Az X-43A-k egyszer használatos jármûvek voltak, a hajtómûvének (ami végülis a lényeg) élettartama alig pár másodperc, a rajta lévõ egyébb felszerelés (telemetrikus szenzorok, rádió, stb.) miatt meg nem éri meg ekkora felhajtást csapni.
Akkor már tehettek volna bele valami légzsákot, meg 1 helymeghatározó jeladót, egy arra járó hajó biztos felszedte volna.. Különben ha mondjuk hagyományos sugárhajtómûvel indul, akkor 3 Mach-nál egy elzárólemezzel be lehet csukni a hajtómûvet, és kinyitni a tolósugarast, majd ha elfogy a levegõ, akkor begyújtani a rakétát. Az ûrbõl viszafele meg ugyanezt, csak fordítva..
Gondolom nem különösebben drága maga a gép. Ugyanis egy szál mozgó alkatrész sincs benne, a hajtómûve lényegében egy speciális alakú csõ. Emellett gondolom valami nem túl bonyolult vezérlõelektronikája van. Persze a mi pénztárcánkhoz képest nyílván drága, de nekik nem. És a visszaszerzése is tetemes összegbe kerülhet, mert nem a szomszéd utcában esett le, hanem jó messze a nyílt tengeren.
Én abban sem vagyok biztos, hogy olyan hûûûdedrûga lett vlna kiszedni pár alkatrészt... Biztos nem átlagos nyomásra lett tervezve egyik alkatrésze sem - á'la 10 Mach -, és mire a vízbe ért, valószínûleg kellõképpen lelassult, szóval nem hinném, hogy teljességgel használhatatlan szemetet hagyott csak maga után...
Én csak azt nem értem minek kell megint szemetelni: "A gép repülése végén a terveknek megfelelõen az óceánba zuhant, ahol magára hagyták." Biztos olcsobb, de hosszú távon nem kifizetõdõ!!!
van azert nehany szepseghibaja a dolognak, es itt a szilard hajtomuvekre gondolok. Ott hogy is van megoldva a toloeroszabalyozas? Igazan elmeselhetned. Meg azt is hogy adott geometriaju fuvoka hatasfoka allando uzemi nyomason a legjobb, es hogy mivel jar valtoztatni az atmerojet amikor parezer m/s-on aramlanak ki belole a reszecskek...
Szõrszál-hasogatás: a rakétahajtómûvek tolóereje is szabályozható menet közben. Nem egyszerûen, de mind a folyékony, mind a szilárd tüzelõanyagúaknál megoldható - tehát nem biztos, hogy a teljes üzemelés alatt "teljes tolóerõt" szolgáltatnak... Üdv minden repülõmérnöknek!
ja, mint az elottem levo is mondta, csak egy bizonyos szakaszon hasznalhato, onnan ahol eleri a mukodesehez szukseges sebesseget, egesz odaig, ahol elfogy a levego. Legalabbis "sporlos" uzemmodban. Viszznt igy is nagy elorelepes illteve megtakaritas lenne, hiszen az urbejutasnal is pont a kezdet nehez, elhagyni a legkort es a gravitaciot, itt fogy el a legtobb uzemanyag. Amikor mar nem kell legyozni a legellenallast es a nehezseget, mar nagyon keves uzemanyaggal is mozgasban tarthatoak relative nagy tomegek.
Ez csak egy tesztgép, ahol a cél az, hogy a hajtómû gyakorlati mûködését vizsgálják. Természetesen a teljes léptékû verziók már sokszorta nagyobban lesznek. A kezdõ sebességre több megoldás is létezik, egyfelõl lehetséges, ahogy a cikkben is említik a kombinált meghajtás, amikor a gép fedélzetén szállított oxigénnel táplálják, vagyis rakétahajtómûként indul, aztán amikor elér néhány száz km/h-s sebességet, átáll hagyományos torlósugárhajtómû üzemmódba, majd Mach 3 körül szuperszónikus áramlású torlósugárhajtómûvé, amikor pedig már olyan magasra emelkedik, hogy a légkörbõl már nem tud elég oxigént kinyerni, ismét rakétahajtómû üzemmódba kapcsol, és így éri el az orbitális pályát. Persze ezt így leirni nagyon egyszerû, a megvalósítás azonban iszonyú nehéz lesz, hiszen a különféle üzemmódokhoz különféle belsõ geometriai/áramlástechnikai formák ideálisak, tehát a hajtómûnek tudnia kell ezeket változtatnia. Alternatív megoldás a hagyományos gázturbinák alkalmazása, amelyel a szükséges sebességre lehet gyorsítani a jármûvet, ennél az a legfõbb elõny, hogy már kéznél van a szükséges technológia, nem kell külön kifejleszteni.
Ahoz, hogy ez nagy mennyiségû cuccot vigyen fel az ûrbe, kicsit nagyobbnak kellene lennie, nem? De akkor mi fogja neki megadni a kezdõ sebességet?
nem érted félre, éppen ezért müködik a hajtómû csak nagyon nagy sebesség mellett, 3 mach alatt be se indul a folyamat
A normál hajtóművekben a forgó pengékkel szívják be a levegőt, majd sűrítik össze, és a légáramlás hangsebesség alatt marad, míg a torlósugárhajtóműnél - mint a neve is mutatja - a tölcsérforma sűrit, majd ebbe fecskendeznek hidrogént, és begyujtják.
Lehet hogy én vagyok hülye, de ha (többek között) ûrbejutásra akarják használni, és ha jól értem ez a hajtómû csak van passzívan, és összesûríti a levegõt, akkor nem túl ritka ehhez ott a légkör? Vagy félreértem ezt a levegõösszesûrítõs dolgot?
Szvsz ez egy olyan koncepció, ami a jövõben hatékony, terjeszthetõ és költséghatékony lehet. Nekem tetszik az elgondolás, de még vagy 50 év mire "kézzel fogható" darab lesz belõle. Abban sem lennék biztos, hogy lesz-e egyáltalán polgári használatra tervezett ilyen hajtómûvvel ellátott gépszörny... Valószínû, hogy ezt is csak néhány helyen fogják használni pl. ahogy már lent említették ûrutazás, ill. ornitális pályára állítás. Maj' meglátjuk. A Mach 10-ez kép rulez!
,de valahol az az elsõ sorozatban gyártott ilyen jellegû hajtómü.
hat azert a V1 hajtomuvet nem neveznem torlosugarhajtomunek. Az egy erdekes es fokent egyszeru sugarhajtomu volt, egy un. "buzzer" vagy magyarul rezgoszelepes sugarhajtomu.
A Blackbirdök szive a J-58 (másnéven JT11D-20A) hajtómû, amelyet az 1950-es években fejlesztett a Pratt and Whitney, eredetileg az amerikai haditengerészet számára. Az elvárás az volt, hogy tartósan képes legyen Mach 3 feletti sebességet tartani 24,000 méter felett. Hogy ilyen körülmények között mûködhessen a hajtómû, ahoz speciális, kis illékonyságú, bizonyos szintig tûzálló (!) üzemanyagra van szükség, amit JP-7 néven gyártottak direkt ehez a hajtómûhöz. A tüzelõanyagot kémiai úton, Triethylborane (ez az angol neve, a magyar megnevezését sajnos nem tudom) segítségével gyújtják be. A tüzelõanyag egyben hûtõfolyadékként is szolgál, az erõs felmelegedésnek kitett részeken áramoltatva - többek között még a futómûben is. A hajtómû maga átmenet a gázturbinás sugárhajtómû, és a torlósugár-hajtómû között (gyakorlatilag Mach 3-nál már tisztán torlósugárhajtómû), a szívócsatorna kialakítása olyan, hogy Mach 3 esetén már a tolóerõ nagyobbik részét õ állítja elõ, sõt, maga a szigorúan vett hajtómû csupán a teljes tolóerõ 20%-át adja - ezzel szintén egyedülálló.
Két átütõ dolog is történt. Egyfelõl a fent is említett szuperszónikus áramlású torlósugárhajtómû, másfelõl pedig a 'Linear AeroSpike' hajtómû (keres rá Google-ba: Linear AeroSpike Engine), amelyel az X-33 ill. Venture Star-t szerelték volna fel. Mindkettõ bizonyítottan mûködõképes, és igen elõremutatóak. Az más kérdés, hogy mikor fogjuk ezeket használni.
Szvsz az a baj, hogy te az 1950-es és 60-as évek fejlõdését várod továbbra is. Az egy kivételezett helyzet volt, amikor a hidegháború miatt a kormányok nem sajnálták a pénzt a fejlesztésekre. Az egyre újabb és a újabb fejlesztések egyre drágábbak és drágábbak, az X-43 program költségei 230 millió $-ra rúgnak, holott itt még csak kis méretû modellekrõl van szó!!! Ahoz, hogy ezek a tervek a valódi felhasználáshoz eljussanak dollár (vagy euro, kinek mi) milliárdokra kerül, és ha nincs politikai vagy gazdasági érdek a fejlesztésben, akkor ezeket az összeget nem igazán lehet elõteremteni.
Ugye az elöbb említett 1950-es és 60-as években a politikai (és katonai) nyomás volt az, ami miatt olyan robbanásszerûen fejlõdhetett a repülõgép és az ûripar. Ma ilyen nyomás sajnos nincs.
Lehet nem olvastam el rendesen ,de még mindig nem ájulok el töle. Valahogy az elmúlt 20 évben nagyon nem fejlõdött a hajtómüipar. Persze gazdaságosabbak lettek ,meg csöndesebbek ,de átütõ dolog nem történt.
Egyenlõre az alapfázisban van a fejlesztés. Mûködik-e egyáltalán? Ha igen, akkor hogyan, mennyire megbízhatóan? Ha nem, akkor miért nem? Most kb. itt tartunk.
A civil életben rengeteg módon lehet majd használni ezt a fajta hajtómûvet. Egy olyan jármû, amely képes 5-10 Mach-ot is elérni, alig két óra alatt elviheti az utasait Budapestrõl Canberrába (Ausztrália fõvárosa), holott ma csaknem egy nap a repülõút. A másik nagy lehetõség az ûrutazás, jelenleg az indítójármûvek elsöprõ többsége rakétahajtómûvet használ a földrõl való induláshoz, és indulótömegének 90-95%-a üzemanyag, ennek nagyobb része oxidálószer. Ha sikerül 40-50km-es magasságig a légkörböl kivonni a hajtómû mûködéséhez szükéges oxigént, akkor azzal ennek a tömegnek egy tetemes részét ki lehetne váltani. Vagyis ha egy 300 tonnás indítórakéta mondjuk 8 tonnát bír föld körüli pályára állítani, akkor egy 300 tonnás kombinált torlósugárhajtómûves indítójármû mondjuk 40 tonnát. Elég mellbevágó különbség, nemde? Mindemellett egy ilyen jármû kifejlesztése persze jelenleg igen költséges, de hosszú távon sokkal olcsóbb, mint a jelenlegi egyszer használatos indítórakéták alkalmazása...
Torlósugárhajtómûves gépet valóban építettek párat, szuperszónikus áramlású torlósugárhajtómûvet azonban nem igazán... A hagyományos torlósugárhajtómûvel pedig maximum úgy 4-5 Mach körüli sebességet lehet elérni...
Rengeteg dolog volt ismeretlen e téren, gyakorlati tapasztalat meg aztán végképpen nulla. Ha jól tudom, valamikor az 1980-as években készült el az elsõ hiperszónikus szélcsatorna (a Spektrumon mutatták anno, az egész végülis két nagy tartály, az egyikben hihetettlen nagy nyomást, a másikban meg csaknem tökéletes vákumot hoznak létre, a tesztmodel a kettõt összekötõ szûk csõvezetékben foglal helyet - majd megnyitják a csõ két végén lévõ szelepeket...). Szóval az X-43A valóban uttõrõ...
És ezt, hogy akarják a polgári repülésben alkalmazni? Szerintem az átlagember -fõleg a betegek vagy az idõsebbek- nem nagyon szeretnék a zajt vagy a gyorsulást...
whitehawk, biztos vagy benne, hogy ilyen rendszerre kapott szabadalmat?... mert azt tudom, hogy egy magyar kapott valamire akkoriban szabadalmat de az nem ez volt
A torlósugár-hajtómû hajtómû Fonó Albert találmánya, 1928 május 26-án kapott rá szabadalmi védettséget (Ez persze azóta lejárt természetesen.) Úgy tudom ilyen van az SR71 Blackbirdben is. Szóval ez nem csak kisérleti dolog Nexus!
Nálam az SR-71 a nyerõ. Semmit nem mutattak fel 25-30 éve. Ha jól emléxem az X15 is tudott 7 mach-ot emberrel , akkor ebbe mi a nagy szám ?
Én meg aztat nem értem, hogy már vagy 15-20 éve terveznek ilyen hajtómûvel gépeket (igaz még egyik sem jutott el gyakorlati fázisba), akkor hogy a francba van az, hogy csak most végeznek el egy ilyen alapvetõ kísérletet hozzá?
Lekapcsolt villanynál a látók is csak tapogatóznak. Avagy egy ismeretlen terepen a nagy cégek (Boeing) és a tapasztalt kutatóintézetek is csak lassan tudnak haladni. De legalább megmozdultak...
Az az igazság, hogy manapság már ennek is örülni kell.
Informatika és tudomány
