Remélem meg engedidek ha 1-2 saját alkotással "szpemmelem" eme topikot :). A vélemények érdekelnek, mivel így nagyából be tudom lõni magam, hogy mennyire és mire kell még edzenem :):
Sunny
Jött s új napot hozott a zéletemben Fene se gondolta íly hirtelen Minden megváltozik bennem Öröm támad körülöttem.
Mindezt neki köszönhetem Ki lüke helyettem S elfogadja hülyeségem Elég csak feljelentkeznem.
Küldtem neki egyet s mást Nem maradt el a kívánt hatás Mosolygott s nevetett Tána székrõl is leesett.
-* Nembaj, felállítottam egyszer *-
Mutatott s sokat fotózott Egyszer egymagába zárkózott Nem mutatott semmit csak bízott Hülyeságe ellenére magára hagyatkozott.
Ekkor jöttem én és zargattam: "Elég legyen már ott egymagadban Kint szebb világ van" - mondottam Azóta ismét fotózgat boldogan.
:)
-*-
Juli
Megismerni kevés egy élet Az elsõ ki szívemen tépett Örzöm sebét s éget Belegondolni hogy azóta mi lett.
Égett a szerelmem Pörkölt fájt Mindennel kínzott amit csak talált.
Elég lett a hiába valóságból Jön nekem egy új ámor Vártam és szerencsém lett Õ pedig elfeledett.
Harcoltunk az élet mezején Külön. Õ meg én Az idõ lassan változott Noha bennem mitsem csalódott.
Mókásabb lettem mint egykor vala Mikor megcsapott a szerelem illata Most is szexi és gyönyörû nõ -* Pedig ugyan az a nõ *- Büszke kora csak most jõ :P
######################
Elhagytál magamban egyedül Fejembe fel sem merül fogni már két kezed Hova lett az a szeretet?
Vagy csak ígéret volt csupán Játszani velem oly csúnyán? Ígérni s játszani velem Egy sötét önzõ helyen.
Szívem volt s fogyott Próbált felejteni sok gondott Kettõnknek leáldozott Másikunk másra vágyott.
Kikapcsoltam végre a mesét Egyszer nem volt elég? Szeretni és szenvedni egy lány miatt Ki igaz szóval már nem borogat.
Elég volt egyszer megtörni és rájönni Nem akarok veled együtt élni Fiatal vagyok tele akarattal Szenvedéllyel és humorral.
Lehet van ki mindezt megveti Mást nagyon is érdekli Nem kell neki szeretni Elég csak velem lenni.
Nem ígérni lehetetlent Mit más sose tett Csak nyújtani biztosat, meleget Amit szíved velem megtett.
Játszottunk játékunk s látod Gondolatod mit sem változott Neked olyan pasi kell ki szeret S nem vár el mint hitvesed.
Hagyja amit megteszel Nem érdekli tõle mi leszel Én írtam már neked eleget Most véget vetek ennek
Huszonhét napja együtt, kit érdekelhet? Elég ha véget vetel képzelgésednek Két szó: szeretlek téged Elég hogy véged.
Hullj más karjaiba s érzed Valóban ez kellett neked Vagy csak az akartad, hogy belül érezd Legyen aki szeret téged?
##########x
Hambi
Ülök egy ültõ helyemben Kezemben hamburgerem Érzem ahogy zsírja csöpög Ízetlen egy húsos dög.
Rajta a szezám mit hullám se kíván Alatta zsömle, nem egyszer esett le Étel színezékes saláta Teleszínezékkel pumpálva.
Hagymakarikák... hmmm. már csak voltak Amit tudtak feldaraboltak Így gyors lett és fasza Nade hol az alja?
Rágom tovább percnyi élvezetem Kezd már sok lenni nekem Zsírja kezdi ellepni erem Készül már a végzetem.
Szenvedj Te is amíg csak érzed Olajban sült szenessé mérged Nyomja szele már végbeled? Lehet nem ettél még eleget!
XDD
#########
Néma mosoly
Láthatatlan alkotás Papíron egy néma hallgatás Egy szenvedély és elnyomás, Papíron csak néma sikoltás. Sok szenvedélyes megbánás Nyugalom, oltalmazás Láthatatlan kilátás Vezet tovább a tanulás Mint oly sok megannyi más.
Szerelemmel a szívben Együtt egy hosszú éjjelen Fogod a kezem s érzem Jövõnk már nem elérhetetlen. Eszünk a Szívünk Bennük mélyen hiszünk Tudjuk és tesszük Ez már nem csak képzeletünk.
Egymást öleli testünk Nevetve kacag lelkünk Élünk s remélünk Nem kell egyedül végeznünk. Élünk akárcsak a lélek a semmiben Hiszünk fent, egyvalakiben S tudjuk itt benn Miénk a Szerelem.
#########
Otthon
Szia Édesem megjöttem Te kellesz nekem döntöttem Veled maradok én Szívem Csak légy a Szerelmem.
Sokat kószáltunk egeydül, Talán legjobban belül Hiányoltuk ki szeret Most nekd adom mi szent.
Versem írom, kötészkedem Talán túl jól megy nekem Hiába ihlet, remény Ha nem lenne égi fény.
Versem neked szánom Bár sokszor bánom Rímeim egyszerûek tiszták Mint a zenei kották.
Remélem Szíved dalra fakasztja S nem fogy ki tollam "lantja" Sok szépet írok, még neked Kedvesem Csak olvasd el õket szépen, kedvesen
Túl a szivárványon, Rideg rémálom Dönti romba a szíveket Egyszerû mint az 1x1.
Minden oly szép csodás Mint valami családi ajándékozás Hull a móka kacagás szívekbe, Van ki nem gyõz betelni vele.
Számára ez kész rémálom Itt áll kétlábon Dacolva nevet, önzõn mosolyog Közben erõsen csábított.
Van itt minden mi embernek kell Szerelem, csók mint égi jel. Ki gondolta akkor még Szívünk tiszta mint az ég.
Boldogok voltunk s igen hamar Keztünk bele mit a takaró takar Szerelmesek voltunk mint a felnõttek (egykoron) S végzetünk lett a könnyed unalom.
Nem kellett volna sok csak leülni, Egyszer úgy igazán elbeszélni Megtudni mi a rossz s mégis miért Ugyanis kapcsolatunk itt a tét.
Gondtalan szeretni játszani, nem mindig elég S aztán vársz jutalmat attól ki nem ért? Hibáztam tán vagy puszta aggodalom, Miért nem vagyunk együtt mint egykoron?
Szívedbe más költözött, ezzel meghalt a remény Hogy lesz jó mit ígértem én Hibázok tán ami nem erény. Vagy talán hiányzól Égi Lény...
Lejött, hogy szárnyaival betakarjon Minnél hamarabb múljon a fájdalom Ölelet szorosan selymesen, közben nézett selytelmesen Nem hiszed hogy létezem - kérdezte S felrepített a mennyekbe.
Íme a jó - mutatott a fény felé Kezdett világosodni már a rejtély Egész életem melyt Földön éltem Most már végtelen mindenségem.
Nyitotta a kaput csendben elõttem Megállj ! - förmedt rám mérgesen Ez a határ, mely közt létezem Ébredj fel, s higgy bennem.
###################################
I'm looking into dark Finding One love, That fly me away Just for another day...
################################
Egy esõs délután, Otthon puszta magány Öreg vén bosszantgat, Várja, hogy rídd el magad. Nem vagy egyedül hisz ki olvassa ÉN ! Mosolyt csal arcodra melyben ott a remény Szeret téged és szíve majd meg szakad, Mikor egyszer elfelejtesz fõzni valami finomat.
##########################
Egy este magával a reménnyel Azt húzom most magamra, mint az új ruhát, S próbálom elfelejteni, a múlt gondját. Rengeteg perc, öröm, mámor Vágyom, hogy üdvözöljön ámor Hasítsa fel szívem nyilával Távozzon minden gondjával. Reméltem s ím maradok, Egyedül este, verset irogatok. Szívemnek elég csak egy szó: Szeretlek! De én márt nem tudok mást csak szenvedek. Jöjj holnap hozzad ki Szeret Hogy tudjad van még kiért élned.
########################################
Én versem
Váá nem hiszem el Költészettel mit szerez az ember Papírra firkant spontán Tintát fogyaszt gusztán.
Írja mi egyszerûnek magas Mint egy égi kas Fejáben rímek zümmögnek Na de kik értik meg?
Kezdek olyan lenni mint Frédi és Béni Folyamatosan hosszan verset írni Pedig nem akarok mást Olvassátok eme alkotást.
Pajzsom a papír, fegyverema tollam Rímet írtam, nem is oly gyorsan Lehet egyszer elapadok S mosolyogva néznek a nagyok.
Fegyverem a vers mögötti akarat Mely fogalmazza eme gondolatokat Lehet én értem de más nem Elvégre magamnak írtam eme versem.
Távoli sóhaj, megrekedt hangok, Kifacsart szív kiált; Bosszút óhajt a becsapott, Az egyszer volt király;
Ki se mondd a kérdést, Nincs válasz a miértre; A szerelem ördöge mérgét, Gondosan kimérte;
Érzelmek vihara, vagy a harag tengere? Mi lehetne jó szó; A megbocsátás embere, Ritka mint a fehér holló;
Ne is várj békét, Itt ahol seb ejtetett; Heg marad a végén, S mi egykor kincset rejtett, Romokban áll, Te tetted.
Szia! A "Hambi" címû alkotásod a maga komolytalanaságával nagyon találó és ötletes, sõt, mondanivalója is van, ami az ilyen verseknél azért nem mindig fordul elõ. Gratulálok a többihez is, igazából szerintem a rímfaragáson kell még alkotnod egy kicsit, mert a kifejezéssel nincs is gond, csak a sorok végén a rím nem mindig akar passzolni. Az utolsó vers pedig gyakorlatilag megmagyarázza mindazt, hogy miért csinálod ezt az egész versírást.:]
Alabástrom kezeidbõl eliramlik az erõ te sem érted, aki szenvedsz, sem a téged szeretõ. Nagyerõsen süt a nap rád, szemedet hát lecsukod, Elegánsan lehanyatlik gyönyörûszép alakod. Belegondolsz, tovalibbensz, kiszaladsz és lemerülsz, No de mindegy, sose számít, tudod is te - menekülsz.
ilyet még te nem láttál csernobili faszfejbál ha szmoking rádmegy és fasz van a füled helyett nekedis ott a helyed!
jaj...de loláma vagyok na ezért "engesztelésül" (éshogy ne offoljak) összedobtam egy kicsit komolyabb versikét:
Egy sötét szobában élek, Ahol kialszanak lassan a fények, Mi régen szín volt már csak halvány árnyék, Az olvadó gyertya már nem sokáig ég, Múltam regénye lassan bezáródik, Az idõ siet, tán õ is elvágyódik, Oda, hol a jövõnk nem homályos, Hanem tiszta, kerek,és világos, Még látom a betûket, olvasom a szavakat, De ki tudja hogy még meddig írhatom e sorokat.
Megfáradt utazó a végzet színpadán, Sóhajt egyet, már nem bírja tovább, Éltében nem meri, holtában ellenzi, Most mégis elérkeztek a szükség percei, Egy bölcs öreg dönt sorsáról, "Barátaid hol vannak?" - Hangzik a szájából - "Megtévesztett lelkek, kiket magukra hagytál, Õk szerettek, és mégis elvágyódtál, Hogy örökre bolyonghassál, Új kalandok, nagyszerû eszmények, Erõsebbé lett a vak hited, Hiszen most egyedül állsz ott, Nincsen senki, hogy vigasztaljon, Sóhajts csak; mostmár ne menekülj! Ezen úgysem kerekedhetsz felül."
ezek már jobbak
Ez hasonlít az "Erdõ fohászára". Csak nem a fáról, hanem kõrõl szól, de jó! :)
Én freskó leszek egy templom falán...egy mûalkotás az élet oldalán, egy kép ami lassan halványodik talán... én tûz leszek, a villám gyermeke magam fény lesz a fáklya, midõn az utat megtalálja, míg végleg kiég, az újraszületés halála és még leszek, bármi, a semmiség a lápba, a közöny és a magány, a test és a máglya, hol elég a szív, ahol Fõnix lobban lángba, felemelkedve, úszva a vágyba...és megremeg minden halállal... hol saját porából éled újra ugyanolyan szépen, mint halálába zúgva... és fémdarab. a létbe vágó, melyet magas hõfokon megolvaszt az élet, de csak átalakul, és hidegen éget. És kõesõ. Mely porig zúzza, a követ, magával együtt. Tehetetlenségében csak zuhan....nem kíméli a fákat, a húsokat, míg nagy csattanással a földre ér és felfogja ütését a tér...
Csak porszemek a végtelen nyomán, a mindent elsöprõ, ahogy bárki néz ilyenkor minden szív gyorsabban dobog. A görcs a gyomrában millió éve hagy nyomot. Rizsporos és képtelen, az elvesztéstõl való félelem, a szépség csapda összecsapva. A másik szemében fény, a miénkben a kény-kéj remény, levegõ nélküle már nem vehetõ. Tündér-Boszorkány, álnok látnokok, a játszma elkopott. Az újdonsággal berobbanó, minket égig magasztaló zene, képekben csendül a hamis harmónia. A hibák erények, magasztalása a létnek, vergõdve, hányva a tegnapokra, máson áttaposva rohanunk az alkotásunk után. S, hogy megmaradjon díszdobozban, szempillánk lassan lecsukva, már Istenhez is imádkozunk. Csak még egy esélyt! De tudjuk, ugyanúgy tapossuk mocskos lábunkkal a szépet újra, sötét félelmeinkbe bújva, az emberiség eredendõ bûne súlyt... minden mozdulatba hullva.
Tündértánc
Láng villan a fák között, Szikra pattan a parázs fölött. Holdfény csillan a szemünk alatt, S mi táncot járunk az ég alatt.
Mosoly fénylik ajkadon, Együtt vagyunk ezen az alkonyon. Léptünk könnyû mint a szél, S helyettünk testünk beszél.
Táncunk a mennyekbe repít, S a tûz melyet két kezed hevít, Mitõl neved a szívembe ég, Örökké ég, nem oltja ki sötétség.
Így járjuk a lélek táncát, S vívjuk a szívek harcát, Tápláljuk az élet lángját, S megismerjük a szerelem arcát.
Adott a nap, a perc is adott. Nincs más hátra, most elõtte vagyok egy problémának, mi elõttem áll, Ha megvan az akarat, nincs akadály.
No de, hogy lehet, hogy mégsem találom? Látnom kéne azt amit nem kéne látnom? Egy láthatatlan falat mi eltakarja végleg az akarat érzetét, s pihenésre késztet?
De hogy is tudnám lerombolni hiszen bennem van, Egy csipetnyi én, egy kicsi önmagam. Fáj, hisz mindannak ellenére részem, hogy mindig is a magam ellenének véltem
Engemet táplál, közben én táplálom õt, És megismétlõdik, mi mindig azelõtt. Hátráztat, míg végül a végén félreáll, S mit maga után hagyott: egy nagyobb akadály,
egy dolog minek léte szóba sem jött volna, most mégis õmiatta fogok elszenvedni sorba csomó kisebb dolgot amelyet õ maga szült, Most mindegyik megnõtt és a lelkemre ült.
Pedig hányszor ûztem én már el õket rólam, Ámde ami szól, az most ugyanaz a szólam mely eredete régen ködbe veszett mára, S amit maga után hagy annak mindig nagy az ára
Ennyi erõm maradt.. még befejezem végleg, mit Eredetileg elkezdtem, és ha végigérek, A befejezett munka után áldom a napot, Hogy végre megint kicsit lustálkodhatok...
Õszi éjen a levél Lehullott a Fáról, Elbúcsúzott végleg A Nagyvilágtól.
Szeretettel tekint Az élõk világára, Csak a jóra gondol, Nem a hibákra.
Szerettei várják vissza, De tudják, hogy nem mehet, Nem kerülhet vissza többé, Elérte õt a végzete!
Sziasztok, ez lenne a bemutatkozóversem itt a topikban, ezentúl rendszeres látogatója vagyok...
Éjfél körül járhat az idõ most, Szememimben a könnycsepp ragyog. Lefeküdnék, de aludni nem tudnék Csak egész éjjel Róla álmodoznék.
Ki áltatott engem egy hétig, S azután szó nélkül otthagyott. Azt sem mondta, hogy vége, Csak tovább vágtatott.
Napokig kerestem, de nyomát Nem leltem se égen, se földön. Az utcákat jártam, kerestem, Hátha egyszer csak elõjön.
Nagysokára aztán megláttam Õt egy másik fiú karjában. Odamenni persze nem mertem, Inkább csak néztem meredten.
Boldognak tûnt, nem várt rám Talán elfelejtett mindent már. És nem az fáj, hogy otthagyott, Hanem hogy egy hétig áltatott!
Tudom hogy a rímek nem szabályosan vannak benne elhelyezve, hol 1.2. sor rímel, hol az 1. 3., de inkább arra figyeltem amit érzek nem arra hogy hogy hangzik jól.
Véleményt elfogadok :)
Ez nagyon tetszik, de a végén valami szomórút vártam, nem egy ilyen lájtos befejezést. Szóval valami halállal kapcsolatos dolgot, az egész versnek megvan ez a szomorú feelingje, azt hittem a vége arról fog szólni, hogy a nagy munka után(élet), megpihenhetsz, áldod a napot amikor csenben elalszol, szóval érted...
Csak egy ártatlan kacagás a szélben, Szivembe markol mélyen. Mint arcodat ellepõ kétség, Meglátszik kezemen a vétség.
Rideg,olykor már tépázó angyali gondolat Csak úgy jõ' S elfújja minden gondodat. Mindent,mindazt 'mi arra gondol, Mikor elborult elméd szivedbe tombol.
Árva,mélabús kiöntött patak, Lassan már csak csermely,de józanul dagad. Sok gonosz kisértette már õt, de legbelül örjöngve várja már az üdvözítõt.
Egyetlen érzésre vár, melyet haraggal teli lélek már nem ád. Elborult lélek tud csak ilyet nyujtani, Szivedbe újra tüzet gyújtani.
a forma nekem kicsit váltakozónak tûnik, a téma tetszik, csak így tovább
Hello, hm hol is kezdjem... Remélem egyszer majd megértesz ebben A ködös évszámban, mint embert Akit zavar az átok, A köztünk lévõ árok, Ahol zavarnak az arcok, Kiket nap mint nap látok.
Mióta élek, egyre jobban félek, Hová tart a világ,hát senki sem ért meg, Feszengtek a kamura, a médiára, Legyek Uraként repültök a fekáliára, Tudom hogy nehéz, sok a problémátok, De reményt csak az igaz jellemben látok.
Ha épp a mélyben vagy se puszi se pá, Elkopik a sok barát mint a teremcsukám, Majd elszalad a magas ló a pajtársakkal, Az életedbõl kivágtatnak, mert nem bajtársak, csak lelkileg kasztráltak Szívük csak annyira forró, mint egy lávalámpa, Csak hátsó szándék van minden szavukban, Vagy talán másra tippeltél az itt lefestett szavakban?
Mit is mondhatnék még, csak valami fontosat, Rövidre fogom mondandóm, hagyok idõt magadnak, Lassan elfogy a rímem, nincs mirõl reppelnem, Ha hasonlóan vélekedsz, a sorokon gondolkodj el, s ígérem: Mikor tükörbe nézel, majd más embert fogsz látni Aki egy érthetetlen világban próbált ember maradni.
Magyar Író Akadémia 2009. Országos Diákíró versenyének gyõztese (egyetemista ketegóriában)
Varga Richárd: Lélektranszplantáció
L akatlan szívben szoba kiadó. É rzésmentes, csendes környezet. L eégett nemrég, de helyrehozható. E rkélyérõl magad nézheted. K aució nincs. Rezsit sem kérek. T e csak gyere és hozd a lelked is! R iasztó van és nem jut be méreg. A szeme jól lát. Nem hamis. N éha-néha naplementekor S írógörcsöt kaphat a táj, de Z eneszóra megnyugszik hamar, mint P elenkás ki bõgve jelzi: fáj. L ágy szó kell csak, szelíd simítás, A rca máris ragyog, mint a Nap. N evet, s a lakó nevet vele. T áncra perdül, dúdol és mulat. Á rát kérded? Nincs ár. Vidd el ingyen! C sak azt kérem cserébe én, hogy I nged, bõröd, csontod alatt, Ó , a szobád, hadd legyen enyém.
Szeretném figyelmetekbe ajánlani személyes munkásságom és októberben megjelenõ verseskötetemet. A kötetrõl bõvebb információ a www.paramparatl.gportal.hu oldalon szerezhetõ, ahol egyes szerzemények is elérhetõek. Bemutatkozásképpen az alábbiakat mondanám.
A könyv célközönsége:
A mély érzések, az építõ jellegû gondolatok, a filozófiai eszmefuttatások és az ezotéria iránt érdeklõdõk, serdülõkortól egészen a középkorosztályig, akiket érdekelnek a keleti filozófia hatásával, pszichológiával és vallással átitatott szerzemények. Ha szerzõk alapján kéne kijelölnöm a célközönséget, azt mondanám az olyan mûkedvelõk, akik a következõk mûveit olvassák szívesen: Baudelaire, Rimbaud, Verlaine, William Blake, Poe, Jack London, Oscar Wilde, József Attila, Ady Endre, Radnóti Miklós, Jim Morrison stb…
Általános tudnivalók:
A kötet egy 6 kötetnyi versbõl álló gyûjteménybõl lett összeválogatva. Ezek közül csak az elsõ kötet jelent meg nyomtatásban, azonban az sem került kereskedelmi forgalomba, csupán ismerõsi körben terjedt el. Az egyes mûvek 2001 és 2004 között születtek. A vers szót e kötet esetében tágabb értelemben használom. A versek között szerepelnek formai szempontból tényleg a klasszikus verselés körébe sorolható mûvek, ugyanakkor helyet kaptak olyan jellegû irományok (fõként azok) amelyeket leginkább a szabad vers kategóriába sorolnék (ha már mindenképpen versrõl kell beszélnünk), tekintve, hogy inkább gondolatfuttatások és a spontaneitás, a gondolatiság, az érzésvilág és a hangulat kap fõszerepet a formaisággal szemben. A kötet úgymond felépített szerkezetû. Elejétõl a végéig olvasva bontakoznak ki az olvasó elõtt a mind szélesedõ és mélyebben kibontakozó témakör típusok. A könyv a szerelem témakörétõl vezet el a lélek és a lét mélyebb kérdéseit érintõ témakörök felé. Hogy kiknek ajánlom a könyvet? Egyrészt azoknak, akik gondolatiságra vágynak. Írásaim egyik célja a gondolatébresztés. Másrészrõl azoknak javasolnám olvasását, akik hasonló érzésvilággal bírnak, és egyszerûen szeretnének belehelyezkedni hangulatokba, érzésekbe. Megítélésem szerint a kötet mindkettõre alkalmas. Úgy gondolom a kötetben nem állítok univerzális igazságokat, inkább csak közlöm megsejtéseimet és leírom a dolgokat, ahogy én látom, érzem.
Üdvözlettel
Szinay Balázs
Még mindig tart e rémálom, Keresem az élet értelmét, de nem találom. Hová is tûntek a régi jó világ, Melyben volt ész, érzelem, S melyben minden sarkon, Ott tündökölt egy perzselõ virág. Hová is lett az értelem, Mi behálózta a Földet, Mert ez mostmár egy fertelem, Ami itt megy, szíjjel-szerte e világon.
(nem adtam neki címet)
Születésnapi ajándék
Jó régen születtem már, Ismerem a határaim, habár, Nem vágytam én semmire se, Mégis sok mindent kaptam izibe.
Mégis, mi az, ami hiányzik? Tán valami mégis hibádzik, Ah, kezdetem sejteni mostmár, Születésnapom van, mégsem kell a homár.
Lelkem mélyén egy darabka, Nem marad meg sokáig egy darabba. Csakmert olcsó húsnak híg a leve, A lelki boldogulás, fontosabb eleve.
Már nem vágyom én kézi dologra, Hol van a szeretet? komolyra fordítva, Mi behálózná sziklás útjaim, Ez lenne, hát az én ajándékom uraim.
Jó régen születtem már, Ismerem a határaim, habár, Születésnapom alkalmából, Részesednék egy színes darabkából...
Tavaszi locs-pocs
Eljõ a tavasz, kezdõdik a Húsvét, Locsolunk mindennel a lányok már tudják, Tojások százai nyugodnak, mint a rét, Már a nyulak is sejtik, de ingyen nem adják.
Zúg a szél, zajonganak a fák, Kikele hóvirág a szeszélyes áprilisban, Hol felkél a nap, hol esik a szemcsés mák, Húsvét napján elvész a locsolkodásban.
Jobbleszek ígérem. Ígérem jobbleszek. S ígérem hogy minden nap valami jót teszek
Jobb leszek hidd el. Hidd el jobb leszek. Kérlek hidd el hogy minden perccel csak jobb leszek... ..mint aki voltam, mint aki vagyok, s mint aki majd veled lehet, Ezért megteszek mindent amit csak lehet Ha malom lennék, mostmár csak magamnak õrölnék Mondták is sokan "Ádám, te megõrültél..!" Önzõ vagyok, de enélkül nem élhetek Az ördög sem venné már meg az én lelkemet Nehezen hiszem el azt amit nem látok De látom hogy talán rád érdemes volt várnom
Jobbleszek ígérem, ígérem jobbleszek Ha velem vagy a világgal nap mint nap megküzdhetek...
A sötétbe fényt ültettél, így kivirágoztam Már nem vagy velem, de ezt köszönöm neked
Erõs lettem.
A sok emléket ma már nem adnám, s túl mindenen Három év az életembõl, hisz már csak egy arc vagy nekem Nemtudom most holvagy, de legutóbb azt mondtad hiányzom Nekem ez fájt a legjobban, nem voltam képes veled lenni úgy Mint csak barát, mint akire számíthatsz Tudom önzõ voltam, ez volt az én döntésem Pár év majd eldönti, ez az én vétkem, amit tettem Vagy csak az élet ilyen rohadék, s bár volt egy erõs kötelék Végül én téptem azt fel... én adtam ezt el...
A sötétbe fényt te tettél, így megváltoztam Már nem vagy velem, de ezt köszönöm neked
Megbecsülöm. Erõs leszek.
A gyarló elgondolásokhoz
Baktató üresség járja lelkemet, Érzem a szelídség úgyis eltemet.
Nincs helye a világban jámbor eszmék Örökbecsû, daliás hírnökének. Az emberi tudatot egy járvány, A pusztítás vírusa fertõzé meg.
Hiába is szeretném, úgysem tehetném, Igém világunkat nem járhatja! Nem téphetem le a fojtást a nyakakról, Míg az igazak útját vérünk áthatja!
Fejemben fegyverek zúgnak, zörögnek, még az ördögök is rajtam röhögnek.
Oly szívesen széttörném, porrá õrölném Mindazt, mihez ártatlan vér tapad, Mindazt mi a hosszú évaszázadok alatt, Leölte Az Embert hiába is szaladt.
Tükröm már széttörik, ha belenézek. Ma is kísértenek a bûnös emlékek.
Kegyetlen csaták egykori színhelyén Háborodott lelkek bandája vert tanyát. Ma is küzdenek egy gyarló szerzetért, Ki népe fiaira szórta rá a halált.
Akár a szentek útján is járhatnék, Igaz emberré akkor sem válhatnék.
ha tetszett támogass és olvasd a blogom: http://napibenji.blogspot.hu/
Idõvonat
Hogy fut az idõ, csattog a szél, Robog a vonat, kattog a kerék, Sok megálló mind elrohan, Zárul az ajtó mindegyre gyorsan, Nem tudom, hova visz, hol a vége, Az újabb állomáson mi száll fel éppen.
Feleletet várva szegezem tekintetem utazótársakra Segítséget keresve nagy teher poggyásszal.
Nem felel senki, választ nem adnak, Õk se tudják, hova, merre tart a vonat, Õk is engem kérdnek, õk is választ várnak, Tudnom kéne talán, de ki hogy találjam? Õk is nekem adják cipelni a poggyászt, Sajátom se bírom, s viszem más csomagját, Addig, amíg el nem esem az összessel, Ahogy a vonat zakatolva repeszt.
Zakatol, zakatol, rohan egyre-másra, Nagy a baj, nagy a baj, rossz vonatra szálltam!
Rossz volt az irány, vakvágányra tévedt, Át kellett szállnom másik szerelvényre, Nem tudom, hogy ez elvisz -e a célig, Vagy pedig kisiklik rövidesen épp így, Azt tudom, hogy nehéz, nehéz zötyögés lesz, Vagy célba ér, vagy vakvágányra téved.
Zakatol, zakatol, nem tudom, mi vár, Szerteszed egyre e keserves utazás, Túl soká szálltam fel talán a vonatra, Túl sok elrobogott a messzi távolba, Attól tartok, hogy én már lekéstem, Ki fogok siklani, s eltûnök a végbe. Kattog a vonat, jön még egy állomás, Kísértettel teli pályaudvarán.
Kavar-kavar, a kávém szemes. Kiskanalam barna ciklont vág bele. A reggeli pára már nem kezdetleges. Kinézek az ablakon, szerelmes affér itt lennt a kis padon. A tér mint egy paralellepipedon úgy körülölelve, hogy az õsz is megirigyelte. Szerettek, talán el sem engednék egymást, de hozzájuk is elér a tél, majd meglásd.
Oroszlán frakkban
Az Életem robogva teper, ó jaj! Gyeplõre van szüksége hogy lassítson, mert az idõ az álmok sírhantja, nem pedig a múlás. Az nem is létezik. Mintha egy oroszlánt tanítanál zongorázni, annyit sem ér az egész estés téveszménk, s színház a világ. Kajtatni kajtatsz, na de ki Dávid és Góliát? Ezt a szép csendéletet igazán megfesthetnék már! Legyen ez "Picasso láss!" szabadsága? A két X-Aktás a jelenségre ráparázna! Ha kimondani nem is mered, ezt még azért elültetem, hogy majd virágot dobálgassak a színpadra neked. Ez még nem a fenevad! De nem ám...! Õ annál békésebb, de figyelj csak, na mostmár vicsorít rád! Ööööö.... Tisztelt publikum! Az életem romokban hever! Mit hever, már szinte henyél! Kész cirkusz, hallatlan, ez teljesen hallatlan! .... A dalnak vége, az oroszlán pedig meghajol a frakkban. Vastaps.
Töviskirály
Szúró töviskirály hegye bök, hegye szúr; Vad ágak kócos ágbogán sûrûn, szerte telepedve Vadul ágazva szét ezer tövist egy csúcs. Egy tövisbõl ágazik ezer vagy talán millió. Õ a töviskirály millió hegye szúr. Millió hegye köp zillió méregtust.
Szúr a töviskirály, megszúrt engem és fáj, Pedig kicsi szúrás, csak egy pont, annyi seb. De mégis egyre fáj, ahogy mérge átjár, Mert mérge gyilkos, egy tövisben millió. Érzem egyre, hogy fáj, torkomban szorulás, Tüdõm fullad bele, szívem pedig megáll.
Miért nyúltam bele hát, óh miért volt ez az ostoba játék?! Miért hittem el azt, mint megannyi balga képzetet, Hogy ez nem szúr, ez nem fáj, ez csupán csak egy tövis, nem több, Csak egy szúrás, egy fullánk, egy pont, és belõle méreg milliója folyt?!
Miért fáj ennyire, miért ilyen kegyetlen halálos e kín, Mint földre rogyva vonagló, ronggyá verdesett félholt, Kibe még akkor is belerúg, fejbe rúgja még egy támadó, Egy olyan támadó, aki maga is széjjelverdesett rongy?!
Szúrt a töviskirály, ledöfött s mérge jár, Én már nem látok, hallok, érzek többé semmit, Csak a méreg kínját, mely már mindig átjár, Csak a halál sötétjének hörgõ, hideg ölelését. Ez ragad magával, mint éjfekete ár, Éjfekete méreg, gyilkos töviskirály.
Néha még remélem, néha még elhiszem, Hogy még visszatérek, legyõzöm a mérget, Ámbár balga képzet, halálból visszatérés nincsen!