Csókkal ébred reggeled, ma is Érted él egy élet, miattad lángol egy szív, egy könnycsepp folyik véled. Érzed minden dobbanását, látom a levelek hullását, az erek rajtuk, elfedik szemem kopogását.
Csókkal ébred reggeled, Már mással éled életed, te szíved ugynúgy lángol, És lehullnak a levelek a fáról, egy csomóba, hányom bánatom, egy könnycsebbe fullok,
Távoli sóhaj, megrekedt hangok, Kifacsart szív kiált; Bosszút óhajt a becsapott, Az egyszer volt király;
Ki se mondd a kérdést, Nincs válasz a miértre; A szerelem ördöge mérgét, Gondosan kimérte;
Érzelmek vihara, vagy a harag tengere? Mi lehetne jó szó; A megbocsátás embere, Ritka mint a fehér holló;
Ne is várj békét, Itt ahol seb ejtetett; Heg marad a végén, S mi egykor kincset rejtett, Romokban áll, Te tetted.
Egy megriadt tarka fecske, szárnyat szegve, elmenekülve, leköltözött délre, de nem csak télre, hanem örökre.
Azt hiszi ez a fecske, hogy bujdokolva, elreppenve, múltját elfeledve, új életet kezdve, teljesen új lesz ez a fecske, talán galamb lesz, esetleg kecske.
Tévedett a fecske, hiába bújt, szíve megkereste, elméje és szíve szövetkezve, szárnyait elnehezítve, ételét megmérgezve, a szomorúság életét vette, megölte, nem kegyelmezve.
ne haragudj, de semmi nem jut az eszembe! de olvasgass itt is. itt is van sok yooo verse az embereknek!
köszönöm.ez nagyon találo volt.nem tudom mit is érzek vagy gondolok valojában.nem tudom a mai napig az okát miért lett vége,mit rontotam el,vagy mi az amit esetleg rosszul csináltam.csak reménykedek,hogy egyszer még az enyém lesz,ha tudnánk nyugodtan beszélgetni,elmondaná hogy miért történt ez az egész?azota is ezen agyalok,de nem áll velem szóba,vagyis nincs rá lehetõségem hogy meloban is elkapnám egy szóra mert más területen dolgozunk.Probáltam hivni,sms-t irtam de semmi válasz.csak rá tudok gondolni.nincs olyan perc hogy ne járna az eszemben.de a remény hal meg utoljára és én kitartó vagyok!szeretem!hiányzik!
hmmm ha yooobbat akarsz, akkor mesélj egy kicsit érzelmeidrõl, a gondolataidról! talán akkor tudok valami személyesebbet is írni! én legalábbis megpróbálok!
Oly boldog voltam egyszer, De mára már szívem sem ver, Oly csodálatos fény vett körül, De mára lelkemre sötétség ül.
Pár hónapja még boldog voltam, Az égrõl még a csillagot is lehoztam, Minden álmom teljesülni láttam, S magamnak semmi mást nem kívántam.
Hiszen akkor azt hittem, Hogy örökre itt leszel velem, S boldogok leszünk mindörökre, Hiszen számíthattunk egymás szerelmére.
De mára már nem ezt érzem, Hiszen összetört már a szívem, Hiszen elhagytál tán már nem is szeretsz, De szemeddel mindig rám nevetsz.
Nem tudom mit hibáztam, Pedig emlékeimben mindig kutattam, Ohhh, mond meg mit tegyek, Hiszen tudnod kell hogy szeretlek!
Mond meg vége miért lett, Mi volt a hiba mi ennek véget vetett? Mond meg s akkor megváltozom, Hiszen boldogságom fel nem adhatom.
Tudom hogy Te is érzel valamit, Mert köztünk a levegõ szórja a szikráit, Mikor pillantásunk végre összetalálkozik, Szemed az emlékektõl a mosolytól káprázik.
Nem tudom hogy én mit vétettem, Nem tudom mi történ Veled s velem, De én Nélküled már nem bírom, Elvesztésed soha fel nem foghatom.
Oh, kérlek ne hagy elveszni, Mond, hogy tudsz még szeretni! Kérlek gyere vissza mellém, Életem csak Veled élném.
elsõ körben ez jött most le! nem lett túl fényes, de nem vagyok ráhangolódva a rímekre sajnos! sorry!
már 3 honapja hogy kilépett az életembõl.de viszont nincs olyan nap hogy ne látnám.egy helyen dolgozunk.randiztunk,összejöttünk,együtt voltunk 4 honapig.minden csodálatos volt.õ nem igért semmit,nem tehette válófélben volt.most sincs kapcsolatban.beszélgettünk,sms-t váltottunk,aztán az õ részérõl elmaradtak a válaszok.nem nagyon tudunk beszélgetni sem.de ha találkozik a pillantásunk érzem hogy izzik a levegõ körülöttünk.mosolyog a szeme,tudom,érzem hogy jelentettem neki valamit.nem akar velem találkozni.de mégis még mindig reménykedek.
mégis mióta nem vagytok együtt? min vesztetek össze! (na nem kell részletek ha nem akarod, csak valami távpont kéne min el lehet indulni! hogy mik legyenek benne?
Ketya: most nem jut semmi eszembe talán késöbb! de nem igérek semmit! nam megy nekem a boldog szerelmes vers, s szerintem most az kellene! vagy egy vágyódós! abból van itt olvasds vissza!
bocs az utolsó sor: Imádok élni, szeretek létezni:)
A fénybe kiléptem mert szerelmes lettem, addigi életem feladtam, mert egy Hölgyet szerettem, Tudtam Vele boldog lehetek, s homályban töltött évekrõl elfeledkezhetek.
és megtörtént velem, a fénybe értem, a hegycsúcsra jutottam, a kiutat megtaláltam.
Megtaláltam helyem, Elkezdtem lekemben lángot gyújtani, Millió csillag repes szívemben, s az ott is marad egész életemben.
Örökké akarok szeretni, Játszva szerelembe esni, márcsak a társra vágyom, veled éljek az az álmom.
Valaki szeretnék lenni, Az Õ szívet megdobogtatni, Kívánom szívem gondolkodóvá tenni, Imádok élni, nem is szeretek létezni.
Kicsit pozitívvá tettem soraid:) ha nem gond:)
köszönöm elöre is
volt egy kapcsolatom amit még nem zártam le magamban.még reménykedem,de már válasz sm jön.ha esetleg irnátok valami verset amit elküldhetnék neki.nagyon szerettem.
sziaszzok! segitségre várok de most semmi rim nem jön.
A lány, aki mindenre nemet mond. Elõször megy fel a lány az udvarló lakására. - Azt mondta anyukám, ha bármivel próbálkoznál, mindenre mondjak nemet! - mondja a lány. - Aha... És nem bánnád, ha lefeküdnénk egymással?
homályból kiléptem mert szerelmes lettem, addigi életem feladtam, mert egy Hölgyet szerettem, s azthittem majdan Vele boldog lehetek, s homályban töltött évekrõl elfeledkezhetek.
de ez nem így történt velem, s újra a homályba menekültem, s most olyan mélyre bújtam, hogy a kiutat már magam mögött hagytam.
már nem tudom e helyet elhagyni, már nem merek lekemben lángot gyújtani, csak a fekete lepel létezik szívemben, s az ott is marad egész életemben.
már nem akarok soha szeretni, nem akarok szerelembe esni, márcsak a magányra vágyom, egyedül meghaljak az az álmom.
már nem szeretnék senki lenni, nem szeretnék szívet megdobogtatni, nem szeretnék észt gondolkodóvá tenni, már nem is szeretnék egyáltalán létezni.
csóközön!
én nem nagyon szeretem az esõt, mert áztat, viszont az illatát én is szeretem! én a sötétség, a homály élõlénye vagyok, s tod is miért! én én vagyok, de az autót nem értem! s én már mondtam, hogy nem vagyol kolonc a nyakamon! viszont én sem szerettem volna szívni véred, s nem is tom mért szívtam! :-(
nahh...hozok már kicsi írományokat ide.:-) mert sztem ez oljan hot:
Mikor tiszta szívedbõl kimondhatod:szeretlek... Mikor megfogalmazni nem is tudod:mit jelent... Mikor szavakba érzéseid nem öntheted... Csak lelked érzi azt,s szívedben a másik lelke... Mikor szíveddel látod a másikat... Mikor rájössz arra:tükörképe vagy... Mikor leírni nem tudod:mit is jelent neked... Mikor rájössz arra:õ az életed...
Ezt meg az éjszaka hozza ki belõlem:
...mikor az éj csak neked mesél... ...kívánva hitet és sok-sok reményt... ...mikor mosolyod ott fenn a csillagok... ...s tudod õ is fenntrõl reád mosolyog... ...mikor kimondhatod:igen,szeretem...
Óhhh,köszönöm.Maradtam a mennydörgõsnél,mivel zenebona végén van gyönyörû madárcsicsergés.Te szereted az esõ illatát?....hmmmm...én nagyon,nagyon,meg szeressen nagyon nagyon még az éjszakát is..:-)most nem tudom,hogy azért-e,mert homály van,s lehet jóóól rejtõzködni vagy arra gondolok,vagy,akire...akire én akarok.:-)Tete?????...ha nem vagyok tolakodó,még nehogy azt gondold,hogy kolonc akarok lenni nyakadon..:-)..>jajj,te én akkor úgy tudok írni,hogy nem igaz...:-).Te vagy ott???...esetleg kicsi autó?...
Köszönöm! És zenebonám valjon melyik legyen? 1.)ez a mennydörgõs?...mivel úgyis gömbvillám vagyok..:-) Rainy May 2.)vagy ez a végtelenes? Frensys-Végtelenben
Meg kérdezték azt is tõlem,hogy mit jelent nekem a zene...hát én erre a zenére ezt írtam....:
Csak egy légvételt az életbõl, egy ölelést a fénybõl,egy cseppet az esõbõl... Csak egy mosolyt a hajnalból, egy sóhajt az alkonyból... Élettõl egy pillanatot, mely ha kell letaszít vagy a csillagos égig hajszol... Reményt virágos réten, melyen hajnal gyöngyöket terít szét a szívem.... Bánatot,ha szomorú lelkem, egy ölelést az éj szívében,mikor vígasztal engem... Halottaimmal a csendet, simogatásukat arcomon,Isten asztalánál segít újra erõre kapnom... Szellõt testemen,mint mikor a Mindenséget ölelem... ...Életet...Reményt...Vágyódást...Hitet...
Sziasztok,de rég jártam erre.:-) Most készítettem magamnak egy blogot,s kérdezték,hogy mikor érzem magam a legjobban. Én ezt írtam...sztek jó lesz????
...mikor lelked átöleli lelkem, s ajkaid cirógatva mondják,hogy szeretnek... ...mikor béklyóként láncolod testem, s szívem csak érted dobog egyre hevesebben... ...mikor gondolataid itt vannak velem, s a csendben is csak téged érezlek... ...mikor álmaid élnek álmaimban, s az életben fekete éjt követõen hajnalsugár vagy... ...mikor árnyékom óvja lépteidet, s napsugárral simogatja minden tetted... ...mikor én te vagy, s az életünkben az álmunk maga... ...mikor együtt álmodjuk az életet, s hajnal pírján lelkünk együtt ébredez...
írnom kellene valami szépet, valami teljeset egészet, valami mi kifejezi mit érzek, melyre egy szavas válasz remélhetek.
mondjátok mit írjak, mondjátok melyek a szavak, melyel meg nem sértem, de tudja, hogy Õ az életem.
hogy kell leírni, hogy egész legyen, hogy bele vagyok bolondulva teljesen, hogy nélküle az életem semmit sem ér, s hogy mellette probléma már nem is ér.
hogy mondjam meg hogy szeretem, hogy Vele képzelem el életem, hogy nélküle egy hulla leszek, mert nélküle már nem élhetek.
mondjátok mért félek, mondjátok mit tegyek, mondjátok hogy beszéljek, vagy meghaljak s ne éljek?
grat az elõttem szólókhoz!
Ne haragudjatok, de ide mindig csak akkor teszek fel verset, ha valami nagyon jó, vagy nagyon rossz ért. Hát sajnos ez most is így van... Íme a vers:
Széttépték a szívemet, Megmérgezték a lelkemet, Csak egy játék voltam, semmi más: De barátom volt, az nem vitás. Nem, ez most nem a szerelem, Nem sajnáltatni akarom magam, nem a kenyerem. De meghalt bennem valami, Kihalt belõlem Valaki. De mégis, még most is a barátom, És életem nagy vesztesége, végzetes károm.
Egy pillanat volt az egész, és eldobott. Lelkemben ezért tombol a vész, mert sebet kapott. Egy mély vágást, ami rosszabb, mint ha meghalnék, Mert szenvedek tõle, nagyon fáj, aranyos kis ajándék. Ezt érdemlem Tõle, aki eddig oly sokat adott, És elvett mindent, szívemben, semmit sem hagyott. Nem, ez nem szerelem volt, a legendás, igazi barát, Akinek elmondhattad, hogy mi a baj, s megoldást talált.
De ennek, már vége, kész, és minden oly fekete, Gyászol a szívem, és úgy érzem, egy vonat gázolt bele. De nem is panaszkodom tovább, ezt üzeni neked egy jó barát: Örökké tisztelem, becsülöm, a kedves kis Kycát...
Eléggé csak össze van hajigálva, de az érzések csak jöttek, és jöttek, nem tudtam mindent szavakba önteni. Lehet nem szerkesztettnek tûnik a vers, de higyjétek el, direkt ilyen. Mutatja az akkor bennem lévõ zavart, káoszt. Sziasztok :'(
szépek,csak én úgy vagyok vele,ha boldog vagyok,akkor a poetica nem megy. visszaszorul
Annyira nem szerelmes vers talán, de nagyon mélyponton vagyok egy szakítás miatt:((
Utolsó versem Hozzád
Eljött az idõ amire számítottam, Elhagytál és még nem is láttalak utoljára. Én úgy szerettelek mint sosem senki mást, De talán Te kihasználtál a végén már.
Hirtelen jött üzeneted, mint derült égbõl a villámcsapás. Nem bírtam feldolgozni, Álmatlan éjszakáim kísér engem, de bekellett látnom, hogy engedjelek el.
Elengedlek Kedvesem, de nagyon Szeretlek, még mindig várlak, hátha mégis visszatérsz. Fáj, hogy itt hagysz, szívem vérzik. Hirtelen jött a szakítás, de nem értem, hogy miért múlt el a szerelmed. Mit tettem, hogy elmúlt ez nyitott kérdés Nekem!
Miért nem mondtad mikor kérdeztelek? Miért nem mondtad, hogy nem akarsz már? Miért hitegettél és mondtad, hogy szeretsz? Ennyire nem fájt volna, ha szemembe mondod, hogy ELÉG volt!
Talán zavart, hogy bohókás voltam, sokat játszottam, és sokat nevetem. De nem vettem észre, hogy zavart volna, Talán már ez volt a baj.
Voltak szép éjszakáink, szép reggeleink, mikor csókkal ébresztettelek fel, és öleltelek. Nem feledem el sosem, imádtam testedet, szíved dobbanását hallgattam éjjelente. Imádtam arcodat, szádat puszilgatni, és most is akarnám, de nem lehet már.
Isten áldjon Kedvesem, szép és jó volt Veled! Ne feledd! Kívánom, hogy találd meg azt, aki így szeret majd, mint én szerettelek, aki így imád majd. Kérlek, gondolj Rám néha ne felejts el, mert Én sosem felejtelek el, és itt vagy a szívemben.
Búcsúzom Kedves, nagyon szeretlek még mindig
Hát lehet... akkor is írtam amikor együtt voltam Vele,de akor is olyankor amikor hiányzott :)....
De mostmár úgyérzem h bármikor tudnék...majd meglátjuk (:
nem tom, h volt e már korábban.... egyik legkedvencebb versem!
Michael Drayton : Búcsú a szerelemtõl
Ha vége, hát csókolj meg s isten áldjon; megtagadlak, már nem vagyok tied; gyönyörnek, óh, mily gyönyörnek találom, hogy ledobhattam bilincseimet. Egy kézfogás még, - töröld esküinket s ha találkoznak sorsunk útjai, ne árulja el se szó, se tekintet, hogy a volt vágyból maradt valami. Most, bár szerelmünk már-már alig él, s ravatalánál zokog a hüség és utolsót lüktet a szenvedély s a tisztulás lefogja a szemét, most még, noha mindnyájan elsiratták fel tudnád támasztani, ha akarnád.
(Szabó Lõrinc fordítása)
Sajnos :(
Sivatagban álmodok
Egyedûl járom az utam, Miért hagytál magamra Uram, Egyedül hálok a világ porában, Belefullok a világ örökös bajába.
Kiszáradt a világ torkának szára, Nem folyatom érte, már könnyeim Belefáradtam ebbe az örökös csatába, Nem visznek tovább már lomha lábaim.
Leteper a száraz szívem sajgása, Érzéketlen testem e homokba fúllik, Teleszívom a tüdõm a dûnékkel, S ereimbõl a vér a sivatagra hullik.
Álmodok én még sok magassat, mélyen a véres sivatag dûnéi alatt, De hiába minden mélység s magasság, Ha az álmom csak a sivatag porának marad.
De jó volt, mikor azért jöttem, hogy maradjak, Mikor azért álltam, hogy haladjak, S mikor vártam, Vártam Rád,
S vártam, hogy együtt lehessünk.
***
Zavart,
Zavart, hogy várnom kell, Zavart, hogy nem lehetek veled minden percben, De most úgy érzem, Úgy érzem, hogy ezer évig kell még várnom, És az sem elég,
Az sem lesz elég.
***
Bárhová esik pillantásom,
Téged látlak! Téged látlak mindenben, A Napban s a Csillagokban! Téged látlak bennük,
De te mindeggyiknél szebben ragyogsz.
***
Ha elhagysz,
S ha végül elhagysz, Mi marad nekem, Egy könnycsepp, egy fájdalom, mely nagyobb e világnál, Szörnyûbb a túlvilágnál...
Ha elhagysz, S ha mégis elhagysz, Nem marad más nekem, mint a Nap, s a Csillagok, melyek hamis ragyogással;
Mindig hazug ragyogással Téged utánoznak,
De mindig csak utánoznak, soha nem lesznek olyan szépek, mint Te, soha nem fogják beragyogni, az Én szívemet.
***
Bennem nem marad más,
Nem lesz másom, mint a hit, Önmagamban és benned; Kettönkben és egy szebb világban, Egy reménysugárban, Mely villámként tör ki majd belõled, ha észreveszed,
S észreveszed, hogy elvesztettél, hogy elveszettük egymást...
***
Különben úgyérzem tényleg világfádalmam van
elhagyott a barátnõm...
Köszi, dehát amatõr versíró lennék :)
nekem teccenek, de sajna nem szerelmes! ez inkább az amatõr versírókhoz illene! ott van mindenfajta! de gratula hozzá! tényleg yoook!
az elsõ nekem túl világfájdalmas, a második nagyon mûvészies de az jobban tetszik
Senki nem értékeli?...
Falra festett a valóság
Izzanak a falak, Vörösen izzanak.
A festmény szétfolyik, ami rajta volt értelmét veszti. A festékcsepek összefutnak, egybeolvadnak, Nem hallgatnak már az ecsetvonásra, Pedig egyszer elrendezte valaki õket.
Valaki a káoszból rendet csinált, Megteremtette a békét, És értelmet adott a tintának, értelmet adott gondolatainak, Megszületett a festmény.
Izzanak a falak, Vörösen izzanak.
A megteremtett gondolatok elvesznek, A rend káosszá újjúl. Már nincsen festõ, nincsen értelem, Mineden egy nagy zûrzavar.
Izzanak a falak, Izzik alattam a padló.
Felemelném a lábam De akkor a másikat égeti, Lassan én is szétfolyok, Nincs már ki értelmet adjon, Létem a káoszba fullad.
Izzanak a falak, Veressen izzanak, Izzanak a dühtõl, Izzanak a jótól, Izzanak a gyûlõlettõl,
melyet a káosz iránt érzek!
/2007.július 18. 10 óra 55 perc/
Rámhullik a vérem
Zúg a fejem, kattog-kattog Zaklatnak a gondolatok, lassan lyukat ütnek rajtam, Hosszú a vonat, én vagyok a sín, Hatalmas a nyomás, nemtudom, hogy kiengedni, Úgyérzem, felforr a vérem, Szívesen engedném folyni, Nem engedi a létem, Tudom, hogy szükség van rám! Nem kapom a kaput, nem tudok bemenni, Vakon tapogatózom, Majd kiugrik a szívem, Mintha egy kalapács dobogna, Nem tudom, hogy meddig bírom, Hát meddig bírhatom, Érzem veszni életem, Érzem, hogy az Én életem, Tudom, hogy van mit tehetnék, De nem kapom a kulcsot, Felforr a vérem, Elvisz tõlem az ár, erõs a sodrás, Talán elnyel a folyó, Gyorsan evezek, De nem haladok elõre,
Talán lehullnak lassan a csillagok! Az én fejemre, És végre végre meghalok...
/2007.július 18. 9 óra/
Arany, rózsa és vér
Arany a hely ahol járok, arany,mert bearanyozva járok!
Rózsa nyílik bal kezemen, könny folyik a jobb kezemen, És vér, Vér folyik mindenemen!
Ha nem vagy velem, e hely csak egy a sok közül, az arany csak egy fém nekem!
A rózsa elhervad, elszárad, Eltûnik, mintha sosem lett volna.
De a könny, a könny és a vér
folyik tovább...
Lõrincz Tamás
Eltelt két év, talán elmúlt minden napja, Szenvedés és gyötrelem lenne a viszhangja? Nem hallom én ezt a zajt,nem volt soha hangja, Nem volt ez más,mint a hamisok haragja!
Hittél a rossz nyelvnek, Megindult benned egy bomlás, Elölik a szívedben az utolsó vészkongást!
Soha ne az eszednek hidj, Élj mindig a szivednek, Mert benne vagyok én, és mindazok kik szeretnek!
Figyelj a szavakra, mégha semmit sem mondanak, Hallgatnak, mert panaszoltad, A rosszak hova juttatnak.
Hamis tanúk, hamis tények, Visszafogják a jók szívét, Nemhallhatod mit mondanak, Ha nem látják a szemed színét!
Tudják, hogy Te vagy az, ki a végsõ fát kidöntöd. Te mondod meg,hogy akasztás lesz, vagy bölcsõ, ahol a remény újjá megszületik s a kivágott fákat újra éltetik!
Nézz magadba,nézz jó mélyre, Nézz meg engem, Figyelj végre, Láss tisztán és lásd a napfényt Hidj a szívnek, Hagyd a rossz pénzt, Ne hagyd magad lefizetni, Ne hagyd az életed elvetni, Mert a döntés nem tiéd volt, Ne legyen a bomlás termék egy holt, Ha a szívedre hallgatsz, Kettõnk örömérõl hallhatsz, Nézz magadba nézz jó mékyre, Nézz meg engem, s megértesz végre!
Lõrincz Tamás
Sírköveknek komor dísze, A szíveknek bús emléke. Mint felejtõ rózsa illat, Gondolatban illan-illan, Egy kedves arc mosolya.
Lelkünk csendes sóhajtása, Messze van még nyugodása. Mint viharok óceánja, Csak a hullámokat találja, Könnyeinknek kiáltó szava.
drága tündérkém, lefekvéshez készülök, de érzem nemtudok aludni, mert csak rád tudok gondolni.
szeretném ha itt lennél velem, átölelhetnélek,kedves csókot adnék, összebújnánk,és együtt álomba szenderednénk...
A múzsa
ÉLETET ADOTT S IHLETET ARCA VIRRASZTVA IS SZÉP MARADT ÉS TÖRÉKENY TESTE SOHASEM ROSKADT LE A KERESZT ALATT.
A SZÍVNEK NINCSENEK RÁNCAI CSAK EZER GYÖKERE ÉS ÁGA A MÚZSA CSÓKJA, S SZERELME ELKÍSÉR A MÁSVILÁGRA
Bátran légy onmagad,akárhogy ráncigálnak, királynak lássanak, vagy muzsikus cigánynak! Folemel tisztelettel a sors, vagy legyur a páholyban a porban az vagy ami belul!!!
Gyulolom a várakozást-mégis várok. Gyulolom a konnyeket-mégis sírok. Gyulolom az életet-mégis élek. Hisz téged várlak, érted sírok, érted élek!!!
Nagyon szépeket írtatok,gratulálok hozzá.
Egy futó pillanat, Mely hirtelen tovaszaladt, De emléke örökre megmarad, S ettõl szívem meghasad.
Egy Hölgyet láttam egy padon ülni, Kitõl egy srác kezdett távolodni, Lassan kezük egymástól elcsúszott , S a srác megfordult, többet vissza nem pillantott.
Csak ment ment járta az útját, Csak egykedvûen szedte a lábát, A Hölgy hiába szólt utána, Ö csak ment mint aki nem hallotta.
A Hölgy arcán csorogtak a könnycseppek, S zokogva takarták el arcát a kezek, S tudtam senki meg nem vigasztalja, Mindenki elmegy mellette békén hagyja.
Nem szólnak nem vígasztalnak, Csak csendesen elfordulnak, S mire majd hazaérnek, Már semmire sem emlékeznek.
Én is elfordítottam fejem, De nem hagyott nyugodni lelkem, Még a busszal tovarobogtunk, S egykedvûen tovautaztunk.
Szívem hevesen dobogott, Mit láttam nagyon felzaklatott, De én semmit sem tettem, S nem hagy nyugodni lekiismeretem.
Egy világ törhetett össze a Hölgyben, S nem segít neki senki az újrakezdésben, S a Szerelme törte össze e világot, S maga után semmit sem hagyott.