Hát -- (egyébként köszönöm az infót a korábbi kérdésemmel kapcsolatban) -- TTW azóta nem reagált a konkrét érveimre, szóval én betudom annak, hogy végül is belátta tévedését.
A függvény értelmezési tartománya és értékkészlete lehetnek akár teljesen diszjunkt halmazok is, nem szabad az értelmezési tartományt és az értékkészletet bármi módon összemosni, még ha ugyanazon az alaphalmazon is dolgoznak.
Bármilyen görbe egydimenziós, hacsak nem fraktál. Egy egyszerû módszer a kétdimenzós objektum azonosítására, hogy létezik felszíne, avagy területe (ami lehet akár végtelen nagy is).
Egy görbének (mint mondjuk a sin grafikonja) nincs területe, hanem hosszúsága. Például ki lehet számolni a szinusz hosszát 0 és 2*pi között.
Harmadik érv, hogy fizikailag értelmes mennyiségek (skalárok, vektorok, tenzorok) komponenseinek azonos mértékegységgel kell bírnia. Ez nem állna egy olyan konstrukción, ahol az elsõ komponens egy hosszúság, második meg töltés.
(mielõtt még felhozná valaki, a négydimenziós téridõ helyvektora mind hosszúságban van mérve: [c*t, x, y, z].)
szerk: ,,( mindamellett, hogy amit mondasz, hogy nem létezik megfelelõ irány, szakadásokat jelentene a téridõben, amikrõl szintén nem hallottam, hogy lenének az eseményhorizont közelében )"
Késõ volt már. Azt akartam írni, hogy az általad felvázolt tér-idõben a feketelyuktól pontosan elfelé mutató fénysugárnak ( mely akkor lenne, ha nem lenne feketelyuk ) nincs képe (ezt belátni nem rendelkezem eszközökkel a topológiát tekintve, mindenesetre sejtem, hogy így van). Vagyis a görbített tér nem lehet (?) izomorf (?) a nem görbítettel, amirõl még nem hallottam, hogy lenne téridõ szakadás az eseményhorizontnál.
A másik, amit írni akartam, (írtam is csak kissé körülményesen), hogy mi a helyzet a feketelyukba belépõ tárgyakkal, fénysugarakkal, ha kifelé nem létezik olyan irány, akkor belülrõl hogyan érzékelem és értelmezem a belépõ tárgyakat és fénysugarakat.
Akkor elmondom, hogy én hogyan képzelem. Veszek egy x-t grafikont, kétdimenziósat. Ebben a grafikonban levõ az egyenesek a test mozgásai, ha nem hat rájuk erõ ( elsõ derivált konstans, a második nulla ). Felrajzolom egy test P mozgását, ami egyenes. A gravitáció a grafikonomat torzítja valahol, amivel megkapom x-t' grafikont. X-t' grafikonon a testem eddig P mozgása megváltozik, görbébb, torzabb lesz ( bár az x-t' grafikonomon ugyanaz az egyenlet írja le P'-t, mint x-t ben P-t ), és ezt a P'-t visszahelyezve az eredeti grafikonomba: megkapom a test mozgását. Vagy valami ilyesmi. ( persze ez nyílván csak lokálisan mûködik ) Én így képzelem el ezt egy tér és egy idõdimenzióban. Azaz én feltételezek egy kapcsolatot a tér-idõ görbülés és a gyorsulás, mint x'' között, teszem ezt az Einstein-féle ekvivencia tételre hivatkozva, bár nem értek hozzá.
Persze az egésszel bukom a Maxwell egyenletekkel való analógiákat, amik azt hiszem fennálnak, legalábbis a szakirodalom nagyon sokszor említi, de a konkrétumokat úgysem értem.
A vonalmenti töltéssûrûség egy függvény, ami R-bõl R-be képez. Azaz az értelmezési tartománya egy egy dimenziós tér. Tehát a vonalmenti töltéssûrûség egy dimenzióban értelmezett, ellentétben azzal, amit állítottál. "
Újra átolvasva: lehet, hogy a félreértés az értelmezés mûveletének helye? Egy dimenzióban nem értelmezhetõ a függvény, ha mi is egy dimenzió keretein maradunk, mert két dimenzió kell az értelmezéshez. Ellenben ha mi sok dimenziósak vagyunk, az értelmezés mûveletét ( amely bless szerint egyenlõ lenne pusztán az adatok leolvasásával, lsd értelmezési tartomány? Kétlem ) egy dimenzióban is el tudjuk végezni, mégha utána szükségünk is lesz több dimenzióra. Ez mondjuk egy teória, nem feltételezem igazából, hogy bless az kizárólag értelmezési tartomány létét érti értelmezés mûvelete alatt.
Ha S kábelben a töltések úgy oszlanak el, hogy az egyik végétõl való x távolságban a töltéssûrûség |sin x|, akkor a töltéssûrûség ugyanannyi ,,dimenziós", mint a |sin x| függvény, nemdebár? Nem tudom, hogy hogy van egy függvény dimenziója definiálva ( bár egy függvény meglehetõsen hasonlít egy mátrixhoz vagy egy vektorhoz, bár a pontos összvefüggéseket még nem tanultam ), de elsõ nekifutásra nem tartom valószínûnek, hogy a sinus függvény egydimenziós legyen valami definíció szerint. ( még egyszer: nem néztem utána )
A hozzászólásod többi részérõl meg lerí a rosszindulat, többekközt amit TTW is mondott, vagy az, hogy nem dobsz linket, hanem elvárod, hogy én nézzek utána, mikor még az utána nézéshez szükséges terminológiát sem ismerem.
"... ez a nárcisztikus elszólása elég infantilis önértékelésre utal."
Te vagy a nárcisztikus. Ha nem az lennél, nem próbálnád meg igazolni itt, ország világ elõtt magadat, hanem megírtad volna a #123 -ast privátban blessyou-nak.
Nézd meg a #122-es hozzászólást, errõl beszélek. Azt képzeli, hogy vadidegenek akiknek ezer fontosabb dolguk van mint egy fórumon vele huszárkodni, itt "ólálkodnak" hogy "visszavághassanak". Nem tévedtem sokat az ovival, mert ez a nárcisztikus elszólása elég infantilis önértékelésre utal.
Most szerinted ha leállnék elmagyarázni neki a fekete-test sugárzást, mit érnék el vele? Már rég kikiáltotta magát gyõztesnek... Max azt válaszolná erre is, hogy "gondoljam át még egyszer, most nincs ideje elmagyarázni", hát ezen hangosan felröhögtem :D
Olvasd el alaposan még egyszer amit beírt, mert igaza van. Ha valami homályos, akkor inkább nézz utána, hogy biztosan úgy van-e ahogy gondolod. Ne intézd el egy legyintéssel.
Elmagyarázom neked mi történik. Mint a legtöbb diák, aki már hallott a témáról de nem mélyedt el benne, Tau Tang Wou és Sir Ny elolvassa ugyan amit beírtál, de egyszerûen átugorják azokat a részeket amiket nem értenek. A fejükben kondenzálódik a maradék, kialakul bennük egy kép, hogy õszerintük mit írtál. Ezt utána fogják és összevetik az elõzetes elképzeléseikkel, és ha nem passzol akkor tiltakoznak hogy rosszul tudod. A különbség annyi, hogy Sir Ny-ben azért van valamennyi jóindulat. Tau Tang Wou-t viszont a nagycsoportosok elnyomták az óvodában, és idejött bosszút állni, vele nem fogsz zöldágra vergõdni, mert csakazértis ellent fog mondani, nem az igazáért küzd hanem pusztán a gyõzelemért.
Nem vagyok biztos abban, hogy jól értelmezed a dimenziók számát. Ha függvényként nézel rá, akkor valóban, az ÉT, és az ÉK is eleme R-nek. And? Egyrészt nem egy függvény, mégha csinálhatsz is belõle, másrészt meg a dimenziószám a legkevesebb elégséges bázisvektort jelenti ( vektorterek esetén, máshol nem tudom ). Szvsz a töltéssûrûség megadható egy (a,b) számpárral, és minden (a,b)-re igaz az, hogy igaz, vagy nem igaz. Tudtommal így definiálják valaminek a kiterjedésének dimenziószámát.
Az egyváltozós függvények szintén 2 dimenziójú ojjektumok.
Ezt írtad: "A sûrûség nem értelmezhetõ 1 dimenzióban."
A vonalmenti töltéssûrûség egy függvény, ami R-bõl R-be képez. Azaz az értelmezési tartománya egy egy dimenziós tér. Tehát a vonalmenti töltéssûrûség egy dimenzióban értelmezett, ellentétben azzal, amit állítottál.
A vonalmenti töltéssûrûség grafikonja a kétdimenziós térben ábrázolható, mivel maga egy egydimenziós objektum. Márpedig minden R-be képezõ függvény grafikonjának ábrázolásához egyel magasabb dimenzióra van szükség, mint a független változók száma. Vonalmenti töltéssûrûség esetén a független változók száma 1, ezért lehet síkban ábrázolni.
Ugyanígy, a térbeli hõmérséklet-eloszlás sem egy négydimenziós vektormezõ, hanem egy skalármezõ, hiába a háromdimenziós téren van értelmezve.
és hogy nézne ki a te értelmezésedben az a görbülés, amirõl beszélsz, hogy nem úgy van?
"A grafikon pontjainak csak az egyik (a függõleges) komponense a sûrûség, te szerencsétlen."
Bármilyen sûrûség már eleve két komponensû, "te szerencsétlen".
Nevetségessé teszed magad azzal, hogy a hozzászólásod felét személyeskedésre fordítod. Általad vélelmezett dolgokat tényként írsz le rólam. Miért nem maradsz kizárólag az érvek és bizonyítékok talaján, ha úgy gondolod, hogy neked van igazad?
Tudod, nem az a baj, hogy nem értesz hozzá, hanem hogy próbálsz úgy csinálni, mintha igen, és még büszke is vagy a baromságaidra.
Alapvetõ fogalmakkal nem vagy tisztában, csak elolvastál néhány wikipédia-cikket, meg megnéztél néhány ismeretterjesztõ filmet a Discovery-n, aztán játszod itt a nagy észt.
A vonalmenti töltéssûrûség nem többdimenziós, ugyanis az egy skalár, ami a helykoordinátától függ. Az egy dolog, hogy a függvény grafikonját kétdimenziós térben ábrázolhatod. A grafikon pontjainak csak az egyik (a függõleges) komponense a sûrûség, te szerencsétlen.
Az egész "sûrûbb tér" eszmefuttatásod abból indul ki, hogy egy "szemléletes" példa nem írja le jól a valóságot. Elárulok egy titkot: errõl minden fizikus tud, de valamit kell rakni az ismeretterjesztõ filmekbe, hogy az embereknek legyen valami halvány fogalmuk a dologról. De szigorúan tilos továbbgondolni, hát még messzemenõ következtetéseket levonni. A tér nem úgy görbül, mint a gumilepedõ.
Jobb, ha abbahagyod ezt a sületlenséget, ideális idõ van a kiránduláshoz, inkább csináld azt, jobban is leszel, és közben sem égeted itt magad. Mi pedig megpróbáljuk elfelejteni a vergõdésed, és nem beszélünk többet róla.
Mint már mondtam. Van ez a jó kis szemléletes példa a gumiszõnyeg meg a vasgolyó viselkedésével. Csakhogy ez a példa szemléletes ugyan, de csak síkra. Mert térre ezt nem lehet szemléltetni ilyen jól. De, ha eltudod képzelni, hogy ez a horpadt sík az összes, a gömb alakú tömegen átmenõ síkra érvényes, akkor nyert ügyed van. Mi lesz a végeredmény? A testhez közeledve sûrûsödik be a tér. Mondjuk ha mindenképpen le akarnám rajzolni, akkor úgy nézne ki a térsûrûség eloszlás, mint a hidrogén atom, a proton körül az elektron megtalálásának valószínûsége.
( nem mintha értenék hozzá, vagy ilyesmi, de az ismeretterjesztõ blablákból rémlik egy görbülést leíró RICSI és egy WEYL tenzor, ahol az egyik az árapály-jelenséget, a másik a térfogatváltozást méri. Aztán hogy ez most így hogy, nem tudom, a felsõbb matematikával nem vagyunk jóban )
hogy nézne ki a te értelmezésedben az a görbülés, amirõl beszélsz, hogy nem úgy van?
"Miért, te tudsz szignifikáncs különbséget a tömörül és görbül között? Ha valami valahol görbül, akkor szinte mindig tömörül (más)valami is, és viszont. "
Dimenziószám.
Amúgy, nem tudom mit csócsálod még a témát. Szerintem már te is beláttad már, hogy a gravitációt okozó tömeg sûríti maga körül a teret. Hívhatod görbülésnek is, csak az kevesebb dimenzió.
Miért, te tudsz szignifikáncs különbséget a tömörül és görbül között? Ha valami valahol görbül, akkor szinte mindig tömörül (más)valami is, és viszont.
Ha még sokáig tervezed a pengeváltásokat ebben a témában, akkor hagy javasoljam, hogy térj issza a #72 -es hozzászólásomhoz és azt vedd alapul, mert onnan indult ki a vita. Ezt azért mondom mert látok még lehetõséget a szõrszálhasogatásra. Pl, hogy "milyenek a suru terben az egyenesek? csak nem gorbek?" kérdésedre a helyes válasz az, hogy egyenesek.
"És mi a helyzet a vonalmenti töltéssûrûséggel? :D"
Szerintem is vicces, ekkora bukta, és még röhögsz is.... A vonal menti töltéssûrûségnek két dimenziója van. Az egyik a vonal adott pontjának koordinátája, a másik meg ahhoz a ponthoz tartozó töltésérték.
Asszem felesleges is veled tovább vitatkoznom, ha ennyire le vagy tévedve a világban. Ingyenes oktatás csak 16 éves korig jár.
"Ha azt el tudod képzelni, hogy a geometriai vonalak eltorzulnak, akkor azt miért nem, hogy besûrûsödnek?"
Egyáltalán nem arról van szó, hogy mit tudunk elképzelni. A matematikában ez nem szempont.
"De görbülni tud"
Persze, ezt már Gauss is kiszámolta, mindenki tudja, aki tanul differenciálgeometriát. Az egész egy geometriai probléma, ezért geometriai eszközökkel vizsgáljuk. Matematikailag a probléma ugyanúgy kezelendõ, mint egy görbülõ felszín matematikája, csak magasabb dimenzióban és más metrikával.
Szóval, felõlem mondhatjuk, hogy sûrûbb, de ezzel egy tapodtat sem jutunk közelebb bárminek a megértéséhez.
Azért értelmetlen ez a sûrítés dolog, mert semmit nem jelent. Mi az, hogy sûrít? A sûrûség, mint fizikai fogalom valamilyen mennyiség TÉRfogat-egységekre vett differenciálját jelenti. A sûrûséget nem tudod értelmezni tér nélkül, tehát a tér nem tud sûrûsödni.
Azért görbül, mert matematikailag pontosan a görbüléseket leíró formalizmussal ragadható meg. A geometriai tér torzulásáról van szó, az pedig nem anyagi természetû, hogy sûrûsödni tudjon.
Ha visszaolvasol rájössz, hogy honnan indult ki a vita. Megjegyeztem, hogy a gumilepedõs szemléltetés nagyon nem fedi a valóságot és sok hozzászólásból úgy tûnik, hogy sokaknak ez a gumilepedõ-vasgolyó él a világképében.
"Roger Penrose tanait ismered a kvantumgravitációról és az intelligens tervezésrõl? "
,,Hülyeség. 3D-ben sûrítik. Kíváncsi lennék hogy raknál körbe egy gömböt úgy kutyatálakkal, hogy bármilyen irányból ugyanúgy érkezz meg a kutyatál felületére."
Nem értem. Két dimenzióban: van egy jpg egyenesed, és fotosoppal elkezded sûríteni valahol az egyenes mellett a teret. Nem elgörbül az egyenes? Vagy mi lenne a különbség a sûrítés és görbítés között? A tér majdminden deformációja az egyenesek ( nemlokális? ) görbüléséhez vezet, nemdebár?
,,"Prokarióta-eukarióta ugrás nem volt, ezek két párhuzamosan fejlõdött családfája a földi életnek, az eukarióta sejt szimbiózisban élõ prokarióta sejtek összessége, melyek elvesztették az önálló életképességüket. Az evolúció csak kis lépésekben tud haladni, hiszen intelligens elhatározás nincs mögötte."
Hát ez bukta."
Roger Penrose tanait ismered a kvantumgravitációról és az intelligens tervezésrõl?
"Látom hozzászoktál hogy senki sem vesz komolyan..."
Nem mintha téged komolyan lehetne venni amikor egy hozzászólásod összes mondatát cáfoltam és még csak reagálni sem tudtál. Hiába, a tények makacs dolgok.
Még sosem hallottam, hogy a téridõgörbület a (pontszerû) megfigyelõ mozgási irányától függne. Eddig mindig azt hittem, hogy az abszolult.
Ennek fényében viszont a téridõgörbület nem tartalmazhatna egyik irányba szakadásokat, míg a másikba nem. Ha én egy feketelyuk belsejében születtem volna ( ott is kifejlõdhetik élet, mert miért ne ), akkor hogyan élném meg a kötelet, amit az arrajáró ûrhajósok lógatnak befelé? Nem tudnék rajta felmászni?
Nem hiszem, hogy a téridõgörbület megfigyelõfüggése lenne a kulcs az egészhez, egyrészt mert ilyenrõl még nem hallottam, másrészt meg mert bibi lenne a kiterjedt testek esetén.
Szvsz ugyanabban a (pici) intervallumban ha a tér folytonos és összefüggõ ha az egyik irányba mutat a sebességem (befelé megyek), akkor ugyanazon a helyen folytonos és összefüggõ, ha a másikba (kifelé) megyek.
( mindamellett, hogy amit mondasz, hogy nem létezik megfelelõ irány, szakadásokat jelentene a téridõben, amikrõl szintén nem hallottam, hogy lenének az eseményhorizont közelében )
Az írás nehézség nem nagyképûségbõl fakad. A végtelen csak belülrõl értelmezhetõ. Kezdettelenek is kell lennie, különben nem végtelen. A gravitációs pontként értelmezhetõ fekete lyukak perdülete és anyag befogása szerintem kizárja a téridõ modellt.
Látom hozzászoktál hogy senki sem vesz komolyan, mert meg sem próbálod megindokolni amit kijelentettél. Az isteni kinyilatkoztatásaidat a hajunkra kenhetjük, ha csak lekezelõ nagyképûség telik tõled.
Hú, innen onnan, magyarul egy csomó jó könyv megjelent, Arisztotelész Metafizikája, szent Ágoston Vallomásai. Nem olvastam ki õket, mert nem értem õket annyira, de pl. dokumentumfilmekben, videókban hallottam hogy említik ezeket a dolgokat, aztán próbáltam eredeti forrásban utána nézni. Amúgy szerintem tudománytörténetben és filozófiában a kulcs a középkor, az arab tudósok és a nyugati skolasztikusok. Sajnos nagyon elhanyagolják ezt az idõszakot, és az antik kor után rögtön a reneszánszra ugranak, pedig a középkornak gazdag kultúrája és fejlett gondolkodása volt, fõleg a 10. és 14. század között. Aquinói szent Tamásnak szerint kötelezõ tananyagnak kellene lennie, az egész európai mûveltséget meghatározta.
Az õsrobbanás elmélete egy tudományos modell, a fizikai ismereteinkkel összhangban van, megfigyelésekkel alátámasztott. Aki alaptalanul elutasítja, csak azért mert bûzlik neki hogy volt kezdete a megfigyelhetõ univerzumnak, az a mítosz hívõ.
Nagyon érdekes dolgokat írtál ebben és a #75-ös válaszodban. Egyébként tökre egyetértek veled, csak magam nem tudtam volna ilyen jól megfogalmazni.
Ha szabad megkérdeznem egyébként, ezeket a gondolatokat valamilyen könyv(ek)bõl merítetted, vagy magad kondenzáltad történelmi és filozófiai ismeretekbõl. Csak mert mondjuk egy ilyen könyv engem is érdekelne, kedvelem a tudományfilozófiát.
Inkább elmúlt másfél évezredet mondanék, ha nem többet. Már Arisztotelész is megállapította, hogy az igaz ami létezõ, és hogy a valóságos dolgok kutatása vezet el az igazsághoz. Persze a görögök inkább a valós dolgokon való elmélkedésre gondoltak, mivel a kísérletezést mint kétkezi munkát lenézték. A praktikusan gondolkodó rómaiak kellettek ahhoz hogy megváltozzon ez a nézet. Viszont az egész antik világ gondolkodására jellemzõ két szélsõség, vagy reménytelennek tartják a hatalmas kaotikus világ megértését és depresszióba meg hedonizmusba süllyednek, vagy fûhöz-fához imádkoznak és istenítik amit inkább kutatni kéne, mint a pithagoreusok a matematikát.
A közel-keleti, zsidó kultúra monoteista istenfelfogása mederbe terelte, egy arany középútra irányította az antik természetfilozófiát. A kereszténység a teremtett világot megérthetõnek, és igába hajthatónak tekinti, ez a fajta egészséges gõg az, ami évszázadokig bátorságot adott a nyugati tudósoknak hogy nekiveselkedjenek a reménytelenül hatalmas feladatnak. Másrészt minden istenit és természetfölöttit elvitatott a világtól, tehát a felfedezések nem válnak egészségtelen imádás tárgyává, nem merevednek dogmává, a tudományban minden jó, de semmi sem szent. Határozottan állítom, hogy keresztény kultúra nélkül modern technika és tudomány sem lenne.
Ha megnézzük a keleti kultúrákat, ami rögtön feltûnik hogy hiányzik egyfajta emberközpontú világkép, náluk az ember elveszik a kaotikus univerzum körforgásában, a buddhisták még az ént is elvitatják tõle. Fogaskeréknek tekintik magukat a gépezetben, és ez meg is látszik a keleti társadalmakon. Nincs egy tiszta elképzelésük az igazság eredetérõl, amit a meditáló guru hallucinál ugyanolyan komolyan veszik, és nem látják a párhuzamot a természetben megjelenõ logika és az emberi logika között. Ázsiában is azt látjuk amit az antik világban, hogy fellángolások és hanyatlás váltogatják egymást, nem volt egy cél, egy ideológiai fókusz ami rendszerbe foglalhatta volna a tudást.
Amúgy az Iszlám is ígéretesen kezdett, azok a középkori skolasztikusok akik a tudományos módszertan alapjait lefektették, arab tudósoktól tanultak. Csak aztán jött Al-Ghazali, és a mohamedán világ csinált egy hátraarcot. Õszerinte ugyanis a filozófusok írásai értéktelenek mert pogányok, a matematika az ördög mûve, és a Korán az igazság egyedüli forrása. Na ezért vannak közel-kelet szerte korániskolák, ahol semmi mást nem tanulnak a srácok mint azt az egy könyvet memorizálják, és hozzá hadith-ot olvasgatnak. Hasonlítsd ezt össze a keresztény világ talán legfontosabb filozófusával, Aquinói szent Tamással, aki Arisztotelésznek, Avicennának, és szent Ágostonnak egyformán lelkes tanítványa volt, elõítéletek nélkül de kritikai gondolkodással tanult tõlük.
Al-Ghazali párja a keresztény világban Luther, aki a nyugati világban elsõként élesen elválasztotta egymástól a hitet és a rációt, a skolasztikusok teológiai fejtegetéseit szentségtörõnek és a ráció használatát hitbéli dolgokban ördöginek tekintette. Ez a fajta álságos hozzáállás, hogy a vallásban nincs helye a logikának, a protestantizmusból ered. A mainstream változatokban ez a vallási kérdésekre korlátozódott, így a technikai fejlõdést nem akadályozta. De például elutasító reakciót váltott ki a felvilágosodás korának tudósaiból, állítom hogy a 18. századi ateizmus a protestantizmusra adott extrém válasz. Erre fel a protestantizmus is radikalizálódott, fõleg Amerikában, az eredményt meg látjuk, lásd a kreacionista múzeumot, vagy az agybajos kollégánkat alul...
"Ahogy egyre többet megért a tudomány a természet mûködésébõl, úgy csökken a véletlenek száma. Ami véletlenszerûnek tûnt száz éve, arról azóta kiderült hogy törvényszerûen bekövetkezik adott feltételek esetén. A véletlenszerû állandókból egyre kevesebb van, egyre többrõl derül ki, hogy miért pont annyi az értékük."
Ez így kábe a nagy semmi. Én legalább idéztem a cikkbõl.
"Prokarióta-eukarióta ugrás nem volt, ezek két párhuzamosan fejlõdött családfája a földi életnek, az eukarióta sejt szimbiózisban élõ prokarióta sejtek összessége, melyek elvesztették az önálló életképességüket. Az evolúció csak kis lépésekben tud haladni, hiszen intelligens elhatározás nincs mögötte."
"A testek valóban görbítik a téridõt, ugyanis a görbületet jellemzõ geometriai mennyiség, a görbületi tenzor értéke eltér nullától gravitáció jelenlétében. Görbítést értsd a hétköznapi értelemben, mint görbe vonal, behorpadt motorháztetõ, görbe vascsõ, stb. a görbületi tenzor ugyanúgy leírja egy kutyatál geometriáját is."
Hülyeség. 3D-ben sûrítik. Kíváncsi lennék hogy raknál körbe egy gömböt úgy kutyatálakkal, hogy bármilyen irányból ugyanúgy érkezz meg a kutyatál felületére.
"Az õsrobbanás legföljebb fordított fekete-lyuk lehet, mert mi éppenséggel nem befelé hanem kifelé repülünk."
Gondold át mégegyszer. Nincs most idõm elmagyarázni.
"A kozmikus háttérsugárzás pedig nem lehet a fekete-lyuk univerzum párolgása, mert ahhoz túl meleg. Sokbilliószor nagyobb a hõmérséklete, mint amennyi egy univerzum-méretû fekete-lyuk párolgásának hõmérséklete lenne."
Ezt meg beszéld meg Dávid Gyulával. Õ mondja a #8 asban belinkelt videóban, hogy a feketelyuk abszolút feketetest sugárzást bocsát ki.
(innentõl offtopic)
"Felvilágosítalak hogy a kis szektád..."
Szektás a jó ..... ...... Ha provokálni akarsz, korábban kell felkelned.
Nagyon érdekes kérdést érintesz. A fizikában és matematikai hátterében a precíziós kísérleteket igénylõ területekig némi egyszerû megfigyeléssel, jó kérdésfeltevéssel akár az ókori görög, perzsa, egyiptomi civilizáció szintjén el lehetett volna jutni, de az élet minden területét mélyen átszövõ vallási-hiedelmi struktúra, az instabil nemzeti viszonyok miatt nem sikerült a jó kérdéseket feltenni. Az elmúlt másfél évszázad természet-filozófiai alapvetése, a kulturális-civilizációs környezet jellege elhozott egyfajta aranykort. Vajon ma milyen paradigma váltások szükségessége látszik? Egyáltalán, szükséges-e lényegesen változtatni ezen, vagy a jelenlegi akadályok átlépését alapvetõen a kísérleti technika, az elméleti háttér matematikai eszköztárának, valamint az anyagi források korlátossága lassítja?
Ahogy egyre többet megért a tudomány a természet mûködésébõl, úgy csökken a véletlenek száma. Ami véletlenszerûnek tûnt száz éve, arról azóta kiderült hogy törvényszerûen bekövetkezik adott feltételek esetén. A véletlenszerû állandókból egyre kevesebb van, egyre többrõl derül ki, hogy miért pont annyi az értékük.
Prokarióta-eukarióta ugrás nem volt, ezek két párhuzamosan fejlõdött családfája a földi életnek, az eukarióta sejt szimbiózisban élõ prokarióta sejtek összessége, melyek elvesztették az önálló életképességüket. Az evolúció csak kis lépésekben tud haladni, hiszen intelligens elhatározás nincs mögötte.
A testek valóban görbítik a téridõt, ugyanis a görbületet jellemzõ geometriai mennyiség, a görbületi tenzor értéke eltér nullától gravitáció jelenlétében. Görbítést értsd a hétköznapi értelemben, mint görbe vonal, behorpadt motorháztetõ, görbe vascsõ, stb. a görbületi tenzor ugyanúgy leírja egy kutyatál geometriáját is.
Az õsrobbanás legföljebb fordított fekete-lyuk lehet, mert mi éppenséggel nem befelé hanem kifelé repülünk. A kozmikus háttérsugárzás pedig nem lehet a fekete-lyuk univerzum párolgása, mert ahhoz túl meleg. Sokbilliószor nagyobb a hõmérséklete, mint amennyi egy univerzum-méretû fekete-lyuk párolgásának hõmérséklete lenne.
(innentõl offtopic)
Visszatérve az elsõ megnyilvánulásodra, nyilvánvaló hogy mire megy ki a játék, az intelligens tervezésre. Felvilágosítalak hogy a kis szektád fantazmagóriái történetesen lealacsonyítják Istent, aki szerintetek annyira tökéletlen Univerzumot teremtett, hogy folyton bele kell avatkoznia a mûködésébe, kézi irányítás nélkül nem alakulnak ki benne égitestek, azokon élet, de még intelligens civilizációk sem.
Ezzel szemben a keresztény álláspont mindig is az volt (és a katolikus/ortodox egyházaké ma is ez), hogy a Teremtés tökéletes. Isten egy olyan termékeny Univerzumot teremtett, aminek olyan belsõ törvényei vannak, amik minden további beavatkozás nélkül lehetõvé teszik rendkívül komplex struktúrák kialakulását, az égitestektõl a fotoszintetizáló zöld leveleken át Pista bácsiig. Tehát Teremtés történt, nem minden részletre kiterjedõ tervezés. Isten univerzumában ki tudnak fejlõdni olyan állatok mint pl. a zsiráf, de Isten nem görnyedt tervezõasztal fölött egy egész délután, azon morfondírozva, hogy milyen alakja legyen a zsiráf fülének (ettõl persze Isten alkalmilag be tud avatkozni az Univerzumban, és a keresztények hite szerint be is avatkozik, amikor idõnként kinyilatkoztatja magát).
Helyette olyan törvényekkel teremtette az univerzumot, hogy be tud indulni az evolúciós folyamat, még csak terelgetni sem kell, megy magától. Csak így biztosítható, hogy ennek az Univerzumnak a mûködése racionális, értelmesen megérthetõ. Csak kutatni kell, hiszen minden ami a természetben körülvesz minket, valamilyen természetes eredettel rendelkezik. Ha ez nem így lenne, akkor értelmetlen ugrások lennének a fizikában, pl. rendszeresen ok nélkül esne esõ, mert Isten gondolt egyet és kifacsart néhány felhõt. Na így nem létezhetne meteorológia, mert legföljebb akkor tudnánk megmondani a holnapi idõjárást, ha Isten személyesen közzé tenné hogy szándékozik-e esõt fakasztani holnap vagy sem.
A világegyetemnek a teremtése intelligens, nem a tervezése. Az, hogy az univerzum eredete egy intelligencia, az univerzum megérthetõségébõl sejthetõ (az univerzumban ki tud fejlõdni olyan intelligencia, ami belsõleg le tudja képezni a teljes univerzum törvényszerûségeit, egyáltalán nem magától értetõdõ, hogy ennek lehetségesnek kell lennie). Ha az univerzum nem lenne megérthetõ, nem mûködne benne a tudomány, ami inkább arra utalna, hogy nincsen teremtõ, nincsen intelligens eredendõ oka minden létezõnek, a világegyetem kaotikus, ad-hoc módon vergõdne egyik pillanatról a másikra.
Ez a természet-filozófia alapfeltétele a modern tudomány létrejöttének. A megérthetõség gondolata csírájában már megvan Arisztotelésznél, Isten és a világ különálló mivolta a zsidóknál, az univerzum rendjének gondolata a rómaiaknál. De csak (Jézus színre lépése révén) a zsidó-görög-római kultúra találkozása után a keresztény egyháztanítók, fõleg szent Ágoston és Aquinói szent Tamás írásaiban teljesedik ki, és a középkori tudós szerzetesek, mint Albertus Magnus, Roger Bacon és William Occam ültették át a gyakorlatba. Utána a keresztény civilizációban fejlõdött ki a modern természettudomány, amiben az Egyház például a Jezsuiták révén is tevékenyen részt vett. Hogy mást ne mondjak, George LeMaitre, az õsrobbanás elméletének kidolgozója is egy Belga Jezsuita pap volt.
A #68-as bejegyzés második és harmadik bejegyzését javaslom megértésre: fénysebességû, vagy annál lassabb mozgás esetén nem létezik olyan irány, ami kifelé vezetne.
"Az ezzel foglalkozó leírásokban az a megtévesztõ, hogy azokat csillagászok írják és nem mérnökök. A csillagász mindig valami ágyúgolyó szerû próbatestben gondolkodik és nem abban, hogy az adott környezet jelentette viszonyokat hogyan lehet legyõzni."
A fekete lyukak és más hasonló objektumokat leíró modelleket az elméleti fizikusok erõsen motivált élmezõnye képes létrehozni és a megfigyelésekkel összhangban fejleszteni.
"minden tényezõnek a lehetõ legkedvezõbben kellett alakulni a fekete lyuk számára, vagyis csak a legszerencsésebbek érhették el ezt az állapotot"
Ha jól látom itt megint egy, a véletlenek "legszerencsésebb" összjátékát feltételezi a tudomány.
Olyan deja vu érzésem van....
A Föld is egy ilyen dolog, a fizikai állandók is ilyenek, az élet kialakulása is ilyen, a prokarióta-eukarióta ugrás is ilyen. Na most, mennyi a valószínûsége, hogy ezek a kis valószínûségek mind sorban bekövetkeztek, véletlenül?
Olvasgatva a hozzászólásokat, annyit mondanék, hogy sok esetben tetten érhetõ az az elképzelés/világkép-kocka, hogy a (nagy) testek úgy görbítik a teret, mint egy gumiszõnyeget a vasgolyó. Gondolom ennek az a szemléletes példa az oka, ahol ezt bemutatták. Csakhogy ez valójában hülyeség. Csak két dimenzióban lenne igaz, de mi 3-ban élünk. (+1 a kötözködõknek) A testek nem görbítik a teret, hanem sûrítik.
Aztán valaki feszegette, hogy mi van, ha már az õsrobbanás "legelején" alakultak ki a feketelyukak. Felmerült bennem a kérdés, hogy tényleg, miért nem lett az egész õsrobbanásból egy bazi nagy feketelyuk? A nagy tömeg nagy koncentrációban meg volt hozzá. Bár biztos unatkozott volna egyedül a világban szegény feketelyuk...
(Hoppá, errõl jut eszembe: Mi most benn csücsülünk egy feketelyukban. A világegyetem tágulása valójában nem más, mint hogy a feketelyukunk zabálja a környezetét, hiszen ekkora anyagtömeg, mint az Univerzumunk csak fekete lyuk lehet, összhangban Dávid Gyula azon kijelentésével, hogy a feketelyuk nem szükségszerûen sûrû, lehet ritka anyag is. Továbbá összhangban van azzal is, hogy feketelyukak sugároznak, az abszolút fekete test sugárzást. Ezt meg is mérték, kozmikus háttérsugárzásnak hívják. Úgy látszik az eseményhorizonton belül is ez a sugárzás mérhetõ.
"Téves. Ha az eseményhorizonton kívül egy rakétát így elhelyezel (hogy a meghajtás ellentartson a gravitációnak), akkor nem lép ki a fénykúpból. A világvonala végig belül marad, s halad fölfelé a konstans helykoordináta tengelyén.
Nem tudsz az eseményhorizonton belül akkora gyorsulást elérni, hogy ki tudj lépni mögüle, mert végtelen nagy energiát igényelne."
Pontosan mekkora gyorsulást kéne elérni? A gravitáció gyakorlatilag téridõ görbület. A magára hagyott test olyan pályán mozog, hogy annak koordinátái nem adnak ki egy egyszerû lineáris függvényt. A fény a nap mellett elhaladva elhajlik. Egy c-vel haladó test pályája "kiegyenesíthetõ?" Valszeg nem, mert ehhez túl kéne lépni a fénysebességet, ami a szükséges energia, a tömeg/tehetetlenség végtelenre növekedése miatt nem lenne lehetséges. Egy sokkal lassabban haladó ûrhajó viszont gond nélkül haladhat "egyenes" pályán. A fekete lyuknál hasonló a helyzet. Ha szabadesésben halad az ûrhajó az utas észre sem veszi, hogy mikor halad át az eseményhorizonton. Egy kellõen alacsony sûrûségû fekete lyukat feltételezve Pl egy naprendszer nagyságú eseményhorizonttal rendelkezõnél különösebb fizikai hatások/árapályerõk sem érnék. Más kérdés, hogy kívülrõl mi látszik, mert azt viszont alapvetõen a fénysebességgel haladó fény viselkedése határozza meg, ami szintén tehetetlenségi pályán halad. Azonban egy nem tehetetlenségi pályán, a fénynél jelentõsen lassabban haladó ûrhajó gond nélkül áthatol egy ilyen eseményhorizonton, majd visszajön. A külsõ szemlélõ azt látja ugyan, hogy még oda sem ért, mert a fényre igazak lesznek a relativisztikus hatásból adódó jelenségek. Azonban a sokkal lassabb úrhajó simán meg tudja nézni, hogy mi van az eseményhorizonton túl és visszajön "valós idõben" mert nem érik relativisztikus hatások. Ha azonban egy tehetetlenségi pályán halad, a fekete lyuk körüli keringését fokozatosan emelve, gyorsítva, orbitális pályáról kilépve akarná elhagyni az eseményhorizontot az valóban nem lenne lehetséges, hiszen az eseményhorizonton történõ keringés sebessége c.
Az ezzel foglalkozó leírásokban az a megtévesztõ, hogy azokat csillagászok írják és nem mérnökök. A csillagász mindig valami ágyúgolyó szerû próbatestben gondolkodik és nem abban, hogy az adott környezet jelentette viszonyokat hogyan lehet legyõzni.
"A fény nem gyorsul! Ha a gravitációs erõvel szemben állítok a farkára egy rakétát zéró sebességgel az még is "gyorsul" annak ellenére nem közeledik a feketelyukhoz és nem is távolodik tõle és nem is kering körülötte orbitális pályán, vagy repül valami ballisztikuson. Hanem folyamatosan kikerül a fénykúpból."
Téves. Ha az eseményhorizonton kívül egy rakétát így elhelyezel (hogy a meghajtás ellentartson a gravitációnak), akkor nem lép ki a fénykúpból. A világvonala végig belül marad, s halad fölfelé a konstans helykoordináta tengelyén.
Nem tudsz az eseményhorizonton belül akkora gyorsulást elérni, hogy ki tudj lépni mögüle, mert végtelen nagy energiát igényelne.
"Az eseményhorizonton orbitális pályán repülõ objektum minimális szükséges keringési sebessége gyakorlatilag fénysebesség. Értelem szerûen a fölé tényleg nem lehet gyorsítani. Pont ezért nem orbitális, ballisztikus pályán, gyak szabadesésben kell megközelíteni a feketelyukat, vagy eltávolodni onnan, hanem pl egy rakéta folyamatos gyorsítására támaszkodva."
Megközelíteni és eltávolodni egy fekete lyuktól, meg kilépni az eseményhorizont mögül két különbözõ probléma. Egyébként az eseményhorizonton kívül éppen úgy viselkedik, mint bármilyen másik kutyaközönséges objektum, simán lehet körülötte szaladgálni, meg pályára állni. A fekete lyuk nem valami kozmikus porszívó, ha a Napot kicserélnéd egy Nap tömegû fekete lyukra, a Föld a mozgásában észre sem venné, keringene tovább.
"De akár ha erõs és folytonos mágneses mezõ alakul ki a feketelyuk körül, akkor az erre merõlegesen elektromosan töltött részecskéket gyorsíthat fel, és azok az eseményhorizonton keresztül a sarkok irányában jetek formájában kiléphetnek!"
A jetek nem az eseményhorizont mögül lépnek ki, hanem a horizont mögé be nem lépett részecskékbõl, illetve ugye a forgó fekete lyukaknál, mint említettem, lehetséges a külsõ eseményhorizont mögül történõ kilépés.
"Magán véleményem, hogy a szingularitásnak nevezett állapot egy bullshit, szépen megfogalmazva."
Nincsen olyan, hogy szingularitásnak nevezett állapot. Nyilván a tudósok is tudják, hogy a világ nem szállhat el a végtelenbe, viszont az nyilvánvaló, hogy az összes anyag egy pontszerû kiterjedés felé zuhan a fekete lyukban. A tudomány jelenlegi állása szerint a szingularitás közvetlen környezetében érvényét veszti az általános relativitáselmélet, tehát nem azt mondják, hogy létezik szingularitás.
Állandó sebességnél, ballisztikus pályán gondolom igen. De én gyorsulóról beszélek.
A fény nem gyorsul! Ha a gravitációs erõvel szemben állítok a farkára egy rakétát zéró sebességgel az még is "gyorsul" annak ellenére nem közeledik a feketelyukhoz és nem is távolodik tõle és nem is kering körülötte orbitális pályán, vagy repül valami ballisztikuson. Hanem folyamatosan kikerül a fénykúpból. Az eseményhorizonton orbitális pályán repülõ objektum minimális szükséges keringési sebessége gyakorlatilag fénysebesség. Értelem szerûen a fölé tényleg nem lehet gyorsítani. Pont ezért nem orbitális, ballisztikus pályán, gyak szabadesésben kell megközelíteni a feketelyukat, vagy eltávolodni onnan, hanem pl egy rakéta folyamatos gyorsítására támaszkodva.
De akár ha erõs és folytonos mágneses mezõ alakul ki a feketelyuk körül, akkor az erre merõlegesen elektromosan töltött részecskéket gyorsíthat fel, és azok az eseményhorizonton keresztül a sarkok irányában jetek formájában kiléphetnek! Ezek a fénynél lassabban szintén nem orbitális pályán, de gyorsulva mozognak. Mivel nem fénysebességgel mozognak ezért nem, vagy csak kevésbé érvényesek rájuk a relativisztikus effektusok. A feketelyukat létrehozó csillagnak nem egy örökkévalóság kell, hogy mondjuk elpárologjon, lehet, hogy ezek az objektumok sokkal dinmikusabban fejlõdnek változnak, sokkal kevésbé elszigeteltek mint mi gondoljuk. Magán véleményem, hogy a szingularitásnak nevezett állapot egy bullshit, szépen megfogalmazva. Sokkal valószínûbnek tartom, hogy a neutroncsillagon túl léteznek más viszonylag stabil objektumok, kvarkcsillagok, vagy hasonló alapvetõbb elemi részecskékbõl álló valamik, amelyek a feketlyuk közepén csücsülnek és akár energiát termelnek és jetek formájában sugároznak.
Az eseményhorizontról orbitális, vagy ballisztikus pályán haladva egyszeri impulzusszerû gyorsítással valóban nem lehet kikerülni, hiszen ahhoz át kéne lépni a fénysebességet, ami jelen tudásunk szerint nem lehetséges, mert fizikai objektumoknál az objektum tömege a fénysebességgel végtelenbe tart így már a fénysebesség elérése is végtelen energiát követel, azt meghaladni értelem szerüen triplán lehetetlen. Ez a valódi oka, hogy nem lehet a feketlyukból kijönni. Még egyszer a feketelyuk körül a balliszutikus pályák, fénykúpok valóban úgy alakulnak, ahogy írod, márpedig már a fénykúpok palástján haladni is képtelenség makroszkópikus testeknek.
Ez nem így van. A fekete-lyuk probléma Kerr-féle megoldásának, azaz a forgó fekete lyuknak több eseményhorizontja van, és ott létezik olyan helyzet, hogy az elsõ két eseményhorizont között nem sugárirányú pályán ki lehet keveredni az elsõ eseményhorizont mögül, valóban egyfajta spirális trükközéssel (Valójában a Hawking-sugárzás is ebbõl a tartományból szabadul ki).
De az az igazság, hogy az a duma, hogy a fekete lyukból azért nem lehet kiszabadulni, mert a szökési sebesség túllépi a fénysebességet, elég pongyola megfogalmazás, amit csak laikusok számára megfogalmazott ismeretterjesztésben szoktak elõadni. A valóság ennél bonyolultabb, mert a fekete lyuk nem a newtoni mechanika szerint viselkedik. A téridõ görbül meg úgy, hogy ahhoz, hogy eltávolodj a szingularitástól, túl kéne lépni a fénysebességet. A fekete lyuk közelében olyannyira durván görbül a téridõ, hogy két egymás melletti inerciarendszer között nem igaz a Galilei-transzformáció (mindkét rendszerben mûködnek a Newton-törvények, de egymást gyorsulónak látják).
Valójában az aktuális pontban felírható Minkowski-féle koordinátarendszer befordul úgy, hogy a fénykúp a szingularitás felé fordul. Vagyis bármiféle objektumnak olyan sebességet kell produkálni, hogy a világvonala átlépje a fénykúpot, ami nem lehetséges. szemléletesebben, a téridõ úgy begörbül, hogy az összes koordinátarendszerek idõvonalai a szingularitásba futnak. Ha a kkordinátarndszert akárhogy transzformálod, akármekkora sebességre írod fel, akkor is. Vagyis minden objektum jövõje a szingularitás lesz. Ahhoz, hogy elkerüld, az idõben kellene megfordulni (visszautazni az idõben), ami lehetetlen.
A belinkelt videó, elõadás elég jó. Kivéve pl. azt a részt, ami az eseményhorizonton mozgó ûrhajók viselkedését taglalja.
Egy rakétának pl. ugyanis nem az az alaptulajdonsága, hogy x sebességgel képes menni, hanem, hogy y gyorsítást képes elõállítani. A feketelyukból/eseményhorizonton belülrõl semmilyen állandó sebességû objektum, vagy akár a fény sem képes kiszabadulni.
Azonban gyorsulásra képes tárgyak még ha nem lépik is túl a határsebességet, igen! Pl a Földrõl el lehet távolítani egy rakétát bármilyen messzire anélkül, hogy valaha is túllépné a szökési sebességet. Persze ehhez 1 g + egy kicsi gyorsulásra kell képesnek lennie, marha hosszú ideig.
Az eseményhorizonton belülrõl is meg lehet lépni sima gyorsítással! Más kérdés, hogy mire kijössz több ezer év is eltellik a külsõ világban.
mi sem egyszerûbb: a fekete lyukak úgy keletekeztek, hogy isten nullával osztott.
A húrelmélet szerint 10 vagy 11 dimenzió van, ebbõl 3 jól látható módon felfújódott, de a többi pedig "feltekeredve" maradt.
Na, most a Föld is meg minden tömeggel rendelkezõ objektum eltorzítja a teret és idõt, a forgó testek meg még el is csavarják, és a mozgásának megfelelõen magával ragadja a teret. Kisebb tömeg kisebb mértékben, nagyobb tömeg nagyobb mértékben.
Mi van akkor, ha a fekete lyuk eredetileg nem az ott jelenlévõ tömeg miatt torzítja meg a tér-idõt, hanem mindez ugyanúgy spontán, mint az õsrobbanáskor a kitágulással a "kicsavarodás", a kitágult 3 dimenzió "valamiért" teljes mértékben visszacsavarodik az eredeti állapotába, és mindez jelentõsen kihatással van a körülötte lévõ téridõre is.
Az ilyen módon eltorzult tér meg már az ismert és látható jelenséget produkálja a számunkra is észlelhetõ anyaggal, ami emiatt is fokozottan áramlik oda - a nagymértékben torzult térszerkezet okán...
Ebben az esetben nem az a probléma hogy hogyan jöhettek akkori idõpontokban létre azok a feketelyukak (nem a tömeg hozta létre hanem a dimenziók visszazsugorodása - ami a látható következményekkel jár együtt), amire most nincs magyarázat, hanem az a kérdés, hogy hogy mi okozta a létrejöttüket, de ez egy fajsúlyban van azzal, hogy hogyan történt és miért az õsrobbanás...?
Akár mindezt fel is lehet fogni úgy, hogy a téridõszerkezet kitágulásakor egyes részei, helyei, vagy pontjai valamiért örvényhatásba kerül(tek) (végül is az inhomogén anyageloszlást is nehezen magyarázzák meg), és ezeken a helyeken a téridõ-szerkezet visszaomlik egy pontba (a pontnak ugye nincs kiterjedése), magával húzva részben a környezõ téridõt is...
Tehát lényegében a feketelyuk azok a helyek ahol a tér spontán összeomlott a múltban (ha lehetséges volt az õsrobbanás spontán, akkor ez is lehetséges "csak úgy"), és ezzel úgy változtatva meg a körülötte lévõ térszerkezetet, hogy a környezetében lévõ anyagot összeporszívózta és ebbõl lettek a galaxisok. Elviekben minden galaxis központjában van egy baszott nagy tömegû feketelyuk, bár annak ellenére hogy nagyok, mégse nem elég nagyok egy egy galaxis anyagának egybetartására; de ha ugyanakkor nem a tömegükkel magyaráznánk ezt az egészet, hanem csak egy szimpla térösszeomlással, és ezzel járó tércsavarodás-görbüléssel, az talán járható út lenne, vagy járhatób...
Bár tanultam felsõbb matematikát, de a tudásom csekély ennek az elméletnek az rendes számításokkal való alátámasztásához. Talán majd valaki aki képes erre és ugyanígy eszébe jut ez, és feltéve azt is, hogy nem komplet hülyeség az egész, talán igazolják egyszer...
Egyébként így a fekete lyuk ténylegesen fekete lyuk lesz. Ami ott bemegy az eltû nik innen, "odebenn" nincs olyan hogy "odabenn", tehát a tömeg sincs jelen, de ettõl az a hely az a hely ahol összcsavarodott a téridõ, és úgy is marad.
Sõt az is lehet, hogy amikor az õsrobbanáskor kiáramlott egy pontból az anyag (és a téridõ, stb - elég pongyolán tudom magyarázni, sorry) nemcsak olyan részek áramlottak ki amelyeket ismerünk, hanem egyenesen ilyen pontok is, amelyeknél a téridõ - bár megjelent a hely - összecsavarodva maradt. Képzeljük el úgy mint a szappanbuborékokat amit egy gyerek fúj ki. Minden egyes egységnyi térelem egy-egy buboréknak felejen meg. És most képzeljük el azt, hogy nem csak buborékok sorjáznak ki a buborékfúvó eszköz nyílásán, hanem buborék nélküli apró vízcseppek is (melyek gravitáció híjján nem esnek le a "földre" :) ) és ugyanúgy elrepülnek, mint a buborékok, csak itt most mint kis pontocskák, de ezek viszont számunkra romboló hatású pontocskák.
Ezeken a pontocskákon a megjelent energia meg szépen visszamegy oda ahonnan "jött". Vagy máshova, de innen biztosan el.
forrás? Én meg azt állítom, hogy elég nagy feketelyuk esetén az eseményhorizont közelében tapasztalható szakítóerõ elhanyagolható, és egy képzeletbeli ûrhajós észre sem venné amikor átlép rajta. Két képzeletbeli ûrhajós közül ha az egyik átlép, akkor az látja a másikat, de nem tud neki üzenni, a másik meg nem látja az elsõt, de tud neki üzenni ( mintha egy tükör-üveg bura lenne ). Állítom ezt valami ismeretterjesztõ szarban hallottak alapján. ( persze lehet, hogy pont fordítva emlékezem, mint amit írtak, az is elõfordul )
Esemény horizontnál olyan erõs a gravitáció, hogy a fény sem szökhet meg. Ezért fekete lyuk. Ami egyszer bele esett örökre elveszett. Külsõ szemlélõ persze azt látja hogy a test végtelenül lelassul, mert a fény a horizont elõtt egyre lassabban jön ki belõle, végül nem jön. Persze ez alatt az anyag régen köddé vált, és hozzáadódott a fekete lyukhoz.
Klasszikus kijelentés hogy a mérete kisebb mint a mondat végi pont. Ez azért lehetséges mert a tér annyira sûrû, hogy simán beleférhet annyi anyag. Ha egy lufit felfújsz, és sûrûn bepontozod, majd leereszted, kábé ugyanazt láthatod amikor egy óriáscsillag éppen összeomlik miután csak a vas maradt, amit nem tud elégetni. A jó sok pont sokkal kisebb helyen is elfér a leeresztés után mert megváltozott a tér.
"Ez itt arra vonatkozik, hogy _ma_ már nem tud új szupermasszív fekete lyuk kialakulni. Én meg azt mondom, hogy a szupermasszív lyukak már közvetlen az õsrobbanás után alakultak ki, tehát nem is kell, hogy ma is ki tudjon alakulni egy."
Nagyjából én is ezt tippeltem a 2-es hozzászólásomban.
A fekete lyukba hulló anyag csak a külsõ szemlélõ szemszögébõl tûnik úgy, hogy végtelen ideig esik az eseményhorizont felé. A behulló anyag saját idejében véges ideig tart, egyszer csak átesik. Sõt, elméletileg létezhetnek olyan "híg" fekete lyukak, amik óriásiak, és az eseményhorizonttól a szingularitásig akár hetekig tarthat az út, s nagy részében nem is tûnik fel semmi, ha mondjuk egy ûrhajóban zuhanunk bele.
Az két különbözõ dolog, hogy a gravitáció fénysebességgel terjed, és az, hogy a gravitáció nem vonzza saját magát. A gravitáció csak a fény és az anyag mozgására van hatással, a sajátjára nem.
"A fekete lyuk és az eseményhorizontja két különbözõ dolog. Az eseményhorizont ugye az a felület, ahol a szökési sebesség eléri a fénysebességet. Valószínûleg ezen belül folytatódik az ûr, és valahol a középpontban van a fekete lyuk, a gravitációs összeomlást szenvedett anyag."
Ez nagyon pongyola lesz az érthetõség kedvéért. Elvileg, ha a fekete lyuk eseményhorizontján megáll az idõ, akkor az anyag nem bele esik a fekete lyukba, hanem felkenõdik rá, mint egy vakolat. Tehát nem esik tovább bele. A többi anyag meg majd következõ rétegként kenõdik fel rá. És ahogyan nõ a fekete lyuk tömege, úgy nõ az eseményhorizont is. Ezen már gondolkoztál?
"nem gyanus hogy a fekete lyukbol nemcsak a fenyinformacio nem jut ki , hanem a gravitacios sem ? ez meg felveti hogy a gravitacios hatas nem vonzas hanem taszitas, ez megmagyarazza miert nincs sotet anyag, esmiert van akkora sotetseg a jelenlegi fizikusok agyaban"
Nem, nem gyanús. Ha így lenne, fekete lyuk sem létezhetne.
Informatika és tudomány
