol nyelven van ismertetõje, ott kurvasok harckocsi lehet... egyébként én is igy csináltam a harkocsileírásaimat a vietnámos honlapon.
Hát mondjuk amikor ilyen leírást csinálok mindig azzal kezdem, hogy a keresõkbe beírom a kulcsszavakat :)
De azért jöhetnek a linkek, majd átnézem õket.
Az Olifant amúgy erõsen brit-utánérzés, mivel a test szinte egy-az-egyben az eléggé koros brit Centurion harckocsié, kissé feljavítva, és új motorral, a lövege pedig az a 105mm-es huzagoltcsövû L7-es löveg, amirõl lentebb már írtam - ez az M60A1/A3 hk. lövege is. Viszont igen modern digitális tûzvezetõ rendszere van.
Dél-Afrikát ugye embargó súlytotta anno, az Apartheid-rendszer miatt. Ehez hozzájöt, hogy északi szomszédai sem szerették túlságosan a rendszert, úgyhogy Dél-Afrika rákényszerûlt arra, hogy önellátó legyen fegyverek terén. Annyira fejlett technológiájuk van, hogy saját légiharc-rakéta családjuk van (Darter-sorozat), és õk készítik a Gripen-hez (a mieinkhez is) a sisakcélzó rendszert. Van továbbá egy saját harci helikopter tipusuk is, a Rooivalk
A G6 amúgy az egyik legjobb képeségekkel rendelkezõ 155mm-es löveg, egy speciális lövedéktipussal ez tartja a csúcsot - 53,6km-es lõtávval. Majd összedobok róla egy ismertetõt, de erre csak a jövõ hét elején lesz idõm :(
Informatika és tudomány
