Kedves Zero! Csak még egy régi félreértést tisztáznék: Régebben amikor Nostradamus jóslatairól beszéltünk bár nem kérdeztél levontad azt a következtetést, hogy én a kétnlv közti hasonlóság miatt keresgetek latin kifejezések között. Az igazi ok az volt, hogy kicsit elgondolkodtam: Nostradamos orvos és csillagász is volt és nem az volt a szándéka, hogy bárki megértse a szavait, hát logikusnak tûnik, hogy azon két terület "szaknyelvét" használhatta, amelyen tevékenykedett és amelyet a "mûvelt" emberek ismerhettek csak. Talán a latin ( az orvoslásban ma is használják) meg esetleg a csillagászat miatt az ógörög. Azonkívül a látomás a már leírt dolgokon kívül azért is nehezen leírh, mert bizonyos tárgyakra nincs megfelelõ szava, mert még nem létezõ dolgokat látott. Ha meg lát egy szöveget, szót nem biztos, hogy pontosan le tudja írni késõbb. És még egy dlamelyet nemigen vettek figyelembe (nálam kétség kívül okosabbak, ám a látomások természetét nemigen ismerõk): Egy álom olyan mint egy hangosfilm. Ha teszem azt halltt egy-egy szót, mondatot, kifejezést, nevet számára idegen nyelven mit tehetett? Leírta ígymond fonetikusan. Ha bárki, aki nem ismeri pl. a japán nyelvet, a japán írásjeleket, de le kellene ís egy szót, amelyet japánul mondanak neki tuti ezt tenné: leírná a "saját betûkészletével" fonetikusan, ahogy hangzott. Ezért is keresgettem az ere fordítások helyett, mert bár sok helyen írtak a fordítás nehézségeirõl pár dolgot nem említettek, ill. lehet, hogy nem vettek figyelembe. Talán Nostradamus sem véletlenül íra, hogy "egy látnoki képességû ember kell majd a megértéséhez", mert csak egy ilyen élményeket tapasztalt ember tudja, mik leetnek a nehézségei egy "látomás" leírásásnak. De tényleg ennyi. Nem untatlak benneteket.
Kifelejtetted pl. a "will" szót. Ez hogy tetszik? a viuront kifejezés meg lehet vírus is csak az a bibi, hogy akkor ezt még nem ismerték...
Trypanosoma rhodesiense kelet-afrikai álomkór okozója - ez talán közelebb áll a leírtakhoz...bár akkor még errõl sem tudtak...
sulcus HEMISPHERicus elõ- és köztiagyvelõ közötti barázda (anat)
A mai orvostudomány is kihasználja a szervezet öngyógyító képességét. Pl. egy törött csontot is "csak" rögzítenek, majd összeforr magától... Mi a leszólnivaló abban, hogy "szerinted csak rásegített a gyógyulásra"? Ma is használnak gyógynövényeket a gyógyításban is. Nem értem mi bajod van ezzel. Azóta eltelt sok száz év és még most is "használják" ezeket a módszereket. Tudtad például, hogy a CMG-re nincs gyógyszer, de egy gyógynövénybõl, az orbáncfûbõl készített tea vizsgálati eredmények alapján (állítólag)elpusztította ezt a vírust? Az orvostudomány ötvözheti is a módszereket...
Onnan feltételezem, hogy túl sok a konkrétum: évszám, nevek stb. Ha lesz idõm keresgetek majd olyat, ahol konkrét évszámok szerepelnek, van belõlük bõven. Más a módszerem, mint nektek: elõször leellenõrizném a fordítások pontosságát, az értelmezések lehetõségeit, addig nem vonok le olyan következtetést, hogy csaló szélhámos. Ez a módszer hasonlít a tudományos módszerhez? Vizsgálódom, keresgetek, utána következtetek?
Na éppen ezért elõször "kutassunk", hogy vannak-e Nostradamus jövõbe-látó képességére vonatkozó félreérthetetlen "eredmények" (pl. azok a versek, melyek konkrét idõpontokat tartalmaznak) addig talán ne jelentse ki senki míg ezt meg nem tette, hogy csaló. Minden ember tévedhet, attól hogy elolvasol egy fordítást nem lehetsz benne biztos, hogy tényleg az volt a tartalma. Na meg azt írja, hogy nem összevissza számozta a versikéit, hanem szisztéma alapján. Sokan próbálták megkeresni a kulcsot ehhez. Csak egy ötlet volt a részemrõl, hogy jelentõsége lehet a csupa nagybetûs szavaknak. Nem rosszabb ötlet, mint bárkié eddig. Szerintem valahogy "rendezte" a szöveget. Ha ezt a rendezési lvet megtalálnák LEHETSÉGES, hogy világosabb lenne....
I 16 Faux à l'eƒtang, ioint vers le Sagittaire, En ƒon haut AUGE de l'exaltation, A csúcspontjában az izgalom vályúja (jászla)AUGE szó nélkül francia nyelven: A tetõjében izgalom Peƒte, famine, mort de main militaire, Le ƒiecle approche de renovation.
Nem néztem meg az összes ilyen versszakot, de ez spec "értelmesebben hangzik", ha kiemelem azt az egy szót...Talán ezen szavakból egy új szöveg alakítható ki...Sajna az én tudásom ehhez kevés, de próbálkozom, ha idõm engedi.
I 69 La grand montagne ronde de sept estades, Apre???s paix, guerre, faim, inondation, Roulera loing, abysmant grand contrades, Mesmes antigues, & grand fondation.
The great mountain, seven stadia round, after peace, war, famine, flooding. It will spread far, drowning great countries, even antiquities and their mighty foundations.
A kérdõjelek pedig szerintem arra is utalhatnak, hogy esetleg látott egy kifejzést leírva, de nem tudott rá emlékezni pontosan. Keresek majd még példákat arra, mit miért tartok én logikusnak, de most nincs rá idõm....
Meg tudod válaszolni a kérdésem?
tudományosan efogadható bizonyítékra gondolsz? Tudtommal nincs ilyen. Legfeljebb arra lehet hivatkozni, hogy nincs több ilyen "dokumentált" eset a történelemben. Hogy voltak, vannak-e ilyen emberek, csak hallgatnak róla azt nem lehet "tudni". Nincs 100%-os cáfolata, asszem.
Ja, a 422 hsz-ben linkelt versszak most így néz ki ugyanazon az oldalon: A nagybetûk "átváltoztak"...Na nekem elegem van. Pedig Nekem fontos lett volna ez az egész... II 1 Vers Aquitaine par insuls Britaniques Et par eux mesmes grandes incursions Pluyes, gelees feront terroirs iniques Port Selyn fortes fera inuasions.
Towards Aquitaine by the British Isles By these themselves great incursions. Rains, frosts will make the soil uneven, Port Selyn will make mighty invasions
Most konkrétan Nostradamus írásaira gondolok. "Mi az, ami azt támasztaná alá, hogy Nostradamusnak nem volt jövõbelátó képessége?" Nem bizonyítékra gondolok, hanem cáfolhatóságra.
A falszifikálhatóság fontos elv, ha a valóságról állítunk valamit. Meg kell tudni határozni, hogy mik azok a megfigyelések, amik mellett az állítás hamisnak bizonyul. Nostradamus jóslataira vonatkozóan mik lennének azok a megfigyelések, amik cáfolhatnák, hogy Nostradamus a jövõbe látott?
Ami bármit jelenthet, az nem jelent semmit. Mindig csak utólag "tudjuk" meg, mit "jósolt" az adott vers, ráadásul a magyarázatok mind az angol verziók alapján születnek, ahol az eredeti szöveg többértelmûségébõl a fordító már döntött egyet... És az eredmény még akkor is olyan hogy "tûz az égben, sirámok, nagy vihar, testvér támad barátra, a gonoszt elûzik, a halál dagálya" (gyk: ez ráhúzható bármelyik háborúra, csak a megfelelõ magyarázatot kell mellébiggyeszteni)
N aitt van az, amilyen kommentet kaptam a fizikai topicban: ne beszélj bele olyasmibe, amirõl fogalmad sincs... Már bocs, de ha ennyire nem isered a jóslatait miért szólod le? Mindenki abban nyilatkozzon állítólag, amihez "konyít". Mond csak, mondjátok csak, mennyit értetek a jövõbe látásoz, a prekognitív élményekhez, a "víziókhoz"? Vannak ezen a téren ismereteitek, tapasztalataitok? Úgymond tudásotok? Ha nincsenek, akkor hogy van hozzá bátorságotok, hogy kijelentéseket tegyetek ezzel kapcsolatban? Nahát, milyenek vagytok, hogy olyan dolgokba beszéltek bele, amihez "nem értetek"...Ok, bocs befejeztem az ironizálást, meg gúnyolódást. Csak visszadobtam a labdát. Ne vessen senkinek a szemére senki olyasmit, amely dolgot maga is megtesz...ennyi. Ugye értitek, mire célzok? Hát persze, hogy értitek elvégre ti elég okosak és intelligensek vagytok ahhoz, hogy mindent értsetek... Asszem a piszkálódást abba lehetne hagyni.
Senki nem láthat a jövõbe, legalábbis nem úgy ahogy te azt leírod. Nincs olyan szervünk ami ilyet tud.
Csak a józan ész segíthet abban, hogy felkészüljünk arra ami várható, nincs más mód, különben csinálnánk. A jelenlegi tények ismeretében, a múltbéli tapasztalatokra alapozva következtethetünk a jövõre. Ennek a fajta "jóslásnak" a legfõbb korlátja az adatgyûjtés.
Akkor szerinted az idegrendszerünk ilyen olyan okokból kifolyólag tud vizionálni, álmodni, de az "idõkorlátot nem tudja átlépni gondolati szinten sem"? Miért ne tudhatná? Pl. bizonyos területek olyan szintû összehangolásával, amelyre nem minden ember képes. Ez egy. Nincs olyan szervünk amely esõt tud csinálni, mégis van esõ. Miért feltételezed, hogy nem kivülrõl eredõ dologról van szó? Mint egy rádió adás, amelyetet lehet "fogni", meg elõfordulhat, hogy van aki nem veszi az adást. Ez kettõ. Csak két lehetõség a sok közül... A hozzájuk kapcsolódó biológiai, kémiai, fizikai esetleg lelki tényezõk felsorolását ehhez jobban értõre bíznám. Utána meg kizárásos alapon lehet szelektálni...Illetve lehetne, ha komolyan venné bárki is, nem csak kekeckedni akarna.
Ja, nem ismerem. De a kérdés megismétlem: hol a halál faszában van ott bármilyen évszám? Nos? Már megint dumálsz hülyeséget, de persze nem támasztod alá.
Az elvonatkoztatás sima ügy, ezért vagyunk képesek következtetéseket levonni. De ha elvonatkoztatsz, az agyad akkor is idõben a világ többi részével összhangba mûködik ,attól hogy elképzelsz valamit, az agyad nem fog idõt utazni. Nincs olyan, hogy egy véres üreg marad a fejedbe, mert az agyad elmegy a jövõévi költségvetést kiszámolni.
Ki a fene mondott akkora marhaságot, hogy az agy idõutazik? Mért játszod a hülyét? A gondolatról volt szó, nem az agyról. Ott van az ikerfotonos kísérlet, melyben azt írták, hogy nem volt idõ mérhetõ. Fotonokról van szó. Mibõl van a gondolat? Nem fotonokból, hanem mibõl? Nem vérbõl....Tudom, nem érted a két dolognak mi köze van egymáshoz, mert szerinted nincs logikai összefüggés. Csak annyi, hogy ha mérhetõ részecskéknél, mint a foton elõfordulhat az idõtényezõ megszûnése, akkor a gondolatnál mért ne fordulhatna elõ? Te, tulajdonképpen tudományos szemmel nézve mi a gondolat és mibõl van? És mekkora a sebessége, meg a tömege a gondolat részecskéinek? Tudom, tudom, megint totál összefüggéstelenül és logikátlanul hivatkozgatok össze vissza...Megszoktad már tõlem, nem?
Ne haragudjatok , de kicsit viccesnek kezdem érezni azt, hogy akármelyik topicba benézek,pl egy olyanba ,ami tudománnyal nem igazán megmagyarázható ( pl: hit) akkor már ott leszolják a másikat. Valaki ezt árulja már el nekem, mire jó az örök konfliktus? Nem lehet normálisan már beszélni semmirõl sem itt? Muszáj elvenni az ember kedvét meg a hitét egyes dolgoktól? Szeretném ha válaszolnának erre az örök bajkeresõk mint pl uwu meg zerobéla.Akárhova benézek Anaidot szídjátok, miért?JA igen, neki van képzelõereje és hite, ti meg irígykedtek.
Quatrain 10,72
L'an mil neuf cens nonante neuf sept mois, Du ciel viendra vn grand Roy d'effrayeur: Resusciter le grand Roy d'Angolmois, Auant apres Mars regner par bon-heur.
The year 1999, seventh month, From the sky will come a great King of Terror: To bring back to life the great King of the Mongols, Before and after Mars to reign by good luck.
Egy szkeptikus cikkben olvastam róla, hogy a napfogyatkozásra gondolt, ert a középkori embernek ez annyira ilyesztõ lehetett.
This will be preceded by a solar eclipse more dark and gloomy than any since the creation of the world, except that after the death and passion of Jesus Christ. And it will be in the month of October than the great translation will be made and it will be such that one will think the gravity of the earth has lost its natural movement and that it is to be plunged into the abyss of perpetual darkness.
Ezen szövegben viszont konkrétan napfogyatkozásról van szó. Csak kérdezem, mért írt volna kacifántosan róla a versben, ha szövegben egyszerûen is meg tudta fogalmazni. Nem túl logikus és érthetõ.
Már megint a fordított logika. Ez egy olyan dolog, hogy mindíg sikerül neki hülyeséget írnia, van hogy szándékosan, és van hogy véletlenül. És hát az van, hogy viseli is a következményeit. Tekintsd a válaszom következménynek, és tisztább lesz a kép.
Majd én válaszolok: ha visszakeresed a régi hsz-ek között, elolvashatod, hogy pár számukra hihetetlen és összefüggéstelen irományomból kikövetkeztették tök logikusan, hogy "elmebeteg" vagyok. Azóta kissebb nagyobb kihagyásokkal igyekeztek ezt a "hitüket" maguk és mások elõtt is alátámasztani. Ennyi a lényeg. Szó szerint le van írva. Régi história. Reméltem egy idõ után belátják, hgy nincs így, nem vagyok elmebeteg, sajna ezt még nemigen írták le, hogy bocs, tévedtünk...
Ja és ha bizonyos linkelt cikkek között te nem tudsz logikát felfedezni, az nem biztos, hogy azért van, mert nincs logikai kapcsolat, lehet azért is, mert te nem találod.
De az vagy. valami feltûnési viszketegség lehet. Lehet, hogy csak annyi az egész, hogy közén okosok közé akarsz vegyülni bizonyságul, hogy nem is vagy annyira hülye. Ez igazából felesleges. Olvasgatni kéne, de nem mindegy mit, ilyen varázslós küönyvektõl nem leszel okosabb.
Kicsit fura azt olvasnom, hogy bárki irigyelne. Nemigazán találok irigylésre méltót jelen helyzetembe. Mindegy, megszoktam, hogy fura érzés bizonyos dolog. Egyszerû példa: olvasgatom, hallom más emberek panaszait, hogy kevés a lóvé, na ez is fura érzés, mivel nálunk házrészlet befizetése után egy hónapra egy fõre 11000,- Ft marad (rezsire, tisztálkodásra, öltözködésre, evésre). Minden relatív: ilyen helyzetben kicsit furcsa olyan emberek panaszait szó nélkül és maximális megértéssel hallgatni, olvasni, akiknél ennek sokszorosa. Szal nemigazán értem, étettem meg eddig se, milyen irigylésre méltó dolgot találhatnának mások az én életemben. Eleve létfenntartási gondok, minden más meg plusz. Nem tudom elhinni, hogy bárkinek oka lenne irigyelni engem. Õszintén. Hát nem csak a fizikában mûkszik, hogy relatív minden....
Nem varázslós könyv. Inkább rejtvénynek nevezném. A rejtvényfejtés pedig nem az ostobák hobbija. Ahhoz is tudás kell, csak lehet nem pont fizikai. Nem kellene a tudást (globáisan) bizonyos reál területek ismeretére leszûkítened.
Nem tehetek róla, hogy pl. a verselemzés, szövegelemzés meg hasonló humán területek itt nem divat, pedig a tudomány része. Ha jól sejtem ilyen területen nem vagytok annyira járatosak és azt hiszitek, ha csak pár területrõl beszéltek azzal valamilyen általános zsenialitást igazoltok? Hát lehet okos vagy, de nem annyira... Azt hiszem már írtam, hogy én humán beállítottságú vagyok, de érdekelnek más területek is. És cseppet sem széyellem, hogy nem vagyok minden területen egyformán "okos". Ember vagyok, nem "kompjúter".:D Kicsit ostoba dolog fizikai tudásból egy ember okosságára, tudására következtetni...De mindegy mindenkinek joga van hozzá, hogy akkora hibát kövessen el, amekkorát akar:D:D:D
Anaid: Fogsz válaszolni, hogy szerinted mi lenne az a megfigyelés, ami esetén azt mondhatnánk, hogy nem látott a jövõbe. (És ez még nem is cáfolás)
A humán beállítottságú okos emberek nem vitáznak olyasmirõl amirõl fogalmuk sincs. Nem szokásuk számukra ismeretlen szavakból értelmetlen mondatokat szõni. Ezért aztán mindenki számára egyértelmû, hogy te nem tartozol közéjük.
Tudod Anaid nem feltétlenül a pénzt lehet csak irígyelni.Az, hogy neked van kitartásod és hited az életben, hogy még mindíg képes vagy tûrni azt amiben élsz.Azok akik beszólnak neked, lehetséges ,hogy már rég megbuktak volna az olyna életben amiben te is élsz.Önmagában az emberségedet irígylik, hogy te képes vagy befogadni mindenféle témát, legyen az most fizika, vagy nostradamus, esetleg telekinézis, teljesen mindegy.Õk csak egy oldalra tudnak koncentrálódni, ez lesz az õ vesztük ha így folytatják.
Ostobaság lenne ezért engem irigyelni, vagy kritizálni, bántani. Ez az "irigység" abból ered, hogy önmagukkal van "bajuk", nem velem. Ahogyan ezt megfogalmaztad, az azt jelenti, hogy az a bajuk, hogy ezeken a területeken õk nem tudnak, vagy akarnak ilyenek lenni (nyitottak, kitartóak) minek vetítenék ezt ki rám irigykedés, beszólás formában? Attól, hogy engem kritizálnának még nem szûnne meg a problémájuk magukkal...Nemtom érthetõ-e, hogy gondolom. Sztem az ilyen fajta irigység csak kivetítése annak, hogy az egyén magával elégedetlen, alapvetõen nem az irigyelt emberrel van gondja. Ostobaságnak tartom. Önismerettel, önkritikával megakadályozható.
Az a nyelv, amelyet Nostradamus beszélt már "nem létezik". Bárki, aki ilyen szövegekkel foglalkozik ismeretlen szavakat próbál megérteni. Olyan ez, mint mikor a hieroglifákat próbálták megfejteni. Mára zömében megfejtették õket, de azt még most sem tudják "élõszóban", hogyan is beszéltek akkor. Az ilyen dolgok megfejtéséhez sok talágatáson át vezet az út. És sok értelmes okos ember foglalkozott ilyen dolgokkal... Gyakorlatilag a "szerencsén múlt"
Nem értem milyen "megfigyelésrõl" beszélsz. Több száz éhalott ember, nem létezõ nyelv. Mit lehetne megfigyelni? A nyelv is olyan, hogy hasonlít ehhez, meg ahhoz, de azonos egy mai "élõ nyelvvel sem". Nem értem mit vársz tõlem...
Például, mit jelenthet ez a jóslat: Negyven éven át a szivárvány nem fog megjelenni Az égbõl jön a Terror nagy királya. Az ég lángba borul a negyvenötödik fokig És Arethusa vörösre festi az új folyót.
Semmit sem.
Mi az, hogy nem létezik? Nem franciául meg latinul írt? Mind a két nyelv létezik. Az ó-latint is ismerjük.
Egy év 1009 népszámlálás kilencvenkilenc hét hónap, Az égbõl nagy Roy az effrayeur jönni fog vn: -Provokálja nagy Royt d Angolmois, Az Auant apresek boldogság által meneteltetnek regnert.
Hangzik francia szövegfordító progival a következõ: Quatrain 10,72
L'an mil neuf cens nonante neuf sept mois, Du ciel viendra vn grand Roy d'effrayeur: Resusciter le grand Roy d'Angolmois, Auant apres Mars regner par bon-heur.
The year 1999, seventh month, From the sky will come a great King of Terror: To bring back to life the great King of the Mongols, Before and after Mars to reign by good luck. Na igen francia....olvasd a régebbi hsz-eket eroval errõl már beszéltünk...
Nézzétek meg a Nostradamus Hungaricus szövegét! A 33. versben más színnel van írva két szó (gondolom azért, mert az eredet szövegben is máshogy volt írva) hárma egyre szavak. Ha megnézzük a vers soranak számát: 1.rész: 100 sor(12.versszakig) + 70 sor (20. versszakig) 2.rész: 230 sor(49.versszakig), 170 sor (58.vsz-ig)+15 sor (60. versszakig) 3.rész: 230 sor(89.versszakig), 70 sor (98.vsz-ig)+16 sor (ha lenne 100-ig) Egész versszakokat nézve. Ha pedig úgy osztom fel az egészet, hogy versszakok végénél 5-tel osztható sorok legyenek az így kialakult szakaszok elsõ versszakainak sorszámát összeadom találjátok ki mennyit kapok? 999-et. Hogy érhetõ legyen: 1. verszak:8 sor 2. vsz. 6 sor 3. vsz. 10 sor 4. 8 5. 8 össz.:40 sor. az új szakasz a 6-os verssel kezdõdik. Tovább: 8 sor+10+12 - 70 sor, következõ szakaszkezdõ versszak a 9-es, ezeket összeadva 999 az összeg.(A szakaszvégi versszakokat összeadva meg 976.) Ha pedig a zárszót, vagyis a két utcsó versszakot megnézük: 785 sor van addig és a 98 versszakkal kezdõdik a ezen végsõ szakasz. Kíváncsiságból megnéztem, van-e 976 szám a történelmünkben megemlítve a NET-en: Gelyza ======== *940, +997.febr.1. Házastársak: 1. Söpte-Szavárdi *956, +969. jan. gyermekszülésben halt 2. Sarolt-Csantavér *950 +1012 3. Adelhaid (Zjemomysl lengyel fejedelem leánya) Gyermekek: 1. Zerind *969.jan.+ anyjával halt szüléskor 2. Judit 3. Ilona (x. Orseoló Ottó) 4. Vajk - I. István király *969. dec.29. 5. Piroska aranyasszony *976, +1048 (x. Gabriel Radomir, x2. Aba Sámuel) Aba Sámuel ============= *985, +1044 - Magyar király: 1041.márc.22. - 1044.júl. Házastársa: 1. Piroska aranyasszony *976, +1048 (Gelyza fejedelem lánya) Gyermekei: 1. Rozgony *1008, +1070 (x. Piroska Abalán) 2. Delján Péter *1009, +1041 3. Abasár *1010, +1060
Ezért fogalmazódhatott meg Istvánban az elhatározás, hogy a császártól eredõ lándzsa mellõzésével új hatalmi jelvényt szerez, és ezt összekapcsolja egy új, keresztény elvû uralmi legitimáció elnyerésével. Ezt az új szimbólumot vélte fellelni a koronában, és ezt az új, keresztény uralkodói felhatalmazást, az „Isten kegyelmébõl országló király” jogcímet kereste a pápánál.
Célja eléréséhez 999 és 1001 között (mindössze három esztendõre) különlegesen kedvezõ helyzet állt elõ.
Szerkesztettnek tûnik egyébként az iromány... Vagy: 100 sor + 300 sor + 70+15 sor + 100 sor + 200 sor + záró 16 sor de úgy is írhatom: 100+300+85+300+16 2*300 sor, plusz 201 sor keret
Elég sok fáradtság egy szimpla átverésért...(nem tartom valószínûnek, hogy bárki megszerkesztene egy átverés jóslatot)
Ja, találtam keresgetés közben egy érdekességet: Haláláról a Képes Krónika a következõket írja: 2. krónika, 28. [...] Álmost Erdõelve országában megölték[1] és be nem jöhetett Pannóniába.[...][ 50 versszak: "Legszebb szavak írója Erdõelvén..."
Nem tud vki infót, esetleg számadatot...stb a Libra csillagképrõl?
Ennyire nehezen jut el az agyadig, hogy N.H.-t Szentmihályi Szabó Péter _Í_R_T_A_ 1996-ban?
Kurvaügyes vagy, hogy ilyeneket észreveszel csak semmi értelme, direkt így lett írva, baszd meg!
Tudod, mi a poén? Hogy az ilyen beszólásokkal mindazokat sérted, akik komolyan foglalkoznak ilyen-olyan szándékkal Nostradamussal és még csak észre sem veszed....vagy több eszed van és észre veszed? Következõ hsz-rõl: Nem azt kérdeztem mit jelent....A Nostradamus hungaricusban egy csillagkép van konkrétan megemlítve, na melyik? Segítek a 20. vers. Megzavart, hogy nem magyarul kérdeztem? Bocs, majd mellõzöm a csillagászati "szakkifejezéseket" és érthetõen magyarul kérdezek: Tudsz infót a Mérleg csillagképrõl?
Nem tudtam aludni, hát a hobbimmal foglalkoztam. Egyébként gyakszizok, vagyis dolgozom, meg tanulok. És jól megy. Lehet, hogy tévedtek itt páran és okosabb vagyok, mint hitté(te)k...Tudod, a NET-en nem igazán látszik a "VALÓSÁG"...
Bocs, ez az 545-ös hsz-re volt válasz, csak ömlesztve olvastam végig a "hozzászólásokat" már ha egy tudományosnak kikiáltott fórumon az ilyen megjegyzéseket lehet hozzászólásnak nevezni....
Miért? Mert szerkesztettségre utaló jeleket találok egy általatok leszólt mûben és lehetséges összefüggéseket? Hangsúlyoznám a lehetséges kifejezést...Te eddig mit találtál? Semmit, csak leszólásaid voltak. Fel nem foghatom, hogy értelmes emberek ezt szórakoztatónak vajh mért találják? Vagy netán az a "politikai hitvallásuk", hogy ha már értelmesen nem tudok hozzászólni, legalább leszólni tudjak mást? Még csak értelmesnek mondható kérdésed sem volt még a témában. Betli. Aki kérdez, legalább gondolkodik, tudod...
"Kezit csókolom rossz helyen tetszik lenni..." Egy mû elemzésének nincs értelme? Tessék átfáradni más topicba, ahol számolni lehet...ja, bocs itt is lehet, ezek is számok, csak ehhez kicsit sem konyít itt pár ember...Most mi a hézag? Ugye nem fáj, hogy nem te vetted észre? Megint felteszem a kérdést: Miért feccölt volna okos értelmes ember ennyi enerdzsit egy átverésbe? Nostradamus csillagász volt, ergó értett a matekhoz és maga írta a centúriákkal kapcsolatban, hogy: Quid legent bosce versu, mature censunto, Profanum vulgas et inscium ne attrectanto. Omnesque Astrologi, Blenni, Barbari procul sunto, Qui aliter facit, is rite sacer esto. Kik e verseket olvassák, vizsgálják meg mindet jól, Ne foglalkozzék velük a közönséges, tudatlan nép. Minden asztrológus, buta és barbár maradjon tõlük távol, Ki másképp tesz, méltán illeti az "elvetemült" név. („ezt tekintsék elvetemült embernek” más fordításokban „az joggal legyen átkozott”. A „sacer” azonban nemcsak szentet és átkozottat jelent latinul, hanem gazot, istentelent, elvetemültet is).
"Ha az ember leírja, hogy királyságok, pártok, vallások milyen ellentétes változásokon fognak átmenni, és a jelenlegiekkel szemben éppen az ellenkezõre fordulnak; ha én ismertetni próbálom azt, ami a jövõben lesz, akkor a királyságok, a pártok, a vallás és hit emberei ezt összeegyeztethetetlennek találják saját elképzeléseikkel, úgyhogy kárhoztatni fogják azt [...]. A helyeket behatároltam, idõket és idõtartamokat meghatároztam, hogy az emberek, akik utánunk jönnek, lássák a jövendõ eseményeket, és azokat tévedés nélkül megismerhessék. Más írásokban még világosabban fejeztem ki magamat. A képzett emberek a jóslatokat a homályosság ellenére is meg fogják érteni."
Ja ki kérdezte, hogy miért fogalmazott homályosan, meg versekben? Maga Nostradamus válaszolt ár erre a kérdésre cirka 500 éve...
"általatok leszólt" - bocs, hol szóltuk le? Nagyon jól összerakott szöveg, olyannyira, hogy sokan simán elhitték, hogy "eredeti". (akármit is jelentsen ez)
Tudod az úgy van, hogy aki író vagy költõ -fõleg ha tehetséges- az az ilyen dolgokat, hogy szótagszám, meg rím, azt nem számolgatással, meg szótárazással rakosgatja össze, hanem ösztönösen jön neki. Olyan ez, mint amikor egy festményen aranymetszés szerinti elrendezést találsz. Az esetek nagyon nagy többségében a mûvész nem állt neki szerkesztgetni, egyszerûen látja a szabályt, és használja, mert a kompozíció úgy éri el a kívánt hatást. Szóval csak azt akarom mondani, hogy a temérdek munkával amit itt elvégeztél (és amit quetol olyan találóan jellemzett) azzal megtaláltad a spanyolviaszt. Igen, az szöveg remekül meg van írva, nyilván tudatosan szerkesztett is, ill. bizonyos számszerû "összefüggések" lehetnek ösztönösek is. Az író zsenialitásából fakadnak. És ami azt illeti, egyáltalán nem átverés, hiszen az ajánlás (második(!) oldal) szövege azonnal egyértelmûvé teszi hogy szó nincs Nostradamusról, az egész egy vicc, játék a szavakkal, a stílussal. (mellesleg alig mutat formai hasonlóságot Nostradamus jóslataival) Kérdéseim (költõi) a végére: Amikor végigrágtad, végigelemezted azt a szöveget, mire számítottál? Bennünket akartál meggyõzni, vagy magadat? Inkább elcseszel egy csomó idõt valamiféle bizonyításra, minthogy elismerd, hogy tévedtél? És ezt miért? Vagy ez mind mellékes, csak muszáj fenntartani a threadet? És azt miért?
Ostoba? Annyi eszem azért van, hogy nyilvánvaló számomra, hogy megint inkább a versek magyarázatával van a bibi. Nézd meg pl., hogy ugyanazt a kifejezést használja a 2., a 3. és a 9. versben: A Történész. Nézd meg, kikre értelmezik, csodát fogsz látni, az ostobaság csodáját. De nem az enyémet...
Sejtem milyen érzés lehetett, ami azt mondatta egyszer rég egy emberrel, hogy: A kérdés, ami néha elbizonytalanít: én vagyok õrült, vagy mindenki más?
Búcsúzóul pedig, mivel úgy tûnik itt nem gondolkodó emberek hsz-eire van szükség: Ne beszéljünk addig nagy felfedezésekrõl vagy haladásról, amíg a világon egyetlen boldogtalan kisgyerek is létezik.
"Ennyire nem jut el, hogy nem õ írta, csak az õ szavait is kiforgatod, mint másét, hogy megõrizd az okosság látszatát? " Pedig jobb ha tudod, hogy ezt pediglen õ írta. Kortárs magyar írók 1945 - 1997 Magyar Katolikus Lexikon
"Elég sok fáradtság egy szimpla átverésért...(nem tartom valószínûnek, hogy bárki megszerkesztene egy átverés jóslatot)" Egy írónak/költõnek/mûfordítónak nem annyira nagy nehézség. Nyelvi játékot ûz, egy olyan társadalomban, egy olyan korban, ahol erre van vevõ.
Volt vevõ a Tamagochira, van vevõ a Hello Kitty-s mûanyag vackokra, van vevõ a virtuális létre a Second Life-ban vagy a World of Warcraftban, van vevõ a politikai igéretekre... ...miért ne lenne igény erre (mint az antiszemituzra b a vicc szerint: "nincs de igény az volna rá")?
"Nem tud vki infót, esetleg számadatot...stb a Libra csillagképrõl?" #1 #2
Nem. A poén az, hogy ennyire sötét alakot mint te, rohadt ritkán látni. A hülyeségeiddel görbíted a teret.
Fogd már fel, hogy olyan: Nostradamus hungaricus nincsen! Átverés! Kamu! Nem igaz! Vicc ! Poén! Hazugság!
Egy magyar író, találta ki!
Esetleg más nyelven írjam le mindezt, akkor megérted?
És, igen, tudok ,,infókat" a Mérleg csillagképrõl. Onnan származnak a magyarok. Na de most komolyan, Google? Ismerõs? Gépeld be a kicsi kacsóddal, hogy Mérleg csillagkép, és ENTER.