"Még mindig ott tartunk, hogy állításokat tettél, de nem igazoltad õket, ill. nem mondtad el, a te elméleted mennyiben ad több, pontosabb, jobban felhasználható elõrejelzéseket, mint amiket kritizálsz."
Nos, nem jeleztem elõre sem idõjárást, sem semmi mást. egyébként amíg türelmetlenkedtél, addig a neked szóló választ írtam, olyan részletesen, hogy gond nélkül megérthesd.
"Nagyon kellene valaki, aki egyet ért veled?"
Nos, nem kell egyet értened velem. Bõven elegendõ, ha csak megérted azt, hogy nem minden úgy van, ahogyan régen hitték. A Föld nem lapos korong, a világmindenség nem a Föld körül kering. Etc.
"Azt mondod hogy az elnyelt és kibocsájtott fotonok valahogy úgy csapódnak be"
Oké, lépésrõl lépésre. Láttál már tükröt. A tükör elektronfelhõje elnyeli a fotonokat és némi módosítással szinte azonnal kisugározza. Minden anyag a felszínén lévõ elektronjaival ugyanezt megteszi, ha egy adott beesési szög alatt érkezik rá a fény. Ezért csillog a matt felszín is, ha eléggé lapos szögben világítjuk meg. A "módosítás" azáltal következik be, hogy az elnyeléskor meglendülõ elektron, mielõtt kisugározhatná a fotont, energiát veszít a többi elektron arrébb lökése miatt, így már "megszûrt" "megvámolt" energiájú fotont bocsájt ki. Ezért van más színe az Alu és más az Ezüst, vagy az Arany tükröknek.
Valamint az elnyelés és s kisugárzás közti idõben elmozduló elektron nem teljesen a beesési szögben sugározza ki a fotont. Ezért a foton a réstõl szinte bármilyen irányban kiléphet, így éri el az ernyõ teljes felületét.
"valahogy úgy csapódnak be,hogy pont azt a képet kapjuk,amit akkor,ha a fényt hullámnak tekintjük" Nem ezt mondtam, de ha már említed, szóljak errõl is. Minden elektron mozgás harmonikus lengések azaz hullámok formájában megy végbe. Így a kisugárzott fotonok sorozata is harmonikus energia sorokat alkot és ezzel a Planck E=h*f függvény szerinti harmonikus frekvenciák sorozatainak megfelelõ lengéseket hoz létre a befogadó elektronfelhõben. Az elektronfelhõn belül két elektron közötti taszító erõ ugyanazzal a sebességgel terjed, mint a réstõl az ernyõ ugyanazon pontjáig mozgó foton. Mindkettõ terjedési sebessége a fény sebesség. Így ha egy foton az ernyõ egy adott pontján kelt hullámzást, a hullámzás sugárzása errõl a pontról fénysebességgel halad az elektronfelhõben, de! Az elektronok elmozdulásai a tömegükkel-tehetetlenségükkel késleltetve erõsödõ sugárzásként halad a kezdeti sugárzás folyamatos folytatásaként. Így a következõ foton beérkezésekor még tart a felhõ lengése. A lengetési frekvencia, a beérkezõ foton energiájával azonos. Ezzel éppen olyan hatású, mintha a foton a réstõl hullámként érné el az ernyõn megjelenõ vonal helyét.
"Ez az R sugarú palást nekem bezavar."
Fogj kezedbe egy nagyon éles kést és egy erõs nagyítót! Bár a réseket sokkal "élesebbekre" készítjük, de a megértéshez a kés is jó lesz. Nagyító nélkül olyan vékony az él, hogy csak akkor láthatod, ha egy lámpa fénye megcsillan rajta. Szemmel szinte ott sincs. De amint erõs nagyítással megnézed, kiderül, hogy egy nagy tompa hengerpalást. Nagyon hegyes tû a mikroszkóp 100x-200x nagyításánál éppen ilyen nagy tompa végû botnak látszik. Ez az a felület, mint egy karácsonyfára aggatott fényes gömb, szépen domború tükörként szétszórja a fényt. Akár fénysugár éri, akár egyetlen foton.
".És a mikrofoton mi?" Vértes kolléga nevezte így el azokat a fotonokat, amiknek a frekvenciája mHz-tóllefelé ill. aHz tartományon is túl van. A többségét az elektronok normál spinje, a spion keringése kelti, a folyamatos centripetális gyorsulása miatt. A maradékot az elektronok termikus és mechanikus gyorsulásai.
"Mert arra,hogy a fényt hullámnak tekintjük,és ezért alakul ki interferencia kép,arra láttam már szép bizonyítás" Nem kétlem, hogy így magyarázták az interferencia kép létrejöttét. Kényelmes, dedósok is megértik. Könnyen kérdezhetõ a vizsgán.
De azt kétlem, hogy úton lévõ fotont bárki mutathatott volna. Azaz ha a foton nem látható, akkor a hullámzása sem.
Ami látszik az mindig az elektronfelhõ hullámzása. Ezért bizonyítást csak arra mutathatunk be, hogy az a valami amit a fény kvantumának, a fotonnak nevezünk, létrehozott egy általunk látható hullámzást az elektronfelhõben.
"Tudnál az általad felvetett dologra is egy bizonyítást mutatni?"
Melyik részére? A fotonok haladás közbeni statikus, azaz hullámzás nélküli távolságát a fény sebesség állandóságának posztulátuma garantálja. Eddigi mérések mindegyike állandó fénysebességet igazolt. Annyira állandót, hogy két, egymást követõen kisugárzott foton azonos állandó sebességgel haladva sohasem elõzheti meg egymást. Olyannyira állandót, hogy az egész világon, mindenki a fény állandó sebességére alapozott hosszmércét használja. Többek között Te is, és én is. Kell ennél jobb bizonyítás? A többi pedig ebbõl a fizikai ténybõl következik.
Még mindig ott tartunk, hogy állításokat tettél, de nem igazoltad õket, ill. nem mondtad el, a te elméleted mennyiben ad több, pontosabb, jobban felhasználható elõrejelzéseket, mint amiket kritizálsz. Mire számítasz, egyébként? Nem unod még? Nagyon kellene valaki, aki egyet ért veled? Tudom ajánlani molnár f. árpádot. Jó barátok lennétek.
Kedves Qetuol! Ugyan mi a fenéért hazudnék? Hidd el, ha megtehetném, örömmel cserélnék veled, kort, akár még a mostani "tudásoddal" együtt is. A tudás pótolható, de az a harminc-negyven év ami köztünk van, sajnos elmúlt és nem élhetem le újra.
ne hazudj, te ezt biztos nem tanítottad. összevissza beszélsz...
"Egyébként van egy érdekes tényezõ: a rés fala.. Ugyanis elektronfelhõ borítja, amely a résen átlépõ fotonok egy részét elnyeli és kisugározza. Azaz tükrözi, és miután valamekkora kicsiny, de létezõ élén R görbületi sugarú palást mentén végzi a tükrözést, a mikro fotonok által létrehozott interferencia képpel azonos osztású képet produkál. Így a két kép átfedi és azonos osztása révén - erõsíti egymást." Ezt nem értem sajnos,nem tudom elképzelni hogy gondolod.Azt mondod hogy az elnyelt és kibocsájtott fotonok valahogy úgy csapódnak be,hogy pont azt a képet kapjuk,amit akkor,ha a fényt hullámnak tekintjük?Ez az R sugarú palást nekem bezavar.És a mikrofoton mi?Még nem hallottam. Mert arra,hogy a fényt hullámnak tekintjük,és ezért alakul ki interferencia kép,arra láttam már szép bizonyítást.Tudnál az általad felvetett dologra is egy bizonyítást mutatni?
Fõleg akkor , ha ez a másik Te vagy.. Aki még nem is létezett amikor már én ezt tanítottam. De mégis veszed a bátorságot, hogy hibás elképzeléssel erõlködj.
Igazán megérthetnéd végre, E1=0 kinetikai energiáról, v1=0 sebességrõl, gyorsul fel E2 hatására, v2 sebességre. Csak egy harmadik rendszerbõl látszik másként a folyamat, ha v1>0. Akkor pedig dE=E2-E1 a harmadik rendszerbõl mérve..
Ha ez a másik, ezt ötödszörre sem érti meg, akkor mit mondjak neki?
hiába szajkózod :
"Vagyis abban a rendszerben ahonnét felgyorsult a foton felvételekor, és ahová visszaállt a foton lesugárzásával E=m*dv^2/2 energiát fett fel, és adott le."
ez egyszerûen marhaság. ha valaminek az energiája E1-rõl E2-re változik, akkor az energiaváltozás dE=E2-E1=1/2m(v2^2-v1^2). ha ezt nem bírod felfogni, milyen jogon oktatsz itt ki másokat?
Az elmúlt négy év alatt, amióta ezeken az oldalakon is jelen vagyok, sok olyan látogatóval találkoztam, akik a "tudományos eszmecsere" feliratot úgy értették, hogy itt szerezhetik meg az alapszintû ismereteket. Sõt, néhány olyan emberkével is, akik mindennemû elõismeret nélkül képesek véleményt alkotni, a fizikáról, a többi hozzászólóról. És akadt pár olyan emberke is, akik a tudatlanságuk ködén át az ellenvélemény láttán azonnal sértegetõ üzemmódba mentek át.
Ezért javaslom minden hozzászólónak, hogy elõbb tájékozódjon, ismerkedjen meg az adott tudomány területtel, a többi hozzászóló "elõéletével" és ha alkot véleményt, akkor azt csak valóban megalapozottan tegye. De, még a megalapozottnak hitt véleményét sem feltétlenül muszáj közzétennie, ha ezzel a többiek megbántása, sértegetése a célja. Mert az a viselkedés nem ide való.
Jaaa és még valami:
koherens = összetartozó inkoherens = NEM összetartozó
Igazán jó lenne, ha a szavak értelmét, jelentését megismernéd, mielõtt leírod õket :)
"Ezt a kísérletet fotonokra, koherens, monokromatikus fénnyalábbal végzik." Nos, nem.. nem fény nyalábban, hanem egy idõben egyetlen foton halad át valamelyik résen. Így nem koherens és miután a forrásokból nem lehetséges mono kromatikus, csak közel (lézernél 0,1-1% pontossággal) mono kromatikus fotonokat elõállítani, így még csak nem is monokromatikus a fotonok sorozata.
Ami a linket illeti. Ne linket keress! vedd kezedbe Feynmann, Budo fizika tankönyvét. És tanulj! Tanulj! Tanulj!
Ha nem érted, kérdezz! De SOHA ne alkoss véleményt megalapozott tudás nélkül!
Nos, továbbra is csak a saját ismerethiányod ködén át látod a világot. Ne tedd! Figyelj!
Minden anyagfelszínét elektronok milliárdjai, trilliói, trilliárdjai borítják, minden detektor anyagból van. Így nincs olyan detektálási lehetõség, amelyben ne venne rész elektronok sok-sok trilliárdnyi mennyisége.
Hogy "bazze" vagy sem.. Kultúrember ilyen kifejezést nem használ, Te se tedd!
"Vagy hogy lehet az, hogy az elektronfelhõ, "lecseng"?"
Minden elektronfelhõre igaz, hogy amikor hatunk rá, polarizáljuk, és a polarizáló hatás megszûnésével visszalendül, de miután m=9,1e-28 g tömege van minden tagjának, így tehetetlensége lévén tovább mozog és ezzel ellentétes irányú polarizációt hoz létre, amelynek hatására visszafelé lendül. Ez a folyamat a "lecsengés" -nek nevezett folyamat. Vegyél elõ egy fizika könyvet, ne nekem kelljen elmagyaráznom azt, hogy ez mit jelent!
"Hol vannak ezek leírva?"
Fizika tankönyvekben, lexikonokban, szakkönyvekben, ilyen szerzõket keress Feynmann, Budo, Szalai, Fercsik..
"Na, ezt amit itt leírtál erõsítsd meg kérlek, egy autentikus forrásból."
Tankönyv, tankönyv, tankönyv.. Ne tõlem várd a megerõsítését. Én csak azt tehetem hozzá ami a tankönyvben már nincs benne.. Egyébként is eléggé furcsák a kéréseid. Nem tanultad, rendben. Én közel 30 évig ezt tanítottam, és tõlem azt várod el, hogy elemi szintû kérdéseidre "autentikus" bizonyítékot csatoljak?
És ezt írtad? "Ha erre nem vagy képes, egy seggfej vagy csak"
Mégis hol volt a te gyerekszobád? Az istállóban?
" az elektronok a falhoz tartoznak, nem a résekhez." Nos, ezt a véleményedet a réseket borító elektronokkal kellene közölnöd! Akkor talán szót fogadnak neked, és nem válnak foton sugárzóvá.
"Szerintem te FAKE vagy." "Uram isten..." - helyesen: uram Isten - ha már emlegeted!
Igen, hozzád hasonló buta gyerekek ezreit tanítottam, és ehhez le kellett hogy álljak, velük "beszélgetni". Nem szégyen. Még a buta tudatlanságod sem szégyen.
Ami viszont nagy szégyen, hogy sértegetsz, butaságokat jelentesz ki. Miközben szégyenletes nem csak a tudáshiányod mértéke, de még a helyesírásod is.
"Egyébként van egy érdekes tényezõ: a rés fala.. Ugyanis elektronfelhõ borítja, amely a résen átlépõ fotonok egy részét elnyeli és kisugározza. Azaz tükrözi, és miután valamekkora kicsiny, de létezõ élén R görbületi sugarú palást mentén végzi a tükrözést, a mikro fotonok által létrehozott interferencia képpel azonos osztású képet produkál."
Ez egy áltudományos maszlag... kérlek bizonyítsd be. Hol olvastál te ilyet? Vagy erre mind magadtól jöttél rá?
Ezt a kísérletet fotonokra, koherens, monokromatikus fénnyalábbal végzik. Tanár létedre tudnod kellene, hogy az elektron abszorbció, és emisszió után inkoherens lesz a kép, és ha spektrofotométerrel megvizsgálod a fotonokat, az eloszlásban sávosodást kellene látnod.
De a kísérleti berendezést nem így építik fel, nem így mûködik ahogy te elmondod.
Kérlek..erre adj nekünk egy linket..internetes forrást, ami igazol. Az interneten minden fellelhetõ qm témában. Ha létezik akár egy cikkben, vagy egy könyv, egyetlen oldalán is említik ezt a bullshit, akkor az interneten is lesznek róla cikkek.
Szerintem te FAKE vagy.
Ha tanár lennél, tudnád, hogy már régen elvégezték a kísérleteket, egyetlen egy részecskére, fotonra is. Itt már nem floureszens képernyõt használnak, hanem high tech érzékeny mûszereket, mélyen lehûtött, és árnyékolt körülmények közt.
Tudom miaz az elektron felhõ bazze, de szerintem te nem tudod, hogy miaz. Magyarázd el nekem légyszives, hogy hogy hullámzik ez az elektronfelhõ úgy, hogy hullámképet adjon???
Vagy hogy lehet az, hogy az elektronfelhõ, "lecseng"? Ilyen szót nem is használnak a qm-ben. Az atomok, részecskék nem csillapított rezgésben mûködnek, ha ez így lenne, bárki beláthatja, hogy valószínûleg már régen kihûlt volna a világ. Vagy egyre csak hûlne most is.
Légyszives mutass forrásokat honnan szeded ezeket a marhaságokat amiket itt most elõadtál?
Hol vannak ezek leírva?
"Ez a klasszikus kétréses kísérlet, de ki mondta, hogy a foton hullámait látod az ernyõn? Az ernyõ elektronfelhõje hullámzik. Nem a foton! A foton, csak kelti a hullámokat. Egyébként a két résen, folyamatosan haladnak át fotonok, folyamatosan létrehozva és fenntartva az elektronmezõ hullámzását, és hullámainak interferenciáját."
Na, ezt amit itt leírtál erõsítsd meg kérlek, egy autentikus forrásból. Ha erre nem vagy képes, egy seggfej vagy csak, aki bejárkál komolyabb topikokba, hogy szétbassza azokat, meg ömleszted magadból a tanulatlanságod, hozzánemértésed ékes bizonyítékát.
Támaszd alá, erõsítsd meg, különben beégtél.
---------
Arról már nem is szólva, hogy a rések felszínét is elektron milliárdok borítják....
Ezt is tudjuk. Ez ok. De ezek a kísérleti berendezés részét képezik. Itt a két résen van a hangsúly, az elektronok a falhoz tartoznak, nem a résekhez. Ez a dolog egyszerûen nem jön ide, lényegtelen, hogy hány ezer év alatt cseng le...az eszed tokja. Uram isten...ilyen ember akarok leállni vitatkozni =( Én vagyok hülye..
"Ha egyetlen fotonnal, vagy egyetlen elektronnal végzed el a kísérletet, akkor is interferencia képet fogsz kapni, ami arra enged következtetni, hogy az az egy darab foton, vagy más részecske kettészakadt átment mind a két résen, majd .."
Egy elektronnal nem végezhetõ interferencia vizsgálat!
Miután ernyõ nélkül nincs ahol megjelenhetne az interferencia kép, és az ernyõ felszínén elektronok trilliárdjai vesznek részt a kísérletben, és nem egy elektron.
Innentõl a "szétszakadva a réseken egyszerre áthaladó" rémálmokat is el lehet felejteni.
Arról már nem is szólva, hogy a rések felszínét is elektron milliárdok borítják.
"Semmi köze ennek az elektronfelhõhöz tudomásom szerint." Ez elég baj. Pedig tudomásod lehetne arról, hogy minden anyagban, még a plazma állapotúban is elektron óceán hullámzik.
Csak összehasonlításul, egy-egy háztartási gép használata közben (pl. porszívózás) több elektron folyik át a gépen, mint ahány csepp víz van a Csendes óceánban.
"Az elektronok állapota meg nem változik. Nem tud lecsengeni, csak külsõ behatásra, vagy akár egy olyan kölcsönhatásban amit kezdhet ez az elektron is, mondjuk, foton kisugárzás."
Javaslom elõbb tanulj, aztán írogass kijelentéseket!
A fizika gyakorlatokon a hallgatóinkkal egy oszcilloszkóp egy szintillátor segítségével számtalanszor megfigyeltük az elektronfelhõ lecsengõ lengéseit.
De ha nem állna rendelkezésedre oszcilloszkóp, javaslom a fizika tankönyvek csillapodó rezgések fejezetének tanulmányozását!
"Nem értem ezt az egész dolgot. Meg egyébként is, nem a részecskék, vagy a fény hullámzik, meg sem a tér körülötte, hanem a valószínûségi hullám tulajdonsága ez,"
Nos, okos ember addig amíg nem érti, nem alkot véleményt. Javaslom ezentúl te is tedd okos ember módjára, és elõbb tanulj, és aztán véleményezz.
Mert különben a véleményed elnyomja a tanulni, a megismerni valót. Így nem tudsz tanulni, megérteni, mert folyton a hiányos ismereteidbõl következõ véleményed lebeg a szemed elõtt.
Olvasd el amit írtam, figyelmesen! És ahol elakadsz, ott kérdezz! Ne menj tovább.
Az interferencia kép a víznél is éppen így jön létre, ha a kísérlet körülményei azonosak, vagy legalább teljesítik a hasonlóság feltételeit. Két ponton, felváltva, véletlenszerû gyakorisággal sörétet potyogtatunk a víz felszínére. Az interferencia kép sávosan kialakul, ha eléggé sûrûn potyognak a sörétek. Ha pedig a sörétek a rés szélességében egyenlõ eloszlással érkeznek, mindkét rés esetében, akkor folyamatosan sávos interferenciakép alakul ki.
Egyébként van egy érdekes tényezõ: a rés fala.. Ugyanis elektronfelhõ borítja, amely a résen átlépõ fotonok egy részét elnyeli és kisugározza. Azaz tükrözi, és miután valamekkora kicsiny, de létezõ élén R görbületi sugarú palást mentén végzi a tükrözést, a mikro fotonok által létrehozott interferencia képpel azonos osztású képet produkál. Így a két kép átfedi és azonos osztása révén - erõsíti egymást.
A fotonok érkezése esetében a "fázis" szó helyett az "ütem" szó a helyesebb, hiszen a fotonok egymástól mért távolsága sem térben sem idõben nem változik a haladás közben. Az elektronfelhõ hullámzásánál, a hullámok fázisainak jellemzésénél, természetesen a fázis szó tökéletesen használható.
Aludtam rá egyet, szép nyugodtan elõröl.. A foton beérkezése elõtt az elektronok nyugszik abban a rendszerben amit Te v1 sebességûnek minõsítettél mint külsõ megfigyelõ, a harmadik rendszeredbõl nézve.
Beérkezett a foton az elektron E=h*f energiát vett fel, és a megfigyelõ szerint azaz szerinted v2 sebessége van. Azaz E energia hatására v2-v1 sebesség változáson ment át a Te rendszeredbõl megfigyelve. Abban a rendszerben ahol eddig nyugodott, szintén dv=v2-v1 sebesség változást szenvedett. Vagyis abban a rendszerben ahonnét felgyorsult a foton felvételekor, és ahová visszaállt a foton lesugárzásával E=m*dv^2/2 energiát fett fel, és adott le. Jó, rendben. Látom, elnézted, és elírtad. Semmi baj. Legközelebb jobban figyelsz.. Én is elírtam, ötödik válaszból kimaradt a sebesség "függvényében" szó,.. Majd legközelebb nem bosszantasz fel, és én is jobban tudok odafigyelni. Ennyi.
"Az ernyõ elektronfelhõje hullámzik. Nem a foton! A foton, csak kelti a hullámokat."
"És azt is tudjuk, hogy minden lengés, így az elektronfelhõ lengése is a lecsengés e-ad függvénye miatt, csak sok év alatt csökken a detektálhatóságának szintje alá. Azaz ha nem várunk két foton átküldése között pár ezer évet, akkor a második foton, az elõdje által keltett hullámok közé érkezik."
Ezek nem olyan hullámok mint amik a vízben vannak.
Ha egyetlen fotonnal, vagy egyetlen elektronnal végzed el a kísérletet, akkor is interferencia képet fogsz kapni, ami arra enged következtetni, hogy az az egy darab foton, vagy más részecske kettészakadt átment mind a két résen, majd egyesült, esetleg hullám értelemben, interferált önmagával miközben áthaladt a téren, és a két résen is, hullám formájában.
Semmi köze ennek az elektronfelhõhöz tudomásom szerint. Az elektronok állapota meg nem változik. Nem tud lecsengeni, csak külsõ behatásra, vagy akár egy olyan kölcsönhatásban amit kezdhet ez az elektron is, mondjuk, foton kisugárzás.
Ha nincs ellenállás, nincs lecsengés sem. Nem értem ezt az egész dolgot. Meg egyébként is, nem a részecskék, vagy a fény hullámzik, meg sem a tér körülötte, hanem a valószínûségi hullám tulajdonsága ez,
Azt mivel magyarázod,hogy a kétréses kísérletben,az interferencia kép nem a víznél megfigyelhetõ módon alakul ki,hanem egyedi becsapódások eredményeképp? És azt,hogy a kialakuló képnél,a kioltások és erõsítések helye kiszámolható úgy,hogy a fényt hullámnak tekintem?Vagyis tudom hogy kioltásnál,oda ellentétes fázisban érkeznek,tudom a sebességet,a frekvenciát,illetve hogy hol van a rés az ernyõhöz képest.Ebbõl meghatározható,hogy mekkora távolságot kell megtennie a fénynek,hogy a két külömbözõ résbõl érkezõ hullám kioltsa vagy erõsítse egymást.
ha elírás akk miért nem a 165-ben apelláltál az elírásra? egyébként ha nyolcszor írtad le az energia összefüggését, akk 8x írtad hibásan. ha egy v1 sebességû részecske energiája 1/2*m*v1, majd a részecskét v2-re gyorsítjuk, akkor az energiaváltozása értelemszerûen: 1/2*m*(v2^2-v1^2), nem pedig 1/2*m*(v1-v2)^2, ahogy azt te állítod.
154#-ben a te írásod, rossz függvény. 158#-ban a te írásod, rossz függvény. 160#-ban a te írásod, rossz függvény.
163#-ban te állítod:"súlyos problémáid vannak a fizikai mennyiségekkel. az energia és a sebesség 2 különbözõ mennyiség, ez abból is látszik h a dimenziójuk is más-más. "
a te írásod, rossz állítás, de a Te állításod.
"nem én állítottam, hanem te, ott az idézet: "Az elektron által felvett energia dv=v2-v1=1-0=1"
Nyilvánvaló elírás, miután ADDIGRA MÁR NYOLCSZOR leírtam a sebesség és az energia összefüggését
CSAK A NAGYON HÜLYE AZ AKI FELHÚZ A SOROZATOS, SÉRTÕ, HAMIS, HAZUG ÁLLÍTÁSAIVAL, ÉS EZEK UTÁN EGY SZÓ KIMARADÁSÁBA BELEKAPASZKODIK!
"Az elektron által felvett energia dv=v2-v1=1-0=1"
ami pedig a problémákat illeti a fizikával... nem tûnik fel h körülötted mindenki hülyéz téged aki ért vmit is a fizikához? ennek legalább gyanúsnak kéne lennie, ha nem egyértelmûnek...
Ez a klasszikus kétréses kísérlet, de ki mondta, hogy a foton hullámait látod az ernyõn?
Az ernyõ elektronfelhõje hullámzik. Nem a foton! A foton, csak kelti a hullámokat.
Egyébként a két résen, folyamatosan haladnak át fotonok, folyamatosan létrehozva és fenntartva az elektronmezõ hullámzását, és hullámainak interferenciáját. Az az egy-egy foton, amit egyesével, hol az egyik, hol a másik résen küldünk át, csupán a hullámkép megjelenítéséhez szükséges energia adagot szállítja.
Egyébként már kétezer éves elv szerint a közelítéssel soha nem érhetjük el a nyugalmi állapotot. És azt is tudjuk, hogy minden lengés, így az elektronfelhõ lengése is a lecsengés e-ad függvénye miatt, csak sok év alatt csökken a detektálhatóságának szintje alá. Azaz ha nem várunk két foton átküldése között pár ezer évet, akkor a második foton, az elõdje által keltett hullámok közé érkezik. Nyilván ha különbözõ résen haladt át a két foton, akkor az elektronfelhõ különbözõ pontjain a keltett hullámaik interferálnak.
Egyébként nem olvastad eléggé figyelmesen a lentebbi írásomat! minden elektron, minden gyorsulásakor fotont sugároz ki.
Ez többek között azt jelenti, hogy ha csak levegõt veszel, és ezzel gyorsulásra kényszerítesz elektronokat, akár a levegõben lévõ atomok/ionok elektronjait, akár a véredben, izmaidban, sejtjeidben lévõ atomok/ionok elektronjait, minden gyorsulás értéknél fotonok trilliárdjait sugározzák ki az elektronjaid. Igaz! Zömében olyan nagyon alacsony frekvenciájú fotonokként, hogy nem érzékeljük ezeket a fotonokat. Viszont éppen ezek a fotonok a rendkívül kicsiny frekvenciájuk révén azok a fotonok, amiket szinte semmi sem képes elszigetelni. Így szinte maradéktalanul távoznak a végtelen felé.
Ugyanez a helyzet a fényforrás esetében is. Az elektron gyorsulások szinte teljes skálája megjelenik, és ezzel azok a fotonok trilliárdjai is, amiket a rések anyaga sem zár el teljesen. Természetesen ezen fotonok a réseken át nagyobb arányban (mint a falazatokon át,) szabadon elérik az ernyõ elektronjait és folyamatosan hullámzásban tartják.
Hibás? Na igen, ha folyton rosszul írod fel és arra mondod, hogy én írtam!
v1=0 v2=1 Az elektron által felvett energia dv=v2-v1=1-0=1 ami persze egyenlõ dv=v2=1 értékével is, hiszen az elektron a SAJÁT korábbi rendszeréhez viszonyítva gyorsult dv vagy ha neked úgy érthetõbb v2 sebességre.
Így továbbra is erõlteted a butaságodat.. Ne tedd!
Van egy olyan kísérlet,ha jól emlékszem,hogy fotonokat engednek át két résen.Amikor egyetlen fotont engednek át,egyetlen résen,és nem detektálják a résnél,hanem csak az ernyõt figyelik,akkor interferencia képet kapnak.Ha detektálják a résnél,akkor részecskeként viselkedik,vagyis egy pöttyöt látunk az ernyõn.Az általad vázolt elmélet szerint,amikor egyetlen foton ad át nergiát az ernyõnek,és ez attól hullámzik,miért látnánk interferencia képet?(Ha a tóba egy követ dobunk,akkor nem látok interferencit.)Egyáltalán miért lenne külömbség a kísérlet két változata között?
hát ezaz , a kettõ nem ugyanaz.... amit te írsz: dE=1/2m*(v1-v2)^2 , hibás. helyesen: dE=1/2m(v1^2-v2^2), ha pedig v1 és v2 tetszõlegesen közeli értékek, dE = mvdv.
Akkor egy kis matek (3-2)^2=1 3^2-2^2=5 1#5 Na ezért vagy szánalmas!
Ugyanis a v1 sebességû rendszerben a v2 sebességgel mozgó csupán dv=v2-v1 sebességgel mozog. Így a v1 sebességû rendszerben E=m*dv^2/2 kinetikai energiája van. hogy egészen pontosak legyünk nagy sebességeknél E=m*dv^2/(2*gamma)
Ismét bebizonyítottad, hogy csak trollkodsz, ész és értelem nélkül.
nevetséges vagy.... ha a dv nem tetszõlegesen kicsi, hanem dv = v1-v2 ,akkor az energiaváltozás dE=1/2m(v1^2-v2^2), de semmiképpen nem az amit te írtál.
Látom azt sem érted, ami a szövegbõl egyértelmû, hogy a dv az delta v rövidítése ez esetben, és nem a sebesség szerinti differencia hányados v --> 0 határértékkel. Ezek után abban is kételkedem, hogy megérthetted volna azt, hogy a sugárzással miért nem továbbítható hullám. Vagy talán megértetted?
De igaz, jól felírtba csak úgy köthetsz bele, ha rosszul írod fel. Így még azzal se kell törõdnöd, hogy még a deriválást is elszúrtad
már az elsõ sorban el kell ha akadjak, ugyanis a nemrelativisztikus energiaváltozást (dE) a sebbességváltozás (dv) függvényében aképpen számoljuk, h deriváljuk az E=1/2mv^2 összefüggést a v szerint, azaz:
dE = mvdv
mondanom sem kell, h innen az összes többi agymenés hibás...
Miután az a=dv/dt gyorsulást elszenvedõ m tömegû töltéssel rendelkezõ részecske E=m*dv^2/2 energiát dt idõnként kisugároz, így az egy másodperc alatt kisugárzott össz energia mennyisége
1/dt * E=m*dv^2/2 = f*m*dv^2/2 =h*f így Planck állandójának értéke
h=m*dv^2/2 azaz dv=gyök(2*h/m) azaz m tömegnek dv sebesség változása adja a legkisebb "fotonként érzékelt" energia csomag méretét.
Az E=h*f összefüggésbõl következõen ennél kisebb energiájú fotonok is létezhetnek. Csak azok kisugárzásához kisebb tömegû részecskékre van szükség. Ilyenen például a neutrínók. Tömegük közel zéró. Minden esetben létrejönnek, amikor energia szabadul fel tömegdefektus révén (lásd: Nap) Így még akár az is elképzelhetõ, hogy a tömeg gravitációs hatásáért a neutrínók gyorsulásai a felelõsek. Azaz az anyagon belül a neutrínók gyorsulásai hozzák létre a graviton sugárzást.
Nagyon sok félreértést okozott Faraday az éter bevezetésével.
Hullámok, hullámzás, a hullámok terjedése.
Csak az anyag hullámzik. Csak az anyag polarizálódik. Hullámok soha nem terjednek sugárzással. Ennek egyszerû oka van, a sugárzással terjedõnek a sebessége fénysebesség, ezáltal az ideje zéró, áll. Álló idejû pedig zéró változást szenved a sugárzás terjedése közben. Azaz kisugározzuk a fotont, onnantól a foton "megfagy" és fénysebességgel haladva változatlan állapotban érkezik a befogadójához. A foton Einstein szerint (erre adták a Nobel díjat) energia kvantum, amelynek energia tartalmát egy másik Nobel díjjal jutalmazott állítás létrehozója Planck szerint az E=h*f összefüggéssel határozhatjuk meg. A foton a kisugárzótól a befogadóig haladás közben nem hullámzik.
Akkor mi az ami a hullám jelenségeket mutatja?
Az anyag az. A kisugárzó töltéssel rendelkezõ részecske hullámzása gyorsulással jár. A gyorsulásának hatására pedig minden esetben az adott gyorsulás nagyságának megfelelõ energiájú foton kisugárzása következik be. a=dv/dt gyorsulás esetében dt idõszakaszonként E=m*dv^2/2 energiájú foton jön létre. Ezzel f=1/dt frekvenciájú, azaz dt ismétlõdési idejû E=m*dv^2/2=h*f energia csomag hagyja el a töltéssel rendelkezõ részecskét, E energiával csökkentve az energia készletét. Ezzel pedig dv sebesség csökkenést okoz a foton kilépése.
Ha ez így van, és a foton sohasem hullámzik, akkor mitõl látjuk a hullám jelenségeket?
A hullámokat mindig az anyagon látjuk, sohasem a térben haladó fotonokon. A térben haladó foton addig láthatatlan amíg el nem éri a befogóját. Ha pedig elérte, akkor onnantól pedig a befogó energiájában, mozgás állapot változásában jelenik meg.
Pontosan úgy, mint a szél fodrozta víztükör esetében. A szelet ott sem látjuk, csak a víznek, a látható anyagnak a hullámzását. Ha nagy energiájú infra vagy mikrohullámok fotonjaival keltenénk a vízben hullámokat, akkor is látnánk a víz hullámait, de a hullámokat keltõ fotonokat nem.
És még miért nem hullámzik a haladó foton?
Mert a haladási sebessége állandó. Így ha egymás után dt idõnként kilép egy-egy foton, akkor a fotonok közötti távolság a térben x=c*dt állandó. Ugyanis ha a fotonok a térben haladás közben hullámoznának, akkor az egymáshoz viszonyított távolságuk azaz x=c*dt folyamatosan változna és dx lenne. Ebbõl következõen a sebességük c=dx/dt a dx változása függvényében változó értékû lenne.. vagyis a fény sebessége nem lenne állandó.
Ezek így vannak, kísérleti tények igazolták. Akkor miért van kettõs hullám és részecske természete a fénynek?
Nem a fény tulajdonsága kettõs. Csupán egyik oldalról van a foton a fény kvantumja, dt idõnként kilépõ E=m*dv^2/2=h*f csomagja és másik oldalon az anyag aminek a hullámzása okozza a kilépését és aminek a hullámzását okozza a beérkezése.
Ezek a jelenségek mindig együtt jelennek meg. Ezért az a tévedés könnyen elkövethetõ, hogy a hullámokat az anyag készen kapta.
Pedig csak, Faraday éterének elve szerint, kaphatná készen.
Hiszen csupán a foton energiája hatott az anyagra, amitõl az anyag mozgásállapota változott meg és hozta létre az anyag hullámzását.
Nincs idõm éveket meditálni, meg egyéb tréningeket végezni, a semmiért. Mert ha ahogy mondod nem értem el vele semmit, nem tapasztaltam valami újat, akkor eleve meg sem éri elkezdeni.
Ez egyszerû szellemi hedonizmus. Nincs olyan, hogy instazen. Ha valaki 20 év után abbahagyja a zen gyakorlását, az olyan, mint ha soha nem is csinálta volna. A zen nem halmozás. Nem tudatállapotok hajkúrászása.
A meditációt tudatállapotokat megélésére használják. A tudatod mindig valamilyen állapotban van. Vannak tudatmódosító szerek, melyek megváltoztatják a tudatodat és olyan szempontok szerint láthatod a dolgokat, mely amúgy, abban az állandó fogalomkörben amiben életed 99% ban élsz, számodra elérhetetlen lenne ezeknek a megtapasztalása. Ismerd meg önmagad, és a világ kitárul elõtted.
Túl nagy ajándék az élet ahhoz, hogy unalmasan, egysíkúan, szürkén, egy féle szempontból, tapasztalattal éljük le. Ha meghalsz, utána már cseszheted. A világot most kell megismerni, amíg elõtted van.
Nem csak a buddhizmusról beszélek, minden vallás félérõl. Ott a böjtölés. A böjtölés alatt, leesik az agyban a mao szint, és rengeteg szerotonin féle vegyület képzõdik a tobozmirigyben. Eredménye ugyan olyan mint a drogoknak. Egy megváltozott tudat állapot. Akkor szintén ott van az imádkozás, ami szintén transz állapotot eredményez. Különbözõ törzsi rítusok. A buddhizmus több fajtájában is elõfordul a test és tudat teljes elszeparálása a külvilágtól, akár hetekig, fény nélküli helyen, és kimutatták, hogy ez az állapot befolyásolja az agy neuro transzmittereinek egyensúlyát, drogokhoz hasonló hatást érnek el. Vagy ott van még az önkínzás, ami sok vallásban megjelenik. Önkorbácsolás, extrém fájdalmak viselése, hatalmas mennyiségû adrenalin, és endorfin képzõdik az agyban ilyenkor, és extázis szerû élményt eredményez. Nézz utána a bdsm-ben, ott is sok ilyen tudat állapotot fordul elõ.
Vannak vallások melyek nem szaroznak és egybõl, kényelmesen a lényegre térnek, és "varázsszereket" használnak.
Ha van több út is a hegy tetejére, miért ne mennél inkább a könnyebb, és biztonságosabb úton? Végül úgy is ugyan oda jutnál, csak nem mindegy, hogy 20 év tanulás árán, vagy 5 perc alatt egy természetes szer hatására.
A DMT-t úgy is nevezik, hogy Azonnali zen. Instant zen. Vannak szerek amik azonnal elvisznek oda, ahova ülõmeditációval évtizedekbe tellene eljutnod. Egy nagy adag, és megtudod milyen meghalni, milyen az ego elvesztésének állapota. Megéled a megvilágosodást, mindent tisztán látsz, mindent értesz.
Az angyal, vagy nirvana, isten, pokol, mind csak szavak, kísérletek valamilyen tapasztalás leírására, amit nem lehet szavakkal kifejezni. Ezek benyomások az agyban. Ezeket a fogalmakat sok féle tapasztalással lehet azonosítani. Egyéntõl függ. Ezért ne tulajdoníts ezeknek a fogalmaknak határozott jelentést. Minden ember számára egyéni jelentéssel bírnak.
Kérdezz meg egy többtíz éve gyakorló zen, vagy théraváda szerzetest, hány angyallal találkozott, és mekkora jelentõséget tulajdonít azoknak a dolgoknak, amiket itt fölsoroltál. :)
Mindenhez ami spirituális. Istenhez, angyalhoz, végtelen boldogsághoz, stb.. Próbáld ki, nehéz leírni, mert ezekre a benyomásokra nincsenek szavak. Ez egy másik tudatállapot. Minden dologhoz köze van amire azt mondják, hogy magasabb rendû, magasabb igazság, inteligencia, hatalom, szeretet... ilyen dolgok jönnek elõ, hullámozva.
Új fajta cucc? Ez a dolog, õsibb mint európa, még az írás kifejlõdése elõtt is nyomatták ezt a cuccot az amazonaszban. Azért idéztem a magyarból, mert nem mindenki tud angolul, aki meg akar, az könnyen átválthat magyarra. Az angol forrás, terjedelmesebb.
Ez valami új fajta cucc lehet mert még nem hallottam róla, pedig voltam ilyen drog ismereti versenyen is egyszer.
Amúgy miért linkeled az angol oldal, amikor az idézetet a magyar fordításból másoltad ki?(csak kíváncsiságból kérdem)
De közben mindvégig vigyáznak rám, nehogy pszichózisba kerüljek. Ezekre a szerekre ne úgy gondolj mint a kokainra, vagy fûre. Ezek nem élvezeti szerek.
Egyes kultúrákban, több ezer éve használják ezeket a varázsnövényeket. Ezeknek a dolgoknak nagyobb múltjuk, történelmük van, mint európának, egyiptomnak, és kínának együttvéve.
Ezekbe a dolgokba nem hallt még bele senki, de vigyázni kell velük, mert komoly pszichéz traumákat is okozhatnak. Mindenképpen kell egy tapasztalt sámán, guide, aki az utazás alatt veled van, és vigyáz rád. Kihoz a rossz élménybõl, úgy adódik. Bizonyos szerekkel, gyorsan megszüntethetõ a hatás, és visszazuhansz a valóságba. Ez egy fajta biztonságot is ad. De ahova én akarok menni, ott már hatalmas dózisok kellenek. Át kell élnem a halált, el kell szakadnom ettõl a világtól, meg kell, hogy haljon az egó, mert ahova készülök, oda hozhatom magammal.
Ez a dolog fog majd a segítségemre lenni, meg egy tapasztalt vezetõ, aki be lesz szervezve. Ayahuasca
"Az Ayahuascát bizonyos törzsekben, mint "lián a mennyekbe"(esetleg a halottakhoz) névvel illetik. Ennek többnyire az a kézenfekvõ oka, hogy az általa okozott élmény semmihez sem fogható és használójában többnyire pozitív, hosszútávú változásokat idéz elõ.... Erõteljes hatásai miatt mindenképp szellemi felkészülést igényel, és a lejövési szakaszra is idõt szánnak felhasználói. Az élmény többnyire fraktálokkal, színes víziókkal kezdõdik, majd egy "más dimenzió"-hoz hasonló helyre jut a lélek. A pszichés dolgokhoz hozzátartozik, hogy egyesek szerint képes rávilágítani az ember belsõ valójára, az ego valós vágyait hozza felszínre, ami sok addig tisztázatlan kérdést sokak szerint "helyrerak" az emberben, ami elõször nem feltétlenül kellemes érzés. SEMMI esetre nem tekinthetõ disco-drognak, mert élvezeti értéke összességében igen minimális a fizikális hatások miatt. Értékét tekintve sokan az õszintébb élet felé való elmozdítást, ezáltal egy boldogabb élet lehetõségét említik. Ezért se sorolható a hagyományos értelemben vett bódító szerek közé.
Hatási intervallum, 4-8h, amit követhet 24-48 órás tisztulási szakasz, amit használói a történtek feldolgozásaként élhetnek meg.
Egy érdekes filmjelenet, melyben egy ayawaska tripet mutatnak be. Ayahuasca trip
Érdekelnek a módosított tudat állapotok. Inkább úgy mondom, hogy minden érdekel engem tulajdonképpen ami nem hétköznapi, ami különleges, akár veszélyes.
Bizonyos drogokkal, át lehet élni azt az élményt, amit sokan átélnek halálközeli állapotban. Testelhagyás, testen kívüli érzékelés, száguldás egy fényes pont felé, bizonyos idegen jelenlét érzése, találkozás elhunyt ismerõsökkel, a múlt újra átélése, úgy mintha most történne veled, stb
Szóval kitaláltam egy kísérletet, mert annyi mindent lehet olvasni, túl sok a dezinformáló anyag.
Azt találtam ki, hogy megkérdezem anyámat, egy olyan dologról, amit csak õ tudhat, és egy közeli elhunyt hozzátartozó. Majd, el kell érnem, kapcsolatba kell lépnem ezzel az elhunyt rokonnal, aki hozzám is közel áll, hogy könnyebben fel tudjam venni vele a kapcsolatot, majd meg kell kérdeznem arról a bizonyos dologról. Így, ha valóban megtörténik a kapcsolat, és nem én képzelem el, minden bizonnyal helyes információ birtokába kerülök. Ellenkezõ esetben esélyem sincs arra, hogy helyesen válaszoljam meg ezt a kérdést, vagy csak nagyon kicsi rá az esély.
Egy olyan dologra kell válaszolnom, hogy egy bizonyos idõszakban, egy bizonyos városba miért mentek el, és hova, ez a két személy, anyám, és az elhunyt rokon.
Ha helyesen fogom tudni megválaszolni a kérdést, akkor ez nekem és anyámnak, egyértelmû bizonyítékot fog szolgáltatni a halál utáni életre.
Ilyesmit laboratóriumi körülmények közt nehéz vizsgálni, kétséget kizáró megállapítást nem is nagyon lehet vele produkálni.
De nekem elég lesz az, ha saját magam fogom megtapasztalni, mert magamról tudom, hogy nem csalok, nem vallatom ki anyámat titokban.
Ezt a dolgot, csak anyám, és a halott rokon tudja. Így ha úgy szerzek tudomást errõl az információról, hogy nem anyám hozza a tudomásomra, akkor kizárásos alapon csak egy valaki teheti ezt meg. Ez hiteles számomra is, és hiteles kísérlet anyám számára is, mert anyám tudja, hogy ha õ nem árulja el a helyes információt, akkor az csak egyvalakitõl származhat. Tudja, hogy nem tudok csalni ebben.
Ha pozitív eredményre jutok, akkor majd szépen közzé teszem az egész folyamatot az interneten, mindent dokumentálva. Biztos lesznek akiket érdekel majd a dolog.
"Az is érdekes, hogy az összes vallás közül a buddhista tanok állnak a legközelebb ahhoz az élményhez, amit ellenorzott körülmények, speciális drogok hatása alatt tapasztalhat meg az ember. Lsd-vel, DMT-vel, és más enteogén szerek hatására.."
Ez érdekes. Láttam komolyabb, tudományos mûsorban, hogy a modern fizika, és az õsi indiai filozófia között hasonlóságok vannak, abban a tekintetben, ahogy a világot leírják. Például, az indiaiak már õsidõk óta hittek az atomok létezésében. Meg, minden ember egyéni, saját valósággal rendelkezik. Hittek az univerzumban, tudták, hogy nem a föld a középpontja mindennek. Nem hittek egy mindenható emberi tulajdonságokkal rendelkezõ isten szerû lényben. Egy ilyen lény, ilyen világgal a háta mögött, több mint biztos, hogy szadista, és diktátorként intézi az ügyeket. Megköveteli, hogy szeresd, imádd, és ha nem, örökre megkínoz.
Az is érdekes, hogy az összes vallás közül a buddhista tanok állnak a legközelebb ahhoz az élményhez, amit ellenorzott körülmények, speciális drogok hatása alatt tapasztalhat meg az ember. Lsd-vel, DMT-vel, és más enteogén szerek hatására, amik a természetben is gyakran elõfordulnak. Ezek a szerek, csak indikálják a már eleve bennünk lévõ képességet, ezen tudat állapotok eléréséhez. Meditációval szintén ugyan úgy elérhetõek ezek az állapotok, sok gyakorlás, tanulás, idõ árán.
Azt gyanítom, hogy a legtöbb vallás, valamilyen drogok keltette felismerések, élmények hatására fejlõdtek ki. A keresztény biztosan. Teli van tipikus jegyekkel.
Én a másik felében nem vagyok otthon. Szerintem érdemes, és érdekes párhuzamokat keresni, csak kell tudni a helyén kezelni õket. Pl., ha Schrödinger macskájánál felvetõdik a kérdés, hogy mit jelent egyáltalán az, hogy 'megfigyelni', az már nem teljesen fizikai jellegû kérdés, bejön a képbe a pszichológia, (esetleg filozófia), ami tudati funkciókat, jelenségeket vizsgálja, ezen keresztül pedig a meditáló emberekkel folytatott kutatások.
Egy részlet a Lankavatara szútrából: "Azt, amit az elõbb magam elõtt láttam, azt nem látta Buddha, mivel a megkülönböztetés még nem ébredt fel benne, senki nem látja Buddhát; a teljesen megvilágosodott Buddha lét ott látható, ahol még nem fejlõdött ki a világ.
Lanká ura akkor rögtön felébredt tûnõdésébõl, érezte, hogy megváltozik elméjében a véleménye (parávriti) és rádöbben, hogy a világ nem más, mint a saját tudata"
Azért lehet rajta töprengeni, hogy mennyire egyeztethetõ meg ezzel az állapottal a szuperpozíció, vagy hogy honnan ered ez a hasonlóság, hogy van-e alapja ezeknek az elképzeléseknek stb..
Én nem értek a fizikához annyira, nekem ez csak érdekesség, és ennyi.
Nem vagyok annyira otthon ezekben a dolgokban, nem tudok meditálni, nincs tapasztalatom, ezért nem is tudok hozzászólni a dologhoz. Inkább nem mondok semmit, és akkor nem csinálok segget a számból.
De nem hiszem, vagyis számomra nyilvánvaló, hogy a tudományos fizika közt, és a buddhista tanok, vagy más vallások között nem könnyen vonható párhuzam.
"1. Ha az elektront nem mozgatja semmi, az ellent mond az örökmozgóval kapcsolatos elméletnek"
Ez így van. A világ teli van paradoxonokkal. Tehát, a mágneses térben egy mozgó elektron feszültséget indukál, amit munkává alakíthatunk. Ily módon akár egy darab elektronból is, elvileg kinyerhetõ lenne végtelen mennyiségû energia. De az a sanda gyanum, hogy ez a dolgok mûködésénél fogva nem megvalósítható. Bár vannak rá elméletek, és gyakorlati próbálkozások, a nullponti energia megcsapolására. Mert tény, egy elektront, de még sok más részecskét is, nyugvó állapotban tartani nem lehet. Állandóan mozognak, már csak a vákuumból ébredõ erõk hatására, amik ide oda lökdösik szegény töltéssel rendelkezõ részecskéket.
De az a gyanúm, hogy ennek a nullponti energiának a hasznosítását gyakorlatilag nem fogjuk megvalósítani, olyan dolgok következtében mint az entrópia. Ez egy kicsit bonyolult dolog, de nagyjából: Az szabad elektronok ide oda lökdösõdnek a térben, állandó mozgásban. Gyakorlatilag a vákuum hatása miatt végtelen belsõ energiával rendelkezik. A szabad elektronok mozgása a vákuum miatt teljesen rendezetlen, irányítatlan. Ha a mágneses térben egy elektron x irányba mozog, akkor feszültséget indukál, de ha egy másik elektron -x irányba mozog, ugyan olyan sebességgel, az indukció kioltódik. Tehát a térben lévõ elektronok mozgása olyan kaotikus, hogy az összesített indukált feszültség 0 lesz a végén.
De van egy olyan dolog ám, hogy Maxwell-démon. A termodinamikából már ismert kis szárnyas démonka. Ha lenne egy ilyen démonunk, szerkezetünk, nano szerkezet, amely csak annyit csinálna, hogy egy kaput nyitogat, mely kapu kezeléséhez nem kell energia. A kapun csak azokat az elektronokat engedi át, amelyek csak egy kitüntetett irányba haladnak. Íly módon lehetõvé válna gyakorlatilag kicsapolni az elektronok végtelen mozgási energiáját. Ha, egy irányba tudnánk õket állítani.
A Maxwell-démon dilemmája az, hogy a folyamat, amely során ez a szerkezet képes megállapítani egy darab elektron mozgásának orientációját, majd ezt az egy bites információt tárolni amíg az elektront át nem engedte a kapun, vagy vissza nem pattant a záron. Ennek az INFORMÁCIÓ-nak a kezelése annyi energiát emészt fel, mint amennyit kinyerhetünk az így irányba rendezett elektronok mozgási energiájából.
Tehát, az energia, és az információ párhuzamba állítható. Akár felcserélhetõ, elméletileg. Bármit információnak nevezhetünk amely valamely létezõ, vagy nem létezõ dolog állapotát írja le.
Azt is látni kell, e közben, hogy a kezdeti rendezetlen elektronok belsõ mozgási energiája ugyan annyi, mint az irányba rendezésük után. Tehát se nem lassítottunk le elektront, se nem gyorsítottunk fel. Csak annyi történt, hogy mindegyik egy meghatározott irányba lett irányítva, egy szelekciós folyamat során.
Ha a szelekciós berendezés kapujának mûködése nem igényel energiát. És az energia megmaradás elve szerint, a kinyert energia nem keletkezhet a semmibõl, akkor a kinyert energiával megegyezõ energiát valahol el kell veszítenünk a rendszeren belül. Méghozzá, maga az információ amikor létrejön a vizsgálat során, "az információ fogalmi dolog, kézzel meg nem fogható, mûszerrel meg nem mérhetõ" energiát emészt fel.
Ez a gondolat menet, rengeteg kérdést vet fel, és rengeteg irányba el lehet vinni, akár istenig is.
"2. Annak az esélye, hogy élettelen anyagból kialakuljon az egysejtû annyi, mintha szétszórnánk szerte vikágban egy 747-es utassz. repülõgép alkatrészeit és azt egy tornádó összerakná mûködõ jármûvé."
Valóban így lehet, de ha akár egy fikarcnyi esély is van rá, meg fog történni. Ha valaminek az esélye akármilyen picivel is, de több nullánál, akkor úgy látszik az létre is jön a világunkban.
Ha több millió évig élnél, és minden nap lottóznál, akár milyen csekély is lenne a teljes találat valószínûsége, végül úgy is elvinnéd a fõnyereményt. =)
3.
Az agy glükózzal mûködik. Az táplálékkal bevitt kalóriák 20%-át az agy használja fel. Eredménye a gondolkodási folyamat, hõtermelés, sugárzás, információ tárolás.
"az adó és a vevõ között 1700 km és ólomba zárt vevõk voltak az alanyok, a telepatikus ksísérlet mégis végbement."
Ez nagyon jó lenne ha így lenne, de az az érzésem, hogy csalódnánk ha meg próbálnánk bizonyítani, megismételni a kísérletet. =( Rengeteg szélhámos van a világon. Miért pont az okkultizmus jeles képviselõi lennének tisztességes, szerény emberek?
"Annak az esélye, hogy élettelen anyagból kialakuljon az egysejtû annyi..." Gondolj bele, mennyire jön ki ez az esély, ha annak a 747-esnek az alkatrészeinek összessége egy milliárd éven keresztül folyamatosan ott van a világóceán minden egyes cseppjében? Ja, és az elsõ egysejtûek (a mai fogalmaink szerint) már nem az élettelen anyagból ugrottak elõ.
Ehhez a valószínûtlenség témához még ezt szeretném hozzátenni: Prekoncepciók nélkül minden lépésünk, minden tettünk, és tapasztalatunk ugyanolyan bizonytalannak, és valószínûtlennek tûnne. És akkor lehetne fejtegetni, hogy miért épp úgy történt, ahogy történt, és hogy annak mekkora a valószínûsége. Végül lehetne tagadni az egész világot ezen az alapon, de minek, ha az ember megelégszik a csodálattal? :)
"2. Annak az esélye, hogy élettelen anyagból kialakuljon az egysejtû annyi, mintha szétszórnánk szerte vikágban egy 747-es utassz. repülõgép alkatrészeit és azt egy tornádó összerakná mûködõ jármûvé."
-Ez borzasztó érv az evolúció ellen. Ami megtörténhet, az elõbb utóbb meg is történik, bármilyen kicsi a valószínûsége.
A gondolatok és az agy kapcsolatáról: Itt sg-n is egy volt már nem egy cikk, hogy olyan sityakokat fejlesztenek, aminek a segítségével az ember képes a gondolataival irányítani mondjuk egy kurzort, meg hasonlók. Szerintem ezt már lehet mondani valami kezdetleges visszakódolásnak. Ettõl függetlenûl lehet, hogy az agy önmaga nem hozza létre a gondolatokat, nem önmûködõ, de errõl meg elég meredek agymenéseket lehet olvasni, Uri Geller-féle hablaty az egyik *szélsõség.
A kérdés megfogalmazását be kell valljam, nem saját tudás eredményezte, hanem már leírva volt a Balogh Béla: A Végsõ Valóság c. könyvében. Cáfolja az evlúciót is. Szerinte is az utóbbi esetreõl van szó, márminthogy az anyag önnmagában nem létezik.
Egy pár érv, amint mond: 1. Ha az elektront nem mozgatja semmi, az ellent mond az örökmozgóval kapcsolatos elméletnek, miszerint ilyen nincs. Ha meg nincs meg, ami mozgatja, akkor meg kéne tudnunk állítani. De nem tudjuk. :)
2. Annak az esélye, hogy élettelen anyagból kialakuljon az egysejtû annyi, mintha szétszórnánk szerte vikágban egy 747-es utassz. repülõgép alkatrészeit és azt egy tornádó összerakná mûködõ jármûvé.
3. Ha a gondolatokaz az agy hozza létre, akkor annak elektromágneses sugárzásban kellene megjelenie, mivelhogy az anyagi agy nem képes mást létrehozni, csak amibõl áll.(mi is azt esszük, isszuk stb, ami a környezetünkben megtalálható) De a gondolatokat nem tudjuk ezen tartományon mérni, mert akkor nem lenne szükség sem kínvallatésra, sem hazugságvizsgálóra, sem igazságszérumra, ect. Csak simán visszakódolnák az elektromágneses jeleket képpé, hanggá és voila, már látnánk is a gondolatot. Lényegében az egész univerzumot egy gondolati építménnek tartja és azt írja, hogy a gondolat frekvenciáját a kozmikus sugárzáson túli tartományban kell keresnünk, valamint azt, hogy a gondolat ereje uralkodni képes az anyagon. Léteznek szerinte világok(szférák) "oktávokkal" feljebb a mi anyagi világunk rezgésszámának tartományán túl. Szóval az agyunk nem képes a fentiekbõl kifolyólag gondolkodni, mert a gondolatokat nem az hozza létre. Bizonyításképpen a szovjet tudósok kísérleteit említi, ahol a az adó és a vevõ között 1700 km és ólomba zárt vevõk voltak az alanyok, a telepatikus ksísérlet mégis végbement.
Létezik a gondolatmentességnek egy olyan módja is, amikor a nem-tudat „csúcsélmény” szintjén és az összpontosító meditáció alacsonyabb fokán elõforduló gondolatmentes, pár másodperces apnoéval járó részleges szenzomotoros depriváció az összpontosító meditáció legmagasabb szintjén már kiteljesedetten és hosszú ideig van jelen. A szamádhi, vagyis az egy pontra történõ összpontosítás legfelsõbb szakaszában teljesen kiesik a tudatból a látás, a hallás, a szaglás, az ízlelés, megszûnik a proprioceptív hatások, a kisagyból érkezõ vesztibuláris benyomások és a test egyéb részeirõl jövõ információk – a tapintás és a pozíció – érzékelése, illetve eltûnnek a referencia pontok annak megállapítására, hol van a fej és a szemek a háromdimenziós téren belül. A tudati események tartósan leállnak, ennek megfelelõen egyúttal megszûnik a lélegzés, a szívverés és a test is teljesen mozdulatlanná válik „mint egy fadarab”, a katalepszia állapotába kerül, azaz egyfajta tetszhalott állapot áll be.
Ez a ritkán és kevesek által elérhetõ állapot az érzékszervi észlelés fokozatos visszaszorítása révén érhetõ el, a buddhista kifejezésekkel történõ leírás szerint a „tér végtelenségének”, a „tudat végtelenségének”, a „nem valamilyenség” élményének és a „sem észlelés, sem nem észlelés” állapotának szintjeit követõen. Hagyományosan „megszûnésnek” (p.: nirodha) nevezik ezt a helyzetet, melynek egyik jellemzõ sajátossága, hogy meglehetõsen hosszú ideig, akár hét-nyolc napig is fenntartható folyamatosan. Ezen állapot másik fõbb jellegzetessége az, hogy az állapotban tartózkodás hossza, illetve a belõle történõ kiemelkedés idõpontja elõzetes elhatározás, az idõre vonatkozó elõzetesen beprogramozott információ eredménye. A „megszûnés” gondolkodástól, tapasztalástól mentes, légzés és szívmûködés nélküli állapota a harmadik fõbb sajátossága szerint annyiban különbözik egy halottól, hogy ekkor az élet melege, az életerõ és az érzékelés mentális képessége még megmarad. Az életkésztetés (p.: ãyusañkhãra) fennmaradása az, ami lehetõvé teszi a kiemelkedést ebbõl az állapotból, így a képzetmentes (p.: animitta) állapotot a képzetek, észlelések és érzések ismételt megjelenése váltja fel. [...]"
Amúgy nem egyedi írás, tudatkutatók régóta barátkoznak a buddhistákkal. :D
Egyszerûen nem lehetséges, hogy leszeparáljuk magunkat az univerzumtól.
Egy gondolatkisérlet:
Ha mégis lehetséges lenne, akkor olyan helyzet valósulna meg, hogy egy ember önmagában létezzen, úgy, hogy közben nem létezik az az univerzum amiben addig az állapotig élt.
Mivel a világ, egységet alkot, térben, idõben. Lehetséges e az, hogy ha sikerülne a világot lebontani hullámfügevénnyé és az elszeparálás következtében tartósan visszajuttatni a világot a vákuumba. Akkor ebben az állapotban mi lesz a múlttal? Az idõt is a világ maga hozza létre, a térrel együtt. Az idõ, és a tér, kéz a kézben egységet alkot. Ha megszûnik az idõ, elvész a múlt is, és annak az embernek a múltja is elvész akit elszeparálunk a világtól. Ebben az esetben paradoxonhoz jutunk. Nem lesz múlt, amiben létrehozhatnánk ezt a szerkezetet amivel elválasztjuk a kísérleti alanyt. Ergo, nem lehetséges semmit sem tartósan elkülöníteni a világtól, mert az ok-okozati lánc nem viseli el ezt a beavatkozást, ezért a világ csak úgy létezhet, ha úgy mûködik, hogy képtelenség benne bármit is tartósan elszeparálni tõle.
Közben meg feltételezem, hogy a vákuumban végtelenül sok energia, anyag van, csupán a mûködése következtében nem kapunk róla információt, nem lépünk vele kölcsönhatásba. De a fluktuáció folyamán, elõ-elõ tûnnek, majd visszasüllyednek a semmibe ezek az energiák.
Tehát elképzelhetõ az, hogy más dolgok, világok is vannak a mi világunkon kívül, csak a vákuum másik oldalán lévõ erõk, folyamatok nem engedik, hogy ezekkel a létezõ dolgokkal kapcsolatba kerüljünk, információt kapjunk róluk. Ez számunkra egyenlõ a nemlétezéssel. Ki tudja még, hogy hány világ, dolog hullámfüggvénye vesz minket körül ebben a pillanatban is. Amiket csak azért nem érzékelünk, mert nem lépnek kölcsönhatásba a mi atomjaink hullámfüggvényeivel.
"Egy indiai filozófus azt mondta egyszer (ne kérdezzétek a nevét, rossz a névmemóriám), hogy semmi sem létezik, csak a folyamatok."
-Nagarjuna volt az egyik ilyen (nyugati szemmel) szélsõséges nihilista, de õ konkrétan a folyamatok létét is tagadta: 'Önmagukban nemlétezõ dolgok nem létezhetnek egymás által.' A tudatkutatók számára nem csak az elmélet miatt érdekes, hanem mert olyan meditációs gyakorlatokat hoztak létre, amikkel képesek felfüggeszteni a kapcsolatot a világgal.
"Mondjuk egy olyan elméleti kamrában, amely teljesen elszigetel a környezettõl, se fény, se hõ, se semmilyen sugárzás, még a gravitáció sem tudna áthatolni ennek a tartálynak a falán, akkor a szó tényleges értelmében, megszûnne létezni számunkra az univerzum."
-Ez nem elég. De még az érzékszervek kiiktatása sem elégséges, mert a fogalmi gondolkodás még mindig megmarad, és megteremti a különállóságot.
Megjegyzem, hogy macskákkal, csak azért nem tudunk kísérletezni, mert nem tudjuk elszigetelni magunktól teljesen. Mindig lesznek olyan atomok, amelyek meglöknek más atomokat, és így befolyásolják a környezõ tér állapotát, ugyan így, képtelenség elérni, hogy ne sugározzon ki a macska magából, elektromágneses hullámokat, vagy a környezetbõl jövõ hullámok ne juthassanak el a macskáról. A gravitációról nem is beszélve.
De, csupán, gyakorlati, megvalósítási problémák miatt elérhetetlen számunkra egy ilyen macska szuperpozíció állapot kísérleti berendezés. Elméletileg nincs neki akadálya.
Arról viszont, tudok, hogy már vírusokkal, és kisebb baktériumokkal is sikerült extrém körülmények között megvalósítani a kétréses kísérletet. Tehát, sikerült vizsgálni egy makroszkopikus objektum kvantum mechanikai valószínûségi hullám állapotát.
Tehát, ez az ami egyértelmûen bizonyítja, hogy nincsenek méretbeli korlátok, nem az objektum nagysága, mérete határozza meg ezt a dolgot, hanem az, hogy hogy lép kölcsönhatásba környezetével.
Azért sikerülhetett a dolog, mert extrém körülmények közt, sikerült jól elszeparálni ezeket a vírusokat a környezetüktõl. Ami azt jelenti, hogy közel 0 kelvin, teljesen leárnyékolt tér, melyben extrém vákuum uralkodik, stb
"melyek mindegyike képes tökéletesen visszaadni, és megjósolni a valóság mûködését." sajnos a macska pontos állapotát egyik sem adja meg a doboz kinyitása nélkül. :) -egyébként egyrõl beszélünk.
Valóban, a szuperpozíció nem látható, mert ha látjuk az már nem az. Minden amivel kapcsolatban vagyunk, az számunkra valóságosan létezik. Igaz, hogy macskákkal nem lehet kísérletezni, de qm objektumokkal lehet, és azok viselkedésébõl következtetni lehet arra, mi történik velük.
A foton tudja, hogy a másik rés nyitva van e vagy zárva, hiszem a foton mikor elindul, gömb alakban kezd el terjedni, hullámszerûen, fénysebességgel. És mikor oda ér a réshez, tudja, hogy mi a helyzet, Mikor aztán elnyelõdik, kölcsönhatásba kerül egy másik qm objektummal, annak hullámával, a foton, és a másik qm objetum összeomlik valóságos részecskékévé, oly módon, hogy a valószínûségi hullám amely kiterjedt a térben, minden irányban összegzõdik, erõsödik, néhol kioltódik, és összeugrik egy bizonyos pontban, ahol aztán a részecskét a legnagyobb valószínûséggel megtalálható.
Erre a folyamatra sok féle modellt alkottak már, melyek mindegyike képes tökéletesen visszaadni, és megjósolni a valóság mûködését. Koppenhágai ért., avanzsált hullámok, idõben visszaható események, multi univerzum elmélet, húrelmélet, töbdimenziós modell, M elmélet, stb
Ugyanakkor a macska nagyon is jól el tudja dönteni hogy élõ-e avagy holt (ahogy a foton is "tudja", hogy zárva van-e a másik rés). Illetve, amikor kinyitod a dobozt a laboratóriumban, te eldöntöd ugyan, hogy mi történt a macskával, de akik kint várnak az ajtó elõtt, azok számára te még mindig egyenlõ esélyjel tudod úgy hogy a macska élõ vagy holt. Aztán kinyitod az ajtót és elmondod a kint várakozó csoportnak a helyzetet... stb. Viszont ez a gondolatkísérlet csak a kvantummechanika "koppenhágai értelmezésének" a furcsaságát hivatott demonstrálni, sokkal elõrébb nem vagyunk vele. Ugye, a kísérlet elvégezhetetlen, (ill. nem sok értelme van macskákat dobozokba zárni) hiszen a "szuperpozíciót" nem láthatjuk, mert ha látjuk, akkor az már nem az. Na, de ezt sokáig, sokféleképpen lehet ragozni, és én továbbra is azt mondom, hogy könyvtárnyi irodalom, a különbözõ értelmezések pro és kontra fejtegetése nem fog beleférni egy (vagy ezer) kommentbe.
"Most akko' anyagi világban élünk, ami néha állóhullám-természetet mutat, vagy egy olyan állóhullám-csomagokból álló információk halmazai vesznek minket körül,amik egymással szemben mutatnak anyagi tulajdonságokat?"
Szerintem inkább az utóbbi. Tehát az anyag, nem néha mutat hullám tulajdonságot, hanem inkább arról lehet szó, hogy ez a megfoghatatlan, információ hullám, ami valóságosan nem létezik, tulajdonságokat mutat (viselkedik) mikor kölcsönhatásba kerül egy másik információ hullámmal ( az információ terjed a térben bizonyos szabályok, minták szerint, mint egy tó hullám fodrai ).
Én így képzelem el. E szerint, igazából nincsenek is részecskék, energia, minden illúzió, és csak olyan fogalmi dolgok vannak, mint információs, modellek, szabályok. Tehát a világ tudja miaz, hogy "1", miaz, hogy kettõ "2", és tudja ezeknek összegét is "3".
Egy indiai filozófus azt mondta egyszer (ne kérdezzétek a nevét, rossz a névmemóriám), hogy semmi sem létezik, csak a folyamatok.
Ebben szerintem nagy igazság lehet, mélyebben mint hinnénk. Már régóta tudják a qm fizikusok, hogy a dolgok csak akkor léteznek, ha kapcsolatban, kölcsönhatásban vagy velük. Schöringer macskája. Ha el tudnánk határolni magunkat ettõl a világtól teljesen. Mondjuk egy olyan elméleti kamrában, amely teljesen elszigetel a környezettõl, se fény, se hõ, se semmilyen sugárzás, még a gravitáció sem tudna áthatolni ennek a tartálynak a falán, akkor a szó tényleges értelmében, megszûnne létezni számunkra az univerzum. Az egész világ felbomlana egy hatalmas bizonytalan állapotú valószínûségi hullám tengerré, mely káosznak nincs határozott állapota. Ez az ami a legjobban különbözik a mi általunk látott világtól, a dolgok nem léteznek, a dolgok információ állapota létezik csak, DE nem ténylegesen, hanem valószínûségileg. Tehát ebben az állapotban nincs sem IGEN, és nincs NEM. Csak valószínûségek vannak. Általunk elképzelhetetlen állapot. Hogy tudnál elképzelni egy olyan macskát, amelyik 50%-ban halott, és 50%-ban élõ? Egyiket vagy a másikat el tudod képzelni, de ezek úgynevezett "szuperpozició" állapotát már nem képes az ember elképzelni, csak a matematikai modellekkel képes vele dolgozni, mely modellek, tapasztalati úton lettek megalkotva, nem a józan ész, vagy logika szerint.
Most akko' anyagi világban élünk, ami néha állóhullám-természetet mutat, vagy egy olyan állóhullám-csomagokból álló információk halmazai vesznek minket körül,amik egymással szemben mutatnak anyagi tulajdonságokat?
Takaro'á vissza, mert rádhívom a mentõket. Megmondom nekik, hogy már megint kiszöktél az elmegyógyintézetbõl.
Senki nem kiváncsi itt a hülye leképezésedre.
Eddig még elnevettettél a hülyeségeiddel. De már túl unalmas vagy. Nyomass valami másik számot. A leképzésedre, meg termofaszságaidra már nem vagyunk vevõk. Mondj valami viccet.
Négy, üres, semmit mondó, üres fröcsögés írtatok. Négyen, négyféle tartalmatlansággal. Ezek után, oldjátok meg a kapott feladatot. Ha tetszik két mondattal, ha elegendõ egy mondat, akkor egyetlen eggyel, de mint említettem, akár egy fél mondattal is megadható a válasz.
Ki a kompetens ebben a kérdéskörben? Az aki több mint negyed évszázadon át tanította a fizikát, olyan minõségben, hogy az oktatási miniszter a pedagógiai munkásságáért kitüntette. Ötünk közül én vagyok az egyetlen, akire ez a definíció ráillik. Ezek szerint ti nem vagytok kompetensek.
A retorikáról pedig annyit, hogy aki nem tud két mondatot egyeztetni az ne bírálja a mondatok leíróját! Ez nem retorikán, hanem szomorú tényen alapuló felszólítás!
Egyébként, kedves " gena." a szájmenésedet gyógyíttasd.
Ezt írtad kedves " gena." :
"A következõ. A termodinamika 1. szerint, a világ nem jöhetett létre csak úgy magától."
Pedig ez nem igaz, sõt amint látom szándékos a félrevezetõ kijelentésed, azaz nem is tévedés, hanem szimpla hazugság. Mert a termodinamika I. tétele szerint:
-- idézet a wikipediából -- "A termodinamika I.Fõtétele: A termodinamikai rendszer belsõ energiájának változása egyenlõ a rendszerrel közölt hõ és a rendszeren végzett munka összegével." Ha pedig az összes mondatodat elemezzük, akkor nem csak a "deklarált állításaid" tévesek, de még az idemásolgatást sem tudtad értelmesen elvégezni. Így ha szerinted mindenki elõbb a saját portáján sepregessen, nos, akkor kezd Te a saját portáddal, mert ott csak értelmetlenségek vannak. Mert még az értelmes eredetiket is képes voltál értelmetlenné tenni a hibás idemásolgatásokkal.
Nos uraim! Eddig kétszer tértetek ki a helyes válasz megadása elöl. Ez már túl unalmas így. Ezért a sok mellébeszélés helyett, most már lássuk a kérdésemre adandó helyes válaszaitokat!
Mi a különbség a perspektívikus leképzés és a speciális relativitás elmélete között?
A másik probléma meg az, hogy az "igazságaidnak" retorikai trükkökre, szónoki fordulatokra, érvelési technikákra van szüksége tények és bizonyítások helyett.