Nem érdekel, hogy mibol élsz. Azt akarom tudni, hogy mire vágysz, és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával, Nem érdekel, hogy hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy hülyének néznek a szerelmed miatt, az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj. Nem érdekel, hogy milyen bolygóid áIInak együtt a holddal. Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját, hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben, és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már. Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal, az enyémmel vagy a tiéddel, Hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél, vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira. Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek, hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet. Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is, ha az nem mindennap szép, és hogy isten jelenlétébol ered-e az életed. Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal, az enyémmel vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy "Igen"! Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel. Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után, fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket? Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide. . Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tuz középpontjában anélkül, hogy visszariadnál. Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál. Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülrol, amikor minden egyéb már összeomlott. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal, és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban.
Hellosztok!
Szeretnék megosztani veletek pár versemet! Nem egy mûalkotások, de a sajátjaim! :)
Csak veled teljes az életem! ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Csak fél vagyok nélküled, Ó, én drága szerelmem, így az életem csupán szürkület! Csak veled teljes az életem. Olyan vagy nekem, mint virágon az illatok, fent, az égen a csillagok. Csak veled teljes az életem.
Éjszaka nem lehet nappal nélkül, hold, Nap nélkül. Csak így teljes a világ, ezért nõ réten sok-sok virág. Boldogok õk, kivéve engemet, nem szoríthatlak magamhoz tégedet, nem boríthatlak el édes csókokkal, nem halmozhatlak el kedves bókokkal!
Egész életemben kereslek, várok rád, mint anya az elveszet fiát. Vágyakozva, sokszor kétségbe esve, De nem adva fel, hogy lehetek veled. Selymes bõröd, érintésed bennem él, lelkembõl ez soha el nem ég. Alakod felragyog elõttem, Ó én istennõm, én hogy szeretlek téged!
Elsõ látásra ~~~~~~~~~~~~
Mentem az utcán, arcomat lesütve, bal lábamat a jobb elé téve. Néztem figyelmesen az orromat, és õ ugyanígy az utat.
Ekkor valami felrántotta a fejem, Ezt a pillanatot egy életre megjegyeztem. Angyal szállt le elém az égbõl, Csak az lehet, máshonnan nem jöhetett Õ.
Alakja formás, nem evilágból való, Hosszú selymes combja elragadó. Elbûvöl minden férfi szemet, -ki csak rátekint- s többé nem enged!
Hosszú barna haja vállára fekszik, néha gyenge szellõtõl hajladozik. Orcája, mint zsenge barack, piroskás, ragyogó, szememen megakad.
Szeme világa kék, mint a tenger szikrákat hány, izzik a Nap benne. Rám tekint szemével, melyben világ bújt el, s a tekintetünk összeforr örökre.
Fejemben létrejön egy gondolat, ami már mindörökre ott marad. Kérlek legyél a párom, számomra egyetlen e világon!
Hajnalban ~~~~~~~~~
Az éjszaka véget ért, hajnalodik, S az én szerelmem velem van, forgolódik. Csókot lehelek orcájára, fénylõ, érzéki ajkaira.
Szeme kinyílik, s én elveszek benne, egy tornádó beszippant a mélyébe, csak le, s le, szíve melegébe. Mindig ott akartam élni lelke tüzében.
S most itt vagyok mellette, összeforrva ébredtünk e csodás reggelen. Szívünk egyszerre dobban s lelkünk eggyé olvadd.
Napfény fut be az ablakon, s megcsillan a fehér falakon. Ó, ha e pillanat megmaradna örökké, nem veszne el az élet sötét tengerén!
C.S.I.L.L.A. ~~~~~~~~~~~~
Csodaszép a lány, Sistereg tõle a táj! Izzó levegõben, Lángoló fényárban, Lágyan tündökölsz, Angyali királylány!
A Múlt elszállt, mögötted van, Jövõd lepel fedi és eszme csak: A nyugtalan elméd finom játéka, Mely múltad emlékeibõl kívánja Az aggodalmai végét meglelni.
Lásd hát, csupán a jelen, ami biztos, És minden más a félreértés mélye, Holnapba látó terveid Újabb fájdalmat hoznak majd csupán, Ragadd meg a pillanatot és indulj.
Lazíts, és ízleld meg most a jelent, - Ez az élet a legszebb - Nyitott tudatú elméddel Szívd fel gyönyörét, kínjait. A kín elszáll, az élet nem lesz ábránd.
A Tudatos Békében majd felismered, Elméd békéje lépcsõfok csupán. A legnagyobb boldogság itt a földön A Buddha Útját járni, egyedül Ez állítja meg a Lét Kerekét.
XLVI
Gyilkos csatát vív szemem és szívem: Hogy osszák meg látásod birtokát? Szívemet képedtõl tiltja a szem S ez vitatja amannak jogát:
Úgy tudja, hogy õ õrzi alakod (Kristály-szem sose-járta rejtekén), Míg a vádlott cáfol, s azt mondja, hogy Te csak õbenne élsz, szép tünemény.
A pörben ítélni gondolatok Esküdtszéke, a szív jobbágyai, Ült össze, s az végre döntést hozott, Hogy a szép szem s a hû szív jussa mi,
Eképp: szememé külsõd, azt szeresse, S szívem joga szíved belsõ szerelme.
SHAKESPEARE
X SZONETT
Szégyen! Mondd, hogy nincs nõ, akit szeretnél, Te, ki magadhoz oly könnyelmû vagy; Vagy valld be, sokak bálványa lehetnél: Annyi szent, hogy a lelked csupa fagy.
Mert úgy megszállt a gyilkos gyûlölet, Hogy folyton lázadsz magad ellen is, Csak rombolod a szép épületet, Bár fõ-tiszted az volna, hogy javítsd.
Óh, változz, s lelkem veled változik! Szeretetnél szebben lakjék a düh? Légy, mint a külsõd, szíves és szelíd, Vagy legalább magadhoz jószívû:
Nemzz utódot, szívem is kér, -- hadd éljen Szépséged tovább benned s a tiédben.
Székely Himnusz Ki tudja, merre, merre visz a végzet: göröngyös úton, sötét éjjelen. Vezesd még egyszer gyõzelemre néped, Csaba királyfi, csillagösvényen. Maroknyi székely porlik, mint a szikla népek harcának zajló tengerén. Fejünk az ár, jaj százszor elborítja, ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk, magyar ajkú népek, Megtörni lelkünk nem lehet soha, Szülessünk bárhol, földünk bármely pontján, Legyen a sorsunk jó vagy mostoha; Keserves múltunk évezredes balsorsa, Tatár s török dúlt, labanc rabigált. Jussunk e honban, magyar-székelyföldön, Szabad hazában élni boldogan. Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Jo ha nekem van vagy 53 versem amit sajat magam irtam... mondjuk mind a baratnomrol szolnak lenygeben de bemasolok parat oksa?:)
Reggel van ujra, lassan vilagosodik az eg; de nem alszok, levelet irok Kedvesemnek meg, most pedig a vegere tuzok egy kis versiket, mindjart kesz, csak hadd jarjak korul egy iget.
Szeretlek. en mondom ezt, egyes szam elso szemelyben. Jo erzes e tudattal elni, hisz hittem a remenyben hogy egyszer eljon o, az a Valaki aki majd engemet boldogga tesz, es felviditja meggyotort lelkemet.
S Te vagy az a Valaki, es ezt igen jol tudod hisz Neked irok mindig, Te vagy aki olvasod szeretetteljes irasomat, naplomat, versikeimet; Veled osztom meg eletemben tortent esemenyeimet.
S nem csak irok neked, hanem mindig Rad gondolok; amikor nem vagy itt velem, akkor erted aggodok. es Teged varlak folyton minden szabad percemben, hogy Veled legyek edes, bensonseges kettesben.
Gondoltal arra, hogy mily szep mertek a "pillanat", mert egy emlek kotheto hozza, ami mindig megmarad. S mostanaban eletem minden egyes pillanata szep, megorokitodik bennem, mint egy jo foto vagy kep.
Lassan am a vegere erek, csak leirom meg a lenyeget: eztan mar csak Veled tudom leelni az eletet, Te vagy az, akit ebben tarsamul magam melle kepzelek, mert mer csak Neked tudom oszinten mondani: Szeretlek!
Egy nap nelkuled: tiszta szenvedes, s bar lelkemben ertelmet nyert a letezes, mert eletem ertelme most Te benned el.
Egy nap nlkuled: mero hianyerzet, mikor az ido oly vegtelen, s oly messze vagy, Kedvesem.
Egy nap nelkuled: vagyakozas, hogy ujra lassam ezt a csodat, melyet Szemelyed testesit meg.
Egy nap nelkuled: oly lassan telik, szamolgatom lassan mulo masodperceit, a talalkozasig; mikor ujra Veled lehetek.
Amikor kicsi szemed ram ragyok... Egyszeruen mar aszt se tudom ki vagyok.. Amikor meglatom mosojod... Egyszeruen minden bajom megoldod
Erzekeny csokod esmeletlen csoda... Egyszeruen elolvadok mint a csuda.. Ahogy nyakamhoz er ajkad... Erzem megeszlek teged...
Ahogy elkepzelem hogy most mar nem vagy mesze tolem... Szivem orul es szerelem csak ugy dul belolem... Neha egyszeruen nezlek agyamon Es nem jon hogy elhigyem hogy nem almodom...
Ahogy kiinn a holdfeny neha ragyog... Akkor en csak rad gondolok... Ahogy elkepzelem hogy a feny a szemedben csillog.. En maris abban a percben
Szeretlek imadni , Imadni Szeretlek , Szivem le fog csitulni Ha tudom hogy neked kellek.
Egesz nap hianyzol Es csak rad gondolok Lelkembe dalolaszol Hogy szerecc ez nekem elek ok.
Ajkaid erintese Nekem a menyet jelenti Nem erdekel senki se Amig szereteted lekemet erinti
Anyira szeretlek , Hogy aszt el se hiszed Es mindent megteszek Hogy meghoditsam lelked
Es almodom a pillantrol , Amikor ujra latom arcod Es nem engedlek el egy okbol... Mert tudom hogy te is eszt akarod
Szemeid fenye , Ugy ragyok a szivembe Mint egy meszi csillag kepe Amit bezartam a lelkembe
Es soha nem feledem a napot Amikor a to parton ultunk Lelkem akkor ajandekot kapot Egy tarsat, es remelem hoszu lesz utunk
Copywrite Sephi 'nd stuff :)
Kosztolányi Dezsõ : Áprilisi ezüst esõ
Szeles, fehérlõ délutánon, mikor dalt hallasz messze, távol, a tiszta, illatterhes égbõl hull a napfényes, könnyü zápor.
Akáctömjén röpül a légben, a lomb merengõ, szûz fehérség, kis, ideges lányok kacagnak, veri az ördög a feleségét.
Nyílt arccal isszuk az esõt fel, agyunkba rózsaszínû láz kap, vékony, ezüst esõfonálon fehér angyalkák citeráznak.
Jöjjön bármi is
Soha nem hittem, hogy így érezhetek, Mintha soha nem láttam volna az eget ezelõtt, El akarok merülni a csókodban Szeretni téged napról napra jobban, Hallgatni a szívemre, Hallod? Énekli, S mondja nekem adjak neked mindent. Változhatnak az évszakok, télbõl a tavaszba, De én szeretlek, az idõk végezetéig
Jöjjön bármi is Jöjjön bármi is Szeretni foglak, míg csak élek
A Világ hírtelen tökéletesnek tûník, Oly gyöngéd bájjal változik S az éltem sem sivár többé Körülötted forog minden, S nincs mártöbbé túl magas hegy, Nincs már többé túl széles folyó, Énekeld ezt a dalt, ott leszek melletted, Gyülekezhetnek felhõk, A csillagok is összecsaphatnak, De én szeretlek az idõk végezetéig
Jöjjön bármi is, jöjjön bármi is Szeretni foglak, míg csak élek
Jöjjön bármi is, jöjjön bármi is Szeretni foglak, szeretni foglak
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál Emlékeimbõl lassan, elfakult Arcképed a szívemben, elmosódott A válladnak íve, elsuhant A hangod és én nem mentem utánad Az élet egyre mélyebb erdejében. Ma már nyugodtan ejtem a neved ki, Ma már nem reszketek tekintetedre, Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból, Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd ! Mert benne élsz te minden félrecsúszott Nyakkendõmben és elvétett szavamban És minden eltévesztett köszönésben És minden összetépett levelemben És egész elhibázott életemben Élsz és uralkodol örökkön, Amen.
Eldobtam egy gyufát, s legott Hetyke lobogásba fogott, Lábhegyre állt a kis nyulánk, Hegyes sipkájú sárga láng, Vígat nyújtózott, furcsa törpe, Izgett – mozgott, elõre, körbe, Lengett, táncolt, a zöldbe mart, Nyilván pompás tûzvészt akart, Piros csodát, izzó leget, Égõ erdõt, kigyúlt eget; De gõggel álltak fenn a fák, És mosolygott minden virág, Nem rezzent senki fel a vészre, A száraz fû se vette észre, S a lázas törpe láng lehûlt, Elfáradt, és a földre ült, Lobbant még egy – kettõt szegény, S meghalt a moha szõnyegén.
Nem látta senki más, csak én.
"Halandók voltunk mindahányan, Éveink szálltak, mint a percek; Kiontott vérünk harmatáért Emeld fel szívünk, Darton herceg!"
Ha nem veszted fejed, mikor zavar van, s fejvesztve téged gáncsol vak, süket, ha kétkednek benned, s bízol magadban, de érted az õ kétkedésüket, ha várni tudsz és várni sose fáradsz, és hazugok közt se hazug a szád, ha gyûlölnek, s gyûlölségtõl nem áradsz, s mégsem papolsz, mint bölcs – kegyes galád,
ha álmodol – s nem zsarnokod az álmod, gondolkodol – s becsülöd a valót, ha a Sikert, Kudarcot bátran állod, s úgy nézed õket, mint két rongy csalót, ha elbírod, hogy igazad örökre maszlag gyanánt használják a gazok, s életmûved, mi ott van összetörve, silány anyagból építsék azok,
ha mind, amit csak nyertél, egy halomban, van merszed egy kártyára tenni föl, s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban, nem is beszélsz veszteség felõl, ha paskolod izmod, inad a célhoz, és szíved is, mely nem a hajdani, mégis kitartasz, bár misem acéloz, csak Akaratod int : „Kitartani”,
ha szólsz a néphez s tisztesség a vérted, királyokkal jársz, s józan az eszed, ha ellenség, de jó barát se sérthet, s mindenki számol egy kicsit veled, ha a komor perc hatvan pillanatja egy távfutás neked s te futsz vígan, tiéd a Föld és minden, ami rajta, és – ami több – ember leszel, fiam.
Nadányi Zoltán: Így látlak
Mint római kút szobra, tenyered magasra tartod mozdulatlanul, a tenyeredböl zuhatag ered, ezüst sugárral a válladra hull. Aztán melledre hull. Aztán aláfoly. Izgalmasan, áttetszön, mint a fátyol. Aztán térdedre hull. Szikrázva hull. És egyre hull, hull, nappal, éjszaka. Szépség és szerelem zuhataga.
És te mosolyogsz. Mozdulatlanul.
nagyon remélem, hogy nem! de még ha énekelték is, akkor az csak feldolgozás!
én csak rákerestem neten, és ott így volt... és most valahogy nem állok neki végigénekelni, hogy eszembe jusson a sorrend ahogy mi énekeltük... bele is kavarodnék szerintem.
én pont így ismertem:
1. a börtön ablakába.. 2. egy késô üzenet...hogy nem vagy már enyém 3.a rács mögött
1. A börtön ablakába soha nem süt be a nap Az évek tovaszállnak, mint egy múló pillanat.
R. Ragyogón süt a nap, és szikrázik a fény, Csak a szívem szomorú, ha rád gondolok én, Szeretlek én, óóó szeretlek én!
2. A rács mögött az élet olyan lassan múlik el, Egy csavargó dalától tán vidámabb leszel.
R.
3. Egy késo üzenet, egy megkésett levél, Egy végso búcsúcsók, mit úgy vártam én.
R.
4. Egy késo éjszakán karomba zártalak, Ha nem voltál velem, én mindig vártalak.
R.
5. Egy késo üzenet, egy megkésett levél, Amelyben üzened, hogy nem vagy már enyém.
R.
segítsetek! van egy dal, aminek elfelejtettem a szövegét:
"A börtön ablakába, Soha nem süt be a nap, Az évek tovaszállnak, Mint egy muló pillanat, Ragyogón süt a nap, Es szikrázik a fény, Csak a szívem szomorú, Mert..."
Majd ha cseppig átfolyt rajtam mind e lét, úgy halok az ös-egészbe, mint beléd.
ide dalokat is lehet amelyek pl vers megznésítései?
akkor:
HétköznaPI CSAlódások:
Commandante
Utánad készülünk egyre Mióta a hegyekre kapva Feljött a hited napja, Hogy a halált leteperje
Refr.:
És itt marad a világra Figyelve fegyvered szavára A harc, hogy utadat járja Commandante Che Guevara Commandante Che Guevara Arriva, arriva, hej!
A halál elõször rettent Elõször hanyatlott hátra Mikor felkelt Santa Clara, Hogy jöveteledre seregeljen
Refr.:
És itt marad a világra Figyelve fegyvered szavára A harc, hogy utadat járja Commandante Che Guevara Commandante Che Guevara Arriva, arriva, hej!
Sosem csalódott benne Ki karodnak erejét várta Hajlott mindig új csatákra A forradalmak szerelme
Refr.:
A sirodat hiába ássák A vérrel vegyitett sárba Hisz gyilkosod se látta A mosolyodnak apadását
Refr.:....
nem tudom bemerjem e írni de lehet hogy beteszek majd SAJÁT VERSEKET IS :))))))))
Paul Geraldy prózaverse: SZERELEM
Légy férfivá, legyenek szeretöid.
Meglep ez a többesszám? Azt hitted, hogy a szerelem - valaki szerelme? Várj csak! Várj csak! Tanuld meg elöbb megkülönböztetni szívednek és vágyadnak egyelöre összekeveredö hangjait. Sok szerelmes összetéveszti a szerelmet és a gyönyört, s hasonlít az olyan utashoz, aki azt hiszi, hogy szeret egy várost, mert jól ebédelt benne.
Az érzékek járnak elöl, s a szívet olyan tájékokra hurcolják magukkal, ahol szegénykének semmi dolga nincs - aztán rábízzák, hogy boldoguljon, ahogy tud.
Mint gyermek, aki már pihenni vágyik és el is jutott a nyugalmas ágyig még megkérlel, hogy: "Ne menj el, mesélj" - (igy nem szökik rá hirtelen az éj) s mig kis szive nagyon szorongva dobban, tán õ se tudja, mit is kiván jobban, a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél: igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj. Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük, mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt s együtt vagyunk veled mindannyian, kinek emberhez méltó gondja van. Te jól tudod, a költõ sose lódit: az igazat mondd, ne csak a valódit, a fényt, amelytõl világlik agyunk, hisz egymás nélkül sötétben vagyunk. Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén, hadd lássunk át magunkon itt ez estén. Párnás szavadon át nem üt a zaj - mesélj arról, mi a szép, mi a baj, emelvén szivünk a gyásztól a vágyig. Most temettük el szegény Kosztolányit s az emberségen, mint rajta a rák, nem egy szörny-állam iszonyata rág s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még, honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék, fõ-e uj méreg, mely közénk hatol - meddig lesz hely, hol fölolvashatol?... Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk, de mi férfiak férfiak maradjunk és nõk a nõk - szabadok, kedvesek - s mind ember, mert az egyre kevesebb... Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen. Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen néz téged, mert örül, hogy lát ma itt fehérek közt egy európait.
1937. jan. eleje
A költő, az afganisztáni Sáhidi Bálkhi, 900 körül született, 35-40éves kora körül halt meg; többet az irodalomtörténet nem tud róla. Egy-egy gondolata mintha még ma is érvényes lehetne...
Ész és vagyon: rózsa az egyik, szekfű a másik - a kettő nem fér össze. Más-máskor virágzik.
Ha -mint mondják- szerelmi vágyunk valóban égne: a roppant füsttől senki nem látna föl az égre.
A zsarnok meghal ágyban, leszúrják vagy széttépik, de a szenny, mit felkavart,velünk marad száz évig.
Járd be a nagy világot, vagy utazz be minden tengert: nem lelsz vén bölcsek közt egyetlen boldog embert.
huh nemnagyon birom sajna averseket , pedig elképzeltem már olyan napot hogy egész nap csak verseket fogok elemezni , de nemértettem belőlök egy kukkot sem :-( pedig érdekelne :-) namajd a 2-dik életemben , költő leszek :-)
tünö idömet... bocs...
Macuo Baso (talán az egyik legnagyobb haiku-költö)
Szamazama no koto omoidaszu szakura kana
Cseresznyeszirmok, messze t?nt id?met, ó, felidézitek. (Tandori Dezs?)
egy részük igen (nagynehezen eszembejutott). a többjét neten találtam nevekre rákeresve
1 kis zen még, és abbafejezem...
Hosszú éjszaka, csobogó víz meséli gondolataim.
Tavon csillagok, megint a téli zápor kavarja vizét.
Lenyügöz, aki nem gondol röpke létre, ha mennydörög.
Fényképed hívogató csillagútján át este hozzád szökhetek
Hitotsu Yume (XX. sz-i Haiku költö)
Hiába büszke a rózsa, virágzik a szamárkóró is.
Lótusz illata nem üzi el bánatom. Egyedül vagyok!
Lótusz illata, szép emlék. Szerelmem tölem oly messze.
Nyár volt, forró nyár. Zöld lomb, vakító kék ég. Szobám oly sivár.
(a "haiku" 3 soros, rímnélküli japán vers. Hangulatárnyak és -fények, természeti képek, elsuhanó gondolatok halk ölelkezése. A szó jelentése: "hai" mulatság, játék; "ku" vélemény, röpke gondolat. Tehát "haiku" = játék gondolattöredékekkel. )
Köszi, szépek ezek a JA versek....
Berzsenyi: Magyarokhoz II
Romlásnak indult hajdan erős magyar! Nem látod, Árpád vére miként fajul? Nem látod a bosszús egeknek Ostorait nyomorult hazádon?
Nyolc századoknak vérzivatarja közt Rongált Budának tornyai állanak, Ámbár ezerszer vak tüzedben Véreidet, magadat tiportad.
Elszórja, hidd el, mostani veszni tért Erkölcsöd: undok vípera-fajzatok Dúlják fel e várt, mely sok ádáz Ostromokat mosolyogva nézett.
Nem ronthatott el tégedet egykoron A vad tatár khán xerxesi tábora S világot ostromló töröknek Napkeletet leverő hatalma;
Nem fojthatott meg Zápolya öldöklő Századja s titkos gyilkosaid keze, A szent rokonvérbe feresztő Visszavonás tüze közt megálltál:
Mert régi erkölcs s spártai férfikar Küzdött s vezérlett fergetegid között; Birkózva győztél, s Herculesként Ércbuzogány rezegett kezedben.
Most lassu méreg, lassu halál emészt. Nézd: a kevély tölgy, mellyet az éjszaki Szélvész le nem dönt, benne termő Férgek erős gyökerit megőrlik,
S egy gyenge széltől földre teríttetik! Így minden ország támasza, talpköve A tiszta erkölcs, melly ha megvész: Róma ledűl, s rabigába görbed.
Mi a magyar most? -- Rút sybaríta váz. Letépte fényes nemzeti bélyegét, S hazája feldúlt védfalából Rak palotát heverőhelyének;
Eldődeinknek bajnoki köntösét S nyelvét megúnván, rút idegent cserélt, A nemzet őrlelkét tapodja, Gyermeki báb puha szíve tárgya. --
Oh! más magyar kar mennyköve villogott Atilla véres harcai közt, midőn A fél világgal szembeszállott Nemzeteket tapodó haragja.
Más néppel ontott bajnoki vért hazánk Szerzője, Árpád a Duna partjain. Oh! más magyarral verte vissza Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát!
De jaj! csak így jár minden az ég alatt! Forgó viszontság járma alatt nyögünk, Tündér szerencsénk kénye hány, vet, Játszva emel, s mosolyogva ver le.
Felforgat a nagy századok érckeze Mindent: ledűlt már a nemes Ílion, A büszke Karthágó hatalma, Róma s erős Babylon leomlott.
[1796-1810 között. Végleges formája: 1810]
és elôre kérek mindenkit, hogy ne keressen benne politikai cézásokat, nem azért írtam le!
József Attila: Magyarok
Ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk, Nyisson ajtót nekünk a reménység!
Ûlünk, ûlünk a mindenség szélén, Tán arra várunk, hogy fölfaljon a bánat? És várunk, csak várunk szomjasztó várásban, Átalfolyik rajtunk a világosság, De elhagytuk valahol kõedényeinket, Elhagytunk valahol minden akarást S most minden volt és jövendõ szomjúság Itt van, itt van, ó nagyon itt van bennünk, Hogy friss kenyereink halomra száradnak! A négylábúak, melyeket megettünk, Most elõjönnek és kinevetnek minket, Ezer és harmincegynehány esztendõ Zuhog végtelen szomorú szemünkbõl S nem birja elmosni buta bûneinket.
Most nagyon messze van tõlem a föld, Mégis azt érzem, hogy magyar vagyok, Keserû számnak ki mutatna cukrot? Ki hinné még el, hogy élni akartok?
Jöttem, kölcsönkérjek még ezer kezet, Mert hogy adhatnék eleget kettõvel? Két bárány volt én adó két kezem S a farkasok elbántak mindkettõvel. Most minden kedvem holtan terül el, Mert levegõtlen vihar a jajom:
Leszámitva az ostobaságot, Multunkat, életünket és a gyomraink, Ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk, Nyisson ajtót nekünk a reménység!
1924 elsõ fele
minden vers aktuális mindig!:-) amúgy észrevetted már, hogy, ahogy a magyar irodalmat végig olvasgatod, rájössz, hogy az összes költô látta (Balassitól, József Attilán keresztül, napjainkig) azt, hogy milyenek a magyarok! és a fura, hogy olyanok is maradtunk! mindjárt jön a szemléltétô vers!
József Attila: Milyen jó lenne nem ütni vissza ----------------------------------------------
Mikor nagyokat ütnek rajtunk, Milyen jó lenne nem ütni vissza Se kézzel, se szóval, Világitni a napvilággal, Elaltatni az éjszakával, Szólni a gyávaság szavával, De sose ütni vissza. Lelkeimmel pörölnöm kéne S élvén is vagyok most a béke. Kristály patakvíz folydogál Gyémántos medrü ereimben. Szelid fényesség az ingem És béke, béke mindenütt, Pedig csak én élek vele!... Fölemelnek a napsugarak, Isten megcsókolja minden arcom És nagy, rakott szekerek indulnak belõlem A pusztaság fele.
bizony, milyen jó lenne...
Sub Bass Monster új kaziján van: Az egyik fél fél, a másik nem egész. Így az egész is fél, s a feleknek nehéz. Boldog hogy fél, így félig már egész, De rettegve fél, mert ez egészen kevés.
Nem rossz, mi??
ami verset én anno teljesen önszorgalomból megtanultam, az a Walesi Bárdok volt... nem megy már tökéletesen fejböl... viszont szerintem szintén mindenki ismeri.
még egy kedvencem: József Attila: Mama
Már egy hete csak a Mamára gondolok, mindig, meg-meg állva...
asszem nem kell folytatnom:-) egyébként életem elsô verse volt, amit elsôsként megtanultam!
KORMOS ISTVÁN
Fehér virág
Fehér virág a zápor zuhogva ejti szirmát holló a szél az ékkő tócsában mossa tollát szép zöld haját lebontja a kukorica elszáll e sziromzuhogásból a tündöklő ökörnyál
Fehér virág kezedben szétporló liliomszál szétporló tenyeredből szökkent e liliomszál szétporló zuhatagból ahogy a szirom elszáll eltűntél aki köztünk angyali zene voltál
(nem bizonyított, de valószínű, hogy a verset a költő Radnóti emlékének szentelte).
Fear: teccik a vers, bár az utsó 3 versszak nagyon stílust vált... addig tökjó természeti képek, utána meg (szerintem sajnos) belemegy a dolgok kimondásába... de ettöl eltekintve tetszik.
Értem én ipszilon, értem, hogy elírtad :-)) Ezt csak azért írom, hogy mindenki a valódi véleményét írja le :-) Annak persze különösképp örülök, hogy Neked tetszett!
nem feltétlenül benned van a hiba! ha mondjuk 10-bôl egy nem érti, akkor benne van a hiba!! nem mindenki szereti és érti a verseket!
Roka, ha tényleg érdekelnek majd előtúrom őket valahonnan a fiókom mélyéből :-) Amúgy félreértés ne essék, én örülök annak is, ha valaki rossz véleménnyel van a művemről. Nem azt mondom, hogy jólesik, hanem hogy örülök, mert ha van róla vélemény akkor nincs baj - és ez miért ne lehetne rossz, ha mindenkinek mást jelentenek a maga érzései? Ha viszont semmit nem vált ki vkiből, akkor viszont valószínüleg bennem van a hiba.
attól, hogy nem nyilváníthatja ki szabadon a véleményét, még másképp gondolkodhat, érezhet!