Halkan szól a zene, Mikor megyek hazafele, Vagy este, mikor A hosszú könyv felett görnyedek.
A dallam körülöttem van, És igen, már bennem is, Hallom én mindig, Ha nem szól, akkor is.
Talán én kreálom a fejemben, Csakhogy más ne járjon az eszemben, De nem hiszem el igazán, Lehet, hogy az alattvaló én vagyok.
Hisz hangulatom tõle függ, A zene ritmusára mosolyodok el, Vagy leszek dühös, Bár ez nem is különös.
Sokszor vagyok szomorú, Vagy inkább ahhoz hasonló, igen, Az egykedvûség uralkodik, de nem gyötör, Ilyen vagyok rég óta, igen.
Unottan szemlélem a világot, Mely elhalad mellettem, Mintha le akarnám szedni a virágot, Mely már rég elvirágzott.
Valóban nem különös ez, tekintve a zenét melyet hallgatok, Hisz a dal, mi örök tûzként lobog a lelkemben, Szomorú akár egy véres emlék, mint a sír, Melyen a kõbe vésve, saját neved olvasod.
Ki gondolta volna? Remélem már túl vagy a válságon.
Ha nincs fogalmad arról, hogy létednek mi értelme, és ha egyszer arra ébredsz, rémálmodból felkelve, hogy a halál tart markában ismét, mert gondolata nem ereszt, arra gondolj: Hát nem igaz, az élet értelme nem ez!
Oly sok dolog vár a Földön, mely szempillantás alatt el fog múlni, s utána igazából mi marad? Így tán látod már azt hogy ennek semmi értelme nincs, felejts el minden rosszat, mert ez az élet drága kincs,
Melyet egyszer kaptunk meg, és amit ismételni nem lehet Ne hagyd felszínre törni eme rosszat ami eltemet! Csináld azt amit szeretsz és leld meg a jót mindenben, élj úgy, hogy amikor eljön majd az egyetlen
Pillanat, hol búcsúznod kell, számot vetni utoljára, ne lelj semmi dolgot, ami a te szívedet bántja Lehet hogy a halál nagy úr, de az Élet még nagyobb! Gyõzz le minden félelmet hát! Legyen mindig szép napod :)
:) Nagyon tetszik! Szeretem az ilyen bíztató verseket. Érdekes, hogy én is éjjel szoktam verseket írni...régebben. Éjjfél után. Lehet, hogy ilyenkor tudja összeszedni az ember a legjobban a gondolatait.
igen.. ilyenkor az ember egyedül tud lenni, este a rohanó élet leassul, ilyenkor jobban írhatnéka van az embernek ha megjön az ihlet vagy csak a kedve hozzá :)
Egy kavics vagy csupán a tóban, Csepp a tengerben a világ számára, De a végtelen, tiszta égbolt, Az el nem veszõ szeretet és békesség, Mely életet lehel holt, Kiszáradt szívem reszketése felé. Magad vagy az élet és annak, Minden csodája, mely elûzi A sötét magány árnyait, Az ékkõ, mely fényesen ragyog Csak nekem, Szerelmem.
Mirk, az az Árnyak címû versed nagyon jó!!!! Nekem nagyon tetszik! Felolvashatom a szavalóversenyen? :) Sehol sem találtam értelmes verset eddig csak ezt :P
Örülök hogy tetszik:) Olvasd fel nyugodtan ha gondolod
Hehe :D Hát, nem tudom majd megkérdezem a tanárt vagy majd mondok egy Anonymus-t
gyulai dávid
Képzeletem tájai
Hallgass. Hallgasd a csendet, mely átölel, Vigyáz rád, elrejt a zajos világ elõl. Kié a csend? A mámoros boldogságé? Vagy a harmóniáé, a természet nyugalmáé? Az enyém a csend és a tiéd is. Mindenkié, ki megpihenni vágyik.
Szabad vagyok, úgy érzem szárnyalok. Lovalló elmém elrepít, bár nem mozdulok, Kitárom képzeletem szárnyait, lebegek, Vad álmaim kavalkádján merengek, S kérdezek: merre menjek? Mely világot lássam elõbb?
Északon hó van. A fagy birodalmát szürke csúcsok szegik, Vihar tépte jég-sebek a lankák oldalán, Zúzmara és fehér páncél, élõn s holton egyaránt, Jégcsap hegyek tornyosulnak, Halott fenyõk oldalán.
Nyugat, a múlandóság hazája. Fekete árnyékok nyúlnak a vérvörös fény felé, A nap kihunyt, s az éj vackából leosont. Langyos szellõ vág, a menekülõ remény elé, Este még a sötétség is vért ont, S Holdnõvér kitárja karját, torz gyermekei felé.
Keleten gyúl a fény. Sárga színt ölt a világ, s boldog a természet, Új tavaszt hirdet a ragyogó napsugár, Új életet ad a földnek, Az öröm napjait hozza, a büszke fényár. Ide vágyom, naivan, vonz e tiszta táj.
De délen... Semmi. Körbenézek, s nincs semmi min megakadna szemem. Se egy kopár csúcs, egy kék vízû könnycsepp-tó, Barna pusztaság nyúlik elõttem, lelkem síksága. Repedezett, kiszáradt föld takarja a mélyben rejtezõt. A forrást, mely egyszer feltör a halott rónaságra.
A világ oly lassú és homályos most, Mintha már a könnyû álom mámora ringatna, Valóban, el-el révedõ tekintetem, Mintha árnyalakokat pillantana.
Vad táncot lejtenek vigasságukban, S tekintetükkel engem keresnek, Már érzem ott vagyok a markukban, Mikor mögöttem fehér fény lobban fel.
Az árny démonai visszahúzódván, Teret adnak a jóságos, fehér fénynek, Alakot ölt, s pillantásomat magán tudván, Felém fordul megmentõm.
Próbálok rájönni ki lehet az, De hosszú csuklya fedi az idegen arcát, Megszólítanám, s már nyitom is számat, Mikor visítva kettészakad a világ.
Megmentõm, s a démonok eltûntek mind, Helyettük a monitor tompa fénye bánt, Elaludtam, e sok lázas élmény mind, Álom volt csupán.
:D
Egy kicsit meghalok
Szemem lelked meleg lobogását kutatja, de csak jeges fagyott gyönyörûséget talál. Ajkaid nem formáznak zsarátnoktól fellobbanásra váró szavakat. A Csend megöl engem, szívembe markol, jeges karmait belém mélyeszti. Szavaiddal szakítasz ki belõlem vértõl lucskos lüktetõ darabokat. Kínlódva vergõdök a szorításod alatt, s mindíg egy kicsit meghalok. ----------------
Szerencsére ez csak egy régi talált szösszenet. Talán még versenk sem nevezehetõ, bár akkor segített. :)
Tél, tél, tél
Nyár zajától távolodva Nap ereje mit sem ér, a levelek már lehullottak s újra beköszönt a tél
A Tél amely kemény, erõs amilyen volt kiskoromban komor dala látható a rövidülõ napszakokban
S amilyen sötét éjjelt hozhat amelyre nincsen szó, Olyan tiszta szépségével kápráztat a fehér hó
Ellentétes évszak jön el szép és borús egyaránt s szíve az ünnepekkel bennünk él, amíg a táj
Ébredezni kezd álmából Tavasz hívó szavára de szép emléke megmarad még jóval a tél utánra.
S míg tavasz hozza meleg hírét a tél lassan eltûnik. a hideggel, a sok hóval szépsége nem enyhül itt
benn!
Álmodj
Álmodj sokat és szépet, Álmodj mindent, mindenkit, Élõt, holtat, voltat s majdan levõt, Örömtelit, s mindent, mi boldogít.
Álmodj színeket és hangokat, Izzó tûzvirágokat, pezsdítõ dallamokat, Szép reményeket, új szerelmeket, Régi álmokat és beteljesülõ vágyakat.
Álmodj az örömrõl s álmodj a haragról, A békérõl s a háborúról, Mind a széprõl s a rosszról mi csak létezik, Álmodj az életrõl, s várd a halált, Mert az élet is csak álom melybõl fel kell ébredni.
Álmodj amíg tudsz mert az álom a tiéd, Minden vágyad s reményed, Egyetlen esélyed, hogy e Földi létben, Egyszer te is boldog légy.
Ébredés
Ébredés után eljön a magány újra, a sötétség,mely körbeöleli testem és lelkem, mikor sötétbe burkolózom,a sötét magányba, csak te mutathatod meg a fényt. Mikor sétálok a hideg,sötét utcán,és fázom, rád gondolok,és szívem felmelegszik, csupán testem fázik tovább, remeg,és vágyakozik... Vágyakozik ölelésed után,mely felmelegítené...
Mikor álmodom,a fény velem van,bennem él, áthatol a sötétségen és egyéválunk. Összeolvadom veled,tökéletessé kiegészítve egymást,és kívánom, bár soha ne érne véget.
De véget ér,és újra ébredek és újra vágyom a fényt,vágylak téged, vágyom hogy vess véget a sötétnek.
Az élet sötét nélküled, komor magányomba burkolózom, és várom újra az álmom.
tudom hogy nem egy mûremek,nem is javítgattam,lehetnek benne helyesírási hibák is,nem érdekel,csak egy érzés amit leírtam,remélem nem zavarok vele senkit
Sziasztok!!! VALAKI TUD SZELLEM EKRÕL SZÓLÓ VESTET HOZNI VAGYIS ÍRNI!! NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM ELÕRE iS
Hajnal hasadt, S arany hajad megcsillant a fényben. Sötét fakadt, S édes hangod megszólalt az éjben.
Felnézel, s ha látod, Csillagok hunyorítanak reád, Tudhatod, mennyi Csoda vár még reánk.
Gyere, ülj le, Kényelmes a fû, kéjes fekhely, Kettõnknek tökéletes, Legyen bármily kopár is.
Nézz körbe, Lásd a csodát melyben vagyunk, E kietlen világban most, Csak mi ketten vagyunk.
Mosolyogj, Angyali arcod járja át az öröm, Kettõnknek, Ez a boldog perc örök.
Hajnal hasadt, S elszállt a boldogság éve. Sötét fakadt, S a telihold lesüt reánk, a végre.
Ez egesz jo lett,öszinte vers,de a 3. versszak-ot nem ertem,miert igy irtad meg.Megtöri a vers menetét,mivel abban nincs rim,ha jol latom.Viszont a keretes szerkezet jo,szerintem nyugodtan rakhattal volna az összes versszakba kereszt rimeket :)
Ez kb 2 eves versem,a tema eléggé elvont,es igazabol semmi konkrét mondanivaloja nincs.Akkoriban csak a zene adott ihletet,es ezt hozta ki belölem.Hát na..
Játék a szélben
Szürke éjjen,gyermek kézben apró játék dobogott, Csuda szépen oda léptem, hajam szélben lobogott.
Erõs játék,gyermek kézben megtöri azt nyomtalan, Nem jõ hozzám,pedig kértem, elhal szélben gondtalan.
Hív a játék,két kezemben vértöl izzón hasogat, Látja tûzt a két szememben apró jóval csalogat.
"Ne engedj el tova veszni aljas szélben keringeni, Ne hagyj árván szétfoszlani, gyenge husom szétbontani."
-Miért szólsz hozzám érintetlen? túl közel vagy markomban, Hangodtol már szédítetten, Elvesztelek álmomban.
"Az aljas szél,az otromba, az szól hozzád,ostoba! Más vagyok én,nem,mint a szél, Tõlem lelked felhõkre kél"
-Valy míly kevés hangod nekem, erõsebben szorít kezem, Menj hát magad,távozz tõlem, hajtsd magad ki belõlem!
Kezeimet szét emeltem, Kicsuszott a kicsiny játék, Tudatlan csak azt kerestem, Így ezután mi várhat még?
Csupasz a föld,azon hevert, Szél mellette árkot kevert, Megszeppenve megálltam ott, Az apró szív már nem dobogott.
És nem lesz vége soha már -öldöklés, iszony és halál- míg a Fekete Nap kigyúl s a világ éjsötétbe fúl.
Valóban a 3. versszak eltér a többitõl de nem csak arra törekszem hogy rímes legyen a vers, inkább arra törekszem hogy minden sor mondandót hordozzon. A keresztrím nekem túl pörgõs, csak akkor használom ha muszáj, amúgy nem szeretem:)
igy erthetö :) egyebkent van kedvenc költöd/versed?
SZinten regi versem(ha mar a keresztrimnel tartunk..en eloszeretettel hasznalom:):
Évek útja
Lásd tova száll az évek útján minden kín és gyötrelem, Lásd itt állok semmit látván, égbe tárom két kezem. Látod már az élet lángját halni készen lelkedben? Látom már,mint tiszta márvány, foszlik minden emberben.
Vedd kezedbe világ gondját, szorítsd õket markodban, Vedd a szót,õ kiált hozzád, tükrözõdik arcodban. Látod magad semmit mondván, mit hordozol szóttalan? Látlak már,mint üres bálvány, kárhozat van hangodban.
Nézd az élet szólít téged: vágd keresztül torkukat! Nézd meg végleg ledönt téged, lásd meg vérzõ fogukat. Látod õket,démon nõket bájjal fedve magukat? Látom õket,Istennõket, tûz perzselte arcukat.
Hagyd õket,mint õk gyalázván folytogatnak nyugtalan, Hagyd õket,míg halált látván elfoszlanak nyomtalan. Látod már a fényt,a lámpást lelked mélyén hontalan? Látom már,mint szél a szárnyán repülsz felém gondtalan.
Fuss tova hát az évek útján, elszáll kín,és gyötrelem. Fuss,itt állok téged várván, feléd nyújtom két kezem. Látod már az élet lángját megpihenni lelkedben? Látom már,a sírod márvány, nem porlik szét sohasem.
emm, szeretnem megkerdezni... valamelyikotok olvasta mar fel valaha a párjának valamelyik versét? kivancsi vagyok hogy szerintetek is elavult -e vagy még olyan aki ugygondolkozik mint en
hallod zillo? ez valami eszetlen kiraly, (könny csordult a szemembe) tenyleg minden elismerésem, en is probalkozom vers irassal de asszem inkabb elbujok:P
Jó vers:) Kedvenc költõm/versem? Nincs igazán, nem nagyon olvasok verseket:) A sajátjaim közül talán ez tetszik legjobban:
Képzeletem tájai
Hallgass. Hallgasd a csendet, mely átölel, Vigyáz rád, elrejt a zajos világ elõl. Kié a csend? A mámoros boldogságé? Vagy a harmóniáé, a természet nyugalmáé? Az enyém a csend és a tiéd is. Mindenkié, ki megpihenni vágyik.
Szabad vagyok, úgy érzem szárnyalok. Lovalló elmém elrepít, bár nem mozdulok, Kitárom képzeletem szárnyait, lebegek, Vad álmaim kavalkádján merengek, S kérdezek: merre menjek? Mely világot lássam elõbb?
Északon hó van. A fagy birodalmát szürke csúcsok szegik, Vihar tépte jég-sebek a lankák oldalán, Zúzmara és fehér páncél, élõn s holton egyaránt, Jégcsap hegyek tornyosulnak, Halott fenyõk oldalán.
Nyugat, a múlandóság hazája. Fekete árnyékok nyúlnak a vérvörös fény felé, A nap kihunyt, s az éj, vackából leosont. Langyos szellõ vág, a menekülõ remény elé, Este még a sötétség is vért ont, S Holdnõvér kitárja karját, torz gyermekei felé.
Keleten gyúl a fény. Sárga színt ölt a világ, s boldog a természet, Új tavaszt hirdet a ragyogó napsugár, Új életet ad a földnek, Az öröm napjait hozza, a büszke fényár. Ide vágyom, naivan, vonz e tiszta táj.
De délen... Semmi. Körbenézek, s nincs semmi, min megakadna szemem. Se egy kopár csúcs, egy kék vízû könnycsepp-tó, Barna pusztaság nyúlik elõttem, lelkem síksága. Repedezett, kiszáradt föld takarja a mélyben rejtezõt, A forrást, mely egyszer feltör a halott rónaságra.
anyam!iszonyat jo gondolatok,es hihetetlen h mennyire valtozatos es gyonyorkodtetö a szohasznalat :) szeretem az ilyen verseket,mert minden sorban van valami,ami más mint a többi,es nem tudhatod h mi fog következni,ettöl lesz izgalmas. a bevezetö elsö 2 versszak utan jol felvezetted a 4 fö témat-észak-nyugat-kelet-dél. gratula :) azert még annyit mondanék,h erdemes lenne kicsit jobban elmelyednek a versekben,nem csak íras,de olvasas szinten is,persze csak ha erdekelnek mas emberek gondolatai is.:) sok vers felszinesnek,es hetköznapi temajunak tünik,de ha sokat keresgél az ember,megtalalja azt,amit bár nem sajat maga irt,megis mintha tökéletesen tükrözné az õ érzéseit.
nekem van egy ilyen vers,ami totalisan 'rolam' szol,es egesz eddig nem is sejtettem,h egy vers ilyen pontosan,es mélyre hatoan tudja kifejezni azt,amiröl fogalmam sem volt,h micsoda valojaban.már maga a vers cim is sejtet valamit,pedig nem en irtam,mégis sajatomnak erzem,mert ez történik velem,ezt nem is lehet elmondani,en nem tudtam volna szavakba önteni,de ennek aköltönek sikerult...
nyugodtan oszt meg velunk averseket,amiket irtal,hiszen itt nem abiralat,v a kritika a lenyeg sztem,hanem az,h megismerjuk egymas gondolatait...sokmindent meglehet tudni egy emberröl a versei alapjan :)
emm, az en verseim...hogyismondjam, teljesen masok mint a megszokott, de ha gondolod mutathatok parat, es majd az ujat ha befejeztem, annak vegre lesznek strofai, verselese stb
no, itt van egy mókásabb tipus:
Valentinomnak
Eljött hát Valentin bácsi De ácsi! Lehet hogy gonosz a bácsi?
Várj csak! Lehet hogy bánt csak? és csak fejbe csap és becsap és csak szétcsap köztünk
de egymásnak örülünk és Valentin lesz az õrünk ami 2 helyrõl fakad
belõled és belõlem sok szeretet árad felõlem de néha futok mert félek eleged van belõlem. Mert nem adok eleget...
de ez gyakorlatilag az 1. :P szoval azert keves a szohasznalat,:P de igyekszem az újon;)
Búcsú az élettõl
Viszlát barátom, Viszlát te hazug barát, Viszlát kedvesem, Viszlát te álszent társ, Viszlát te érdektelen világ.
Megválok e helytõl, E pokoli helytõl, melyben nincs helyem, Elindultam az úton, s nem nézek vissza, Elmegyek, búcsút int kezem, Csizmám már az út porát issza.
Könnyû a búcsú, Mi lehetne könnyebb, Nincs semmi, mi idekötne, Tán találok egy jobb helyet mely szebb, Ahol nincs senki, aki verembe lökne.
Szabad vagyok... Átkos szabadság, nem így akartam, Minden lélek szabad akar lenni, De nem így, nem ily magányosan, Hosszú az út ha egyedül kell menni.
De mit tehetnék, Kirekesztett vagyok, rám szabta a sors, Nem küzdhetek, nincs ki ellen, Ellenfeleim hátat fordítanak pont, Mint barátaim... voltak egyszer... Barátaim.
Olyan sokan vagyunk, De mégis kevesen, nézd csak meg, Hány emberrõl mondhatod, Tegnap alig ismert meg? Nem hallják elsuttogott mondatod, ilyenek az Emberek.
Alig hagyta el ajkaid, S menten elhal halk szavad, Nincs kiben tovább éljen, Nincs ki meghallja, Süket mindenki, nincs már másod, csak a Képzelet.
S ha egyszer azt mondtad: Csak te kellesz! - Most mért vagy mégis oly rideg? Mi változott, mi késztetett hogy ilyen légy? Irigy szádból nem árad más csak hideg, Megfagyasztod lelkem foszlott lepelét.
Álszent a szent is, Irigy lett az önzetlenbõl, Lehullott a csipkefátyol, tisztán látok már, S tudom mit kell tennem, Elmenni e hazug helyrõl.
A napjaim, mint homokszemek kiperegnek a kezeim közül. Egyik a másik után, mintha olajos testû üveges szemû élõhalott szeretõ lenne, akinek hideg érintése mindig elborzaszt, s meghalni kívánok én!
Életem értelme marcangol engem, belém döfött szavai elborítják testemet, s rajtuk keresztül elszivárog életem, melyrõl azt gondoltam, hogy végtelen, mint a gyûrû melyet már nem hordok kezemen. A gyûrû, mely az összetartozásunk jelképezi. Hisz hazugság minden. Nincs élet, nincs halál, se pokol, se mennyország, csak a bús néma sajgó fájdalom. Ó a fájdalom, benned nem csalódom soha, mindig elkísérsz az utamon, s szívemben otthonra leltél. Nem bántasz soha, velem vagy mindig, néha szorítod a torkom. Tudod, hogy mindig velem fogsz maradni, ha én is akarom.
Élet mire való vagy te? Megunt szertõ vagy, kit nem tudok eldobni magamtól. Púp a hátamon de szükségem van rád, mert még el kell rendeznem egy pár dolgot, s jobbá kell válnom. Ölelj magadhoz, szeress engem, kit nemzettél, s hûtlen akart lenni hozzád, hisz úgyis eljõ majd az idõ, mikor már nem marasztalhatsz, hisz porhüvelyem nem tarthatja soká vissza örök lelkemet a szabadságtól.
Védj meg emgem néma igaz öleléssel N féljek, ne teljenek a percek rettegéssel, Elbújok benned e csúf világ elõl Védj meg engem a tengernyi könnytõl.
Melletted erõs, bátor tudok lenni Nincs rögös út, melyen ne tudnék végig menni, Neked s veled hiszem a holnapom Védd meg bennem a boldogságot.
Óvó tekinteted, védõ kezed mindig adod Ha bántanának elém állsz, nem hagyod, Védelmezõen körbefonsz engem S azzal mi a legjobban véd - szeretettel.
Szép vagy bennem, szép vagy körülöttem S ha velem vagy tavasz van szívemben, De most magam vagyok a rettegõ sikollyal Jõjj, védj meg hiteddel, erõs akaratoddal.
Neked, egyedül neked hiszem el Hogy az élet szép,s reménnyel töltesz fel, Hogy a szeretettel legyõzhetõ a rossz Életünk fölött nem gyõz a gonosz.
Védj meg engem néma igaz öleléssel Védj meg engem igaz szerelmeddel, Gyenge vagyok, fárdt és kiégett Téged akarlak, egyre csak várlak téged.
Az élet viharában megtörtem Nem maradt más hitem csak a szerelmed, Zokogásom küldöm hozzád a széllel Zokogásom küldöm hozzád a széllel Védj meg engem néma igaz öleléssel!
gratulálok a versedhez, nagyon de nagyon csodálatos, felkavaró, és megmutat minket embereket, köszönöm, hogy részesülhettem ebben az élményben üdvözlettel:gaby
Angyalok énekével küld el, tartsd össze szétszórt életem, mi tévõ legyek? Istenem, oly nehéz elviselnem!
Istenem segíts nekem! Semmit ne érezzek! Könnyíts létemen! Istenem, oly nehéz elviselnem!
Most idejöttem...írok ide is:
Szent Este varázsos éjszakáján ...ó,csendes éj Halld mit mormol utak verejtékeinek ajka ...kísérd lépteit Hagyd megpihenni õket legalább egy pillanatra ...hosszú útján Mind elfárad,hozzád tér megpihenni a vándor ...vigyázz rá Angyali énekekkel,sok búbánó feledéssel ...öleld karoddal Fenyõ illatában had legyen gyarlók lelke szabad ...óvd melegeddel Gyermekeid õk, mi utak fáradt teste ...békességét megtalálja Oltalmadhoz térjen suttogva könyörgõ éneke ...vigyázz rá Ne csak most,hanem minden éjjelen ...ó,csendes éj
Fekete karácsony
Egy gyertya láng elalszik az éjszakában, a szeretet ünnepén a magaslatba szállva, egy anyai szív fájdalmában meghasad, rokoni lelkeket darabokra szakítva.
Hol vagy Isten,hozzánk miért nem szólsz? nem látod a két koporsót? vigasz szavad merre száll? hol vagy fekete katrácsony éjszakán?
Igen, egyetértek, már alig vannak ott egy páran... Bájital is sokat volt ott, most meg már nem találom sorait azon a topicon. Nem akarok senkit elcsábítani innen :D, én is becsapódom ide, de azé a Rímfaragás is ott van még na :)
Boldog Új Esztendõt Mindenkinek! Több szerencsét és kitartást, több mosolyt és kacagást! Több erõt és igaz boldogságot!
Járd ma éjjel végig szintemet, melyet a mindenségbõl merítettem, s lelkem által fejlesztettem: itt állok elõtted,hát figyelj, mit látsz? látod?...körülölel egy színkavalkád.
Lelkem szírmaiból ágyat vetek feküdj mellém,s karom átölel add lelked,s enyém én is adom érzed a rózsa illatot?
Nyugtass engem,lelkem keserûség járja, légy velem minden éjszakában, lelked,s vele együtt karjaid elfogadom, fessük át morális feketeségem, legyenek helyette rózsaszín rózsaszirmok.
Fényes fényeid látom,ragyog szememben mint akarataid képe,visszahangzik fejemben kapitális réteged egyesül velem légy nyugodt,itt leszek minden éjjelen eltüntetjük a vörös és fekete színeket.
Nem tûnnek el édes,azt én nem hagyom aurádban minden éjjel egyre csak tágítom legyen körötted sávja a legszélesebb hisz ott leszek veled minden éjjelen lelkemet adom lelkedért hisz ez minden kincsnél többet ér hát vágyaid teljesüljenek igérem én álmaid teljesítem.
Nem,nem akarom! én 6.-dik és 7.-dik szintemet fejlesztem, tudod a 6.-dik szint!s most figyelj! "csak azt visszük magunkkal a másvilágra,amit másoknak nyújtunk" te hiszed?....én igen! ....ha szeretet adok...magammal vihetem ....ha Istent féltem...vigyáz rám tudod ott....a messzi határon át... azt egyszer mindnyájan átlépjük, s tudom mindnyájan abban a pillanatban féljük.
Nem vagy te vak,s hite vesztett? a te világod ki érti meg? 8.-dik réteged nem látom! agyad mivel varázsolod? nem vagy te Isten pásztora! fejed felett nincs glória! burkodban nics Isten arany fonala!
Tudom én mindezt, csak 9.-dik szintem túl erõs, lelkiismeretem benne túlnõ, mindig csak a másikat nézem, s õ érte a legtöbbet mit tehetek, ez sem jó,de talán így a helyes, hisz életünk így tökéletes! Nem vagyok önzõ,sosem voltam, mindig mások érdekeit pártoltam, így kaptam én szeretet, melyet sok napon tehettem emlékbe, de mit tegyek,ha lelkiismeretem ilyen? inkább magamat bántom,de másokat nem!!!!!
Légy szerelmem!vetem ágyunk egyszer teljesülhet az álmunk érted ide is utánad jöttem már márom hónapja csak kísérgetlek úgyhogy nem érdekelsz,megfogom kezed húzlak magammal,s magammal viszlek írtam verseket,nem is tudom mennyit
Írj, a lélek és ész harca bár, legyen testvér, csak harcba szállj! Mert a lélek vasból van, ha a szíved tiszta, a víz úgy se folyik vissza, csak elõre halad nyomodban.
Aki fösvény felnevet s ha mind utálják tovább nevet és mindnek élve szép, s veszik a semmiért!
Aki lusta kétkedik, de ezer barát jut neki! Aki fázik meg didereg, ahhoz az emberek is hidegek melegség helyett!
Aki fél, abba belerúgnak s ha ronda vagy, kigúnyolnak s nem a kezük adják mint vérbeli igazság!
Ha sírsz, csak odaszólnak, várd meg mit hoz a holnap, úgy is tudják, övék a reggel, mit vesz el egy szomorú este?
Segítség helyett!
Aki magányos? Azt hagyják lukba éhezve és félve bújni! Aki buta? Azt de jó kigúnyolni! De még jobb szemet hunyni! Ez a világ teteje is, hogy vágja az ember tekintetét Mégse tesz semmit!
Aki rút az az is marad, jaj akkor annak élni se szabad!
Aki nem lát, az már gyenge s nem ember ember felett ugye??
Nekem a vak az gondolat és a tánc az arany fonal s barátságban azt kívánom, mindig szóljon zongora s ne hegedû sikolya
Nekem a rút csak szép ember szeretõ szívvel és reménnyel, a magányost kihúzom barlangjából s nem hagyom reszketni örökké
nekem nem kék az ég de látom mások szemét! Mért vak a többi s nem lát létezni???
Rúgj belém ha fáradok, s a pofámba hányjatok! De ne mögöttem!
Ide ni! A szemembe! Ennyit merjetek, ha szeretni féltek!!!!!!!!!!!!
Rúgj belém ha fáradok, s a pofámba hányjatok! De ne mögöttem!
Ide ni! A SZEMEMBE! Ennyit merjetek, ha szeretni féltek!!!!!!!!!!!!
Én itt vagyok kedvesem, gyere ide kérlek, nem vagy egyedül, s csak téged kereslek..