Nagyon régen volt hogy azért keltem fel hogy elmenjek futni. Pláne nem 4.30 kor. Enni nem szoktam előtte max egy pohár vizet inni. 5-6 km táv elött ennyi pont elég is. Ez a futás zenélvel dolog nekem soha nem jött be. A környezetemre figyeltem mindig inkább, meg hogy elne üssenek véletlenül.
Hát hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szerettem meg baromira. Ilyen utolsó falusi eldugott helyen is van már kártyás terminál és mivel ezeket a bank automatikusan cserélgeti modernebbre, így a 100 fős faluban is van érintésmentes fizetés.
Néha nagyon jól jön, de van aki fullra ezzel intézi már a vásárlásait. Nem kell tőle parázni, pin kódot kér pl. már akkor is, ha leveszed a kezedről az órád és visszarakod, mivel feltételezi, hogy ez esetleg lehet lopás, a pulzusmérés megszakadt, így inkább biztos ami biztos kéri a pint. 5000 Ft feletti összegnél meg mindenképpen kéri.
Nyilván ha úttesten futok, akkor vagy egyáltalán nem használom, vagy szinte teljesen lehalkítom. De mivel én 90%-ban terepen futok, így nem probléma... persze tavasszal, nyáron inkább hallgatom a természet hangjait, de ilyenkor nagyon néma tud lenni. (Tegnap a +9 miatt mondjuk kicsit felélénkült.)
sajnos nem egyértelmű :D Fél másodperc amíg fizetek a telefonommal, az órával nem tudom de gyanítom az se sok, de telóval még pin kód kérés sincs, és nem kell koszos papír pénzt fogdosnom meg csörgetni a zsebemben az aprót. Kösz, de soha többet kp :)
Elvittem a kocsimat ma a szerelőhöz, igaz hogy csak 1.8 km volt a távolság de futva jöttem haza. Sok kicsi sokra megy! :) Most úgy érzem normális kereteken belül kihasználok minden időt hogy elmehessek futni. Jól esett.
Téged igen. Az egyértelműen arra az általános kérdése amit feltettem, egy általános válasz. A 'számomra egyértelműen az, mert...' más lett volna, arra válaszolhattam volna azt, hogy aham, értem. És akkor nincs 'ragozva'. Így viszont csak megkérdi az ember hogy mitől egyértelmű :)
Egy alap létező dolgot a pénz létezése óta van ,lecserélni egy olyanra amit "tanulni" kell és utána olvasni,hogy mi a fa**, ennyit nem ér meg nekem a váltás. Ez a hosszabb verzióm.
Igen amit nem tud az ember , ahhoz hogy tudja tanulni kell olvasni/infot szerezni róla mit miért és hogyan.."tanulás" És ami engem nem érdekel azért ha fizetnének se tanulnám meg és a fizetési módszer ilyen.
Én egy hónapban 1 x veszek le pénzt a kátyámról, amit nagyjából elégnek gondolok. Benzinkúton meg esetleg pár helyen használom a kártyát. 75 - 25 % a készpénz javára.
Világos, csak az nem hogy mit kell itt tanulni, gyakorlatilag kapsz egy plasztik kártyát ami a pénztárcád és a boltban lehuzzák róla a pénzt. Ezt már szerintem egy általános iskolás is meg tudja csinálni, kb 15 perc lehet megérteni mi történik, egy felnőttnek se hiszem hogy 5 percnél többet kell ezt magyarázni. Persze lehet ez valakinek rémisztő és a tanulási görbe is meredeknek tűnhet valakinek aki mondjuk iskolázatlan, elfogadom, de szerintem ennél nehezebb trophy-t is zsákoltál már be :D
Mindegy, ugyanaz, két perc lehet megtanulni melyik gombot kell megnyomni. Nagymamámnak már biztosan nehezen mehet, de szerintem hacsak nem szenvedsz valamilyen mentális korláttal akkor neked se lehetne több megtanulni. De ha már a kártyát se használod, akkor nyilván valami más oka lehet ennek az egésznek, mint az hogy komplikált az óra kezelése.
Nem olyan rég bevezették, hogy az 100k áfa tartalom feletti számlákat instant jelenteni kell a NAV felé. Ez év júliustól már minden számlát jelenteni kell! Ha veszel egy tv-t és számlát kapsz róla az le lesz jelentve és hamar kibukik, hogy mondjuk 130 nettós fizuból nem nagyon jön ki millás tv. A totális átállás az elektronikus pénzmozgásra, számlázásra, etc. évről évre, fokozatosan történik. A kp. napjai meg vannak számlálva. Emögött nyilván a feketézés elnyomása és a totális kontroll áll.
Múltkori cooper tekintetében az alábbi jut eszembe. Reggel elmentem futni a pályára, gondoltam futok 5 kört ami ugy 2000 méternek felel meg. 3 fok volt, egész jó idő sütött a nap. körülmények az évszakhoz képest teljesen jók voltak.
10 perc 23 s 2.05 km. 5.02 tempó Most éreztem hogy mennyivel jobb mint fagyban futni, és főleg nem rágörcsölve hogy bakker, coopert kell futni. :D És megint éreztem hogy mennyivel jobb füves talajon futni mint az aszfalton. Átkellenne térnem ide. egyre jobban ezt érzem.
Egyetértek. A mínusz fok legalább annyira hátráltató tényező, mint a +30 és felette.
Gyakorlatilag ha kicsit tovább nyomod, össze is jön neked is ami nekem múltkor, vagyis a 2400m. Nem próbáltam azóta Coopert, csinálom az edzéstervet tovább. Ma intervallumos edzés volt, de terepen futottam szokás szerint. Őrületesen jó volt! Csak túl meleg volt, mert túlöltöztem kissé, így cipeltem végig a felsőm, mert le kellett vennem.
Ja és kellett volna napszemüveg a nap és BOGARAK ellen
A füves pálya néha jó, de szerintem érdemes úgy intézni, hogy ne mindig ott fuss, mert elpuhít. De komolyan. Ha hónapokon keresztül ott futsz, utána rémes lesz az aszfalt, a terep meg gyilkos és bokafájdalom garantált. Keverni kell szvsz.
Most sajnos kevesebbet tudok majd menni, mert beindul a heti 2 edzés,de lesz majd megint 5 napos pihi akkor letolom az idei első 21.1km-t
5 km feletti távot salakon nem is szeretek futni. Aszfalton futok rendszeresen, de a füves azért nekem is jobban esik. holnap is megyek mindenképpen, meg hát jó időt is mondtak, ki kell használni.
Az már 110m lemaradás csak életem legjobb Cooperjéhez képest... ugye milyen durva volt? Amikor anno lenyomtam, ott volt 2 másik futó rommá-szarrá köröztem őket, csak lestek... utána meg azért, mert az utolsó körön már morogtam/káromkodtam annyira "fájt". Nekem iszonyú megterhelő volt a 2950/12.
A mai időjárás miatt viszont biztos, hogy a múltkori 2400-nál jobban ment volna... tippre 2600-ra képes lettem volna, de az még mindig majdnem 1 teljes 400-as kör lemaradás. Látszik, hogy tök más edzéstervet csinálok: Nagyon lassú, nagyon hosszú, hosszútávokra alapozót. Hol a vége? Meg se merem tippelni.
Ja amúgy az tudjátok ugye, hogy a sprinterek, meg a rövidtávfutók szíve más, mint a hosszútávfutóké? Előbbieknek elég "kemény", relatív merev lesz a szívfala, a hosszútávfutóké, meg rugalmas.
Mivel mi nem sprinterek vagyunk ezen a szaros 3k távon 12 perc alatt kikészülünk mint a szar. Nos ha amióta futsz csak erre gyúrnál a 3500 lazán meglenne és nem ilyen belehalok utána szinten
Maga a versenysport nem az egészségről sźól. Szerintem ha valaki rendszeresen sportol abból csak jól jöhet ki. Persze mértékkel nem kell megőrülni. A napi mozgás is ide tartozik, járjunk gyalog vagy bicajjal dolgozni.
Sajnos nem... de ez is csak mértékkel jó. Nem egy tanulmányt olvastam róla, hogy az egészséges maximális táv bármilyen futónál - kapaszkodni - max. 15km! Sok kutató inkább 10km-t mond! Az már csak hab a tortán, hogy az maratonfutók majdnem negyedénél a székletben némi vért találtak. Egyszerű... a bélben levő bármilyen táplálék kb. 45.000-50.000x fog egy maraton során nagyon enyhén, nagyon finoman bélfalnak ütődni egy maraton során és ez már az a szám ami már okozhat a futók egy részénél ilyen problémákat.
Akkor engem ezen a 6 - 8 km es távokon nagy veszély nem fenyeget : ) Egyébként 10 km felett már érzi mindenki hogy ez azért annyira nem kevés azért. Enni nagyon nem is szoktam előtte. Ha meg estefele futok akkor tuti hogy utána. Nálunk egyebként orkán szél van, úgy hogy holnapra napolom a futást.
Szvsz edzettség kérdése. A legelső félmaratonom eléggé megéreztem, sőt a legelső 10k-m meg még jobban! A legjobb félmaratonom során aztán meg alig frissítettem, 1:59 lett és utána úgy voltam, mint most a mai 30 perces recovery futás + 20 perces hasizom erősítő után, kb. semmi, csak érzem, hogy mozogtam és jó érzés feküdni, de ha nem feküdhetnék most az se érdekelne.
Ja-ja... az evés előtte felejtős, mert felkopogtat könnyen.
Itt is nagy szél volt, de 5-6 fok... 3 réteg ruha, szokásos téli szerkó és még melegem is volt kicsit.
Hátvéd voltam sok éven át. Aztán egyre inkább az volt, hogy elég jól belejöttem és elkezdtek azzal szórakozni, hogy boka/sípcsontot támadják, de ezt is megtanultam leszerelni, gyűlöltek. És mégse ezért dobbantottam, hanem azért, mert 1x összefejeltünk egy sráccal, akinek a focihoz sok köze nem volt, viszont eszetlenkedett, poénkodott a pályán és akkor is labdára ment, ha semmi értelme nem volt. Eltörte az orrom. Reggel történt. D.u. 16:30-kor kerültem sorra, addig le se fostak, bent zabálták a milkát a dokik/ápolók, röhögtek... egy faszinak átszúrta az oldalát egy fadarab + bordája törött és ülőhelye nem volt, mert a mammerek ott is elfoglaltak minden helyet. Végül egy kibaxott medika próbálta meg helyrerakni az orrom... többször is nekiment, nem sikerült. Aztán egy kollégája valamit próbálkozott, de sokkal jobb nem lett. Azóta olyan orrom van, mint egy boxolónak... törött/görbe. Soha többé nem fociztam.
Edzéstervet követek. Eljutottam kb. a feléig, cirka 30 teljesített edzés volt az órámban. Nyilván ezeket mind leszinkronizálta már aznap a Connect-tel. Igen ám, de 2 napja fura volt, hogy a következő adagot nem látom az órában! Megnéztem a Connecten 2 nap pihenő volt... jó oké, talán majd ma. Hát nem. Hiába szinkronizáltam, nem került bele az edzésterv folytatása!
Millió dolgot kipróbáltam! Rengeteg időt beleöltem, nem sikerült. Aztán rábukkantam egy eldugott hsz-re a neten, egy tök más Garmin órával kapcsolatban, hogy ezek a hülyék kivették az appból a "send to device" gombot és papíron automatikusan szinkronizálnia kéne, de néha a régi, de teljesített edzéseket nem törli az órából, az újakat meg nem teszi bele.
Végül úgy sikerült megoldanom, hogy az edzéseim közé a naptárban beszúrtam egy kamu kerékpáros edzést egy pihenőnapra. Leszinkronizáltam. Majd kitöröltem. Leszinkronizáltam. És végre megjöttek az edzéseim.
A net tanulsága szerint ez egy közel EGY ÉVES hiba! Hát a jó k. anyjukat! Utoljára szerkesztette: Tinman, 2020.02.04. 20:05:49
Kapus létemre futással soha nem volt gondom, mindig is szerettem, soha nem hátul futottam. Meg hát fejben is dől el, akarom , vagy nem ? Én magamról tudom, hogy tényleg mennyi minden múlik azon hogy ki az orvos mikor odakerülsz. nekem szerencsém volt mindig. 2000 vállszalag szakadás helyre jött tökéletesen 2007 bokatörés helyre. 2018 ujficam helyre jött 2019 ujjtörés és lábfejközépcsontörés helyre jött. Nekem nem lehet egy szavam se az orvosokra. Jó ,volt ahova ismeretség után jutottam be, de helyre jöttem. Foci kilőve, marad a futás ;)
Az nem semmi. Én 96 óta tolom a focit egy deka sérülésem sem volt (erőteljesen lekopogja) 9 évig voltam kapus most pedig balbunkó vagyok már évek óra. Kispályán ,kupákon még védek ha nem jön kapus. 35 vagyok még majd szeretnék nagypályán visszatérni kapuba mert a kapusaink hát hogy is mondjam kőkemény pontok mennek el rajtuk. Ennyi potyát nem látott a világ mint ami itt megy :(
Fontos a futás edzésen is nagyon jól látszik ki milyen állapotba van. 35 éves fejjel a 4 kör alatt 1 kört pakolok a fiatalokra..és ez nem rámnézve jó dolog hanem rájuk nézve nevetséges ,mert ők "veszik" át a stafétát.. Sosem voltam nagy "játékos" ,de az akarat a hajtás mindent felül tud írni, erre a foci a legjobb példa hiszen minden meccsen látod. Amíg tudok mozogni csinálom bár megmondom őszintén szívesebben lennék itthon a heti 2 edzés és a hétvégi meccsek kupák helyett. De én nem akarok senkivel kicseszni kevesen vagyunk
én 94 óta, de azt gondoltam soha nem sérülhetek meg. Aztán dehogynem. Ismerős amit írsz, a fiatalokat annyire ez nem érdekli már. hogy megmutassa edzésen hogy jobb mint a többi, és megmutassa mit is tud. Elvannak ez a jó kifejezés. NEm gond nekik hogy egy 30 év körüli pali jobban fut főleg hosszabb távot mint ők. Így 37 felett kicsivel és már senkinek se szeretnék bizonyítani. Kispályás foci bajnokság, tornák mindig is tetszettek, de ma már elég volt. Nagypályás foci is jö votl csak az ütközések meg a kapuból kijövetelt nem szerettem, Tipikus vonal kapus voltam mindig is.
Csak kíváncsiságból !gyalogoltam! középtempóval, egy 400-as kört futás után, sík, de füves pályán, külön mérve direkt, hogy legyen a Connectben bizonyítékom arra, amikor valaki jön azzal, hogy xy km-t teljesített 12 p/km-es átlag pace-el és együtt röhögjük ki.
Pace: 8:25 p/km Sebesség: 7 km/h Pulzus (közvetlenül előtte futottam fél órát): 119 BPM
Érdekesség 1: Ez a pulzus zónámon kívül van. Úgy értem se recovery, se zsírégető se. Érdekesség 2: Ha nagyon belehúzok akkor 7:30-as pace-t hozok gyalog, sík terepen.
Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy 7-8p/km-es pace az soha nem volt és nem is lesz futás. Semmi köze nincs hozzá. Ha valaki ennyivel fut, inkább gyalogoljon, kevésbé fárasztó mozgásforma és alacsonyabb pulzussal és lábra mért terheléssel művelhető. Utoljára szerkesztette: Tinman, 2020.02.04. 23:02:32
Jogos, Ez pont olyan mint aki elindul egy futóversenyen és nagyrészét gyalogolja mert azt se tudja mit vállal.
A maratonisták 70 százaléka saját egészségét veszélyezteti
A tavalyi prágai maraton résztvevőit a célba érkezés után orvosi vizsgálatnak vetették alá cseh kutatók. A prágai IKEM orvostudományi kutatóközpont tudósai keddi sajtótájékoztatójukon elmondták, hogy az amatőr futók gyakran megfelelő felkészülés nélkül, esetleges betegségeikről nem tudva vesznek részt maratoni távú futóversenyeken, ami károsíthatja az egészségüket.
2019 májusában a kutatók a prágai maraton 97 résztvevőjét vizsgálták meg közvetlenül a 42,2 kilométeres táv lefutása után. Egyik legfontosabb megállapításuk az volt, hogy még az aktív, lelkes, hetente többször edző amatőr futók testtömege is nagyon hasonló volt az átlagnépesség testtömegéhez. A kutatók ezenkívül a megvizsgált amatőr atléták 70 százalékánál találtak szív- és veseproblémát. „A következmények általában időlegesek és pihenéssel elmúlnak” – mondta ezzel kapcsolatban Eva Kieslichova, az IKEM aneszteziológiai és intenzív klinikájának vezetője.
Számos országban a maraton nevezési feltétele az orvosi igazolás, a prágai maratonra viszont elég a nevező aláírása. Jan Pirk, az IKEM kardiológiai központjának vezetője, aki maga is amatőr futó, hozzátette, hogy a maratoni táv nem való mindenkinek, és nem szabad mindenáron megpróbálni teljesíteni. A prágai maratonon több mint tízezren vesznek részt évente, a csehek mindegy kétötöde rendszeresen jár futni. (MTI)
Tőlem se maraton se félmaraton előtt soha senki nem kérdezte, hogy hello! van orvosid milyen állapotban vagy? megáll a szíved? :D
Aki rendszeresen sportol szerintem az nem azt jelenti, hogy tudja is mi az ami árt. Pl. elindulni egy maratonon vagy félmaratonon felkészültség nélkül. Na ez tutti ártalmas szerintem. Nem kell maratont futni, ahhoz hogy kárt tegyünk magunkban.
Én most méregettem kicsit, teljesen "paraszt" módon. Google map alapján olyan 8,8-9 km körül futok 3x egy héten reggelente. Anno 5:45-6:00 között indultam, egy ideje kicsit később indulok. Lényeg, hogy ezt a távot tipikusan 38-40 perc körül teszem meg. De azt is érzem, hogy ha este futnék ugyan ezen a szakaszon, szinte tuti tudnék még gyorsulni (már bemelegített rendszerrel, ugye). Reggel is mehetne még komolyabban, de akkor gyanús hogy nem érezném már magam olyan jól a végére:). Nagyjából elégedett vagyok. Kajára kéne jobban odafigyelni, pláne hogy azon lehet nagyon sokat hozni. 2010 körül voltam 105kg körül, akkor lett elegem. Ehhez 187cm kb. Szép nagy állat, na. Nem voltam kövér sosem, de azért volt mit faragni. Elkezdtem edzegetni saját testsúllyal, majd képbe jött a bicó, futás. Most tartok ott kb 2,5 éve hogy meglehetősen rendszeresen futok és vagy bicózok. Plusz néha egy kis kondi, továbbra is a lehető legegyszerűbb módon. Eredmény: normális humanoid kinézet, 86-87kg, szép feleség:)) Negatívum a kicsit sajgó sípcsont felső rész/térd, de ezt majd megnézetem. Azt is tudom, hogy abbahagynám a rendszeres mocorgást, és agyatlanul zabálnék, simán visszaesnék. Hajrá! Utoljára szerkesztette: Csabesz6, 2020.02.07. 08:19:56
Nem kell az elhízáshoz agyatlanul zabálni.. Ha simán eszel még akár ha keveset is de lószart se mozogsz elhizol. Erre a legjobb példa volt régen amikor még nem futogattam karácsonykor... 3 hét otthon kb nulla mozgással simán feljött 6-8 kiló..
Pontosan a hangsúly, a rendszerességen van, mert különben elmarad a sikerélmény aztán el is megy a sportárs kedve az egésztől. Tegnap a kissé szeles de annál hidegebb időben sikerült összeszednem 4,32 km t 5.02 s tempóval utána azért lepihentem azért. Kettő hét rendszeres futás után meg ha valaki kicsit vissza fel az őrült és teljesen felesleges étkezésekből érezni fogja a különbséget.
Nekem javasolták, hogy menjek el félmaraton felkészülés előtt sportorvoshoz. Elmentem. EKG gondot talált. Elküldött kivizsgálásra, terhelésesre, semmit nem találtak, jó mérgesek voltak a sportorvosra, hogy nem tud értelmezni egy EKG-t. Azóta volt már olyan, hogy 195+ feletti pulzussal futottam 15 percen keresztül egy iszonyú meredeken felfelé... fel is ment 202-re. Na most, ha baja van a szívemnek ott biztos, hogy rosszul leszek, vagy meghalok. Nyilván megterhelt keményen, de sok egyéb nem történt.
Szerintem már egy félmaratont se lehet teljesíteni felkészülés nélkül. Az átlagember, ha nem sportol, de nagyon erőlködik, akkor 5 km-t tud lefutni, de utána qrvára szarul van. Vészhelyzetben ez lehet akár 10 km is, de utána már hordágy. 21km nekik fizikai képtelenség... hacsak nem sétálja le a 90%-át, de az akkor meg nem futás, hanem túra.
Amúgy pár éve voltam félmaratonon, melynek jelentős része terepen volt. 5:55-ös pace-t hoztam rajta, de ebből majdnem a fele emelkedőn zajlott. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy 1 héttel később, a táj szépsége miatt meggyőztem a nejem (nem túlsúlyos!!!, ellenben 11 évvel fiatalabb nálam), hogy !sétálja! le velem. Az 5. km-nél ettünk egy szendvicset egy tó partján. A 10. km-nél ebédeltünk. Visszafelé végig szinte lejtő volt, de mire hazaértünk már totál kikészült! De annyira, hogy fájt a feje és hányt is! 22 km-es séta, pihenőkkel kb. kigyilkolta! Miért? Mert soha nem gyalogolt ennyit, főleg úgy nem, hogy fele emelkedő volt.
Vagy ott a futós haver, aki elhívta a cirka 35 évvel fiatalabb ismerőse fiát kocogni a gyerek, meg 2 km után rosszul lett, haza is küldte :-D
Szóval, az átlag nagyon gyenge! Utoljára szerkesztette: Tinman, 2020.02.08. 09:06:09
A kajával, főleg a csokival, sütivel, cukorral iszonyúan oda lehet csapni az egészségtelenségnek sajnos. Pedig imádom az édességet, kb. az egyetlen "függőségem", de most is 2 hete már megvontam magamtól teljesen, mert az ünnepek alatt majdnem 80 kg-ig felmentem. Az még nekem BMI témában normális, de már közel van nagyon a túlsúlyhoz. A futás mellett elkezdtem jobban nyomni a hasizom/hátizom erősítést, tornát, így nagyon hamar 77kg-ra lementem... a cél valahol 70 kg lenne, de szerintem az nem fog menni, szedtem fel izmot is, max hasból tudok már csak leadni talán 5 kg-ot, onnan meg nagyon nehéz.
Az ilyen itt-fáj ott fáj dolgokra mindig megoldás a tök más jellegű keresztedzés! (Pl. úszás, torna.)
Ezzel a tempóval akkor ez simán 2.400 méter 12 perc alatt. Az életkorod nem tudom, de bármennyi is legyél, ez feltétlenül a "jó" kategória, a nagy kérdés az, hogy "nagyon jó", vagy "jó" :-)
Ez mindennel így van amit nem tudsz, nem csináltál, elsőre szopás.
Futás vs sprint esete ugye hiába tol le az ember magához képest jó idővel 30 km-eket ha egy erőteljes 200 méteres sprint után kb oxigénsátorra van szükség mert jön a dögvész.. Totálosan más a kettő. Csontra emlékszem egy storyra még talán 4-5-es lehettem elmentünk szomszéddal lovaskocsival a városon kivüli szeméttelepre valamit vitt az öreg azt gyerekek elmentünk vele mert a lovaskocsikázás nagy fun..mikor indultunk vissza fingom sincs miért kurva lassan jöttünk leugrottam és mondtam én hazafutok.. Tényleg hazáig futottam 5-6 km lehetett.. otthon mondták mi történ mi a baj hol vannak a többiek valami baj van biztos mond mi van.. Mondom semmi csak szüttyögés volt és hazafutottam. Jól le is basztak hogy mit akciózok Utoljára szerkesztette: grebber, 2020.02.08. 09:20:50
Gyerekként én a biciklin nőttem fel. Amikor az 50km-re levő városban megnyílt a Mc Donalds egy haverral elbicikliztünk, bezabáltunk, hazatekertünk. Meg se éreztük. Ez a hülye ezen felbátorodva, egyik hajnalban elindult, hogy körbetekeri egyedül a Balatont. El is jutott a feléig, de már sötét éjszaka volt, egy vonat fülkéjében aludt, megszánta a kaller. Utána másnap hazatekert, tényleg megkerülte a Balatont, de kb. 2 hétig járni is alig tudott :-D
Amikor tesin rosszak voltunk, -5 fokba egy szál póló, rövid gatya és kizavartak minket a jeges pályára futni. Fel se vettük. A mai generáció fiataljai már JÓVAL táposabbak!
Nézz ki az ablakon! Az én időmben szombaton, ilyen kezdődő napsütésben már kint voltak a gyerekek és vagy tekerték a cajgát, vagy ha be volt fagyva a belvíz, akkor csúszkáltak rajta. Most mi van? Az összes kis nyomoronc a gép előtt kockul, vagy nyomkodja a hülye telóját és lásd lentebb, ha kimegy futni 2 km után összefossa magát.
Mi "öregek" könnyen beszélünk mivel mi úgy nőttünk fel hogy se telo ,se gép ,se internet. Úgy meg nem volt nehéz egész nap utcagyerekként tengődni és focizni, bicozni, erdőben bunkert építeni stb... Ma már 35 éves fejjel én is amikor szabadnapos vagyok egész álló nap itt ülök a gépek előtt. De hobbiként megmaradt a mozgás mert focizom és néha futok... Ha ezt a kettőt nem csinálnám (akármikor elkezdhetem ,hogy nem csinálom ez csak egy döntés) már bőven vagy 130+kilos dagadt fos lennék
De figyi... kvarcjáték, Pong masinával kezdtem, 6 éves koromban C64, talán 1 év se kellett és NES konzol... és mégis, főleg nyáron kint építettem a nádasban, nádból a viskómat, de csináltam ilyet itthonra is, milliószor mentem el gombászni, a víztározóba úszni, embertelen mennyiségű km-t letekertem, kutyázás/macskázás evidens és persze halálra Lego-ztam magam.
Szóval, nekem volt mivel lekötni magam idebent is bőven, mégis k. sokat voltam kint, mert az jobb. Az egész gépet a kukába vágnám, ha lenne annyi pénzem, hogy utazgathassak a világban... nekem ez csak metrópótló pótló.
Amúgy abban egyetértek, hogy maga az Internet a legnagyobb mumus. Amíg az nem volt, sokkal jobb volt minden szociális kapcsolat, mert fel kellett emelni a segget... most meg a 70 éves nyugger is ott anyázik, meg a 1.5 éves gyerekem is toporzékol, ha nem nézhet mesét a YT-on. És ezerszer jobban érdekli a YT-os mese, mint a tv-ben leadott, vagy gépről lejátszott ugyanis ha nem tetszik neki, csak odabök az újával és 2 mp alatt már ott a másik. És ez baj. De mit csináljak vele? Nem tilthatom örökké. Szerencsére egyelőre elég jó az arány az egyéb foglalkozás + tablet mesenézés között az előbbi javára, de később... nem tudom.
181 cm. Nem túl jó, de nem is tragikus... sajna nem egy futóalkatom van. Semmi nagy duma, meg nagyzolás, de túlzóan izmos a lábam (felsőtestem jóval kevésbé) már gyerekkorom óta (biciklizés dombságon rulz) és emiatt nagy erőkifejtésre frankó a lábam (pl. 100+ kilókat kinyomni fél lábbal), de futáshoz kevésbé... ezért is jó lenne még inkább soványabbnak lenni, mert a büdös életben nem futom le a maratont 4 órán belül.
Köszönöm. 37 éves vagyok. Lehetőség szerint én is sokat vagyok kint, főleg így hogy nincs is igazi tél. Mindig is sportoltam, futás dolog pedig tényleg bejön miután valaki 12 órát ül egy irodában. Nagy céljaim nekem sincsenek. 4 órán belüli maratonra felkészülni már nem szeretnék, de az hogy heti 3 - 4 alkalommal elmegyek futni lehetőség szerint az fix.
Akkor az "nagyon jó" kategória a korosztályodban. Én is ebben vagyok, és voltam már "kiváló" azzal a 2950-el, de most lejjebb csúsztam, de majd igyekszem újra feljebb tornázni magam.
Az egészségmegőrzéshez nem is kell félmaraton! Jól teszed, hogy így gondolod!
Nekem, nekünk akik vágynak egy tisztességes maratonra ez amolyan trófea szerűség. Van már itt egy érmem a fejem felett terep 21k-ról, kéne egy maratonról is :-)
Amikor 70 kg voltam 2950m ment Cooperen és a 2 órán belüli félmaratont is alig éreztem meg. Viccen kívül: Eléggé érzem magamon a 7 kg-ot. Szerintem simán van hason/oldalt 3-4 kg felesleg. Rohadt édességek... de annyira szeretem :-( Jó szar érzés, most, hogy 2 hete már megvonom magamtól. Csináltam már ilyet, akkor hónapokig nem ettem, de jött egy ünnep és ajándékba kaptam svájci csokikat és visszaestem... ez simán függőség. Utoljára szerkesztette: Tinman, 2020.02.08. 14:57:12
Én 178 vagyok, de ha 70kg lennék hozzá akkor nagyon gebének érezném magam, dolgozd át felső testre a pluszt :) Értem amit mondasz, de én csak pár perc extra teljesítményért nem biztos hogy lefogynék.
Igen, azon vagyok... elég kemény ez a napi cirka 2 óra edzés. Most végeztem... 3/4 óra intervallumos futás terepen (jó levegő miatt erőltetem ennyire a terepet), előtte 10 perc bemelegítés, utána 15 perc nyújtás. 30 perc has/hátizom kínzás. Mellé no cukor... hát nem itt kezdődik a boldogság, de legalább az ember az acélajtót is szét tudná rúgni, kb. úgy érzi :-)
Maraton miatt kéne gebésednem :-/ Utoljára szerkesztette: Tinman, 2020.02.08. 17:46:36
Köszönöm!! - neked pedig egy kalappal a maratonhoz. Egy kollegám rendszeresen futott 10 -15 km távokat. A testvére Új zélandon él meghívta oda magukhoz nyaralni és ajándékként benevezte egy helyi terepmaratonra. A srácnak kifordult a térde úgy mentették a versenyre, úgy hogy maradt a táj szépsége neki, sport értéke nem sok volt. Az édesség biztos hogy nagy csábítás, sok csoki pedig biztos hogy nem tesz jót. Mértékel lehet szerintem enni mindent, de nyilván mellette sportolni kell mert különben hamar fellehet szedni pár kg.-ot. Mikor felvételiztem a suliban 80 kg lehetettem 19 éves és a 2000 métert 7.40 körül futottam. Azóta sokkal nehezebb nem lettem, csak 17 évevel idősebb. 1 boka törésen és egy lábfejközép csont törésen vagyok túl. De ez nem panaszkodás, tudom, hogy ez már nem fog visszajönni, de nem is az a cél.
Ez a cukor nem cukor kérdés érdekes téma... a cukrot sokan károsnak tartják az emberi szervezetre viszont a cukor helyett lévő szereket pedig egyenesen rákkeltőnek... Szóval ki mivel mérgezi a testét az rá van bízva.
Cukormentesen eleve nagyon nehéz élni mivel mindenbe bele van baszva szó szerint....kenyértől kezdve mindenbe elképzelni se tudom mi a fasznak... Ez a cukor valami iparági melléktermék lehet amiből a világon a legtöbb terem és ugy vannak vele kurjuk bele mindenbe úgyse fogy. Lassan 3 éve nem eszek édességet,süteményeket, cukros italt de kenyeret muszáj arra nem találtam alternativát.. annyi kell Kemény lehet azoknak az élete akik így küldik sőt még ennél is durvábban úgyis alig van olyan bolt amibe van valami cukormentes édesség, vagy fagyi vagy bármi... évek óta ennék fagyit de nincs a közelben egy baszott bolt se ahol lenne ilyen
7:40 - 2000 méter? Az nagyon derék már! Azzal a Cooper-en lehet hozni 3.200-at, ami már atléta szint. Nekem soha nem volt még ilyen gyors 2 km-em. A legjobb pace-em 2 km-en 4:15 körül volt.
Mivel én totál absztinens vagyok egész életemben (még kávét se iszom), így nekem maradna a csoki, de arról is le kell mondanom. Az a baj, hogy csokiban nem tudom a mértéket. Eleinte tudom, aztán elszabadul a pokol és 1 dobozos csoki + 1 toblerone az úgy simán leszalad ebéd után a csúcson és akkor este még biztos tolnék valamit. Nem tudok ebben mértéket tartani. Vagy egyáltalán nem eszek édességet (mint most), vagy hamar a csúcson találom magam és tömöm magamba.
Sajnálom :-( Nekem szerencsére csak orr és ujj törött el eddig életem során... nagyon nem csípnék egy lábtörést. Jelenleg 24 óra és hiányzik a futás.
A cukrot szénhidrátból állítja elő az emberi szervezet, meg persze fruktózt vesz fel a gyümölcsökből... annyi elég is neki köszöni szépen. A gond a magamfajta kreténekkel van, akik cukorfüggők. Alapvetően nem is cukortól függök, hanem a csokitól. Mint a kiba. Gombóc Artúr... és a fene a torkomat, de a minőségi csokira fáj csak a fogam, azt szeretem magamba tömni. Undorító szokás.
Kenyér témában próbáld ki a Molke Aktív és az Olívás Paillasse kenyereket... baromi jók és a legegészségesebbek között vannak. (Sparban, Intersparban mindig van belőle... nyilván nem 150 Ft-ba kerülnek.)
Igen, akkor jó állapitban voltam. Aztán pár év kihagyás jött a futásban, de lassan 10 éve nyomom rendszeresen mindig.
2 napja voltam legutóbb szerintem, csak hétfőn tudok menni, de már várom.
"Már a kocogás is nagyon hasznos
A szakemberek 14 korábbi kutatást vetettek egybe, melyekben összesen több mint 200 ezer alany egészségi állapotát követték nyomon hosszabb időn – minimum 5, maximum 35 éven – keresztül. A résztvevőkből 26 ezren meghaltak a vizsgálat időtartama alatt. Az így nyert adatokat összegezve a kutatók úgy találták, bármilyen mennyiségű futás egyharmadával csökkenti a korai elhalálozás előfordulásának valószínűségét, egynegyedével (23 százalékkal) pedig a rák kialakulásának kockázatát."
"Az ausztrál tudósok által vázolt eredmények összecsengenek több korábbi tanulmányban tapasztaltakkal. Egy 2012-es dán kutatás szerint a rendszeres kocogás 6,2 évvel növeli a férfiak és 5,6 évvel a nők várható élettartamát. Hetente 1-2,5 óra futás ideális, nem megerőltető tempóban tökéletesen elegendő ehhez. A legjobb az a sebesség, amikor szaporán veszed a levegőt, és egy kicsit kifulladsz.
A futás növeli az oxigénfelvételi képességet, az inzulinérzékenységet, továbbá növeli a jó (HDL) koleszterin szintjét, miközben csökkenti a vérerek elzáródását okozó trigliceridek mennyiségét. Vérnyomásproblémákra is kiváló, segíti a szív és az immunrendszer működését, csökkenti a gyulladások kialakulásának esélyét és az elhízás kockázatát. Nem utolsósorban a lélekre is remekül hat."
Igen, ha valaki már lemegy a pályára és mozog az már dícséretes és nem otthon ül. Annál is jobb mint ha valaki a kondiban ülve nevetgélve emelgetné a súlyokat és közben sztorizgat.
Ma hatalmas szél lesz, úgy hogy ma kimarad a futás.
Így van... a lényeg, hogy a pulzus emelkedjen meg, vagyis a szív a komfortzónájából kerüljön ki, mert nagyon sokan ilyen 65-ös pulzussal élnek hónapokat, aztán amikor lépcsőt kell mászni, vagy sietni kéne a busz után akkor meg rosszul van. Az már egy más kérdés, hogy a legoptimálisabb az, ha a szív olyan tartományokba is felmegy, ahol az átlag élet során ritkán. Pl. 195-ös pulzus az baromira nem jellemző, a futók mégis egy héten 1-2x felviszik rövid időre. Ezért kardio, nagyon tág BPM keretek között van a szív meghajtva és ennek az a következménye, hogy alacsonyabb frekin aztán optimálisabban fog dolgozni.
Nekem a futás előtt a nyugalmi pulzusom 60-62 körül volt, az átlag pulzusom 65... jelenleg a nyugalmi pulzusom 49-50, az átlag pulzusom 54! Ez nem kevés difi és lehet ez még jobb is! És itt függ ez az egész össze a VO2 max-al is! Egyértelműen kimutatható műszer nélkül is, hogy aki fut, annak jobb lesz a vér oxigén szállító képessége, a szív erősebb, rugalmasabb, az érrendszer dettó jól jár.
Mielőtt elkezdtem futni borderline hipertóniát állapítottak meg nálam (a korábban már említett rendszeres hörghurutról nem is beszélve). Ez azt jelenti, hogy a vérnyomásom hatereset volt, "oda kell rá figyelni"... ez az előszobája amúgy egy csomó betegségnek. Van erre is gyógyszer, de soha nem igényeltem és nem szedtem be. A futástól a 140-145-ös vérnyomás szépen megszelídült 125-130-ra, de nyugisabb napokon inkább 120 az.
Pont ma reggel volt egy nő a digisporton, aki arról beszélt hogy a verseny sport mennyire nem egészséges, izmok, szív jelentős megterhelése stb.
Aki rendszeresen mozog, az érzi, hogy mikor is kellene vissza venni mert kissé felment a pulzusa. Nagy melegen, mondjuk ez elve könnyebben előfordul. Az alacsonyabb vérnyomás, a rendszeres mozgásnak - futásnak jótékony járuléka.
Ez sajna így van... egy szint felett már árt. Végül is mivel nincs így? A legegészségesebb dologból is lehet annyit bevinni/művelni, ami már akár megöl.
Írtad, hogy nagy szél lesz és nem mész futni... hát basszus... utóbbi idők legjobb edzését éltem át. Nálunk 14-15 fok volt és relatív erős szél. De mivel én szinte mindig terepen futok, így tök vegyes volt... hol nagyon fújt, hol meg kellemes tavaszi szellő hatását keltette. Alapvetően inkább túlöltözni lehetett ma, mert hiába fújt a szél, meleg volt.
Pont jó hosszú intervallos edzés volt, nem egyszer hoztam terepen, gyenge emelkedőn 4:33-as km-eket, ráadásul nem is éreztem utána magam rosszul, sőt inkább azt éreztem, hogy végre kitombolhatom magam, mert a pulzusalapú edzés "hátránya", hogy rengeteg futsz úgy, hogy tudnál sokkal, de sokkal jobbat is, csak az edzésterv nem engedi. De azt hiszem pont itt a kulcs! Ahhoz, hogy most ezen a terepen, ilyen körülmények között ilyen jót fussak, ahhoz pontosan az kellett, hogy itt hetek óta lassúztat... ki van ez okosan találva. Ezért írtam, hogy igen is el kell hinni, hogy azért mert régóta futunk, attól még vannak nálunk jóval okosabbak a témában és hallgatni kell rájuk és nem csak nyélgázon rohangászni minden edzésen.
Jól tetted. Nßlunk általábsn az északi szél az uralkodó. És így felék szembe széllel kellett volna futnom, ahhoz pedig nem volt kedvem. Holnap bepótolom. Mellé lesz egy kis kondi is majd.
Nagyon szép idő volt ma, 10 fok egész végig, szinte szél mentes. Jól esett a pályán a futás. itt ott lehetett érezni a kémények füstjeit de nem zavart. A végére kezdett teljesen besötétedni a legjobbkor végeztem. Egyre jobban azt érzem, hogy az aszfalton a futást háttérbe szorítom. Áttérek a salakra.
Aszfalt szerintem is unalmas... persze durván hosszúkra az a jó, mert terep jobban fáraszt, a körpálya rém unalmas. Szerencsére lehet variálni. Nekem a füves körpálya mindig olyan, mint valami szanatórium. Futottam ott már 5km-t mezítláb is nyáron... felért 10-el :-D
Főleg az a baj hogy az aszfalt alig csillapit mikor odaütődsz hozzá. 400 m es pályán 8 - 10 kör vállalható még nem unalmas, utána már kicsit. Megkeresem mennyi volt a legnagyobb távom salakos pályán.
53 kör... ez a legtöbb, amit 400-as pályán megtettem megállás nélkül. Hát nem volt egy mókavonat.
Így van... az aszfalt csillapítása egészen pontosan nulla, hiszen képtelen bármiféle deformációra, max melegben, de azt most itt nem releváns. Ezért is szeretem a terepet, ott a változatos talaj miatt hol nagy a csillapítás, hol kisebb, hol ideális, hol nem, ráadásul nem mindig pont azon a ponton terheli a lábat, hanem szinte minden lépés más és más.
Hát respect nektek, én ha elmegyek futni és ugyanazon az útvonalon kell visszamennem már agyfaszt kapok :D
Edzés ideje 01:39:00 Távolság 17.33 km Tempó 05:43 p/km Nekem ez volt a legtöbb. Olyan 43 kört lehetett ez ahogy számoltam. Akkor annyira nagyon sok nem tünt, de most nem biztos hogy újra vállalnám azért.