1. Eddig sem arról voltak híresek az embereink és a robotjaink, hogy kütyük nélkül felfedezték az volna egész pályát, de most már nem látnak el 10-20 méterig sem (utóbbi a 10. szint fölött értendő - tehát, itt már kikerülnek a pisztolyok hatótávjából (fekve)..., de ekkora, mire ezt a szintet elérik, már jó eséllyel puskája van az ellenfélnek... -> BÁRMELY szörnyecskét csak azután tudnak azonosítani, ha az már rájuk lőtt )
2. Amennyiben a legelején nem kemikáliát adnak a barátivá tehető reti'k, akkor már közepes nehézségi szinten (leküzdhetetlen - mivel az egyik "közeli" lelőhely mélyen az ellenséges reti'k landolási zónájában van...) nehézségek adódnak a kutatást és a terjeszkedést elmélázó játékosnál. Most komolyan, "nemesfém" több van a bázis közelében, mint ez az alap alapanyag... (De üzemanyag, amire "semmi" szükség nem volna - legalábbis ekkora tételben - , az minden 2.-3. területen akad, gyakran "dupla erős" kivitelben...)
3. A területeket a lehető legkorábbi és folyamatos terraformálás nélkül megtartani sem lehet, mert szerintem a ruhákhoz is hozzányúltak -> ennyire nem volt nehéz régen "elrugaszkodni" a bázistól, mert most, ahogy fejlődnek, úgy esik a nehézruhák ellenállási szintje ("nevetséges", hogy az első fejlesztésű, könnyű páncélt alig akarják megugrani)
4. Továbbá, néha/gyakran olyan, az adott pillanat átlagos nehézségi szintjéhez mérten (közel) leküzdhetetlen rohamcsapatokat tesz le a pályákra, hogy csak a map-föladás és újrafoglalás az egyetlen járható út - már közepes nehézségen (régen volt 1-2 map, ami különösen kedvezőtlen volt a korai harcokhoz, így azokat a területeket helyből fel kellett adni, amíg nem lett meg az űber katona + űber felszerelés páros, de ilyen, mindent legázoló "halálkommandókra" nem emlékszem).
Ez így már a játszhatatlant súrolja és az élvezhetőtől, ami régen volt, nagyon messze került... (Ha a "könnyebbé" tett, első fegyverfejlesztést kompenzálják ezekkel a lépésekkel, akkor nagyon mellé fogtak...)
A játék nálam az 1.7-nél ért véget (ez kivette a "védelmet", biztosította a magyar nyelvű szövegeket), de most nézem, hogy a GoG-os verzió 2.x-et használ - biztos, kellett némi kiegészítés ahhoz, hogy az elfuserált w10-en is működőképes legyen... De változtattak magán a játékon is - és szerintem hátrányára!
Az "ősi fegyverek" kutatás lehetővé tette, hogy pl. az FN 2000-eseket és a hozzávaló lőszereket is gyártsuk, így a (futurisztikus, következő lépcsőt biztosító) földi fegyverek csak a kapcsolatfelvétel után voltak elérhetőek - ez minimum 2-3 hét késést és ezzel együtt élményt is jelentett. Most meg már van egy "fegyverek" kutatás és már az első héten gyártható a puska és hozzá a lőszer... (Annyi a mentségük, hogy a satnya célzási képességük miatt a plusz távolságot nehezen tudják érvényesíteni az elején a katonáink.)
A ká anyjukba szabotálták el a játékot folyamatosan kihívássá tevő nehézséget már az elején! Ezzel megszűnt az első hónap izgalmas bujkálása a puskánál jóval kisebb harcértéket képviselő FN 2000-essel, elveszett a nyomás a játékosról és ezzel érdektelenné/értéktelenné vált maga a játék is! (A gyártásnál is szinte darabonként kellet anno váltani a tárak és aksik között - meg pluszba beütemezni az FN 2000-es gyártását, amikor még egy fogpiszkálón is napokig piszmognak a mesterembereink az alacsony szintjük miatt - , hogy legyen elegendő mindenhez, így ezen a téren is volt némi izgalom...)
...inkább hagyták volna a fenébe, elveszni a játékot, mert ez, ÍGY már messze nem ugyanaz az élményforrás, mint régen volt!
Hihetetlen, hogy mennyire szórakoztató tud lenni, még most is.
Sziasztok!
Találtam egy jó modgyüjteményt.
Nemcsak az AL-hez, hanem a sorozat többi tagjához is.
http://www.strategycore.co.uk/files/
Jó alien-vadászatot mindenkinek!
Lezzlie
Kotomicuki!
Az 1316-os hozzászólásodban van egy link ami gondolom modgyüjteményt tartalmaz. Sajna nem mûxik. Egyébként a mod-ok mit változtatnak a játékon? Több fegyver, tárgy, stb.? Vagy a meglévõ tárgyak statisztikái változnak? Esetleg a játék története? Köszi a választ.
Üdv:
Lezzlie
Ha lenne egy jó modgyüjteményed, belinkelhetnéd.
Hi mindenkinek!
Szeretnék egy kis segítséget kérni:az a problémám, hogy iszonyú kicsik a text-ek a játékban. Majdnemhogy olvashatatlan az egész, az ember szeme kigúvad olvasás közben. Pár éve már játszottam ezzel a gaméval és úgy emlékszem, akkor volt valami állítási lehetõség egy fájlban, vagy egy mod, amivel nagyobbá lehetett tenni a fontokat. Viszont most sehol nem találom ezt a lehetõséget.
1600x900 a felbontásom, így közel játszhatatlan a játék. Van ötletetek, hogyan lehetne megnövelni a fontokat?
Üdv!
A legújabb hivatalos, a v1.7-s patch-n van magyarítás, de ez csak az alapjátékkal mûködik rendesen együtt. Ha mod-ot teszel fel, akkor már nem fog jó lenni: eltûnnek a szövegek. Mod-okhoz továbbra is az angol, vagy a mod nyelvét használó patch-elés kell.
Sziasztok ki segitseg kene most szedtem le gamat jatszani szeretnek vele de angol tudasom beteges :D Van valakinek valami otlete hogy csianlok az en agnol verziombol magyart ?
Véleményem szerint nem bug. De küldetés befejezéséhez mozgatni is kell a csapatot, ha csak nem irtasz ki minden ellenfelet a pályán. Ha meg ledöntötték az embered a lábáról, akkor load, ha nincs doki a csapatban, mert esélyes, hogy õ is ott marad, nem csak a felszerelése - ha van hely a többinél, akkor oda pakolva, vagy a küldetés végén az ufo-ba rakva hozható vissza az eszközpark, ha az ufo elhagyta a küldetés színhelyét, akkor utána már semmi sem. Az embereket sem célszerû elveszteni, mert bár egy darabig pótlódnak, de a megszerzett tapasztalat és a megtanult tudás már elvész. Így, abban a játékban már nélkülözni kényszerülsz a 2db, 999-t sebzõ "ágyút" - plazmával vigasztalódhatsz, bár csak a harmadát sebzi, de gyorsabb és újratölthetõ elemekkel a harc alatt is. :(
Nem fogom már visszatölteni, túlhaladtam rámentettem már vagy kb. 2 hete. Az a baj, hogy késõbb vettem észre azt, hogy nincs meg a warpstuki. Csak kikövetkeztettem azt, hogy miért tûnt (tünhetett) el. Vagy ez esetleg egy bug lehet a játékban? Elég nagy elõny volt a lövedék fegyverek mellett igy a játék kb 1/3-ánál még akkor is, ha csak 7 lövés/mission a kapacitása.
NM! :)
Szerintem jobban jársz, ha visszatöltöd és újrajátszod azt a küldetést, mert másként nem szerezhetõ vissza semmi sem. Hogy van-e cheat, azt nem tudom, mert nekem nem volt még rá szükségem -> a save-load varázslat éppen elégséges cheat; ha van stratégiai térképes mentésed a küldetés elõtt, akkor át is tudod rendezni a harci szakaszt, fegyverzetügyileg is. Az ilyen dolgok miatt célszerû egy harcos-tudós retit, vagy embert a megfelelõ szerszámokkal és tudással a csapatban tartani, így elkerülhetõk az ilyen helyzetek. Ha van technikusod, akkor az az eresztõ páncélt is be tudja foltozni, ha van hozzá felszerelése és képzése - a páncél szellõzése egy idõ után megszûnik, de kellemetlen érzés, fõleg harc közben.
Lenne még egy kérdésem. A laputianoktól kaptam ellátmányban kettõ Warpgunt(!) eléggé brutál sebzése van a beast-ek ellen is, de az egyik küldetésnél úgy fejezõdött be a játék (elég szemét módon szerintem, ezt eléggé elcseszték), hogy akinél volt a két warpcucc, el volt ájulva, így minden nála lévõ felszerelés elveszett. Vissza lehet azt valahogy szerezni, vagy "cheattal, moddal visszaírni" a játékba?
Hali!
Túlélés Metódusai és a Retikulán Technológia - ehhez nem árt szövetségre lépni a marsi szürkékkel - kikutatása után lehet kutatni a Dómokat, majd ennek befejeztével lehet építeni a Bázis menü, Kültéri Épületek pontjában. Ha piros színnel írja ki a nevét, akkor még hiányzik nyersanyag az építéséhez: rákattintva kiderül, hogy mibõl mennyi. 2-t bõven elég építeni belõlük - a leglassabban épülõ építmények - , így már elégséges lesz a hely a 2-2 labornak és mûhelynek is.
1993 óta, ahogy megjelentek, az Extraterrestrialt kivéve mindegyik UFO játékkal játszottam. Mindegyik rész jó, bár az Aftermath-ban kár, hogy az épûletekbe és jármûvek nem lehet bemenni. Most az Afterlight-tal játszom és ezzel kapcsolatban lenne egy kérdésem: Hogyen leet új kupolákat építeni a honi bázison? A meglévõk már tele vannak beltéri épületekkel, több épületet nem tudok letenni kupolában, a külsõ épületek menüje meg üres, semmit nem tudok kintre építeni. Neil pedig mondja, hogy új kupolákat kellene építeni. Kevés lenne valamelyik nyersanyagom hozzá? Esetleg a kupola megépítését ki kell kutatni a tudósoknak a laborban? Elõre is köszönöm a választ!
Javítás - ehh, és megint csak ehh:
Sniper-modul kell az antianyagpuskához: 1,6s helyett, 1,2s, azaz a "sima" célzott lövéshez szükséges lesz a "precíz lövés" idõigénye is, egy "25-szintes" kiképzést kapott emberünknél, a legjobb kiegészítõkkel felszerelt fegyverrel! A Marine-modul meg a gatling-kezelésen és a kapáslövésekkel operálókon segít, valamint ad még kitérés- és sebzéselnyelési-bónuszt is - 'major gunman' képzés meglétét igénylõ kiegészítõ. Az antianyagpuskánál életbevágóan fontos a DPS, vagyis a lõ-sebességének a növelése, így nála mindenképp a mesterlövész-kiegészítõ a nyerõ választás (major sniper képzés + felszerelt lõelemképzõs-scope és precíz lövés (230 helyett 368-t sebez a fegyver így - a jobbik gyorsítóval a csõvégen - , erre jönnek rá a kritikus sebzésbónuszok...) használata esetében!!!), mert csak ezáltal mutathatja meg minden "szépségét" a távharcnak: az addigi visítva és szitkozódva való menekülést felváltja az ipari méretû szörny-hentelés. Na, az eddig való eljutásról és az eközbeni túlélésrõl szól ez a játék... :D A 3 páncélkiegészítõ felrakásának a sorrendje: alulra a stabilizátor, majd középre a modul és a legvégén, felülre a pajzs (szörnyikék ellen; ha másra megyünk, akkor ide az elektromágneses képalkotó és egyéb pofás dolgok kerülhetnek - a célzásrásegítõk a 20.+ szintû embereinknél már alig-alig hatnak, így náluk felejtõsek, azok csak az "újoncoknak" kellenek).
Ruhából/páncélból - és ezekhez kiegészítõkbõl - , fegyverbõl maximum 7 db kell, mert egyszerre legfeljebb ennyi emberünk lehet a csatamezõn, az ezen felüli mennyiség már a gyártási idõ pazarlása.
A legelején 2-4 ember lõjön egy célpontot (1 FN 2000 + kutatólézerek, 2 FN 2000 már komoly tûzerõ, akár önállóan is camp-elhetnek). Ha sok az ellenfél, akkor csak a lábáról döntsék le az adott ellenfelet, majd váltsanak egy épre (számukra veszélyt jelentõre).
A kétfegyveres (pisztolyok, géppisztoly; ez a felállás a DPS-király az alapjátékban) harcra gyúrás (minor gunman, ambidextery(+), atletich(+), toughness(+), minor stability(, cover(+))) is csak a játék kezdeti szakaszában jó, utána eléggé eseti a használhatósága - inkább egy sörétes a hátizsákba 2-4 csomag AP, vagy Stun lõszerrel, ha mégis "közelharc" alakulna ki a pályán.
A "lehetetlen" küldetésekre vigyünk 4, páncélozott-, vagy teknõsbékatoronnyal ellátott robotot magunkkal, így amíg õk felfogják az ellenfél tüzét (robotokkal kerüljük a martianokat, mert könnyen "agy-turkálják" "õket" a kézi készülékükkel - aminek az átvételével meg a mi technikusaink(?) tudják "agy-turkálni" az övéiket :D ), addig a maradék 3 emberünk mesterlövészkedhet.
A toughness képesség, a minor(?) stability-l, akkor lényeges, ha minél korábban szeretnénk és tudunk nehéz-páncélviselésre átállni. Ehhez nagyon ajánlott az alapszörnyecske befogása és kikutatása is, mert sokáig fölényben lesznek az idegenek a saját elõállítású fegyvereinkkel szemben: a retik lézerpuskája - ami a leggyorsabb és legnagyobb hatótávolságú fegyver a játék legelején - , a szörnyek puskája, nehéz puskája ellenében csak a mesterlövész fegyvereket tudjuk bevetni - amikkel uú le lehet hasalni... - , de ezek nem tudnak sorozatot lõni. Ezért én inkább lemondok a használatukról - a gyógyítás sincs ingyen, idõben sem, ami a korai nehéz páncélnál mindig elõjön - , esetleg a mostoha környezet egy fontos bányászhely megvédésénél indokolhatja, 1-2 esetben õket.
A játékot a v2.03.1 ALTR Mod-dal kiegészítve - szinte csak így foglalkoztam vele - , a katonák kiképzésrõl és az ezzel szorosan összefüggõ, velük való harcmodorról a következõ a véleményem ( :D ):
Számomra egyedül a távharc vált be, mert ha közel került az ellenség, akkor a csapat számbeli hátrányát, az embereink gyenge fizikumát és páncéljaik csapnivaló ellenállását semmilyen fegyverrel sem lehet "helyrehozni", így a bajt megelõzendõ, inkább távolról hadakoztam, a túlélésért - persze, ettõl függetlenül vannak közelharci taktikák - fõként a martianok ellen (de ellenük ott az API lõszer és 1-2 másodpercen belül elhullanak...), mert a retik mindig agy-turkálnak (ellenük a robotok kiválóak, mire kilehet kutatni és legyártani a tevékenységük ellen 80%(?) ellenállást biztosító páncélt és a vezetõi képzést(+) is megkapja az emberünk (a plusz védelem miatt) az ehhez feltétlenül szükséges thugness(+), athletic(+), skirmiss(+), minor stable mellé, addigra nincs élõ reti a marson...), a csoportosuló szörnyecskék tûzerejével szembemenni, azokat így és ezért megközelíteni pedig öngyilkosság (és semmi garancia nincs rá, hogy nem csoportosulnak majd a pálya nyílt részén és nem paralizáló, vagy más nyavalyát okozó lõszerrel lõnek az emberünkre - a doki és a technikus nem rohanhatnak utána az akció sûrûjébe és az egyén csak az egyikhez érthet, jobb esetben és azt sem az ellenség gyûrûjében kéne csinálnia...) - , de azokat nem lehet mindenhol, mindenkivel szemben bevetni, mint a fegyvereink tûzerejét, amikbõl szintén van rövidebb távolságokra való. Ezért erre a taktikára épült az embereim kiképzése, ill. a kutatások és a gyártás is ennek volt alárendelve.
A legelsõ és legfontosabb az alapszintû ruhakezelés, hogy le tudjanak hasalni, így az ellenségnek olyan kis célfelületet mutatva, hogy a rövidebb hatótávú fegyvereivel kénytelen legyen bejönni a mi fegyvercsöveink elé - legkevesebb 3-4 emberünk legyen egy csoportba az elején és összpontosítsanak egy célpontra, ha nagyobb a tûzerõ, akkor az ellenfél padlót fogása után váltsanak célpontot (az alap szörnyike nem rendelkezik a thugness(+) lépességgel, mint a "nagyobb" fajtársai). Ez csak a könnyû páncélokban mûködik, a közepesben már csak guggolni lehet, ami nem ennyire hatásos - nem jönnek olyan közel -> nem lõhetjük "büntetlenül" olyan sokáig õket, és hamarabb, valamint gyakrabban találják el az embereinket.
A második és még mindig, mindenkinek kötelezõ a gunman-ok elsajátítása. Ezzel csökkennek a célzási idõk és nõnek a találati esélyek az összes egy-, ill. kézkezes lõfegyvernél.
A játékban ekkor még nem lehet a "jobbfajta" képzéseket megtanulni, csak ha már ki van kutatva az adott technológia (pl. nehéz páncélviselés, gatling kezelés, mesterlövészkedés), de a képzési idõket is hasznosan kell kitölteni, hogy késõbb ne legyen torlódás az edzõpályánál - amibõl csak egy darabot lehet felhúzni a bázisunkon, tehát nagyon be kell osztani, hogy ki és mikor használhatja - , így a szörnyek anatómiájára (mégiscsak õk a legveszélyesebb és legkeményebb ellenfeleink) és a nehézfegyverek kezelésére (az antianyagpuska forgatásához mindenkinek kelleni fog a jobbik változata) oktatom ilyenkor a katonáimat.
A 25 szintbe csak a végsõ fegyver (ami alapból 100m-s hatótávolsággal és 200-s sebzéssel indul...), szörnyek elleni hatásosságának megnövelésével (akár 900+ pontos kritikus találatok, azaz még a zöld Matriach is ledõl a lábáról egy kicsit, ha nem viszi el azonnal a találat és ez még csak egy csõ a hétbõl...; a többi ellenfelünk ellen "alapjáraton" is pusztító - a jobbféle kiegészítõkkel feljavítva) kezeléséhez legszükségesebb képzések férnek bele (ruhaviselés(+), nehézfegyver kezelés(+), gunman(+), mesterlövész(+), szörnyanatómia(+)), és mivel a 26.-27. szintet (az alap thugness 2 pontba kerül, a gatling kezeléshez 1 pont/szint kell - a plazmához, ami csak 35m-s hatósugarú és "lassú", bár 300-t üt, ahhoz 1+2 - , ha már mesterfokú az illetõ a nehézfegyverek kezelésében) tudják csak legfeljebb elérni az embereink a játékban, ezért ha vki vmi speciálisat szeretne megvalósítani az adott emberével, akkor a fenti listából kell elvenni ahhoz.
Ehhez szorosan kapcsolódik a 4 pontos, mesterfokú mesterlövészkedés miértje: Az alapváltozata (3 pont) még csak a célzott lövéseket tápolja, minden kétkezes lõfegyvernél, de mindehhez nem igényli az optikák meglétét(!!! -> így mégiscsak gyorsabban lövöldöznek az embereink a sniper-puskával, mint a scope-t felrakva), így az is kötelezõ minden lövésznek - a gatlingozásra pl. nincs hatással, mert az mechanikus képességgel "megy", de annak a fegyvernek a használata is csak "ideiglenes". A jobbfajta mesterlövészkedés csak akkor fontos, ha már van optikája is a fegyvernek, így már végtagokra is lehet vele lövöldözni, de ha mindehhez már a Marine-modul is társul, akkor ennek a tevékenységnek az idõszükséglete a "sima" célzott lövésével lesz egyenértékû(!!! -> a sámánon, a fõnökön és a félnövényeken kívül egyetlen szörnyike sem tud felkelni a kábításból külsõ segítség nélkül, márpedig végtagra lõve jókora sokkot is kapnak a sebzésen kívül a célpontok...) - az erõpáncél másik két slot-jába megy az erõpajzs (szörnyek ellen csak -> csak õk lõnek ránk lõfegyverrel és csak ezek ellen hatásos (20%, az alapjátékban 50% védelmet ad)) és a stabilizátor (az antianyagpuska használata követeli ezt meg).
Hogy én miért nem térek el "a 25 szintes kiképzés"-tõl?! Legfõképpen azért, mert (az v2.03.1 ALTR Mod-dal!!!) ez mindenhol, minden helyzetben, minden kétkezes lõfegyverrel (korai földi "használhatatlanságok", sörétes, szörny-fegyver) használható alaptaktika, nagyobb pazarlások és veszteségek nélkül - bár eléggé egysíkú, az igaz. Egyes különleges képességeket csak ideiglenesen tudunk kihasználni, vagy "helyettesíthetõek" (pl. leadership a robotokkal a retik ellenében), esetleg a késõbbi aktivizálásához már összeférhetetlenségek társulnak (pl. atlethic-hez kell a jobbfajta nehéz-szervó a páncélokba, amit a stabilizátor helyére kéne tenni - emlékeim szerint - ; a lopakodáshoz már nem fér be egy nyomorult éjjellátó, vagy erõpajzs sem a lopakodó-modul és szagmentesítõ mellé), azaz csak elpazarolnánk a pontokat 1-2 tucat csatában másképp is megoldható dologra.
Martianok ellen meg API lõszer és nincs több gond velük - 1-2 lézer a petjeik ellen a hátizsákba, a robotjaik is "szeretik" az API-t, így azokhoz sem kötelezõ a lézer (3 gatling már bõven tarol, ha nem egyszerre, minden irányból jönnek).
A taktika/kiképzési séma hátrányai: A játék elején, a könnyû páncélokban eléggé behatárolt a bevethetõségi terület a környezeti hatások elleni gyenge védelmük miatt (bár van egy jobbfajta védelmet (+1 :)) ) biztosító könnyû ruha is), így a terraformálásra komolyan rá kell feküdni, ill. a csapásirányok adottak/korlátozottak. A retikulanok ellen csak és kizárólag a robotjainkat tudjuk bevetni - igazából ez nem hátrány, mert az expedíció megjelenésekor még legfeljebb az alap közepes páncéllal rendelkezhetünk (50%-s ellenállás az agy-turkálásokkal szemben), ami mellett a major leadership sem oszt, vagy szoroz -> humán csapatvesztés, ha nem nyílt terepen és nappal ütközünk meg velük; késõbb meg már a 4 fegyverhelyes, vagy páncélozott toronnyal (ha van lézerfegyverük) szerelt droidjaink amúgy is felmosnák velük a pályát (puska, gatling fegyverzettel).
Az alapjátékban mindez persze másként mûködik. :)
ez is végtelenül alapos volt, köszönöm!
a katonai kiképzésrõl mi a véleményed? milyen metodikát érdemes folytatni?
Kiegészítés:
A retik nagyon jó észlelõ, felderítõ egységek - amíg nincs ilyen eszközünk kikutatva és legyártva, addig az éjszakai bevetéseknél (amit inkább hanyagoljunk kezdetben, mert az alacsony szintû embereink még nappal sem látnak el az orrukig sem...) sokat segíthet a csapaton egy ilyen idegen - , valamint van egy kevés álcázó tulajdonságuk is (sajnos, nem a szagok semlegesítésével, aminek az észlelésére a szörnyek használnak egy 66(ami alig kisebb a mesterlövészpuskáinkénál)m-s hatósugarú készüléket). Ezen kívül a szörnyecskék elõszeretettel vetik rájuk magukat, amit ki is lehet használni, de ügyelni kell arra, hogy a szürke nem tud lehasalni, így védtelen a tûzharcban és ha túl is éli az elsõ találatot, amíg szédelegve feltápászkodik, addig bekaphatja a számára végzetes 2.-at is -> inkább csak fedezékbõl szorgoskodjon a drága, úgy van esélye túlélni a harcokat.
Nagyjából 200 küldetést/csatát kell megvívni a végsõ gyõzelemhez, normál fokozaton, ahol kevés, vagy egyáltalán nincs területfeladás.
A játék utolsó harmadában hihetetlenül "feljavulnak" a szörnyecskék és a fegyvereik hatótávolságán kívülre is halálos pontossággal eregetik a sorozataikat (fõként a Matriarch és Chief osztályúak), ezért az erõpáncél az energiapajzzsal kombinálva már-már a kötelezõ minimum ellenük.
A szörnyek ellenállásait figyelembe véve (az alapjátékban!!!), csak a Matriach-ok ellen célszerû lézert használni (piros 10%, zöld 15% ellenállás), az összes többi ellen a lõfegyverek a jók (ua, vagy 10%-l alacsonyabb ellenállás, mint a lézerrel szemben). Agy-turkálni csak a katonákat (alap, kapitány és a fõnök) érdemes (0% ellenállás), ill. még a félnövények jöhetnek szóba (10-15% ellenállás), mert a sámán és az építész 75%-s rezisztenciát mutat - az állatkáikat nem lehet az irányításunk alá vonni. A robbanásokra, a tûzre és a közelharci sebzésre is csak az alacsonyabb rendûek reagálnak jól, a fõnök és a "királynõ" viszonylag jól bírják ezeket (45-75%). Az állatkáikra a tûz és a robbanás van a "legjobb" hatással, ezután a közelharc, majd a lõfegyverek és a lézer által okozott sebzések következnek a sorban - a roller-re csak a tûz, a lõfegyver és a robbanás fejt ki megfelelõ hatást (10%, 35%, 40%), az összes többi felejtõs ellene.
Örülök, ha hasznát tudtad venni a rögtönzött leírásomnak!
Szövetséget, a szürkéknél max. azért érheti meg váltani, mert csak a tudós/katona szürke tudja használni a agyturkáló eszközt - 1-1 szörny-befogást meg tud könnyíteni az ilyen eszköz, ha a pálya is segít benne - , és ha megtartjuk a marsiak T/K-ját, akkor küldenek mellé 1, v. 2 ilyet (összesen 3 szürkét). Amúgy nem éri meg a váltás: a marsi csoportnak van több tartománya (több harc), a ruháikon kívül, amiket az emberek/martianok nem is használhatnak, mindenben megegyezik a két frakció - az expedíció az agyturkászabb, de náluk is volt már lézerpuskatûz általi komplett csapatvesztésem (vica versa).
Ha nem használod ki a fajok elõnyeit (szürke: agyturkálás, távoli gyógyítás, martian: csapatvédõ "mágia"(blur) és láthatatlanná válás, regenerálódás és viszonylag jó ellenállás a lõfegyverekkel (pl. szörnyecskék sima és páncéltörõ lõszereivel) és lézerekkel szemben), akkor lényegtelenek azok -> mindkét faj egyedei alacsony HP-l rendelkezõk, így az adok-kapokra nem alkalmasak, csak a sunnyogóbb játékmenetet kedvelõknél - amit egy idõ után elég nehéz eljátszani a szörnyecskék tömegrohamaival szemben, ott már csak a minél jobb páncél és a lehetõ legnagyobb sebzési ráta a lényeg/nyerõ. (Van olyan mod, amiben szörnyecskéket tudunk klónozni, így õk is a csapatunk részei lehetnek, de szövetséget akkor sem lehet velük kötni.)
A martian szövetséghez tudni kell velük beszélni, így elõtte a 3 tárgyat (exkavátor állomások adják a küldetést, pár nappal a megépítésük után) és a belõlük "elõjövõ" többi kutatás sikeres befejezése után lehet - nem vok biztos benne, de lehet, hogy kell egy élõ példány befogása is hozzá. Az õ "embereiket", ha már szövetségre léptünk velük, a szörnyecskéktõl kell kiszabadítanunk - ha jól emlékszem 3-4 fõt, fele K, fele T/K (itt is a T/K az értékesebb").
Ha hadba óhajtunk lépni egy olyan frakcióval, aminek az "emberei" már nálunk vannak, akkor a T/K-ikat ültessük a tudósjármûbe és küldjük ki terepmunkálatokra õket, mert különben, a hadba lépés/szövetségbontás utáni napon, legkésõbb, lelécelnek - a sima K-kat nem tudjuk "megmenteni", õk mindenképp távoznak (ezek után az inaktív csapattagok között szerepelnek).
A játék sikeres befejezéséhez minden idegen létformát ki kell irtanunk a Marson, amit 100%-ra kell terraformálnunk közben, kb. másfél évnyi idõnk van erre, így elõbb-utóbb minden szövetségünket fel fogjuk bontani. Amint eltûnik a Marsról az utolsó szürke és martian frakció is, akkor a még meglévõ idegeneink végleg lelépnek tõlünk és onnantól csak az embereinkre hagyatkozhatunk - ezért is próbálom preferálni a humanoidokat és a robotjainkat, mert õk stabilan megmaradnak (kivéve Haraldot, de õhelyette jön a szuper jól fejlõdõ lánya).
Tehát, összefoglalva, nem sok elõnye van a szürke szövetségek váltásának, de a meglévõt sem túl jó ötlet felbontani, amíg nincs erõpáncél és gatling/antianyagpuska meg 2-4db, legalább 16. szintû robotunk, a 4 fegyverhelyes tornyokkal - addig is lekötik a szörnyecskéket. A martian szövetséghez túl sokat kell kutatni, azután hamar vége lesz - célszerû a terraformálási szintet még a kibékülés/szövetségkötés elõtt 70% fölé tornázni, majd azt elfogadtatni velük, így nem bontják a már meglévõ szövetséget ilyen "hülyeség" miatt. Mivel nem szabad erõforrást átadni a szövijeinknek, a cseretárgyak meg csak a kezdésnél jönnek jól (Reti lézerpuska és hozzá a tárak), így legfeljebb azért éri meg jóban lenni az idegenekkel, mert lehet egy-két, kispados kisegítõnk és addig sem minket támadnak. A legnagyobb ellenfeleink a szörnyecskék lesznek, nehéz fokozaton a martian robotok egyesített rohama sem leányálom egy szûk pályán ((lézer/)plazma/EM fegyverek talán csak itt kellenek), így ajánlatos ellenük gyúrni a legénységet és akkor nem lesz gond.
ez nagyon szuper és alapos leírás volt! köszönöm!
a szövetségeket érdemes variálni? melyik csapattal a legjobb a szövetség? és milyen elõnyöket ad az adott frakció? azt esetleg tudod?
Hali!
(Ugyan mostanság hanyagoltam eme gyöngyszemet, de azért még nem kopott ki a nehéz fokozatok nyújtotta élmény...)
Az embereket kötelezõ csereberélni, mert a külsõ munkákkal jobban fejlõdnek, mint a benti kutatással/gyártással (a mérnököknél a bázis épületeinek felhúzására/fejlesztésére ez különösen igaz!) - ennek ellenére a 4-4 fõ nálam stabilan kutatott/gyártott, csak a tanulmányaik idejére kaptak helyettesítést a katonai variánsaiktól. Az autókból ki kell emelni 2-2 fõt, még mielõtt elhagynák a bázist, hogy a katonáknak legyen "helyettese", ha lesántulnának és a gyakorlásuk idejére is.
Tudósoknál 2-2 fõ tanulta ugyanazt a 12.-15. szint környékén, addig nem képeztem õket, mert a helyetteseik pótolták a tanuló katonákat az Alfa-szakaszban: 1 - földi technológiák, paleontológia (minor+major) 2 - medicinák, idegen biológia és tudományok
A 4 technikusnál csak a fegyver-, robot- és ûrruhagyártó képességek vannak képezve, hiszen ki se teszik a lábukat a bázisról.
Amint lehet, felhúzok még egy-egy labort és mûhelyt, ahol az éppen ráérõ egyének foglalatoskodnak pár mellékes dologgal - gyorsan kutatható (pl. boncolások) és gyártható (pl. lõszer) valamikkel.
A katonáknál a ruhakezelést taníttatom meg mindegyikkel legelõször, mert ha le tudnak hasalni a könnyebb ûrruhákban, akkor van esélyük túlélni a szörnyecskékkel(/robotokkal) szemben. Ezek után a 2 gunman a kötelezõ irány, mindenkinél. Csak ezután kezdem el "szakosítani" õket - mesterlövész, vagy gatlingos-nehéz-gépkezelõ irányokban. (a végén, a 26. szint környékén már mindenki mestere a nehéz antianyag-puskának, ami a legjobb távolsági fegyver lesz, ha az v2.03.1 ALTR Mod-dal ki lett egészítve az alapjáték) Ha nehezebb fokozaton játszok, akkor szörny(/Martian)-anatómia is fontos, mert ilyenkor nagyon nagyok a hátrányaink ahhoz, hogy "simán" boldoguljanak az embereink. A HP-növelõ Toughgness képzést sem kell elfelejteni, nehezebb fokozaton, mert nagyon jól jön a hosszabb csatákban. A középsõ 3 képességük megemelése egy "szinttel" tolja feljebb a tulajdonságaikat. Az ügyesség a legfontosabb a célzási képességeik növelése miatt - ne csak lõdözzön, találjon is be a puskájával.
Nyárra mindenképpen kötelezõ a 2-6 robot megépítése (Nehéz fokozaton minimum 4 kell), lehetõleg már a dupla fegyverhelyes toronnyal, hogy az Expedíció szürkéi ellen legyen némi esélye is a csapatnak. Robotra csak puska és gatling kell, a többi nagyon eseti fegyver. Ajánlott 2-4 gránátvetõ (hozzávaló gránátokkal együtt) legyártása is az embereinknek, mert a szürke bázis falán csoportosuló ellenséget csak ilyenekkel lehet eltanácsolni az emberi agyakban való turkálódástól.
Kutatásoknál a kiképzés, a régi fegyverek (lõszergyártás megindításához), földi kommunikáció és nehéz fokozaton a terraformálás (lehessen 2 tartománynál távolabb is hadakozni a bázisunktól a magas Naptevékenység ellenére is - ehhez persze folyamatosan építeni kell az állomásokat hozzá) az elsõ kutatnivalók. Az idegen technológiák is létfontosságúak - a szürkék bázisát lerombolva, miután egy katonájukat és a parancsnokukat elfogtuk, jön a fejlettebb technológia, a szörnyeknél "csak" gyûjteni kell a tárgyakat és a rangsorban haladni egyre feljebb a befogásokkal, martianéknál a turkász-állomások építésével és az onnan hozott 3 tárgyal, majd a 2 hold-küldetéssel lehet elõre haladni (+ 1 élõ példányuk befogásával). A gyógyító és ruhafoltozó eszközöket is célszerû elõre venni a kutatás és gyártás során is, mert így gyakrabban megmenekülhet a csatamezõn a sérült emberünk - embert ne veszítsünk, ha lehet, mert véges az utánpótlásuk és csak gyengébbe jönnek az elesettek helyére (plusz az újraképzési idõk).
A gyártási részleg mindig termeljen: a legelején a kutatólézerekhez tudunk csak elemeket gyártani. A régi fegyverek kikutatása után legyen 4 kutatókézerünk (az elején ez a "mesterlövész" fegyverünk) és legalább 2 FN 2000-sünk (ez lesz a hasaló embereink "géppuskája", kezdetben) és ehhez a kettõhöz ontsa a mûhely a lõszert. Késõbb a 7 könnyû harci-páncél, majd az újabb földi fegyverek lesznek a központban a robotokkal és azok fegyvereivel egyetemben. Az elsõ nehéz páncélt csak akkor gyártsuk, ha a szörnyeknél még nincs a puskájuk túlsúlyban a pisztolyaikkal szemben, mert, különösen nehéz fokozaton, hamar lekapják az ebben ácsorgó embereinket az össztüzükkel.
A megindulás - légterelõ veszély:
A 4 déli tartományt foglalni NY->K irányban -> ekkor nem kell harcolnunk a marsi szürkékkel (fegyver és képzés hiányában ez amúgy is esélytelen volna), egybõl szövetségre kell velük lépni (kapunk egy katonát és egy katona/tudóst tõlük). A szabadon foglalható tartományok és a már elfoglaltakban a bányák és terraformáló állomások felhúzása a lényeges. A vízvezetéknél (itt az elsõ hónapokban szinte folyamatosan), majd a bázisunk melletti ásatásnál lesznek az elsõ csaták - az ásatásnál ne álljunk le harcolni, mert folyamatosan jönnek, az egyre nehezebb fajsúlyú szörnyecskék, itt, a csillagkaput "védõ", utolsó robothoz feltétlenül tartalékoljuk a szürke lézerpuskát (ki kell használni a 60m-s lõtávolságát, csak az ezt kezelõ, minél fürgébb emberünk maradjon az utolsó lövésekre, a többi már elõtte gyülekezzen az UFO-nál), mert különben nehéz lesz elmenekülni. A fölösleges csatákat a lõszertermelésünk kezdeti alacsony volumene miatt ne erõltessük - meg még kórházi ágyakból sem állunk jól (összesen 4db elegendõ belõlük), hogy a naponta 1x, "kötelezõ" bevetésekre felkészülhessen a szakasz. 2-3 katonánk (a nagyon lesántultak mindig -> amíg tanul is regenerálódik valamelyest és nem foglalja a többi, kevésbé sérült (hamar gyógyítható) elõl az ágyat) mindig legyen oktatva - az elején még könnyen jönnek a szintek. Nehéz fokozaton néha fel kell adni 1-2 területet, mert nincs meg a megtartásához szükséges feltételek egyike-másika: a környezet túl kíméletlen, nincs elég lõszer, megfelelõ fegyver/páncél vagy ép ember a küldetéshez.
üdv! nos megvettem végre eredetiben. :D ez az a játék amit évente egyszer végig tolok. valahogy folyamatosan leköt. hihetetlen hangulatával, játszhatóságával, és az "õ" szintjén a döntési szabadságával.
kezdem is a kérdéseimet: az elején milyen sorrendben érdemes a képzéseket elindítani? tudósoknál, technikusoknál és a katonáknál? érdemes az embereket átültetni innen -oda? vagy az alap, a gép által kiosztott feladatok/helyek jók? régebben olvastam egy hihetetlenül jó összefoglalót errõl, csak sajnos azóta párszor újra kellett húznom a gépet, így már nincs meg ez a leírás. sõt! volt egy kirajzolt fejlesztési fa, hogy mihez mit kell fejleszteni. az is szuper jó lenne. Valaki tud segíteni? elõre is köszönöm!
Hhmm, a jobb gyorsítóval (csak lõfegyvereknél, lézerhez ilyen nem kell) és távcsõvel, meg a 3 + 4 pontnyi mesterlövész képzéssel szépen lehet fektetni, bénítani az ellenfeleket - a Fõnököket és a 'Blur'-s "királynõket" célszerû kezelni velük, mert a Kapitányig bezárólag minden egysége (talán csak a "labdát" kivéve) könnyû célpont és hamar elhalálozik (400-900 pontnyi kritikus találatok, már sima lõszerrel is...). A fõnök nem nagyon kel már fel utána, míg a félnövény pár másodperc múlva kászálódni kezd az esetek zömében, de legalább addig sem lövöldöz. A Sámánjait célszerû e mûveletek elõtt leszedni - a gránátvetõs "építészeit" meg pláne...
A 'minor sniper' képzés ténylegesen gyorsítja a kétkezes lõfegyverek célra állítását, tehát minden lövésznek kötelezõ a 2 'gunman'-l egyetemben.
Ha Martian-ra vágyunk a seregünkbe, akkor már a legelejétõl kell építeni az "exkavátor"-állomásokat, hogy az onnan nyert kutatni valókkal megismerjük a velük való kommunikáció alapjait, ezáltal szövetségbe tudjunk velük lépni. A Terraformálásnak viszont 60% alattinak kell maradnia ahhoz, hogy ne kezdjenek háborúba ellenünk és ne lépjenek le emiatt a nehezen megmentett példányok - tudósjármûbe ültetve és terepmunkára küldve õket megmaradnak, majd a velük vívott háború után ki lehet kutatni a 'Terraformálás elfogadtatása a Martianokkal'-t, ami után már nem lépnek le a "zöldségjeink". Június vége felé jelennek meg a Marson, az Expedíció érkezése után nem sokkal. Eddigre célszerû a nyelvüket megismerni, mert a szörnyecskék ellenében hamar alulmaradhatnak, ha nem segítjük ki õket állandó jelleggel.
Robotokra csak puska, nehéz lézer és Gatling kell (talán a lángszóró és a gyújtórakéta jöhet még szóba, de ezek eseti felhasználásúak, míg a 3 elõbbi általános jelleggel, mindenhol megállja a helyét), minden más hanyagolható - a puska, API lõszerrel, közvetlen közelrõl (a megfelelõen "képzett", 16.+ szintû robotok nagyon gyors járásúak, oldalba-, hátba-kapni velük a legkönnyebb az ellenfeleinket) a leghatékonyabb a "Szörnykirálynõk" ellenében (a Martianok át tudják venni az irányítást a robotjaink fölött, velük óvatosnak kell lennünk). Ha már van hozzájuk (is) Gatling, akkor csak a lõszer- és robotjavító-utánpótlása lesz a problémánk...
UP! :))
Az 1.7-s patch-l már magyarul is játszható a gém - és az állandó eredeti lemez-kérése is megszûnik ez által a játéknak. Mivel nem mai gyerek, ezért felléphetnek benne grafikai bugok - ezek a program születésétõl fogva "jelen vannak", hiába, a 3D-t sokadik nekifutásra sem lehet mindig jól megcsinálni (egy izometrikus õsû játéknál :D ) ...fõleg nem Win és DX alatt :)) - , amiket a legegyszerûbben a minimum beállításokkal lehet megszüntetni (azután lehet feljebb-feljebb rakosgatni, kitapasztalva az adott hardver és a program kooperációs képességeit) - igaz, hogy nem lesz oly' szép, de legalább a régebbi laptopokon is hasít vele a játék. (esetlegesen a GPU meghajtóprogramját lehet még csereberélni, hátha az javít vmit a dolgokon)
1. - Nem szükséges technikust küldeni azon küldetésre - sem. Amúgy csak Katona/Technikus vehet részt a harcokban, kezdetben 4 ilyennel rendelkezel és mind az autós részleghez van hozzárendelve. Azaz, ha kiküldöd az autót, még az elõtt, hogy 2 embert kiemelnél azon részlegbõl, akkor mind a 4 ilyen emberedet nélkülöznöd kell az autó bázisra való visszaérkezéséig. (Ha nem vesztesz Katona/Tudós karaktert a harcokban, akkor nyáron jön egy 5. Katona/Technikus is a négy mellé - Rita.) 2. - A piros színnel jelölt emberek "autókáznak" (v. "UFO-znak"...) vhol a bázison kívül. Ergo, a harci küldetésekben - más irányú elfoglaltságuk miatt - nem vehetnek részt addig, amíg vissza nem térnek a bázisra. 3. - Lásd az 1. pontot: csak Katona vehet részt harcokban! Akinek nincs Katonai képesítése, az csak a bázison, vagy az autóval a bázison kívül tevékenykedhet, de sohasem lehet az UFO-hoz társítani, hogy hadakozzon - még a bázist ért támadások elhárításánál sem. (Minden helyen fel vannak sorakoztatva az adott helyen alkalmazható emberek. Akik nincsenek a "listában", azokat ott - azon tevékenységi körben - nem is lehet alkalmazni. A "pirosak" ideiglenesen távol vannak, így õket sem lehet hasznosítani, amíg vissza nem térnek, de a helyet foglalhatják -> a Katona/Tudós kutathat a laborban, de amint felszállt az UFO-val, onnantól kezdve bepirosodik, és nem kutat(hat) a laborban, egészen az ûrhajó bázisra való visszaérkezéséig.)
sziasztok! nekem az a problámám lenne hogy az 1. küldetésben:) már elakadtam vagyis nem tudom hogy hogyan rakjak be a csapatomba mûszakost, mert egyik nek sincs katonai képzése, amelyiknek van az pirossal világít és nemtudom azt írja h kívül van a bázisomon. nemértem h lehet-e katonai képzés nélkül mûszakost az osztagba állítani?
Ez azért pontosításra szorul:
A külsõ, a terepmunkáknál már sokkal kevésbé érezhetõ a képzettség hiánya, mint a belsõ, a bázison történõ ügyködéseknél, ha az adott karakter átlépte a 15. szintet - inkább az adott pont mihamarabbi elérése jelent "idõveszteséget", mint maga az építkezés idõtartama. Kutatásnál módosulhatnak a kikutatandó témák nehézségei, ha néha variáljuk a kutatócsapatot - terepmunkával több XP-t lehet szerezni, azaz hamarabb lépnek szintet az emberek, mintha a laborban kutatnak ((adott témára) képzetlenül).
A Technikusoknál a bázison történõ építkezés hoz még több XP-t, mint maga a gyártás - korházi ágyból, laborból és mûhelybõl lehet több is... Természetesen ez egy adott dolog gyártásra jól képzett és magas szintû mérnöknél már kevésbé áll fenn - sokkal gyorsabban gyártja le a terméket, így sokkal gyorsabban kap érte XP-t.
Retik ellen jó még a gránátvetõ is, pláne, ha 2-3 csõ tartja egyszerre tûz alatt a környéket - a humán ellen-PSI-kontroller (:D). A felderítésükre a saját Retijeinket, érzékelést javító eszközöket használjunk, de sokat segíthet az is, ha nappal akciózunk ellenük - de a sûrû Save/Load páros a leghatásosabb erre a célra. Az erõtérrel védett, páncélos Reti viszonylag jól bírja a robbanásokat és a környéken minden fajtársa gyógyító készülékre vált, akinél ilyen eszköz van, hogy segítsen rajta. Amíg ezzel vannak elfoglalva, addig megindulhat a halálbrigádunk is, hogy kissé megritkítsa a soraikat = Ute+Shotgun megindul/fut feléjük és gondoskodik róla, hogy mindig legyen friss gyógyítani való a környéken...
Itt sem kötelezõ képezni õket. Meglátásom szerint 15.-20.+ szint fölött már nincs olyan sok különbség a képzett és képzetlen tudós és mérnök között, mint az 5.-10. szint között - mérnököknél is inkább a csak a gyártási sebességen érzõdik, hogy képezni kell(ene) õket... (Gyógyításra csak a Reti-ket használom - ha ereszt az ûrruha, akkor is - , mert nagyobb távból, fedezékben maradva is elvégezheti a mûveletet õkelme.) Valóban egy újítás ez az elõzõ részekhez képest, de én meg arra gondoltam, hogy tisztán taktikai lövöldözést szeretnél a fejlesztési stratégia nélkül - már majdnem ajánlottam a 'Brigade E5'-öt, mert abba szinte csak lövöldözni kell, bár nem UFO-s a téma... Szerintem e miatt nem kéne kihagynod ezt az amúgy nem olyan rossz játékot - esetleg próbáld ki a vásárlás elõtt warezba - , mert én nem éreztem leküzdhetetlen akadálynak ezt - inkább a túl korai megjelenését a Szörnyeknek - ez sajna elkerülhetetlen - , na az valóban kemény belépõ a játékban. :))
Nemtudom, de sem a régi XCOM-okban (UFO: enemy unknown, TFTD), sem az Afterlight elõzményeiben nem kell képezni õket. Csak azért kérdeztem, mert gondoltam nekikezdek, de ha nincs akkor mind1.
Van olyan mod a játékhoz, ami kiszedi a tudósokat és a mérnököket belõle?
Hhmm, na'on kihalt ez a topic is...
Ugyan én v2.03.1 ALTR Mod-dal kiegészítve játszottam vele, de leírnám a tapasztalataimat:
A Terraformálás elengedhetetlen része a játéknak, tehát folyamatosan építeni kell az állomásokat (normál fokozaton): - 30+%-tól elérhetõ a fejlesztett Terraformálás kutatás - 40+%-tól lehet a fejlesztett bányászatot kutatni, ami pl. a Gatling-hoz (6 fém) és az utolsó energia-szint eléréséhez (pl. az erõpáncélok gyártásának elkezdéséhez is) kell - 60-65+%-tól ha még van Martian terület a Marson és már kellõképp tudunk velük kommunikálni, akkor bejelentik, hogy háborúba kezdenek ellenünk, mert a mi terraformálásunk rájuk nézve káros hatású - a 3 Martian (1 katona és 2 katona/tudós) persze ilyenkor azonnal lelép (a tudósaik a tudós jármûbe rakva megmaradnak, ahogy azt a szürkével is tenni kell...), akiket a Szörnyektõl lehet kiszabadítani, pedig pont ellenük tudnak hatékonyak lenni, ugyanis a Martian (ha páncélt visel, akkor méginkább) 90-95+%-ban ellenáll a lõfegyvereknek (kivéve az API-t, tehát a Gatlingokba ilyet töltve 5-6 lövés/darabjuk, mert a fizikumuk meg uo gyenge, mint a szürkéké...) és a lézernek is hasonlóképp; különleges tulajdonságuk a "Blur" (nehezebben találják el az ellenfelek, a körülöttük lévõ csapattagokat is, velük együtt!!!) és a láthatatlanná válás (akár mozgás közben is -> innen van a "semmibõl elõjövõ" plazmagránát, ha ellenük vagyunk)... A sav- és a tûz-ellenállásuk viszont csak 40% körüli -> gránátok! - ezután pár nappal már kutatható a "Terraformálás elfogadtatása a Martian-nokkal", amitõl ismét békés lesz a viszony közöttünk (ha addigra "kiirtottuk" volna õket, akkor is!)
Nálam minden zsoldos megkapja a Major Gunman (kétkezes fegyverek célzási és újratöltési ideje csökken + Marine modul) és a nehéz ruha/páncélviselést és a Minor Sniper slill-t ((csak a sniper??? - mert sima puskánál meg mintha megadta volna a bónuszt...) lõfegyvereken kívül minden kétkezes fegyver célzása hatékonyabb és gyorsabb lesz), ezeken felül jöhet a Thougness(?) is a sok HP miatt. A mesterlövészeimnek is meg kell tanulnia a jobbik nehézfegyver-kezelést, mert a játék végén az antianyag-puska forgatásához kelleni fog -> ezzel Diego 700-900 pontot is tud sebezni/lövés (API lõszerrel) a Szörnyecskéken az ellenük való mesterfokú anatómia tudásával együtt, és alig lassabb a "normál" sniper-eknél... (Ute meg a lézer-sniper-rel tud Szörnykirálynõket kivégezni 1-2 lövéssel nagyon jól és biztosabban, mint a többiek - uo tudás-szint mellett!!!) Ezek mellett a Gatling a "közelharci" fegyverem (API lõszerrel csak a Martian Pet ellen használhatatlan ez az összeállítás, mert azokhoz lézer kell) a lángszóró (az erõsebb üzemanyaggal) mellett. A plazma, EM és LT fegyverekre már nincs is szükségem ezek után, ahogy a rakétákat is hanyagolom (igaz, hogy nagyot üt a HEAT, de lassú és a Szörnyecske nem is reagál rá "megfelelõen"). A (kézi)gránátokat használom aknamentesítésre, és a Szörny fegyvereket láda/Hyper-kapu rombolásra - lõszer-takarékosság.
A játék elején az FN2000-el, takarás mögül kiugorva/ott ellenfelet bevárva, a sorozatok még hatásosak, közelrõl. Távharchoz a csapat elfekszik, majd a Kutató-lézerek össztüze "tarol" (:D) - ilyenkor a Szörny-harcosoknak közelebb kell merészkedniük, hogy a pisztolyaikkal eltalálhassák a legkisebb célpontot mutató embereimet, de így meg besétálnak az embereink hatásos lõtávolságán belülre és ált. el is haláloznak. A Retikulan lézerhez nincs elég lõszer(utánpótlás), hogy hosszútávon számítani lehessen a "szolgálataira". Amint lehet, átállok a Szörnyecskék fegyvereinek használatára, mert nagyobb a hatótávjuk és a sebzésük, mint az "új" földi puskáknak -> az elsõ - megfelelõ - küldetéstõl kezdve gyûjteni kell hozzá az elhullajtott lõszert; elõbb egy hulla, majd egy élõ példány befogását és azonnali "kikutatását" követõen lehet kézbe venni õket. A Söréteshez ritkán adottak a (pályaelrendezés)körülmények, azt inkább a végjátékban lehet(ne, mert akkor már ott a Gatling - is) ismét jól használni, amikor a magas terraformáltsági szint miatt minden 2. lépésnél bozót nõ (fedezék) - vagy csak két ember/reti megy a küldetésre - többiek nem fejlõdnek így - , és beállnak egy ajtó mögé, egymással nem teljesen szembe, ha nincs még(/már :D) gránátosa az ellenfélnek. Amióta a robot HP-ját levitték 700-ról 560-ra, azóta csak a 4 fegyverhelyes toronnyal szerelve használ(hat)ok ilyet - kivéve XP-gyûjtés - csak Gatling és nehéz-lézer fegyverzettel, mert a többinek mindnek van vmi "hibája" (lassú, pontatlan...).
A szörnyecske mintha a lézerre lenne (kicsit) érzékenyebb, mint a lõfegyverre, míg a Reti-t csak lõfegyverrel érdemes hajkurászni - a Spi-kontroll képességük csak "közelrõl" hatásos ellenünk, így sniper és gatling (a végén) használata ajánlott ellenük a robotokon (ez meg érzékeny a lézereikre...) kívül (az Expedíció ellen még Szörny-fegyverekkel mentem, de nem panaszkodhatom rájuk :D).
A sniper-puskákon nem használok optikát, és így is jó a találati arányuk, de nem olyan "lassúak", mint azokkal felszerelve - szeretem, ha elõbb lõ (és talál!) az én katonám, mint az ellenfél(é).
#1303.. legalábbis a nvidianál ez a megoldás. hogy az ATi-nál müködik-e nem tudom.
Felrektam a játékot, de az elsõ pályán miután megátom a robotot, eszméletlenül felassul a játék, ráadásul a képernyõ alsó részén valami grafikai hiba van. Hiába kapcsolom ki a HDR-t veszem le a testúrát, a hiba ugyanaz ! Amúgy SUS radeon 9550-es videokrehácsom van. Másnál is csinál ilyet?
az nem gond, a játék végén ha még piros a csíkjuk, akkor aztomatice mennek veled, és a bázison gyógyulnak korházban. nem tudod õket felvenni és a testeket sem lehet igy hazavinni kutatásra.. sajna.. csak HA olyan küldetést kapsz amiben ez a célfeladat mint ellenséges egység elfogása stb....
Az Aftermath-ban volt olyan lehetõség, hogy a mozgásképtelen emberem egy másik emberem felvette a hátára, és kivitte a zónáig, ahonnét fel tudta venni a repülõ. De ebben a játékban nem látom a felszedhetõ cuccok közt a csapattárs "testét". Nincs egyáltalán ilyen lehetõség? Kész a küldetés, csak két emberek elkábult, a medikitek meg elfogytak :(
nos a megoldás a legújabbfajta nvidia driver 175xxx és a beálitásoknál minden alaphelyzetbe és az árnyékokat nullázni. és akkor onnantól fut a game!
Legújabb driver és dx9 de csak azóta van ez a hiba mióta a 8600gt-m van a 7600-al teljesen jó volt...
szar link,de gondolom fehér textúra gond van nálad is,sajnos elismert hiba,minden fórumon irták a shader eljárásuk nem kompatibilis a gf8 sorozattal,infot még nem találtam hogy tervezik e javitani de kétlem
Sziasztok lenne egy problémám http://kep feltoltes.hu/view/080831/ufo_www.kepfeltoltes.hu_.jpg (nem tom lehet-e képfeltõltéstõl linkelni ezért a kep után szóköz van) így néznek ki a taktikai küldetések a bolygó teljesen jó 1.6-os patch, core duo proci és 8600GT vidi kari. Az elõzõ windowszal is ez volt.
Akkor nem tudom.
> azon gondolkodtam megtámadom a szövetségesemet.
Csak ki ne fuss az idõbõl, mert ha felébrednek a hibernált emberek, éhenhalnak.
hát nem tudom nekem nem csinálja , vszont kérdeznék . mitõl van az hogy egyes dolgokat nem tudok kifejleszteni , pl sav fegyverek , azt írja nincs sav löszerem , és minden küldin viszek vissza vagy 10 db , Ilyen a Pszi fegyver is , annyi van mint a szemét a raktárban .
Sajnos megint elõjött a hiba. Valami ötlet?
1.6 Patch segített.
Nálam kilépésnél kékhalállal lefagyasztja a rendszert. A Gamestar-os 1.5-ös verzió van meg.
Mit lehetne tenni?
Renszerem AMD athlon 64 3000+; 1,5G Ram ATI rx1650
helló all
tudnátok nekem segíteni - magyarul szeretném végigtolnia "trilógiát" az elsõ rész meg van magyarul de a másik két részéhez az aftreshock-hoz és az afterlight-hoz honnan tudok keríteni magyarosítást vagy valami magyar nyelvi fájl ? segítségeteket elõre is köszönöm
Megtaláltam a bibit , mégis csak támadtak a gépek , csak a piros nyilat nem vettem észre .
újra játszottam és , azt írja ki hogy a honi bázisom megsemmisül minden emberem halott , pedig nem támadta semmi
Sziasztok. Lenne egy kérdésem . Játszogatok egyzser csak vége a játéknak , minden emberem halott . Pedig viz van nem támadnak az ufok vagy nem tudom mi van de már 2 szer meghaltam így .
Tudnátok segiteni ?
hé tudna vki segíteni nekem? a GameStar-ral nemrég az UFO Afterlight, fel is tettem, minden király, de a bolygó egy nagy fehér kõr, éss így nem tom megtalálni rajta a küldiket. Feltettem a javítást is, de nem jó. levettem minden grafikai beállítást is a minimumra, de ugyan olyan! a gépemre meg tuti hogy jó. Mi lehet a baj? [#help
exe hibát észlel
Reinstall?
segitsetek végig betölti a játékot de mikor elkezdödne a játék hibát jelez és nemtom mitcsináljak elöreis köszönöm
Valaki tud nekem segíteni? Hogy a francba lehet leverni a Beastman bázist? Mi kell ahoz hogy felépítsem a Beastman és a Martian interrogationt? Hogy kell használni a hazahozott ellenséges robotokat? Egyenlõre ennyi!
okés akkor hogy juthatok fejlett retu páncélokhoz mert ezek a kis marhár nagggyon hamar halnak az alap ruciban!!
Nem lehet választani hogy mit kapsz, illetve ha felszerelést akarsz adni, akkor ott is a gép mondja meg mit akar. Alapanyagot NEM szabad adni, mert késõbb hiányozni fog.
Szerintem nem tudsz kifejezetten egy dolgot kérni, csak kérni tudsz, vagy adni nekik valamit, amiért õk cserében adnak valamit...
hogy lehet a retuktol páncélt 2kérni? mi a modja?
vagy visszatöltesz egy régebbi mentett állást ha van olyanod.. aztán meg magyaritsd le.. ;-)
Sajnos csak úgy hogy felbontod az egyezséget és utána megtámadod az egyik területüket. Viszont utána nehéz lesz visszaszerezni a fegyverszünetet. Ha nem tudsz másik bányát megszerezni, akkor vagy vársz, míg tudsz terraformálni (vagy messzebbre elmeni a hajóval), vagy kénytelen vagy betámadni a reticulanokat (késõbb úgyis le kell õket ölnöd).
Skacok valaki segitsen már nekem. Tradeltem a rectikulákkal metalt, de most a beast elfoglalta egy olyan bázisomat amin metal bánya volt. Azt nem tudom visszafoglalni mert túl hostile, hozzávaló ruhát nem tudok gyártani mert kevés a metal. A tradet hogy a rákba lehet cancellálni. Már az atyaúristent is próbáltam sikertelenül :(
a kölcsönösség jegyében tetem. Csk és kizárólag azért, hogy ha valkinek megvan az eredeti, és sérült akkor legyen egy biztonsági másolata... ;-) Ennek jegyében ha valakinél vannak nyelvi fájlok, és azt szívesen megosztaná, akkor itt a lehetõség, tegye meg az alábbi cimen..
Folytatásról senki sem hallott semmit? Én körbenéztem a fejlesztõknél, és a kiadónál is tegnap, de nem találtam semmit, vagy csak nem ástam eléggé mélyre. Van valakinek valmilyen infója?
És köszönjük a magyarosítást! Biztosan lesz olyan aki hasznosnak tartja.
ajánlom figyelmedbe ezt az oldalt Senor baltazar, és mindenki: http://www.gamesmagyaritas.atw.hu/
Szerintem is tök jó volt, a csapatot meg egyszer kellett csak összeállítani. Max egy két új cuccot adtál nekik, amit kikukattál/legyártottál.
Eddig nem nagyon jáccottam vele, mert, mint írtam átláthatatlan a fejlõdési rendszer (legalábbis az elõdökhöz képest), meg ahhoz, hogy összeállítsak egy teamet 86 ablakot kell átnézni, (emberek, csapatok, raktár, felszerelés, meg f*rkam tudja, hogy még mit...)
A leggázabb, a demo megjelenésekor terveztem, hogy csinálok róla egy honlapot (el is kezdtem még akkor, 1 hónapig csináltam...), de mivel a magyar verzió csak !másfél! hónappal az angol után jött ki, teljesen elment a kedvem az egésztõl.
Az extraterrestrials egy rakás kaki, és ebbõl a szériából meg már nem jön ki több elõreláthatólag, szóval nálam asszem ennyi volt az ufo sorozat, inkább hagyják a p*csába és ne baxák még jobban szét a régi ufo/XCom részek emlékeit ilyen trágyákkal.
Szasztok! Lenne 3 kérdésem/ kérésem: 1. Valaki eltudná küldeni a magyar "manualt" ? 2. Tudna vki egy vagy több tippet/ trükköt küldeni ? 3. Valaki nem heggeszt egy magyarosítást hozzá, mert a cd galaxisban már nem lehet kapni a magyar verziót, magyarosítás meg nincs külön hozzá. KÖSZI!!!!!!!!!
Sziasztok tudna valalki segíteni hogy hol találom meg azt a bizonyos file-t amivel magyarul tudnék játszani ? megnéztem a webet+magyarítások portált de nem találtam elõre is kösz