Továbbá a felesége halálának feldolgozatlansága még arra jó, hogy így a felesége halálának nyakába tudja varrni azt, hogy szar/nyomorult az élete. Ha a felesége halálát feldolgozná kiderülne, hogy a szar/nyomorult életet valójában önnön maga okozza önnön magának. És akkor nem maszkolhatná tovább a gebaszt a felesége halálával, halott feleségével.
Még annyit, hogy szellemileg, érzelmileg is fel kell(ene) nõnie az embernek...
#6112: Vagy feljebb tornázhatnák a koponya használatát mínuszból. Az embernek nem csak az érzelmeivel kell operálni, hanem a koponyájával is. Ha megrohad a gyümölcs nem eszed már meg, kivágod a szemétbe. Tudomásul veszed, hogy vége van. Ugyan így egy emberélet végét is tudomásul kell venni, fel kell dolgozni. A szeretet mûveletébe a koponya mûveletét is be kell vonni. Aki ezt nem teszi meg, az élete végéig szenvedni fog. Az idõ semmit sem old meg. Max elfed idõszakokra...
A nagyanyám sem tudta még a férjét elengedni az elmúlt öt évben, nem tud továbblépni. Pontosabban nem akarja felfogni a megtörténteket, nem akarja azokat feldolgozni, és azok i-jére feltenni a pontot.
És azt még el kell mondanom, hogy a szeretet nem okoz fájdalmat, szenvedést senkinek és semminek. Ahol szenvedés van ott nincs semmi szeretetnek nevezhetõ. Ez van.
#6117: Az idõ nem old meg helyetted semmit. Más események bizonyos ideig elfedhetik a problémákat, de ami nincs megoldva az megoldatlan, ami nincs lezárva az lezáratlan, ami nincs elengedve, az hozzám, én hozzá vagyok láncolva. Csak a tettek hoznak effektív változást.
Volt egy barátnõm, aki szakított velem, és sokat szenvedtem miatta, de nem álltam meg. Végül visszanéztem, és azt a következtetést vontam le, hogy az idõ megoldotta. (Teljesen az az érzésem volt.) A következõ barátnõm is szakított velem, és én csak nevettem, nem vettem komolyan a szenvedésem, de valamit biztosra tudtam: Az idõ majd megoldja. Minden nap úgy ébredtem, hogy ma még szar, de az idõ megoldja. Az idõ majd mindent elrendez ahogy halványul az emlék, gyógyul a seb, és egyre kevesebbet gondolok rá. Aztán kezdtem azt érezni, hogy valami nem stimmel, nem lettem jobban, nem dolgoztam föl, nem éreztem, mint az elõzõnél. Most már tudom, mi az: Nem múlott az idõ.
Aquir múltkor beírt az egyik fórumra egy idézetet, amin sokat gondolkodtam:
"Az embereket három csoportra lehet osztani: azokra, akik elmozdíthatatlanok, azokra, akik mozgathatóak, és azokra, akik mozognak."
elhiszem. nekem is rendkívül sokáig tartana - de nem vonnám meg magamat semmitõl, nem tartóztatnám meg magam semmitõl, és nem a helyébe akarnék állítani valakit, hanem egyszerûen csak magam mellé - egyszerûen az árnyékból kilépve folytatódik az élet, attól lehet ugyanúgy emlékezni rá és szeretni azt az emléket.
olyan nincsen, hogy "az igazi". ez valami eszménykép, amire várni lehet, esetleg ha szeretsz valakit, arra rá lehet fogni, hogy "az igazi". mindenki igazi, akivel összeillesz, és akivel jól érzitek magatokat kölcsönösen. Ha soha ki sem próbálod, igazi sosem lesz, akkor egy emlékre fogod ráragasztani, hogy az volt az egyetlen létezõ igazi számodra a világon. pedig lehetne még. csak rajtad múlik.
Mellesleg ha valaki már nem él, akkor végképp elveszti az aziránt való képességét, hogy õ igazi lehessen. Nem létezõ eszményképekhez ragaszkodsz vagy azok mögé bújsz
Egyetértek, vannak, akiknek sokkal tovább tart túllépni egy szerette halálán. Még nem vagyok házas, de azt hiszem sejtem, milyen érzés lehet Tigerbácsinak. De akkor is, nem tudom elhinni, hogy azt akarná látni, hogy szenved - a helyében senki se örülne neki, biztos. A múltat feledni nem szabad, de a rabjává lenni sem. Olyan jelent kell teremteni, amire évek múltán is büszkék lehetünk, mint a múltunkra. Nem szabad hiába élni. Meg kell találni az életben a szépet, mert mindig van benne szép.
Hogy tudtok ilyen érzéketlenek lenni? Ha az ember szeret egy embert az nem múlik el hipp-hopp. Bizony idõ kell. Hogy a fészkes fenébe nem értitek, hogy vannak emberek, akiknél idõ kell ahhoz, hogy tovább tudjanak lépni? Feljebb tornázhatnátok az empátiátokat a mínusz tartományból!
ok megfordítom amit mondtál. a halál után visszamaradó akármi is egy agyatlan érzelmektõl mentes valami azaz akkor kérdem én hogy lenne Õ boldog az én boldogságomtól.
másik. honnan lehet tudni hogy Õ az igazi? szóval mikor mondodanád a párodra, hogy igen akivel éppen akkor kavar az az igazi!
önzõnek abszorúlt nem lehet nevezni, de ez már más téma nem idevaló.
na azért visszább lehet venni! csak egy halottról beszélsz így vagy úgy! ám mind1! nem értheted, s nem érezheted mit én érzek. így könnyû okosnak lenni! s ez nem csak Neked szólt!
"mert Õ boldog. de a Te életed? a Te érzéseid? Te is szenvednél."
ohh... kicsit gondolkozz már. az érzések, a szenvedés, az élet, amiket írtál, ezek mind-mind emberi jellemzõk! valaki, aki már nem embe, nincs hozzá, agya, az ezekre a dolgokra már képtelen! ezek csupán emberi agyi folyamatok!
"ha Te látnád az aktuális kapcsolatod (feltéve ha szívbõl szereted) másik tagját, hogy a boldogságot másnál keresi. Te örülnél e neki?"
ha megtalálná, akkor azt mondanám: ennek így kellett lennie. mert nem vagyok egy önzõ geci. ha csak keresné, de nem találná meg, na az már nem tetszene.
#6085: Az egyik vagy másik dominál. Olyan nincs hogy a kettõ együtt ugyan abban a mértékben. Mindenféle önigazoló elméleteket gyártsz, ahelyett észhez térnél. A halott feleséged emlékével viteted el azt, hogy szaros a segged, cseszed kitörölni.
Lehet, hogy már írtam, de nem csodálkoznék rajta, ha szegény feleséged még a két világ közt lebegne.
Õ meghalt. Ha szeretett örülne, hogy boldog vagy. Vagyis én valszeg örülnék, ha egyszer így hozta a sors...Szerintem az õszinte szeretet ilyen. Én nem örülnék senki szenvedésének akit szeretek (szerettem)... Pótolni meg nem fogja senki...de szerintem attól tudsz még majd mást szeretni, valszeg pont azért, mert másmilyen mint õ volt...
Meghíváshoz meg egy tipp: egy csokor a kedvenc virágából, mellé egy versike, amiben meghívod valahova. Egy szót sem kell szólni, és az sem baj, ha nem rajong a versekért, a gesztusnak tuti örülne (ismeretlenül is ez a tippem)
csak gondolj bele Te mit írsz! :-) nem bántó szándékkal, s nem is kívánom Neked, csak gondolj bele, ha Te látnád az aktuális kapcsolatod (feltéve ha szívbõl szereted) másik tagját, hogy a boldogságot másnál keresi. Te örülnél e neki? persze a válasz lehet az, hogy igen! mert Õ boldog. de a Te életed? a Te érzéseid? Te is szenvednél.
nem Téged akarlak megsérteni, de szerintem az hogy ,, Õ is ezt akarná,, elég bénán hangzik! mit lehet tudni Õ vagy bárki más a ,,Túlvilágon,, ha feltételezzük hogy létezik mit akar. ez inkább magunk megnyugtatására vonatkozik.
Komolyan nem értelek. Feleséged volt, rendben van. Iyen esetben gyászol az ember, az is természetes. De gondolj bele, az eskü is úgy szól, hogy "míg a halál el nem választ". Azt írod, hogy ez több éve történt. Biztos vagyok benne, hogy õ sem azt akarná, hogy egyedül legyél és gyászolj a végtelenségig. Szóval csak azt tudom mondani, hogy hajrá próbáld meg ezzel a "Niki"vel!
Elég sokoldalú hatással van a táplálkozás az érzelmekre. Az elsõ gyereket kigyógyították, nem kellett hozzá pszichológus se, gyógyszer se. Másoknál is bevált.
Elkezdtem a módszert tanulni. Ennek a végeredménye eddig: finom kaják, lehet belõlük sokat enni hízás nélkül. Múltkor voltam desszertes, süteményes esti fõzésen. Finomított cukrok, édesítõszerek, tejtermékek kizárva. Addig nem tudtam, mennyi más lehetõség van, azt meg, hogy csokiféle mennyi végképp nem. Fülem kettéállt, annyit ettem belõlük, de a mérleg nem mutatott többet, mint elõtte.
nah, akkor ha már kíváncsivá tettél írd is le, hogy mi volt az eredmény :D
Salsoulnak van igaza. A nyusziságot fogod az emlékre.
Más:
Szóba került már, hogy egészséges életmód, alkohol nélküli megoldások. Elém került egy érdekes téma: az ételek hatása az érzelmekre. Döbbenetes. A téma kutatása úgy kezdõdött, hogy egy teljesen magába fordult 10 év körüli gyerekkel ismerkedett meg az elsõ kutató. Nemrégiben volt VIVA TV mûsoron egy kapcsolódó adás.
az emlék van s a nyuszissággal vitetem el a balhét ámde nyuszi is vagyok s mégis az emlékkel vitetem el a balhét. azaz a kettõ együtt viszi munkamegosztásban. hogy õszinte legyek ha nem lennék nyuszi akkor sem hiszem, hogy továbblépnék eme kapcsolatban, mert szeretem annyira Szyszyt, hogy ne tegyem.
én meg meg sem mutattam Neki egyet sem, sõt nem is tudja hogy szoktam rímelgetni :-) gondoltam nem szerzek egy rossz pontot hamár úgysem szereti eme mûfajt
ehh 27 vaok :-DDD egyrészt a emléke miatt nem akarok mást, másrészt meg azért mert nyuszi vagyok. csakhogy értsd: eltemettem már több éve a Feleségem. azóta nem volt senkim. most van egy Hölgy kit nevezzünk Nikinek, találkozgatok Vele, de csak úgy hogy ott van a kislánya Kitty. szóval eljárunk ide oda. kb 10 - 12 alkalomról beszélünk. gondolom érezhet valamit irántam, mert Õ kezdeményezte az ismerkedést, s a mászkálást. Vele kivételesen tudok beszélgetni, bár inkább Õ beszél kérdez tesz feltevéseket nekem csak reagálnom kell rá azaz könnyû helyzetben vagyok. elgondolkodtam, hogy mi lenne hogyha elhívnám egy igazi 2 személyes randira. pl.:színház, majd vacsi. ekkor jut eszembe egyrészt hogy nem szabad, mert ez valahol már megcsalás lenne, másrészt meg nem is merek odaállni elé s azt mondani Neki pl.: figyel kicsit. volna e kedved ez s ez c. elõadásra eljönni velem ebbe s ebbe a színházba. esteleg ha még volna kedved utána elmehetnénk vacsorázni. de ha nem tetszik Neked ez a program akkor menjünk kettesben más felé. (vagy valami hasonló) ebben tom béna vagyok de nem tok magamból szebbet kipréselni. azaz tudnám Neki rímelni is de nem rajong a versekért szóval még nehezebb a dolgom.
jah én is ilyen vagyok! egész addig bég valakibe bele nem esek addig tok Vele dumálni, aztán meg megállok s marad a néma csend! :-( de van ez így! én már voltam boldog, házas. szóval ebben az esetben megettem a kenyerem javát. én már nem panaszkodhatom.
Én szinte sose iszok, mert olyankor úgy a fejembe száll, hogy csak ülök némán, mint egy pszichopata. A másik eset, amikor kicsit józanabb vagyok, és tudok lépkedni, akkor viszont elõjön az agresszió és török-zúzok.
Straight Edge 4ever :D
Én egy-két korty/pohár után egy kicsivel magabiztosabb vagyok, de normálállapotomban jobb szeretek beszélgetni (úgy jobban megy, ha el tudom engedni magam) :) A lányokkal szemben ugyanúgy vagyok, mint sokan mások: duma, hülyülés megy velük, nade hogy szerelmet valljak nekik, vagy hogy csak úgy átkaroljam õket, aztán egy csókot nyomjak a szájukra - ááááááááááh, ugyan, addig élnék :D
hát nem tom nekem nem segít. részegen fõleg nem tok Hölgyekhez közeledni, mert akkor jobban elõjönnek a hibáim szerintem (gondolatban legalábbis rá tom fogni a piára)
tudom miben jársz. pl én is ilyen vagyok, s hiába is biztatnak akkor sem merem megtenni az 1 lépést a mai napig sem. a Feleségem is ,,rámenõs volt,, kétszer is, elõször mikor összejöttünk, s másodszor mikor elvett :-DDD
sziasztok, dolgozik mindenki? nekem most jönnek a kisérettségik gondoltam benézek h mi van a topikkal...jó régen írtatok megvan rá az oka mindenkinek:) az csak jó mert senkinek nincsen ÖBH-ja:D
Kérdezted egy régebbi üzenetemre, miért tettem pont neked a linket egy cikkhez. Azért, mert ott megnézheted, hogy mi köze a marketingnek a magánélet és a munkahely dolgaihoz.
Hát elég lassan csírázik, az biztos:( Pedig én azt hiszem, szinte mindent megpróbáltam ami lehetséges, legalábbis ami jelen érettségembõl kitelik. Közben azzal nyugtatom magam, hogy majd ha érettebb leszek, mert még "csak" 22 vagyok, jobb lesz. De ha ilyen ütemben halmozódnak a problémák, és egymást erõsítve... nem vagyok biztos benne, hogy a tapasztalat hirtelen ellensúlyozni tudja majd. Igaz, hogy van 1 pesszimista világnézetem, nade manapság asszem ez nem csoda. Viszonylag jó emberismerõnek tartom magam, és úgy látom, végülis majdnem mindenki menekül valami elõl. Pl. említettem unokatesómat. Játssza az agyát, évekig utazgatott a világban mert az a király, kb. 1 éve azért már dolgozik. 27 évesen. A magánéletérõl annyit, hogy párszor már biztos összejött valakikkel, de pár éven belül 3 különbözõ fickóval láttam, szóval nem igazán maradnak meg mellette. Nekem valahogy úgy tûnik, mintha õ a családalapítástól félne. Vicces dolog ez, hogy benne megvan az, ami belõlem hiányzik, és fordítva. Vannak furcsaságok az életben, annyi szent. Mit mondasz, igazam van vagy igen?:)
Retsu, az ember szorult helyzetben abból válogat ami adódik, mert ami adódik is több mint a semmi, még ha nem is tetszik. Olykor elõfordul, hogy az embernek senki sem tud segíteni. Ez általában az ember saját sorsát, életét érintõ kérdésekben van így.
Én a problémádat átérzem, sejtem mirõl van szó, de akkor is csak ismételni tudom magamat, szavaitokkal élve a faszságaimat – amik nekem hasonló szituban segítettek.
Az önbizalomhiány nevû csorba kikalapálása évekig tartó folyamat. Nincs olyan, hogy beveszek egy önbizalom kapszulát és kész, probléma megoldva. Mikor az ember elkezd változtatni, sokszor úgy tûnik, hogy nincs elõrelépés, és csüggedni kezd, és feladja. Holott csak arról van szó, hogy az elültetett mag már csírázni kezdett, csak a csíra még nem jutott át a talajon. Tör a felszín, fény felé, de még nem érte el. Mi ezt úgy látjuk, hogy nem történik semmi. Pedig történik.
Nekem a már sokat említett könyvek segítettek, adtak a legtöbbet. Most elrohanhatsz a könyvesboltba megvenni õket, de ettõl még a helyzeted nem fog változni. El is olvashatod, de a helyzeted attól sem fog változni. A helyzet attól fog változni, hogy kijegyzeteled a könyvet, elgondolkodsz az olvasottakon még ha magad ellen is kell gondolkodnod, és gyakorlatokat készítesz magadnak, és mindent elkezdesz átvinni a gyakorlati életbe. Akár milyen kellemetlen is elsõre.
Ha belekezdesz jelenlegi gondolkodásod számára sok minden ellenszenves és baromság lesz, de ezt ideiglenesen le kell nyelned, ami majd idõvel világossá lesz.*
Nem tudom fogni kezedet, és minden lépésedet felügyelni és irányítani. És nem is akarom, mert hozzá kell szoknod ahhoz, hogy magadra támaszkodj, építs, és magad hozz ítéletet kérdésekben, olvasottakban, hallottakban.
Én ennyit is így tudok segíteni a jelenlegi szituációban.
Hogy élsz-e eme segítséggel (amíg jobb nem adódik) rajtad áll.
----------------------------- * A megismerés általános törvénye
"A tapasztalat a legjobb tanár"
A megismerés általános törvényét mindenki felhasználja független attól, hogy mit szeretne megismerni. A törvény a következõ:
1. Õszinte vágy arra, hogy megértsük, megismerjük egy téma realitását. 2. Az adott, megérteni, megismerni kívánt témához kapcsolódó minden korábbi ismeretünket és hiedelmünket – minimum ideiglenesen - félre kell tennünk. Így eljutunk a "teljes ismeretlenhez" és "feltárul az ismeretek kamrája". Ameddig fenntartunk egy korábbi hiedelmet, meggyõzõdést az adott téma kapcsán, addig nincs mit megismernünk. 3. Az adott témának megfelelõen olyan tevékenységet kell keresnünk, folytatnunk, amin keresztül megtapasztalhatjuk a valóságot. 4. Így megtapasztaljuk az adott téma valóságát, ami már mentes minden tévhittõl, reménytõl és kívánalomtól.
A mi részünkrõl itt az önbizalmat kívánjuk most megismerni. A "fenntartott korábbi" pedig az amitõl nincs dolgunk az önbizalommal, az pedig az önbizalomhiány és a jelenlegi gondolkodásunk, amibõl az önbizalomhiányunk is gyûrûzik.
És mi van, ha egyik sem válik be? Nem akarok konkrét példákat mondani, de velem elõfordult nem egyszer, hogy makacsul erõltettem valamit elég sokáig. Mondjuk szerintem pozitívum, hogy kitartásom az volt. De nem jött össze. Aztán kértem a segítséget családtól, rokonoktól, barátoktól. Nem kaptam túl sokat. Elõfordult, hogy unokanõvéremtõl kértem volna vmit, a reakció:lekoptatás. (Mellesleg jegyzem meg, hogy a te gondolkodásmódod nagyfokú hasonlatosságot mutat az övével). De valahogy mégsem tudok haragudni rá igazán. Szóval a helyzet az, hogy mostanában nem állok a helyzet magaslatán önbizalmat tekintve. Ennek fõ oka, hogy ha nem is eszméletlen nagy kudarcaim vannak, de azért ott vannak. Emellett kisebbrendûségi érzésem is van, fõleg ha 1 régi barátomhoz hasonlítom magam. Néha ösztönöz, hajt ha rá gondolok, de nagyon sokszor csak frusztrációt okoz bennem. Állandóan arra gondolok, hogy tehetek bármit, mindig csak "második" leszek mögötte. Bár van 1-2 dolog, amiben többek szerint én vagyok a jobb, de azt hiszem csak hagyja magát azokban is. Hogy örüljek, hogy nekem is jut valami kis öröm... Hát ez pokoli érzés, annyit mondok. Várom az észrevételeidet, hogy mi a teendõ. Nem kötelezõ segítened, nyugodtan elhajthatsz, mint uncsitesó tette. Az más kérdés, hogy akkor tényleg meglesz a végsõ véleményem a magatokfajtáról.
Aki segítséget kér annak be kell látni, hogy õ az adott szituban kevés és/vagy csak maszatol, szerencsétlenkedik. Ez csak akkor szégyen, ha az illetõ nem látja be. Ez a fentebb említett elsõ öt tényezõ miatt nem mindig egyszerû.
Hát a célokban tutkó nem. Eszmék? Is -is zsák a foltját....
Szal belsõ reakció: milyen érzés az egyénnek, hogy segítséget kérjen. Pl. düh, hogy kérnie kell, természetes, saját gyengeségnek fogja fel...stb. Külsõ reakció: leszólás a kérésért, lenézés, vagy pont az ellenkezõje, szidás, hogy miért nem kért hamarabb..stb. Szerinted egy önbizalomhiányos ember hogy reagálja le, hogy segítséget kér? (Ha már ez a topic témája)
#6053: Ha okkult törvényeket is bevonunk a történetbe - amit én magamnak szoktam - akkor máris nem véletlen kerül abba a társaságba az ember amibe. Így vagy úgy, ezzel vagy azzal ilyen és olyan társaságot, embereket, tényezõket, körülményeket vonz maga köré (tudattalanul).
A szabadságunk megvan, csak nem ismerjük és nem élünk vele.
Nem mindig kérdések. Az ember nem mindig dönthet, milyen közösségbe kerül, sõt zömébnem dönthet. Iskola, munkahely. Max a magánéletben döntheti el, milyen közösséget szeretne, de ott is vannak akadályozó tényezõk: nincs pénze a haverokkal menni, nincs kedve a szerelme barátainak a szövegét hallgatni...stb. Ebbéli szabadságunk szerintem zömében illúzió.
"szülõ max segíthet abban, amiben segítségét kéred, de a melót nem tudja elvégezni helyetted senki sem." hát persze a melot persze h nem...de egy kis segítség nem árthat...
#6045: Az eredmény ugyan az: nem abba a közösségbe való vagyok. Kérdés: miért akarok olyan közösségbe tartozni amibe nem illek bele? Miért akarok olyan közösségbe tartozni, amiben nincs közös nevezõnk? Miért akarom összezárni magam olyan emberekkel akikkel nem vagyunk kölcsönösen vegyrokonok? Hogy akarok társaságba lenni amikor senkiben sem bízok meg, és blokkoltam magamban a külvilágot, megnyílni nem tudok/akarok?
#6046: Nem úgy csináltam. Egyedül dolgoztam fel az anyagot, aztán mentem az emberek közé gyakorlatozni.
A támogatással az a gond, hogy aki támaszkodik, az támaszra épít, és ha a támaszt kiveszik, az építmény összeomlik. Csak magadra támaszkodhatsz – csak így járhatsz jól.
A szülõ max segíthet abban, amiben segítségét kéred, de a melót nem tudja elvégezni helyetted senki sem.
#6034-el kapcsolatban sok vélemény létezik nem biztos hogy ezúttal igaz ami igaz...általánosságba gondoltam, egy közösség ha nem tetszik vkinek nem muszáj ám oda betársulnia...sõt sztem aki kilóg pont az jár jól, mert legalább megerõsödik...(te erre azt mondanád csak akkor erõsödik meg ha tesz is érte):D ez igaz, de jobb ha egyedül "dolgozik" az ember te is nagyjából így csináltad...bár én itt mondtam még olyan véleményt hogy azért ahhoz h vki erõsödjön és célokat érjen el kell szülõi támogatás is...
"Nem kiközösítik, hanem szimplán nem illik bele az adott közösségbe. Kilökõdik." Na várj, szerintem minimum két alapeset lehet, és sok árnyalatai: 1. Nem illik a közösségbe önhibályán kívül:kiközösítik - ez a diszkriminatív viselkedés a közösség részérõl családi állapot, betegség, bõrszín...stb alapján 2. Nem alkalmazkodik a közösséghez mert nem akar: kilökõdik Szerintem egyáltalán nem ugyanaz a kettõ és lehetnek fokozati különbségek errõl is, arról is.
#6034: Nézd a közösségen kívül az közösségen kívüli, benne van a nevében. Hiába szeretne társas lenni, ha õ egyszer közösségen kívüli mentalítású. Aki magányos típus az ne járjon társaságba, mert ott is magányos lesz. Ez ilyen egyszerû.
Nem kiközösítik, hanem szimplán nem illik bele az adott közösségbe. Kilökõdik.
#6036: oké, csak akkor ne csodálkozzon, ha nem veszik felnõttszámba... és elzavarják ha gyerekként felnõtt dolgokat akar csinálni... szóval ezt is kalkulálja e hozzá
#6039: A természetet csak látszólag és rövid távon lehet megbolygatni. A retorzió sosem marad el. Legfeljebb nem fog benned tudatosulni, hogy a természet retorziója miatt szopsz éppen.