...Gigantik nevû hajóról, mely jéghegynek ütközik, és elsüllyed..10 évvel a Titanic katasztrófája elõtt jelent meg
Ebben mi a meglepõ? Már a Titanic elött is sok hajó elsûlyedt jéghegynek való ütközés miatt, a Titanic abból volt különleges, hogy rengeteg ember veszett oda, ráadásul akkoriban, amikor az emberiség (legalábbis az Európai és Amerikai felsõ réteg) már elbizakodottan hit a technológiai fejlettség hatalmában, és úgy vélték, hogy már le tudják igázni a természetett (lásd: "elsülyeszthetettlen" hajó - noha ez valójában reklámszöveg volt, lévén a "leggyorsabb" titulus már foglalt volt, és kellett valami ütõs utascsalogató szöveg). Ilyen "xy könyvben már leírtak hasonlót" dolgot kismilliót fel lehetne sorolni (például arra is több könyv jött ki még 2003 elött, hogy az USA másodjára is megtámadja Irakot...), de erõs kétségeim vannak afelõl, hogy ezek bármit is jelentenek....
Mikike! Olvasd el még: Abbot: Síkföld címû könyvét! A témához szorosan kapcsolódik.. Ugyanígy leír 2 dimenziós világot, melyet minden 1000.évben meglátogat 1 gömb, és magával visz "felfelé de nem északra" egy 2D testû matematikust..
Szerintem egyfajta meditációs gyakorlattal ki lehet lépni a 4D-s világba, és információt szerezni a "jövõbõl". Lásd: (írót nem tudom) történet a Gigantik nevû hajóról, mely jéghegynek ütközik, és elsüllyed..10 évvel a Titanic katasztrófája elõtt jelent meg a könyv. Sokan megálmodták, h elsüllyed a Titanic, nem is száltak fel rá.. Michel de Notre-Dam jóslatai
nem téged kérdeztelek, de azért bele kellett magyaráznod... rákerestem guglin és elolvastam a történetet, de úgy sem értem
csaba mi az a "SCHRÖDINGER MACSKÁJA"? egy másik fórumban olvastam és nem értem pontosan a történetet el tudnád magyarázni?
Attól, hogy esetleg lehetne így is, még nem biztos, hogy valóban így van. (Tehát, hogy mi nem csinálunk mást, csak "letapogatunk" egy 4 dimenziós testet - egyébként ilyesmit írtam a #119-ben, kiegészítve választási lehetõségekkel is.) A példánál maradva, pl. a 2D-s világnak meglehetnek a saját történései, belsõ törvények által. (És közben maguk rajzolnak ki az idõben egy 3D-s testet, lenyomatot.)
a végkövetkeztetése pedig ez: " A Mindenség és annak megnyilvánulásai 5. Az eddig elmondottakból látható, hogy minél kevesebb számú térdimenzióval rendelkezõ világban gondolkodunk (vagyunk/létezünk/élünk), az idõnek, mint a Mindenséget megtapasztalni segítõ dimenziónak annál nagyobb a jelentõsége. Ami a 3 térdimenziós világban gömbként nyilvánul meg, az a 2 térdimenziós világban egy szelet (egy kör), az 1 térdimenziós világban pedig egy szakasz. Ez utóbbi változó hosszúságú, amint "letapogatja" a kört, a kör pedig változó átmérõjû, miközben "letapogatja" a gömböt. Mindez egy folyamat, azaz idõt igénylõ jelenség. A 3 térdimenziós világból fölfelé kilépve ugyanazzal a törvényszerûséggel van dolgunk. Ezt elképzelnünk ugyan nehéz, de el tudjuk fogadni azt, hogy a 3 térdimenziós világ csupán egy szeletét adja vissza a 4 térdimenziósnak, amelyet az elõzõ idõben "tapogat le". A 4 térdimenziós világban az idõ jelentõsége hasonló mértékben csökken le, mint amilyen mértékben lecsökken, ha a 2 térdimenziósból átlépünk a 3-ba. Ez a csökkenõ tendencia a térdimenziók növekedésével mindvégig megmarad, ily módon eljutunk a végtelen térdimenziójú világba, a Mindenség teljes megnyilvánulásába, ahol idõ nincs. Minden egyszerre, "egy idõben" van jelen. Ugyanakkor a Mindenségnek egy másik végtelenszerû megnyilvánulása a nulla térdimenzióval jellemezhetõ világ, ahol pedig az idõ szerepe jellemezhetõ a végtelennel. Ezen pontvilágok száma végtelen, melyek összessége ugyanaz, mint a végtelen térdimenziójú Mindenség. "
merthogy " A Mindenség és annak megnyilvánulásai 4. Kezdeti példánk egy kétdimenziós világgal, egy végtelen kiterjedésû síkkal kapcsolatos. A dimenziók száma egészen pontosan 2+1, hiszen az idõ, mint segéddimenzió fontos szerepet kap. A kétdimenziós világból nemcsak felfelé, a háromdimenziós felé, hanem lefelé, az egydimenziós világ felé is elindulhatunk. Ezt a világ egy végtelen kiterjedésû egyenes, amelynek csak egyirányú térbeli kiterjedése van, ahol idõben zajlanak az események. Ahhoz, hogy egy ilyen 1+1 dimenziós egyenesvilág megtapasztalja a 2+1 dimenziós síkvilágot, ez utóbbinak idõben zajló eseményként át kell haladnia rajta. Relatíve az egyenes mintegy letapogatja a síkot. Látható, hogy az idõ szerepe megnõ a Mindenség megismerésében. De ez még mindig nem minden, mert a térdimenziók számát nullára is csökkenthetjük, azaz egy pontszerû világgá. A pont, amelynek nincs térbeli kiterjedése csakis az idõ segítségével képes megjeleníteni a Mindenséget. Ez a 0+1 dimenziós pontvilág. A pontban csakis idõ létezik, mert ahhoz, hogy a nála eggyel magasabb dimenziójú világot, az egyenest megtapasztalja, ez utóbbinak idõbeni folyamatként át kell haladnia rajta. "
nos, van aki szerint az idõ egy segéddimenzió, ami segíti megérteni a világegyetem mûködését (másolok a lentebbrõl linkel fórumról:) " A Mindenség és annak megnyilvánulásai 2. Képzeljük el ezt a pulzáló jelenséget egy kétdimenziós világban, azaz egy végtelen kiterjedésû síkban, ahol mi (szintén kétdimenziós lényként) ennek a foltnak a közepén helyezkedünk el. Számunkra fontos lehet, hogy ez a folt mikor milyen átmérõjû, ezért megfigyeljük a változás tulajdonságait, annak szabályszerûségét. Kellõ ismeret birtokában képesek vagyunk az idõ függvényében leírni ezt a pulzálást, azaz a folt átmérõjének változását. A leírással azt érjük el, hogy nemcsak egy adott pillanatban, hanem az idõskálának bármely pontjára meg tudjuk adni a kerek folt átmérõjét. Ha úgy tetszik a jövõben bekövetkezõ állapotokhoz rendelkezünk információval. Hogy ez a "jóslás" mennyire pontos, az attól függ, hogy a változás törvényszerûségét a múltbeli adatok alapján milyen valószínûséggel tudjuk leírni. Az idõben késõbb bekövetkezõ állapotról ebben a dimenzióban csakis annak bekövetkeztével szerezhetünk megerõsítést. A Mindenség azonban nem kétdimenziós, a jelenségek sohasem korlátozódnak a térnek ilyen szûk határain belülre. Ami két dimenzióban zajlik, annak az ezt magába foglaló három dimenziójú térben (illetve terekben) is van megnyilvánulása. Egy ilyen lehetséges megnyilvánulást szemléltet az illusztrációnk is. A 2D jelzésû mezõ a már megismert kétdimenziós jelenséget szemlélteti. Az esemény végtelen kiterjedésû síkjában (szabálytalan körvonallal jelezve) ugyanazt a pulzáló változást látjuk. Ugyanez az eseménysík a 3D jelzésû mezõben oldalnézetben látható (vékony sötét csíkként) egy három dimenzióval rendelkezõ térben. E háromdimenziós térben egymás után sorakozó, azonos átmérõjû gömbök haladnak át azon a síkon, egy arra merõleges egyenes pályán. Amikor egy gömb éppen csak belép ebbe a kétdimenziós síkba (térbe, világba), akkor ott egy pontszerû jelenség tapasztalható. Ahogyan a gömb halad tovább, ez a pont kerek alakú, folyamatosan növekvõ folt lesz, ami a gömbnek megfelelõ átmérõig növekszik, majd újra csökken. A szorosan ezután haladó gömb ugyanilyen változásként jelentkezik ebben a síkban, így a gömbök végtelen haladó sora egy folyamatos pulzálás jelenségeként nyilvánul meg a kétdimenziós térben. Mivel a gömbök azonos átmérõjûek, egymást folyamatosan követik, azonos sebességgel haladnak stb., ezért a kétdimenziós világban egy jól leírható törvényszerûséget mutat a jelenség. Ha azonban ez nem így lenne (a gömbök átmérõje nem lenne azonos, a mozgás sebessége nem lenne állandó, a belépés szöge nem merõleges lenne stb.), akkor a jelenség már sokkal nehezebben lenne leírható. Ami a kétdimenziós térben nehéz vagy szinte lehetetlen, az a háromdimenziósban sokkal egyszerûbb. Ha mondjuk a gömbök nem lennének azonos átmérõjûek, akkor azt ebben a térben közvetlenül tapasztalható jelenségként, egyszerre (egy idõben) rendelkezésünkre álló információként kezelhetnénk. Ha tehát egy késõbbiekben áthaladni készülõ gömb átmérõje nagyobb lenne, akkor ezt módunkban állna a kétdimenziós világgal közölnünk még mielõtt az oda belépne. Ott ezt szkeptikusan fogadnák, hiszen az addigi tapasztalataik nem támasztanák alá ezt a közlést. Az õ világuk szempontjából ugyanis egy jövõben bekövetkezõ eseményrre vonatkozó konkrét információról van szó, ami az általuk ismert (felállított) törvényszerûségbe nem illik. Összefoglalva és általánosítva azt mondhatjuk, hogy a különbözõ jelenségek egy magasabb dimenziójú térben más, sokkal több információt hordozó jelenségek formájában nyilvánulnak meg. Ez a többletinformáció az alacsonyabb dimenziójú térben egy idõbeni folyamat során lép be, tehát az idõ - mintegy közvetítõ dimenzió - segíti a magasabb dimenzióbeli megnyilvánulások, végsõ soron pedig magának a Mindenségnek a megismerését. "
"Úgy értettem, szuper-világ "szub-világ állóképei" között nincs semmilyen reakció, és nem képesek a mozgásra, állnak." Logikailag lehet tenni ilyen feltevést is, de ha valami amúgy isten igazából változtathatatlan (totálisan fagyott), azt vajon hogyan tudná érzékelni valami más? (Részletezés nélkül arra célzok, hogy a mozdulatlanság a mozgásnak bármikor lehet a speciális esete, de fordítva viszont nem megy.)
"Igaz, a qubitek mûködését le lehet írni olyan képletekbe, amiknek eleme a valószínûség, de nem éppen ezekben a valószínûségekben van a kutya elásva? (Ha érthetõ, mit akarok kifejezni.)" De, nyilván. A kérdés az, hogy a valószínûségekkel (pontosabban a valószínûséget meghatározó kvantumállapotokkal) tudunk-e úgy játszani, hogy az jöjjön ki, amit szeretnénk.
"Korábban olvasgattam ilyenekrõl, többek között biológusok tollából, már nem emlékszem konkrétumokra." Pedig jó lenne, mert én eddig csak rossz példákkal találkoztam.
"Csak arra, hogy ugyanazoknak a szerveknek egy elõzõ és egy következõ "verziója" volt bemutatva, és olyan lényegi különbségek voltak közöttük, amiknél nehezen képzelhetõ el közbülsõ állapot. Megpróbálok majd utána nézni."
Rendben, 2 különbözõ verzió (állapot) között keresték a közbülsõt, de nem találták. Legtöbbször azért, mert eleve abból indultak ki, hogy az evolúciónak a legrövidebb úton kell mennie. Holott dehogy.
"Igen, csakhogy olyat is írtál, hogy "idõ nélkül"."
Úgy értettem, szuper-világ "szub-világ állóképei" között nincs semmilyen reakció, és nem képesek a mozgásra, állnak. Kb. mint ahogy - jelen állás szerint - a mi makro-környezetünk csak 3+1 dimenziós, de mikro-környezetekben lehetségesek efölötti dimenziók megjelenései.
Igaz, a qubitek mûködését le lehet írni olyan képletekbe, amiknek eleme a valószínûség, de nem éppen ezekben a valószínûségekben van a kutya elásva? (Ha érthetõ, mit akarok kifejezni.)
"(Hozz egy szerinted jó példát, és akkor a körmére nézünk!)"
Korábban olvasgattam ilyenekrõl, többek között biológusok tollából, már nem emlékszem konkrétumokra. Csak arra, hogy ugyanazoknak a szerveknek egy elõzõ és egy következõ "verziója" volt bemutatva, és olyan lényegi különbségek voltak közöttük, amiknél nehezen képzelhetõ el közbülsõ állapot. Megpróbálok majd utána nézni.
"Amit írtál a végén, azzal szerintem az említett biokémikusok is tisztában vannak." Kétlem. Sokan közülük még deriválni sem tudnak, nemhogy valószínûségeket számolni (helyesen).
"Épp errõl volt szó, ha figyelmesen olvastál." Igen, csakhogy olyat is írtál, hogy "idõ nélkül".
"Én úgy hallottam, hogy mostanában az idõt is kvantáltnak feltételezik, nem? Nos, amit írtam, az egy lehetséges "megoldás" erre." Az idõ kvantáltsága nem jelenti azt, hogy ne lehetne egyúttal folytonos is, ahogyan pl. az elektron kvantált töltése sem jelenti azt, hogy ugyanakkor ne tudna "elkent" formában jelen lenni egy bizonyos tartományban.
Az, hogy realitást tulajdonítasz a potenciális létezõknek (egy valamilyen hipertérben), nem tudom mit segít. A lényeg ebben az esetben is az, hogy milyen módon történik a választás, ugyanakkor minduntalan felbukkan majd a probléma, hogy a választást végzõ "sub-világ" nem férhet bele e fagyott világba, magyarán nem lehet teljes. Ezt viszont már korábban is tudtuk. (A világ egy darabja átmeneti idõkre lehet fagyott, és a világ nem fagyott részei körüljárhatják.)
"Viszont a qubiteknél nem tudják, hogyan és hol meg végbe a folyamat. Épp ezért különleges." ILYEN KÜLÖNBSÉG NINCS!!! 1.) A kvantumállapotok közötti kölcsönhatás is fizikai kölcsönhatás, max. c terjedési sebességgel. (Bármelyik alapvetõ fizikai kölcsönhatás képes rá.) 2.) Ennek megfelelõen a kvantuminterferencia sehol máshol és máskor NEM tud végbemenni, mint ahol és amikor azt a közvetítõ fizikai kölcsönhatás(ok) lehetõvé teszi(k). 3.) A hol-t és a hogyan-t is leírja a megfelelõ kvantumelmélet (kvantummechanika, kvantumelektrodinamika, stb.), csak éppen úgy, hogy bizonyos válaszai valószínûségi jellegûek. 4.) Az elõbbi valószínûségi jelleg a kvantumfizika szerint kiküszöbölhetetlen, mert nem egyszerûen arról van szó, hogy csak mi nem tudunk valamit, amit elvben tudhatnánk, hanem olyasmit nem tudunk a rendszer viselkedésérõl, amit ELÕRE senki és semmi sem tudhat.
"Mint már írtam, úgy tudom, egy ideje úgy gondolják, nincs olyan, hogy folytonos, hanem minden kvantált." Ezzel szemben, mint már írtam, a kvantáltság NEM jelenti a folytonosság hiányát. A kvantáltság és a folytonosság EGYÜTT jellemzi az anyagot.
"Semmi szükség másik Univerzumot feltételezni." EGYESEK feltételezik, de feleslegesen (mert a legjobb esetben is csak segédeszköz lehetne, amely nélkül is lehet boldogulni).
"Sok esetben követhetõk ezek a lépések, de van, ahol nagyobb ugrások vannak, és nem is lehetségesek közbülsõ kisebb lépések, mert azok nem eredményeztek volna mûködõ állapotot, azaz az egyed halva született volna." Most bosszantani akarsz?!? Mert 1 dolog az, hogy egy múltban egyszer végbement soklépéses változásnak nem ismerjük minden lépését, de hol jelentené ez azt, hogy nem is lehetségesek a közbensõ lépések?!? Azért mert Te (vagy valaki más) nem jött rá (5 perc gondolkodás után), hogy mik azok a közbeesõ lépések, amelyek mellett igenis életképes, sõt, elõnyösen életképes volt az egyed?!?
(Hozz egy szerinted jó példát, és akkor a körmére nézünk!)
"Minimum a megfigyelõnek mozognia kell."
Épp errõl volt szó, ha figyelmesen olvastál. ("És lennének olyan szub-világok, amik szépen "bejárják" ezeket az utakat, az adott poziciót a saját idejük adott pillanatának érzékelve!")
"Vagyis a mozgás állóképekre bontása csak KORLÁTOZOTT értelemben lehetséges."
Én úgy hallottam, hogy mostanában az idõt is kvantáltnak feltételezik, nem? Nos, amit írtam, az egy lehetséges "megoldás" erre.
"Nem teljesen. Eredendõen csupán választanak 1-et a LEHETSÉGES kimenetelek közül, éspedig VALÓSZÍNÛSÉGI alapon. Ha csak egyetlen eredményt akarsz, akkor Neked kell gondoskodnod arról, hogy csupán egyetlen féle eredmény legyen lehetséges. És akkor csak az az egyetlen féle eredmény tud kijönni (valamennyi idõ alatt)."
Természetesen attól függ, hogy van felállítva a feltétel-rendszer ("kvantum-algoritmus", vagy hogy nevezzük).
"Ez szerintem egyszerûen olyan, mint amikor egy tölcsérbe öntött folyadék megleli a tölcsér alján a lyukat"
Hát, ennél azért szerintem, és sokak szerint egy cseppet "különösebb" a dolog. A folyadék mint egymásra ható részecskékbõl álló fizikai test van jelen, aminek belsõ folyamatai elég jól modellezhetõk (persze a káosz miatt nem lehet elõre megjósolni, pontosan hogy fog az adott esetben lefolyni a valóságban). Viszont a qubiteknél nem tudják, hogyan és hol meg végbe a folyamat. Épp ezért különleges.
"A folytonosságnak a legkisebb darabja is több információt képes tartalmazni, mint egy bármilyen véges bit-számú memória. (Magában hordja a végtelent.)"
Mint már írtam, úgy tudom, egy ideje úgy gondolják, nincs olyan, hogy folytonos, hanem minden kvantált.
"Semmi szükség másik Univerzumot feltételezni."
Attól még sokan (kvantumfizikusok) mégis feltételezik, és szerintem nem ok nélkül.
"Ugyanis az evolúció nem egyetlen lépésben tesz meg mindent, hanem csomóponttól csomópontig halad."
Sok esetben követhetõk ezek a lépések, de van, ahol nagyobb ugrások vannak, és nem is lehetségesek közbülsõ kisebb lépések, mert azok nem eredményeztek volna mûködõ állapotot, azaz az egyed halva született volna.
Amit írtál a végén, azzal szerintem az említett biokémikusok is tisztában vannak.
********* "Szerintem nyugodtan elképzelhetõ egy olyan sok-dimenziós szuper-világ, amiben alacsonyabb dimenziójú világok sokasága, vagy "végtelenje" létezik, mint történés-variációk, idõ nélkül." Ha tényleg nem létezne idõ, akkor hiába léteznének "történés-variációk", abból senki sem lenne képes látni a mozgást (márpedig látjuk). Minimum a megfigyelõnek mozognia kell. Vagyis a mozgás állóképekre bontása csak KORLÁTOZOTT értelemben lehetséges. Ettõl persze még lehetséges olyasmi, hogy a világ kisebb-nagyobb darabjai kvázi fagyott (változatlan) állapotban legyenek, és ezáltal mintegy lehetõséget adjanak múltbéli eseményeknek arra, hogy közvetlenül befolyásoljanak olyan eseményeket (a jelenben) amelyeket egyébként csak sokszoros közvetítéssel tehetnének.
"Ott a megfelelõen rendezett qubitek mintegy "kiszopják a kisujjukból" a helyes eredményt:" Nem teljesen. Eredendõen csupán választanak 1-et a LEHETSÉGES kimenetelek közül, éspedig VALÓSZÍNÛSÉGI alapon. Ha csak egyetlen eredményt akarsz, akkor Neked kell gondoskodnod arról, hogy csupán egyetlen féle eredmény legyen lehetséges. És akkor csak az az egyetlen féle eredmény tud kijönni (valamennyi idõ alatt).
"az egyetlenbe, ami bizonyos feltételeknek megfelel, mintha végigpörgették volna az összes lehetõséget, akár felfoghatlan mennyiségben, amire nem lett volna idejük. Miközben egy hagyományos számítógépnek ezt meg kell tennie (végigpörgetés) az adott esetben." Ez szerintem egyszerûen olyan, mint amikor egy tölcsérbe öntött folyadék megleli a tölcsér alján a lyukat, és véges idõ alatt kifolyik rajta. Ha a folyamatot úgy akarnád szimulálni egy számítógéppel, hogy nyomonköveted minden egyes molekula mozgását, kétségkívül igen nagy fába vágod a fejszédet.
"Nos, honnan olvasódik ki az eredmény? Csak nem egy másik világból, ahol az már létezik? (Párhuzamos univerzumok elmélete.)" A folytonosságnak a legkisebb darabja is több információt képes tartalmazni, mint egy bármilyen véges bit-számú memória. (Magában hordja a végtelent.) Semmi szükség másik Univerzumot feltételezni.
"Nos, az evolució véletlenszerûségen (+kiválasztódáson) alapuló megoldás-keresésével kapcsolatban már több kutatóban (biokémikusban, stb.) felmerült, hogy bizonyos megoldások sikeres megtalálásának túlságosan is kicsi a valószínûsége, azaz kevés lett volna rá az idõ." Ez olyankor fordulhat elõ, ha helytelen feltevés(eke)t tesznek a kiinduló állapotokra. Ugyanis az evolúció nem egyetlen lépésben tesz meg mindent, hanem csomóponttól csomópontig halad.
"Namost, mi van, ha létetik egy sejt, vagy molekula-szintû "készülék", ami hasonló "lekérdezésekre" képes? (Akár párhuzamos világokból, akár valamilyen virtuális világból, ahol spontán megjelenik egy csomó variáció.) Tudom, vad ötlet... :)" Mondok egy érdekes példát. Egy ezer aminosavból álló fehérjemolekula térbelileg annyira sokféle alakot vehetne fel, hogy ha mindegyiket végig akarná próbálni, amíg kiválasztja a rá jellemzõ alakot, akkor egyszerûen az Univerzum egész létideje sem lenne rá elég. Ehhez képest a molekula relatíve nagyon rövid idõ alatt felveszi a rá jellemzõ alakot. A dolog titka, hogy a molekulán belül az aminosavak csoportokba (doménekbe) tartoznak, és a rendezõdés úgy megy végbe, hogy elõbb a doméneken belül rendezõdik a térszerkezet, majd pedig a domének térbeli helyzete rendezõdik egymáshoz képest.
Szóval az evolúció hatékonysága a modularitásban rejlik. Nem kell mindig minden variációt kipróbálnia, hiszen épít a részeredményekre.
Nos, az evolució véletlenszerûségen (+kiválasztódáson) alapuló megoldás-keresésével kapcsolatban már több kutatóban (biokémikusban, stb.) felmerült, hogy bizonyos megoldások sikeres megtalálásának túlságosan is kicsi a valószínûsége, azaz kevés lett volna rá az idõ. Namost, mi van, ha létetik egy sejt, vagy molekula-szintû "készülék", ami hasonló "lekérdezésekre" képes? (Akár párhuzamos világokból, akár valamilyen virtuális világból, ahol spontán megjelenik egy csomó variáció.) Tudom, vad ötlet... :)
És van olyan jelenség, ami felveti a gyanút, hogy esetleg épp valami ilyesmi világban élünk: a kvantum-számítógép. Ott a megfelelõen rendezett qubitek mintegy "kiszopják a kisujjukból" a helyes eredményt: egy kvantummechanikai határozatlan állapotból beugranak egy határozottba - az egyetlenbe, ami bizonyos feltételeknek megfelel, mintha végigpörgették volna az összes lehetõséget, akár felfoghatlan mennyiségben, amire nem lett volna idejük. Miközben egy hagyományos számítógépnek ezt meg kell tennie (végigpörgetés) az adott esetben. Nos, honnan olvasódik ki az eredmény? Csak nem egy másik világból, ahol az már létezik? (Párhuzamos univerzumok elmélete.)
Szerintem nyugodtan elképzelhetõ egy olyan sok-dimenziós szuper-világ, amiben alacsonyabb dimenziójú világok sokasága, vagy "végtelenje" létezik, mint történés-variációk, idõ nélkül. Innen nézve ez egy álló, fagyott világ. (Na persze igen nagy, vagy épp végtelen kiterjedése lenne ennek, de az kit zavar? ;) ) Lehet akár ez is faszerkezetû, ahol egy "start" pontból kiindulva az egyre több variáció ágakként jelenik meg, azaz elágazások szerint van rendezve az egész. Tehát vannak választási lehetõségek (akár véletlenszerûek "lesznek", akár nem). És lennének olyan szub-világok, amik szépen "bejárják" ezeket az utakat, az adott poziciót a saját idejük adott pillanatának érzékelve! Ezekbõl a szub-világokból végtelen lehet, hiszen nem kell, hogy zavarják egymást, a szuper-világ számukra úgymond "read-only". A szuper-világ sem érzékeli õket. Csak szép csendben "megy a verkli"...
most vagyok elõször itt, DcsabaS: végre valaki tudományos gondolkodásmóddal :-)))
A 117-es hozzászólásod közepe régi vesszõparipám, amit a "misztikusok" nem akarnak megérteni
Szóval csatlakozom az elõttem szólóhoz ;-)
mit végeztél? Úgy tûnik kened a fizikát. Hobbi vagy munka?
"a gravitáció terjedésének van sebessége?" Itt mindjárt 3 dolgot is érdemes megkülönböztetni:
1.) a gravitációs KÖLCSÖNHATÁSNAK van terjedési sebessége, amely jó közelítéssel megegyezni látszik a c határsebességgel. Különféle elméleteket lehet felépíteni arra, hogy esetleg nem pontosan azonos c-vel, hanem egy picit (jelenleg nem mérhetõ mértékben) kisebb.
2.) a gravitációs HULLÁMOK terjedési sebessége elméletileg szintén c. Ezek annyiból különböznek a szokványos gravitációs kölcsönhatástól, hogy lehet vizsgálni azt a kérdést, hogy leszakadhatnak-e a forrásuktól úgy, mint az elektromágneses hullámok a szabad elektromos töltésekrõl. (Ugyebár az elektromágneses hullámokhoz NEM kellenek szabad elektromos töltések!) Ilyen leszakadó gravitációs hullámok közvetlen észlelése viszont elég nehéz feladat, mert nem elég érzékenyek a módszereink. Elképzelhetõ, hogy a következõ években valamikor majd sikeres mérést hajtanak végre, és akkor összehasonlíthatjuk a mérés eredményét az elméleti c értékkel.
3.) A GRAVITONOK létezése még elméletileg is vitatott. Mindenesetre azon elméletek szerint, amelyek a létezését feltételezik, általában c sebességet adnak meg. Kísérleti alátámasztás egyelõre nincs, és az elméleti tisztázatlanságok miatt még csak azt sem lehet megbecsülni, hogy mikorra lenne várható.
"vízzel kapcsolatos kutatásairól tudsz valamit csaba?" Úgy nézem sokmindent (igaz és buta dolgokat egyaránt) összehordott az illetõ. Mindenesetre gondolatébresztésre jók az ilyen elméletek is.
********* "Továbbra is fenntartom azt a nézetemet, hogy a tudomány jelenlegi formájában nem alkalmas arra, hogy a dolgok kezdetét kutassa." Na de hiszen a tudomány mindig is csak addig megy el vizsgálataiban és következtetéseiben, amihez már vannak eszközei! Szó sincs róla, hogy olyasmit vizsgálna, amit valamely vallás ugyan definiál, de nem eléggé pontosan ahhoz, hogy azt érdemben vizsgálni tudja!
"A tudomány csak a látható, mérhetõ,és így kiszámítható dolgokkal foglalkozik." Ez viszont így NEM igaz, minimum pontosítani kell a megfogalmazást! Ugyanis a tudomány NEM LÁTHATÓ fizikai mennyiségeket is tud mérni, és bizonyos esetekben számszerûleg nem mérhetõ hatásokat is tud észlelni, ezért vizsgálni. A kiszámíthatóság sem abszolút követelmény, hiszen hogy valamit ki tudunk számolni, azt csak utólag tudjuk meg, így NEM LEHET a tudományos vizsgálódásoknak már az elején megkövetelni.
"Ahol ilyen mennyiségek nincsenek, ott a tudományos gondolkodás csõdöt mond, elméletek születnek és dõlnek meg, mivel a kiindulási pont rossz." Ez is pontatlan. Hiszen nyilvánvaló, hogy ha nincsenek kapaszkodók, akkor NEM DÕLNEK meg az elméletek (hiszen nincs mivel cáfolni õket), ezért csak parttalanul szaporodnak. Éppen ezért kerüli az ilyen területeket a tudomány (az ineffektivitás miatt). Azonban arról szó sincs, hogy csak a tudományos gondolkodás mondana csõdöt ebben a helyzetben.
"(és bizonyos eseményeket nem tudnak sem megismételni, sem megfigyelni pl õsrobbanás, bolygók keletkezése, élettelen anyag élõvé válása))" Ez is tévedés. Éppen hogy lehetséges mindezeket a jelenségeket kísérletileg is vizsgálni. Természetesen nem a Föld keletkezését, hanem más (most keletkezõ) égitestekét. És nem a milliárd évekkel ezelõtt keletkezett földi életét, hanem a most keletkezõét (megfelelõ körülmények között).
"Minden vallás világosan elmagyarázza: Isten és a lelkek nem a mi látható világunkban vannak. Így kívül esik a fizikai tudományok észlelési körén." Az, hogy egyes vallások, vagy akár minden vallás is ezt mondja, a tudományra nézve SEMMIFÉLE KÖTELEZETTSÉGET nem jelent (sem bizonyítékot, vagy cáfolatot).
"Tehát a tudomány nem jelentheti ki, hogy nincs Isten, csak azért, mert (hiányos képességei miatt )nem tudja "észlelni és megmérni"." És hol a pitlibe jelenti ki?!? (Könyörgöm!) Hiszen pont arról van szó, hogy a tudomány azért és addig nem foglalkozik holmi Isten(ek) létezésével, amíg arra nincsenek megfelelõ kísérleti/elméleti kiindulópontok. Az, hogy egyesek szerint van valamilyen Isten (de aztán nem definiálják elég pontosan) még kevés. Másszóval a (természet)tudomány nem azt mondja, hogy "nincs Isten", hanem hogy az ilyen-olyan "Isten létezése nem bizonyított".
Masaru Emoto vízzel kapcsolatos kutatásairól tudsz valamit csaba?
Ezt a sok hozzászólást most nem tudom mind elolvasni :( DE ! Továbbra is fenntartom azt a nézetemet, hogy a tudomány jelenlegi formájában nem alkalmas arra, hogy a dolgok kezdetét kutassa. A tudomány csak a látható, mérhetõ,és így kiszámítható dolgokkal foglalkozik. Ahol ilyen mennyiségek nincsenek, ott a tudományos gondolkodás csõdöt mond, elméletek születnek és dõlnek meg, mivel a kiindulási pont rossz. (és bizonyos eseményeket nem tudnak sem megismételni, sem megfigyelni pl õsrobbanás, bolygók keletkezése, élettelen anyag élõvé válása)) Minden vallás világosan elmagyarázza: Isten és a lelkek nem a mi látható világunkban vannak. Így kívül esik a fizikai tudományok észlelési körén. Tehát a tudomány nem jelentheti ki, hogy nincs Isten, csak azért, mert (hiányos képességei miatt )nem tudja "észlelni és megmérni". Egyszerûen alkalmatlan a mai tudomány erre a feladatra. Mintha 1 kézzel akarnánk tapsolni..
off fizikai jellegû kérdés, másik fórumban (asztromokus) merült fel: a gravitáció terjedésének van sebessége? vagy hogy mûködik az egész?
én úgy tudom, hogy a gravitáció is fénysebességgel terjed és mintha valami gravitronokból állna
A klasszikus példa a kvantuminterferencia jelensége. Ennek során a kvantumfizikai rendszer egy sajátos állapotban van, amelybõl több (legkevesebb 2) stacionárius (idõben állandó) (vég)állapotba lehetséges átmenete. Az átmeneti idõ a rendszer dinamikai tulajdonságaitól függõ véges érték. Na most a kvantumfizika ki tudja számolni, hogy a rendszer mekkora VALÓSZÍNÛSÉGGEL köt ki az egyes végállapotokban, de nem tudja megmondani, hogy adott esetben magától éppen melyik végállapotot választja. (Hacsak nem manipuláljuk, mert persze a rendszerre rákényszeríthetjük, hogy feltétlenül ezt, vagy azt a végállapotot válassza, de ez egy teljesen más tészta.)
Másik nevezetes eset az alagúteffektus. Ez arról szól, hogy egy részecske olyan potenciálfalon is képes átmenni bizonyos (kiszámítható) valószínûséggel, amely magasabb, mint a kinetikus energiája, illetve fordítva, olyan falról is képes visszaverõdni bizonyos (kiszámítható) valószínûséggel, amely alacsonyabb a kinetikus energiájánál, és ezért hétköznapi eszünkkel azt gondolnánk, hogy feltétlenül túljut rajta. Szóval egy közönséges ütközésnél is az lesz, hogy csak VALÓSZÍNÛSÉGI jelleggel tudjuk megmondani, hogy adott esetben visszaverõdés lesz, vagy pedig továbbhaladás.
Az alagúteffektus speciális esete az atommagok radioaktív bomlása. A radioaktív izotópok atommagjai bármikor bomolhatnak, és statisztikailag olyan arányban is bomlanak, ahogyan azt elvárjuk tõlük, de nem tudjuk megmondani, hogy egy adott atommag a következõ pillanatban bomlik-e, vagy még vár vele pár milliárd évet. (Hacsak nem sugározzuk be valamivel, hogy máris bomoljon.)
A kvantumjelenségek eme kiszámíthatatlanságát fel lehet használni titkosításra, illetve azonosításra is, ugyanis semmiféle algoritmussal nem lehet elõre kitalálni. Csak az tudhatja az eredményt, aki értesül róla. (Egyébként az elvet ösztönösen már réges régen használták. Mondjuk valakivel kettétörünk egy cserepet, melynek az egyik darabja az övé, a másik az enyém. A véletlenszerû felület mentén eltört cserép másolhatatlan, így alkalmasak az azonosításra. Egy harmadik személy igazolhatja majd magát vele (a cserép másik felét birtokló személy elõtt), mert csak tõlem származhat a cserepe.)
erre a nem teljesen kiszámíthatóra tudnál példákat mondani? sajnos én nem rendelkezem azzal a tudásbázissal amivel te, így csak az én tapasztalataimból tudok következtetéseket levonni
"úgy érzem itt te külön választod a ter-et és az idõ-t pedig lehet, hogy tényleg nagyon nagy hangsúly van azon, hogy mi 4Ds tér-idõben élünk" Mint írtam, a relativitáselmélet szerint sokkal szorosabb a kapcsolat tér és idõ között, mint azt korábban gondolták, de az azonosságukról nincs szó.
"és azt is hangsúlyoznám, hogy a JELEN is a múltbeli "erõ"k hatására alakult ki, ha tovább vezetjük, akkor a jövõ is kiszámolható vagy logikai hibát vétettem?" A jelent nem pusztán a múlt határozta meg, hanem részben saját maga, elõre nem teljesen kiszámolható módon.
Arról NEM érdemes fecsegni, hogy az "idõ" csak segédfogalom, mert bármire rámondhatjuk ugyanezt.
"mert ha létezne, akkor visszafele is lehetne benne menni, ugyanúgy, mint a síkban, vagy a térben." A példád jó - ha azt kívántad demonstrálni, hogy az idõ NEM azonos egy egyszerû térkoordinátával (irreverzibilis). (Amúgy a térben sem tudsz menni, sem elõre, sem hátra, ha nincs idõ.)
"Az idõ ebbõl a szempontból sötét ló, hiszen csak egy koordinátája van, de miért csak egyirányú a fizikai folyamatokat tekintve?" Azért, mert az idõ lényege pont az irreverzibilitás, az, hogy amikor az idõ hat (a jelenben) a lehetõségek közül egyesek kiválasztódnak, és ezzel megszûnik a szimmetria a múltnak és a jövõnek megfelelõ irány között.
"Valójában 0 dimenziójú, hiszen a jelen ebbõl a szempontból pontszerûnek tekinthetõ idõ szempontjából" Valójában éppen az van, hogy AZ IDÕ GARANTÁLTAN NEM LEHET PONTSZERÛ, errõl szólnak matematikailag az idõ szerinti deriválások, vagy fizikailag pl. a Planck-idõ és hasonlók.
(tõle loptam az idézetet, ha valakit mégis érdekelne ez a vonal(is))
(sõt még copy paste-olok is egy ezo oldalról, ahova szoktam járni, de ha ez titeket nem érdekel ne olvassátok el: A numerológia nem kötõdik idõhöz, ezért a Mindenség idõtõl független üzenetének megfejtéséhez szolgál eszközül. Az idõ csakis a megnyilvánult világban bír tartalommal, mégpedig úgy, hogy annak jelentõsége annál nagyobb, minél alacsonyabb szintû (dimenziójú) megnyilvánulásról van szó. Az idõ segéddimenzió, amely a Mindenség megismerését segíti a korlátokkal jellemezhetõ világokban.
ez nekem azért rossz, mert rájöttem, hogy még az idõt sem értem)
ööö... hát itt meg egy kicsit belédkötnék... nem veszed figyelembe, amit 106-ban mondtál ugyanis HA minden eleve meghatározott, mert mindent erõk mozgatnak, akkor el lehet mozdulni az idõben is csak teljesen felesleges, mert a dolgokon nem tudsz változtatni, tehát csak a nézõpontod változik
(kicsit visszautalok az ezoterikus olvasmányaimra embereket hipnotizáltak és visszavitték a tudatukat a múltba: látták ami akkor megtörtént elõre vitték õket a jövõbe: látták ami akkor megtörtént bár ezek a beszámolok nem 100%osak egy embernél elég sok hibaforrás jelentkezik (mondjuk egy kutatásnál is))
épp úgy mint egy 2Ds térképen nézegetheted az egyik részét, vagy nézegetheted egy másikat, de attól még a rajta lévõ dolgok ugyanott maradnak, nem változnak meg
Ha 3 dimenzióról beszélünk (az analógiád szerint), az valójában egy sík az idõtengellyel megfejelve. Bár az idõ ebben a vonatkozásban nagyon nagyon erõltetett dolog, mint dimenzió (hisz nem lézetik, csak fizikai segédfogalom, olyan, mint a matekban egy új változó bevezetése a könnyebb számítás végett), mert ha létezne, akkor visszafele is lehetne benne menni, ugyanúgy, mint a síkban, vagy a térben. Ha térrõl beszélünk, akkor még bejön +1 dimenzió (ha az idõtengelyt elfogadjuk). De ha síkban rajzolunk egy vonalat, az térben is vonal lesz, nem más. Ha térben rajzolunk vonalat, az a síkban is vonal lesz, legfeljebb nem olyan hosszú. Csak egy esetben lesz ugyanolyan hosszú, és szintén egy esetben lesz pont. Bár, ha nagyon szabályosak szeretnénk lenni, akkor a síkra épül a 3. térkoordináta, és akkor a vonal hosszával semmi probléma nem lesz. Az idõ ebbõl a szempontból sötét ló, hiszen csak egy koordinátája van, de miért csak egyirányú a fizikai folyamatokat tekintve? Elméletileg kétirányúnak kéne lennie (ha létezik), de a tapasztalat nem ezt mutatja. Valójában 0 dimenziójú, hiszen a jelen ebbõl a szempontból pontszerûnek tekinthetõ idõ szempontjából, az más kérdés, hogy a tudatunkkal nagyobb tulajdonságot biztosítunk neki. De a tudat, vagy ha úgy tetszik a fantázia, bármit el tud képzelni, bármekkora sebességet és akár -273 Celziusz foknál hidegebbet is...
Ém is ezen a véleményen vagyok. Ha az almát leejtjük, az le fog esni (hacsak nem avatkozunk közbe, de ettõl most tekintsünk el). Hol van itt a nagy és híres határozatlansági reláció? Nem hogy nem határozatlan, hanem nagyonis határozott. Az, hogy az elemi részecskékre mondott Heisenberg-féle határozatlanségi reláció egyáltalán eddig is meg tudott valamilyen szinten állni, az csak egyet bizonyít, hogy továbbra is sötétben tapogatóznak a fizikusok, fogalmuk sincs arról, hogy miként lehetne a jelenségeket leírni, csak jönnek elõ a vadabbnál vadabb elméleteikkel. És hogy miért mondom ezt? Azért, mert a leejtett alma is nagyon sok elemi részecskébõl áll, ls ha mind határozatlan lenne, akkor nem hogy nem esne le az alma, egyáltalán alma sem lenne, de még egy nyomorult atom sem.
ööö kicsit belekötnék az elejébe amit írtál úgy érzem itt te külön választod a ter-et és az idõ-t pedig lehet, hogy tényleg nagyon nagy hangsúly van azon, hogy mi 4Ds tér-idõben élünk
és azt is hangsúlyoznám, hogy a JELEN is a múltbeli "erõ"k hatására alakult ki, ha tovább vezetjük, akkor a jövõ is kiszámolható vagy logikai hibát vétettem?
Hát azt kétlem, hogy az ezoterikus irodalom segítene a magasabb dimenziók megértésében.
"szerinted a jövõ(nk) éppúgy mint a múlt(unk) eleve meghatározott?" Szerintem NEM. A jelen az a tartomány, amelyben létezõvé válnak dolgok, éspedig azzal, hogy a lehetõségek közül (spontán szimmetriasértéssel) ki-kiválasztódik valamelyik. A jövõnél ez még nem következett be (illetve, csak részlegesen), ezért a jövõ csak lehetõségek formájában létezik. Lehetõségekbõl viszont messze több van, semhogy valaha is megvalósulhasson mind, ezért a jelen igazságtalan, a jövõ pedig nagyrészt bizonytalan. (Például roppant sok olyan ember lehetséges, akiknek a DNS-e egy picikét eltér egymástól, de csak annyira, hogy azért még emberek. Annyira roppant sok ilyen ember képzelhetõ el, hogy a számuk több, mint az Univerzum általunk belátható részében található atomok összes száma! Ezért annak ellenére, hogy bármelyikük megvalósulhat, mindegyik (egyszerre, vagy egymás után) mégsem valósulhat meg.)
"tehát mint amikor egy eddig 2Dben mozgó objektum kitör a 3D irányába (függölegesen) én pontosan látom, hogy honnan jött és hova fog kerülni, úgy ebben a világegyetemben amit mi érzékelünk pontosan meg lehet mondani, hogy mi fog történni?" Mindazt, ami elõre meghatározott a jövõbõl, tudományos törvényekkel igyekszünk összefoglalni. Ezek adnak egy bizonyos keretet az elõrelátásra. De úgy néz ki, hogy nem létezik a törvényeknek egy olyan készlete, amely mindent pontosan elõre meghatározna.
"b kérdés: lehetséges, hogy épp emiatt a 4Dbe zárt fizikai testünk miatt SOHA nem fogjuk megérteni a világegyetem mûködését?" Mindentõl függetlenül lehetséges, hogy sohasem fogjuk megérteni (igazán) a Világegyetem mûködését. Másrészt viszont, a saját szellemi szintükön már az õsemberek is megértették.
"mivel azok olyan vezérlõelveken nyugszanak, amit mi nem is tudunk érzékelni?" Ez jelent bizonyos nehézséget, de önmagában nem kizáró ok, hiszen a fizika amúgy is temérdek sok olyan dologra szerkesztett már mérõeszközt, amit egyébként nem tudunk érzékelni. Elméleteket pedig még olyasmikre is lehet gyártani, amiket semmiképp sem tudunk érzékelni.
sajna nem nagyon értettem amit írtál pedig többször is nekifutottam így legfeljebb még amit az ezoterikus irodalomból olvastam, az alapján tudom, hogy vannak magasabb állapotok ahol nem létezik az idõ, de még mindig nem egészen értem hogy lehet ez
viszont lenne egy filozófikus jellegû kérdésem mi ugye a 4Dben, téridõben élünk bár azt írtad, hogy ez nem (csak) azt jelenti, hogy van egy 4. koordinátánk is mégis megkérdezném: szerinted a jövõ(nk) éppúgy mint a múlt(unk) eleve meghatározott? tehát mint amikor egy eddig 2Dben mozgó objektum kitör a 3D irányába (függölegesen) én pontosan látom, hogy honnan jött és hova fog kerülni, úgy ebben a világegyetemben amit mi érzékelünk pontosan meg lehet mondani, hogy mi fog történni? és az elkerülhetetlen?
b kérdés: lehetséges, hogy épp emiatt a 4Dbe zárt fizikai testünk miatt SOHA nem fogjuk megérteni a világegyetem mûködését? mivel azok olyan vezérlõelveken nyugszanak, amit mi nem is tudunk érzékelni?
"Szerintem életmeghosszabbítás terén a kibernetika át fogja venni a stafétát a biotechnológiától" Könnyen meglehet, ez a meccs még nincs lefutva.
Ha érted a 4 dimenziót, az már nagyon jó, mert a legtöbben még a 3 dimenziót sem értjük igazán (:-). Van is egy könyvem (valami orosz fickó írta), az teljes mértékben ennek a kérdésnek van szentelve: "Mitõl 3-dimenzós a tér?".
Akiket foglalkoztat a kérdés, azok általában egy olyan összefüggésbõl indulnak ki, amely közvetlenül összefügg a tér dimenziószámával. Ilyen pl. az, hogy a gravitációs erõtér a távolság négyzertével fordítottan arányos. De ilyen az is, hogy a térfogat köbösen nõ a lineáris mérettel. Ezután pedig kétféle irányból lehet gondolkodni: 1.) kiindulni végtelen dimenzióból, és megpróbálni megmagyarázni, hogy az miért is csökkent le 3-ra (vagy a környékére (:-)...), 2.) vagy kiindulni 0 dimenzióból, és megpróbálni megmagyarázni, hogy az miért növekedett meg (minimum 3-ra).
Hogy választhassunk, az egyre magasabb dimenziós terek jellemzõje, hogy növekszik bennük a közvetlen szomszédok száma, és mondjuk egy n-dimenziós gömb térfogata egyre inkább a felületéhez közeli gömbhéjba koncentrálódik. Ez azt jelenti, hogy ha adott számú (és össztérfogatú) objektumot kell egymáshoz minél közelebb elhelyezni, akkor a dimenziószám és a dimenziókon belüli kiterjedés mintegy egymás konkurensei. Vagyis ha csökken a dimenziószám, akkor növekednie kell a megmaradó dimenziókon belüli kiterjedésnek. A dimenziószám csökkenése úgy is végbemehet, hogy valójában megmaradnak az extra dimenziók, csak éppen lecsökken a kiterjedésük. Hasonlatként képzeljünk el egy vízcseppet (3D), amely ha egy felületre cseppen, szépen ellapul, és korong (2D) formájúvá válik, amelyik ráadásul jó darabig (a 2D lények szempontjából misztikus okból) tágul. A folyamat vége nem az, hogy a korong vastagsága pontosan 0, hanem megmarad egy minimális vastagság (kiterjedés az extra dimenzióban), amely a közeg elemi objektumaira jellemzõ.
Az elõbbi folyamatnak (ti. hogy a magasabb dimenziók kontrakciója táplálta a 3D térbeli kiterjedést) a megfordítását is el lehet képzelni, vagyis hogy a 3D tér objektumai (illetve maga a tér is) egyre kisebb térfogatúra zsugorodik (mondjuk a gravitáció miatt), míg nem végül az anyag utat talál a magasabb dimenziók felé, tehát a most még Planck-hossz méretûre zsugorodott extra dimenziók újra kitágulnak, és az anyag ott is helyet talál majd magának. (Ki tudja, hogy nem valami hasonló dolog történik mondjuk egy feketelyukban.)
Most a 4D téridõrõl. Ez _NEM_ csupán azt jelenti, hogy az idõt felvettük 4. koordinátaként, hiszen akkor már a Newton-i mechanikára is mondhatnánk, hogy 4D téridõt használ. Valójában azért beszélünk 4D téridõrõl, mert a tér és az idõ a relativitáselmélet szerint olyan viszonyban vannak (lásd Lorentz-transzformáció), mintha átalakulhatnának egymásba! Hasonlatként tekintsünk egy rudat (amelyet egyébként egy eseménypár határoz meg, ami a relativitáselmélet elemi objektuma). Ezt a rudat különféle irányokból (vonatkoztatási rendszerekbõl) lehet szemlélni, egymásra merõleges irányokból is. Az egyes vetületek általában nyilván nem a rúd valódi hosszát mutatják (csak ha éppen merõlegesen helyezkedik el), de ha megvan mindegyik vetületi hossz, abból a szokásos geometriai módszerrel (a négyzetek összegének négyzetgyöke) meghatározhatjuk a rúd IGAZI (azaz invariáns) hosszát.
Na szóval, a relativitáselmélet ugyanolyan racionálisan gondolkodik arról, hogy mi egy objektum valódi hossza, és mi csak valamilyen vetülete, mint a klasszikus fizika, a különbség csak annyi, hogy rájöttünk, az idõtartam is beleszámít az objektumok valódi hosszába, ami egyúttal azt is jelenti, hogy az alapvetõ objektumok nem statikus valamik, hanem eleve mozgás van bennük.
De van egy szépséghiba. A relativitáselmélet azért nem teljesen egyenértékûen kezeli az idõt és a szokásos térbeli koordinátákat, ugyanis az idõt beszorozza i-vel is (négyzetgyök -1) (valamint c-vel is, de ez nem lényeges, mert csak mértékrendszer választást jelent). Az i-vel való szorzás pedig azt mutatja, hogy a szokásos 3D térkoordináta mellé valójában nem is az i*c*t-t kellene felvenni negyediknek, hanem egy igazi 4. térkoordinátát, amellyel valamiért különösen bensõséges, inverz viszonyban van az idõ. Persze, éppen a szoros kapcsolat miatt az egyenleteinket fel tudjuk állítani így is, meg úgy is, és amíg egyéb okunk nincs feltételezni a 4. térdimenziót, nem foglalkozunk vele.
Mi késztethet arra, hogy realitást tulajdonítsunk a magasabb térdimenzió(k)nak? Hasonlatként képzeljünk el egy általános háromszöget a síkon! Ez ugye az összes vele egybevágó háromszöggel fedésbe hozható. Van azonban olyan eset is, amikor szeretnénk azt mondani, hogy egy másik háromszög egybevágó vele, mert ugyanakkorák a szögei, az oldalai, a kerülete, területe, és egyáltalán borzasztóan hasonlít hozzá, de mégsem tudjuk fedésbe hozni vele! A másik háromszög a tükörképe a miénknek. Semmilyen szokásos síkbeli (egybevágósági) transzformációval nem érhetjük el a fedést. De ha megengednénk, hogy a háromszöget egy pillanatra kifordítsuk a 3D térbe (bármelyik oldala, mint tengely mentén), akkor egy átfordítás után már azonnal megoldható lenne a fedésbe hozás!
Az elõbbi mintájára, ha egy adott körüjárási iránnyal jellemezhetõ 3D objektumot valahogy át lehet vinni a tükörképébe, holott a 3D térben erre nincs lehetõség, akkor ez egy bizonyíték lenne arra, hogy létezik magasabb térdimenzió, ahová átmenetileg át lehet lépni. Továbbá, ha létezik ilyen átmenet a tökörkép objektumok között, akkor az egymáshoz viszonyított mennyiségük nyilván megváltozhat (vagyis sérülhet a rájuk egyébként érvényes megmaradási tétel). Hogy a tükörképnél pontosan milyen fizikai tulajdonságokat kell számba venni (töltések, paritás, idõ, stb.) arról is lehet sokat törpölni...
Szerintem életmeghosszabbítás terén a kibernetika át fogja venni a stafétát a biotechnológiától (az õk módszereik hamarabb beérnek).A végeredmény pedig afféle gép-ember hibridlény lesz pl:gép élõ idegsejtekkel,aggyal,vagy emberek nanogépektõl hemzsegõ vérrel,és "bõvítõkkel" telepakolt szervezettel.....alapvetõen bizonyos arányban gépi/biológiai lények...
Ezek (ha jól tudom) "fel vannak tekeredve",tehát olyanok mintha a makroszkopikusan "sima" téridõ struktúra mikroszinten egy csomó hurkolódásból állna,és az ezen mérettartományban létezõ dolgok képesek ezen "hurkolódások" mentén is létezni,így õk több mint 4D-s objektumok.
ezek mik ezek a dimenziók? a 4et még csakcsak értem (bár ez a idõ+tér már nem annyira 1szerû), de 5? meg 9 meg 11?
"ma még akkora vita van a genetikai manipuláció körül és szerintem késõbb sem várható, hogy a genetikai eredményeket hasznosítani tudjuk, vagy ha mégis, lehet, hogy cserébe új betegségeket is kapunk, ami visszaveti az emberi életkort az eredetire" Ezt ketté bontanám. Van egyszer a biológiai életkor, és van az, hogy vajon milyen idõtávon lennénk képesek megõrizni egyéniségünk alapvetõ vonásait meghatározó emlékeinket.
A biológiai életkor kitolása tisztán azon múlik, hogy megvannak-e azok a regenerációs mechanizmusok, amelyek biztosítják az élõlény hosszabb távú fennmaradását. Korábban már írtam, hogy ez az életkor azért korlátozódik tipikusan 70-90 évre, mert evolúciós szempontból nem jelentett számottevõ elõnyt az ennél hosszabb életkor, így nem alakultak ki a megfelelõ regenerációs mechanizmusok sem. (A nemileg aktív kor után a faj szempontjából már szinte felesleges élniük az egyedeknek.)
Az ember esetében azért valamicskét nõtt az életkor a többi emberszabásúhoz képest, ugyanis a gyermek felnevelése hosszabb ideig tart, így hasznos volt ennyivel megnövekednie a várható élettartamnak.
Na most genetikai beavatkozásokkal elérhetjük (majd!), hogy az újszülöttekben meglegyen és mûködjön az összes olyan regenerációs mechanizmus, amely az ember genetikai állományában egyébként fakultatíve létezik, csak nem mindenkinél mindegyik és nem is mindig hibamentesen. Ha ezt megtesszük, akkor a ma még csak kivételesen elõforduló 120 éves élettartam máris garantált.
A következõ lépés nyilván az lesz, hogy az emberiség génállományából kompletten hiányzó regenerációs mechanizmusokat építsünk be. Természeti törvény nincs arra, hogy az élõ szervezet csak max. pár száz évig élhet. (Éppenséggel bizonyos növények akár több ezer évet is megélnek, géntechnológia nélkül is.) Minthogy azonban kísérletezés nélkül az ilyesmi nem megy, az élettartamot növelni célzó kísérleteknek pedig kikerülhetetlen eleme az idõ, ezért pár száz éven belül legfeljebb csak pár száz év élettartam növelés képzelhetõ el. (Hosszabb távon sokkal több is.)
Most jön a fogósabb kérdés. Ugyanis belátható, hogy ha csak úgy él valaki mondjuk 500 évig, hogy életének mindig csak a legutóbbi 100 évére emlékszik, akkor az nem az igazi. Ezért az idegrendszer regenerációs mechanizmusának olyannak kell lennie, hogy miközben folyamatosan lecserélõdnek a régi idegsejtek és szinapszisok, az újak FOLYAMATOSAN MEGTANULJÁK TÕLÜK mindazt, amit azok tudnak. (Még mielõtt az információ elenyészne.) Ez nemcsak elméletileg lehetséges, de kísérleti tények is mutatják, hogy "kicsiben" ezt tudja az idegrendszer, sõt, a testünk is. (Pl. néhány évente lecserélõdik az atomjaink 80 százaléka, miközben azért nagyjából megtartjuk korábbi önmagunkat.)
Sajnos azonban az idegrendszer bizonyos részeinél nem nagyon akar mûködni a dolog, illetve (egyelõre) nem tudjuk, hogy lehetne rávenni. De ismétlem, itt sincs elvi képtelenség, a tudomány szerint megoldható a feladat, csak idõ (kutatás) kérdése.
"mibõl állhatnak ezek a szuperhúrok, amik elvileg minden létezõt alkotnak" A tudomány lépésenként halad elõre is, meg visszafelé is. Eközben sokfelé (sok különbözõ szervezõdési szinten) talál több-kevesebb alappal eleminek tekinhetõ dolgokat. A relativitáselmélet óta pl. tudjuk, hogy a térbeli és az idõbeli kiterjedés csak együtt értelmesek, és ezért már az eleminek tekinthetõ dolgoknak is a téridõben kell létezniük (nem egyszerûen a térben, vagy az idõben). A kvantumfizika és annak relativisztikus verziója óta rájöttünk arra is, hogy a látszólagos semmi (a fizikai vákuum) valójában egyáltalán nem semmi, hanem az anyag alapállapota(!). Ezért az elemi építõkövek nem feltétlenül láthatók szabad részecskeként, ahogyan azt korábban gondoltuk. A kvarkok is egy példát jelentenek arra, hogy valami létezhet és lehet alapvetõ, noha szabad részecskeként nem fordul elõ. (Lásd még a virtuális részecskéket.) Különféle elméleti nehézségek (pl. szingularitások) arra utalnak, hogy az elemi objektumok valójában még bonyolultabbak, vagyis nem csak minimum 4-dimenziós téridõt, de minimum 5, 9, vagy akár 11 dimenziót kell feltételezni, amelyek többségében viszont az Univerzum kiterjedése parányi, az elemi objektumok pedig minimum húrszerûek (esetleg membránok). Azonban ezekre az elméletekre vonatkozó bizonyítékról nem tudok.
jól van... ezt írtad: "Még hogy én optimista (:-). Szerintem rosszkor születtem, mert ha mondjuk 100-200 év múlva születtem volna, akkor a várható élettartamom nem csak 70-80 év lenne, hanem - hála a genetikai manipulációknak - akár több száz év is..."
de mibõl gondolod ezt? ma még akkora vita van a genetikai manipuláció körül és szerintem késõbb sem várható, hogy a genetikai eredményeket hasznosítani tudjuk, vagy ha mégis, lehet, hogy cserébe új betegségeket is kapunk, ami visszaveti az emberi életkort az eredetire egyébként ma is lehetséges a 120+ év állítólag nem ritka az tibetben
b kérdés: mibõl állhatnak ezek a szuperhúrok, amik elvileg minden létezõt alkotnak
Konkrét kérdésre, vagy probléma felvetésre tudok (ha tudok) konkrét választ adni.
szerintem mindent tudott azt gondolom, hogy nem lexikálisan kell tudni valamit, hanem meg kéne érteni az egész világegyetem mûködését és akkor világossá válik minden de tényleg a technikai kérdéseken át a holnaputáni vacsoráig minden
visszatérve a te területedre én utoljára a kvarkoknál maradtam le ha jól tudom ez építi fel az atomokat és az elektronokat, meg ilyesmiket és van valami spinjük is meg hogy "rezgésbõl" (hullámokból) állnak de hát egy hullám (hurok) is áll valamibõl nem? szal szerinted mi várható még? meddig tudunk elmenni?
"jó hogy te ilyen optimista vagy..." Még hogy én optimista (:-). Szerintem rosszkor születtem, mert ha mondjuk 100-200 év múlva születtem volna, akkor a várható élettartamom nem csak 70-80 év lenne, hanem - hála a genetikai manipulációknak - akár több száz év is...
"fõleg, hogy nostra csak 3800-ig kalibrálta a földi életet" Na ez speciel tényleg nem zavar (:-)!
"hol álltok most a fizikával, mennyi van még vissza?" A fizika egyelõre nem tudja megmondani, hogy hogyan lehetne elszállítani az emberiséget egy másik nap közelébe, amikor a mi Napunk befejezi a H-He ciklusát. Szerencsére az még legalább 5 milliárd év. (Jöhetnek addig kisbolygó becsapódások is, de pár száz év alatt odáig fejlõdhetünk, hogy már kivédhetnénk. Lehetségesek még közeli szupernova robbanások is, de a Föld felszíne alatt mág azt is megúszhatnánk.)
Jézus könnyen tudhatott "eleget", de a "mindent" azt rá sem gondolom igaznak.
jó hogy te ilyen optimista vagy... fõleg, hogy nostra csak 3800-ig kalibrálta a földi életet én nem hiszem, hogy annyi elég lesz hol álltok most a fizikával, mennyi van még vissza?
a szervi okokkal meg nem értek teljesen egyet lehet, ha csak agykapacitásra gondolsz akkor tényleg nem fér el minden egy emberre, de ha kicsit túllépünk ezen a dimenzión és megtekintjük pl. jézust... máris elõttünk áll az ember aki mindent tud legalábbis eleget...
Az _ember_ már csak szervi okokból sem tudhat mindent. Vagyis soha.
Persze, ha nem az egyes ember, hanem inkább az emberiség közös tudását, és az ahhoz való mind hatékonyabb hozzáférést tekintjük, akkor még nagyon fényes jövõ áll elõttünk (ha el nem hibázzuk). Sok nagyságrenddel fog nõni a tudás mennyiségét tekintve, miközben klasszisokkal jobban (intelligensebben, érthetõbben) lesz strukturálva, a manapság iskolában elsajátított ismereteknek megfelelõ alapokat pedig egyszerûen genetikailag fogja örökölni a (génmódosított) lakosság...
Ilyet lehet gondolni, ez önmagában nem jelent problémát. De tudományos kutatásoknál az efajta gondolkodás általában elõnytelen, mert nem ad jó ötleteket a miértek kifürkészéséhez.
********* "A Heisenberg-féle határozatlansági reláció csak egyet jelent: rossz a megközelítés." Idõvel kiderülhet, hogy határai vannak e reláció igazságának, de az utóbbi évtizedekben szinte csak a gyümölcsözõ következményeit látjuk, ezért pillanatnyilag semmiképp sem számít rossz megközelítésnek. (Ha esetleg tudsz jobbat, az mi lenne?)
A Heisenberg-féle határozatlansági reláció csak egyet jelent: rossz a megközelítés. Rossz a megismeréshez vezetõ út. És ami erre alapoz, az csak halmozza a hibákat.
#79 #80 én arra gondolok, hogy talán ezek a dolgok (atomok) épp így lettek TERVEZVE, hogy így viselkedjenek
"1. azért biztos szoktatok dumálgatni és akkor szóba kerül mindenféle" Igen, de amint kiderül valamirõl, bármirõl, hogy hit kérdése (ti. ellenõrizhetetlen), szinte automatikusan ejtjük a témát. (És fordítva, ha kiderül valamirõl, hogy mégis csak ellenõrizhetõ valahogyan, azonnal érdekesnek tûnik újra.)
"3. tudnál ezekre példákat is írni?" Pontosan mikre?
"ezt nem igazán értem: 'A kvantumfizika lényegében posztulálja a véletlen eredendõ természetét'" Ez azt jelenti, hogy a kvantumfizika szerint a véletlen, a határozatlanság annyira alapvetõ dolog, hogy nem lehet teljesen kiiktatni semmiféle mesterkedéssel (lásd Heisenberg-féle határozatlansági reláció).
"pl. lassan a programozók képesek lesznek olyan programot írni, ami magát fejleszti, de attól még az egy programozó terméke marad, magától nem jött volna létre" Az ilyen program nem marad örökre a programozó terméke, hiszen egyre inkább a saját a maga terméke. Az persze igaz az adott esetben, hogy a programozó nélkül nem jött volna létre, de nem kell azt képzelni, hogy minden evolúciós rendszer ilyen.
Amúgy a struktúrák kialakulása érdekes dolog. Elõször is, azt gondolnánk, hogy szép rendben lerakni dolgokat csak valamilyen intelligens és rendszeretõ lény tud. Aztán kiderül, hogy az atomok maguktól is úgy kristályosodnak - ha a hõmérséklet és a nyomás megfelelõ. Sõt, bizonyos mértékig már ez is hasonlóan megy végbe, mint az evolúciós mechanizmus, ugyanis a kristálycentrumokból nõnek ki a nagyobb kristályok, tehát nem a semmibõl, és a kiindulási kristályocska tulajdonságai részben átöröklõdnek a felépülõ kristályba is (pl. jellegzetes kristályhibák is). Az ilyen rendszerbõl épp csak az utólagos kiválogatódás hiányzik ahhoz, hogy egy - szerény - fejlõdési pályát befusson. De még akár a kiválogatódás is megtörténhet, ha a hõmérséklet nem mindig ugyanaz, hanem néha olvadás is elõfordul. Ilyenkor a "gyengébb" kristályok elolvadnak, az erõsebbeknek pedig terep nyilik arra, hogy majd késõbb az elolvadt gyengék rovására is tovább növekedjenek. Bizonyos kristályok csak ilyen furmányos módon tudnak létrejönni, amit mi persze szándékosan is elõsegíthetünk (kristálynövesztés).
De ha túl egyszerûnek találod az ilyen struktúrákat, gondolj a hópihékre! Azok is kristályok, csak éppen nem folyadék fázisból történik a kristályosodás, és ez máris oda vezet, hogy meghökkentõ - szépséget és intelligenciát egyszerre sugalló formák keletkezzenek.
De nemcsak hidegben, melegben is létrejöhetnek furcsa, többé-kevésbé szabályos alakzatok. Ha pl. alulról nagyon óvatosan melegítesz egy edényt benne vízzel, akkor idõvel áramlási cellák alakulnak ki benne. A cellák függõleges pálcákhoz hasonlítanak, melyekben vagy föl, vagy lefelé áramlik a víz, és az ilyen cellák tipikusan 6-szög szerûen helyezkednek el és töltik ki a térfogatot.
Roppant sok példát lehetne még hozni az élettelen természetbõl, amikor valamilyen struktúrák létrejönnek, és esetleg még valamennyire terjednek is. Szóval a természettõl ez egyáltalán nem idegen, és nem kell hozzá semmiféle intelligens beavatkozás.
Kicsit utánna kéne nézni a dolgoknak, nem mindenhol Isten kezét látni a dolgokban. Bár felfoghatod úgy is, hogy Isten ilyennek teremtett minkett, ha így jobb :)
hát a kémia reakciókat nem sorolnám feltétlenül ide ugyanis pl. amikor a kocsiban gázt adok, akkor lezajlódik egy folyamat, aminek hatására az autó gyorsul ez látszólag egy automatikus reakciónak tûnik, mégis az egész tudatos tervezés eredménye
A klinikai hálál 3-4-5 percig tart, de több is lehet, ha lélegezetetik, vagyis fenttartják a mesterségessen a légzés, ha van jogsid akkor tanulnod kellett.
nos akkor félreértetted elfogadom, hogy dolgok képesek fejlõdni vagy fejleszthetik õket csak arra nem tudok példát, hogy valami magától, gondolkodás nélkül terem meg
1. azért biztos szoktatok dumálgatni és akkor szóba kerül mindenféle 2. a szüleim nem hisznek semmiben és én is olyan voltam, de aztán... fejlõdtem 3. tudnál ezekre példákat is írni? ezt nem igazán értem: "A kvantumfizika lényegében posztulálja a véletlen eredendõ természetét" és ezt se: "Bizonyos dolgok létrejöhetnek "maguktól", mások, bonyolultabbak meg csak evolúciósan, még mások, még bonyolultabbak pedig csak úgy, hogy a biológiai és a kulturális evolúció (intelligencia) együtt hatnak."
pl. lassan a programozók képesek lesznek olyan programot írni, ami magát fejleszti, de attól még az egy programozó terméke marad, magától nem jött volna létre
1.) Nem jellemzõk az ilyen viták. A tudomány mûveléséhez fontos elkülöníteni tudni, hogy mi az ami ellenõrizhetõ, és igyekszenek csak azzal foglalkozni. (A többi magánügy.)
2.) Az embernek genetikai hajlama van arra, hogy a saját szülei, nevelõi mintájára képzelje el az egész világot, akár felnõtt korában is. Ennek nagy és pozitív szerepe volt a kulturális evolúció beindulásában (vallások kialakulása). Elvégre az ember a legbonyolultabb dolog, amit az ember képes megérteni, és a magunk szintjén bármit megérthetünk úgy, hogy egy emberhez hasonlítjuk. Persze vicces dolog egy kõdarabnak is személyiséget tulajdonítani, hiszen felesleges. (Mert amúgy a konokságából, megátalkodottságából is levezethetnénk pl. a keménységét (:-)...)
"a kvantumfizika miért tesz keresztbe az efféle gondolkodásnak? nem inkább csak megnehezítené?" A kvantumfizika lényegében posztulálja a véletlen eredendõ természetét, és ezzel messzebbre jutott, mint bármely más fizikai elmélet. Ezért a idõszerûtlenné tette azt a kérdést, hogy vajon nem téves-e a kiindulása.
"csak azt nem, hogy maguktól, gondolkodás nélkül teremnek dolgok, mint tv, rádió, marcipán, élet" Ez egy jó kérdés! Bizonyos dolgok létrejöhetnek "maguktól", mások, bonyolultabbak meg csak evolúciósan, még mások, még bonyolultabbak pedig csak úgy, hogy a biológiai és a kulturális evolúció (intelligencia) együtt hatnak.
nem tom én nem mondtam sehol olyat, hogy az evolúciót nem tudom elfogadni csak azt nem, hogy maguktól, gondolkodás nélkül teremnek dolgok, mint tv, rádió, marcipán, élet
kíváncsi lennék tudományos nyelven hogyan lehet megmagyarázni mégis, hogy van aki vissza tud jönni a halálból, van aki meg nem pedig a teste talán még jobb állapotban is van.
A (végleges) halálból nem nagyon szoktak visszatérni emberek, a klinikai halál fogalmát viszont ismeri az orvostudomány, és az abból való visszatérést is. Azon sincs ok csodálkozni, hogy minden embernél más és más ennek a lehetsõge, ez is közismert, például a betegségekre való hajlam. Azonban ez pont, hogy az evolució elvét bizonyítja...
istenre én sem tudok mit mondani, nem tudnám definiálni, csak azt szoktam mondani, ahol én lakom, abban a világegyetemben, úgy keletkeznek a dolgok, hogy elõször gondolkozik valaki valamin, aztán megvalósítja, aztán meg fejleszti
Érdekes, hogy ezt az elméletett el tudod fogadni, az evolució elméletét meg nem...
én a lottónál is kizárnám a véletlent, ha nagyon okos lennék kenném a fizikát, akkor ha ismerném a golyók elhelyezkedését, mozgási sebességüket, súrlódást, hõmérsékletet, anyagot, anyagjellemzõket, akkor ki kellene tudnom számolni, hogy melyik az az 5 golyó ami a végén ki fog gurulni
Ezzel "csak" annyi a probléma, hogy pont a golyók elhelyezkedése, hõmérséklet, stb. nem számolható ki elõre... Egyébként a kedvenc matek tanárom mondta egyszer (és azóta is sûrûn idézem tõle), hogy a lottó (és a szerencsejátékok úgy anblokk) lényege gyakorlatilag az álmok megadóztatása...
nem szoktak vitáitok lenni ahit/nem hit kérdés ügyében? hogy érted, hogy antropomorf szemlélet? a kvantumfizika miért tesz keresztbe az efféle gondolkodásnak? nem inkább csak megnehezítené?
"te mivel foglalkozol, van köze a tudományhoz? mert gondolom akkor ott nem nagyon hangoztathatod "istenhited"-et" Kutató vagyok (fizikus), és nem vagyok hívõ (Neked úgy tûnt?), de a munkatársaim elég nagy része az.
"kíváncsi lennék tudományos nyelven hogyan lehet megmagyarázni mégis, hogy van aki vissza tud jönni a halálból, van aki meg nem pedig a teste talán még jobb állapotban is van" Fõleg az agy állapota érdekes, nem a test többi részéé. Az agy állapotát pedig jellemzõen az elszenvedett oxigénhiány határozza meg. Pl. éber állapotban többet igényel az agyunk, mint álom nélküli alvó állapotban, de ha lehült a fejünk (pl. jeges vízben) akkor még kevesebbet. Úgy emlékszem a rekord vagy 40 perc volt egy kisgyereknél, aki beleesett a jeges vízbe (beszakadt alatta a jég), és 40 perc múlva még újra lehetett éleszteni úgy, hogy nem maradt nála maradandó súlyos agykárosodás.
Picit sci-fi ötlet, de talán érdekes. Megtehetnénk, hogy a szervezetünkbe juttatunk/építünk egy olyan eszközt (akár pirulát), amely ha a vér oxigénszintje egy kritikus érték alá süllyed, oxigént juttat a vérbe. Ezzel akár órákra is kitolódhatna az a határ, ahonnan még lenne visszaút.
"csak azt szoktam mondani, ahol én lakom, abban a világegyetemben, úgy keletkeznek a dolgok, hogy elõször gondolkozik valaki valamin, aztán megvalósítja, aztán meg fejleszti itt így születnek a dolgok, mint pl, a kalapács, a tv, a rádió, a marcipán és az élet" Emiatt az antropomorf szemlélet miatt mondják, hogy nem az Isten teremtette az Embert, hanem az Ember Istent...
"ha nagyon okos lennék kenném a fizikát, akkor ha ismerném a golyók elhelyezkedését, mozgási sebességüket, súrlódást, hõmérsékletet, anyagot, anyagjellemzõket, akkor ki kellene tudnom számolni, hogy melyik az az 5 golyó ami a végén ki fog gurulni" A klasszikus fizikában sokan gondolkodtak efélérõl, a kvantumfizika óta viszont csak kevesen.
te mivel foglalkozol, van köze a tudományhoz? mert gondolom akkor ott nem nagyon hangoztathatod "istenhited"-et kíváncsi lennék tudományos nyelven hogyan lehet megmagyarázni mégis, hogy van aki vissza tud jönni a halálból, van aki meg nem pedig a teste talán még jobb állapotban is van
istenre én sem tudok mit mondani, nem tudnám definiálni, csak azt szoktam mondani, ahol én lakom, abban a világegyetemben, úgy keletkeznek a dolgok, hogy elõször gondolkozik valaki valamin, aztán megvalósítja, aztán meg fejleszti itt így születnek a dolgok, mint pl, a kalapács, a tv, a rádió, a marcipán és az élet de mindegyikhez elõször gondolkodnia kell valakinek, nem maguktól teremnek meg kalapács, tv, rádió, marcipán és élet-erdõkben
én a lottónál is kizárnám a véletlent, ha nagyon okos lennék kenném a fizikát, akkor ha ismerném a golyók elhelyezkedését, mozgási sebességüket, súrlódást, hõmérsékletet, anyagot, anyagjellemzõket, akkor ki kellene tudnom számolni, hogy melyik az az 5 golyó ami a végén ki fog gurulni persze még jobb lenne ha megvilágosult lennék, akkor mindezek ismerete nélkül is tudhatnám...
Jól látod, én nem zárom ki Isten létezését. Fõleg, hogy nem is tudom kicsoda, vagy micsoda. Ezért nem sok mindent tudok kezdeni egy olyan feltevéssel sem, hogy mi lenne, ha kizárnám. Szerencsére ettõl függetlenül a kérdésed magva számomra is értelmezhetõ, vagyis ez: "mi a különbség az élõ és tudattal rendelkezõ személy és egy ugyanolyan testfelépítésû, de mégsem mûködõ (hulla) szervezet között? mi akadályozza meg, hogy ez utóbbit újraindítsuk?"
Az élõlények szervezete többnyire igen nagy számú önszabályozó funkciót valósít meg, ugyanis az ilyenek létrejöttéhez nagyon kedvez az evolúciós mechanizmus - hiszen az önszabályozó funkciók komoly elõnyt jelentenek az evolúciós versenyben. Minthogy azonban az evolúció szempontjából a minél hatékonyabb reprodukció a lényeg, az egyed élettartamát csak addig segít megnyújtani, ameddig a hatékony reprodukció el nem érhetõ. Az olyan problémákra, hibákra amelyek e reprodukciós szakasz után jelentkeznek, nem születnek hatékony önszabályozó funkciók. Ezért az idõs élõlényben a normál élettevékenység során felszaporodhat számos olyan anyag és szervezõdési probléma, amelyet nem tud megfelelõen kezelni az élõlény, a nem megfelelõ ("tüneti") kezelések viszont egyre több erõforrását emésztik fel, végül pedig, ami után már valamelyik létfontosságú funkcióját sem tudja fenntartani ez erõforrások hiánya miatt, beáll a halál.
Az elõbbibõl következik, hogy ha az emberiség hosszú élettartamot szeretne magának (tudományos hókuszpókuszok nélkül), sok-sok generáció távlatában, akkor egyszerûen azt kellene tenni, hogy ne fiatal, hanem minél idõsebb korban szülessenek a gyermekek. (Ugyanis akik még idõsebb korban is olyan egészségesek, hogy jól tudnak szaporodni, azok várhatóan hosszabb életre alkalmasító géneket örökítenek át.)
A halálesetek nagyobbik része egyébként egészen primitív probléma miatt áll elõ, pl. mert leáll a légzés, vagy a vérkeringés. Ilyenkor az oxigénhiányra érzékenyebb sejtek perceken belül elpusztulhatnak. Fél napos oxigénhiányt egyébként több testrészünk és szervünk kibír, és egy pár napos hullában is még mindig vannak élõ sejtek, pl. nõhet a körme, a haja, a szakálla. (Ezek a sejtek közel vannak a bõrfelszínhez, így jutnak valamennyi oxigénhez.)
Hogy mennyi elpusztult sejtet képes túlélni a szervezet egésze, az valószínûleg változni fog az orvostudomány fejlõdésével. A legkényesebb (és legfontosabb) az emberi agy, így rajta múlik, hogy milyen mély tetszhalál állapotából tudnánk visszahozni az embert.
"de azt továbbra is fentartom, hogy a véletlennek azt nevezzük, amit nem tudunk megmagyarázni, ha ebben megcáfolnál az is jó lenne, hihetnék a szabad akaratban" A véletlen majdnem az, amit írtál, de azért nem pontosan, és a különbség lényeges. A véletlen nem attól véletlen, hogy mondjuk én speciel nem tudtam elõre, hanem hogy senki más sem tudhatta volna! Pl. az 5-ös lottót tekintve, a lottóhúzás után már nem a véletlen kérdése, hogy mik a kihúzott számok - akár tudok róla, akár nem - hanem ténykérdés. A húzás elõtt viszont még véletlen, avagy valószínûségi kérdés, mert nem csak én, de más sem tudhatja elõre biztosan megmondani.
Felvethetjük persze, hogy pl. Isten azért tudhatta volna elõre, de ez mit sem változtat a véletlen fogalmának hasznosságán, hiszen a "nem isteni" lények elõzetes információhiányát objektíve jól jellemzi. (Amúgy, vajon mennyivel látják jobban a jövõt azok, akik már "találkoztak" Istennel?)
Amúgy szerintem, ha volt teremtés, (tehát hogy egyszer lehetséges volt létrehozni valami korábban nem létezõt), akkor az most is lehetséges lehet (idõrõl idõre létrehozni korábbról nem létezõ dolgokat). Másszóval, a teremtés (teremtõdés?) történhet most is, folyamatosan.
Az akarat szabadsága szerintem nem abszolút, de bizonyos korlátok között azért létezik.
Informatika és tudomány
