érdekes rossz helyre kattintottál mert más a téma itt amire válaszoltál:D se baj egyébként pedig minimális szinten tudok ismerkedni beszélgetni csak a tartós barátságok nem mennek...
Nekem detto ugyanez volt, bizonyos emberek közt még most is van. Ha nem nyomulsz, beszélsz, "adod el magad" folyamatosan, akkor az emberek nem ismernek meg... mivel ugye nem látnak beléd, nem fogják megtudni, hogy milyen van... ergo: te különc vagy, nem illesz a társaságba, furcsa vagy, biztos rossz, ezért lehet akár szívatni is. Megteszik, mert nem ismernek, nem tartozol közéjük. És ezután már csinálhatsz akármit, nem is fogsz. :)
"mellékes dolog h én mit tartok jónak*... nem célom h családapa legyek egyáltalán nem nem fog izgatni idõs koromban (ha megélem) h óó nagyapa lehetnék így is úgy is kell olyan embernek lennie aki beledilizik a magányba:D "
Ehhez tudnám tartani magam...én képes vagyok megbolygatni a természetet
Benedek Elek meseíró volt (miért úgy tanították?) megnéztem valóban nem írt mesét...megint téveszmét kaptam...
megint kulturált hangnemben beszélek veled te pedig olyan hihetetlenül lekezelsz ez az tartsáá bolodnak ugy van...Egyébként pedig baromság tökmind1 milyen egy ember el kell fogadni olyannak amilyen...közösségen kívûli->állatoknál se minden állat él falkában, társas lény az ember szokták mondani de nem mindenki az... aki már rögtön magányoskodik dilis mi? rendben van
A saját dolgaiddal rajtad kívül més nem törödhet, és tem sem törõdhetsz máséval. Lehet maszkolni és fedõelméletet gyártani, de ettõl még a dolog természete nem változik. A közös dolgokkal törõdhettek közösen, de csak azokkal.
Más dolgával annyiban törõdhetsz amennyiben megkér, de akkor sem csinálhatod helyette, akkor sem veheted át válláról a saját életfeladatát.
A tíz parancsolat azt mondja ne paraználkodj. Azt hiszem ez a szvakara is vonatkozik.
"A szeretet ott kezdõdik pl, hogy tiszteletben tartom a másik ember életét és sorsát, nem pofázok, nem csinálok bele, csak akkor szólók hozzá, ha õ kérdez, és akkor is csak az adott kérdésre válaszolok."
Na a vége nem egyezik az én véleményemmel. Törõdni is kell egymással, csak nem erõltetve. Ha õ is így állna hozzá, sosem beszélgetnétek...
korrekció: "sem tesz felnõtt." >>> "sem tesz felnõtté." "mert csak úgy nem lesz az." >>> "mert csak úgy lesz az."
#6026: A tapasztalat azt mutatja, hogy a biológiai korban való elõrehaladás senkit sem tesz felnõtt. A mai tapasztalat pedig azt mutatja, mintha az emberek nem igazán akarnának felnõni, és mindenhol 20-30-40-50-60 éves kamaszokat látni. Ha az ember felnõtt akar lenni, akkor felnõtté kel “csinálnia” magát, mert csak úgy nem lesz az. A mai szülõi nevelés nem nevel felnõttségre, sem fiút, sem lányt.
#6027: Szeretet... Ez is az a témakör, aminek az elmúlt években szintén alaposan utána kellett járnom, mert az ami szüleimtõl, társadalomból és filmekbõl rám ragadt eleinte, nem látszott úgy mûködni, ahogy annak kellett volna, és sosem a kívánt eredményt hozta.
A szeretet is egy olyan dolog, amit személyesen elfogulatlanul ki kell vizsgálni, körbe kell járni, és a hozzá tapadt sallangot le kell róla fejteni. Ha nem foglakozol vele, nem mûveled magad benne, abban is analfabéta leszel. Mint felnõttségben.
A szeretet ott kezdõdik pl, hogy tiszteletben tartom a másik ember életét és sorsát, nem pofázok, nem csinálok bele, csak akkor szólók hozzá, ha õ kérdez, és akkor is csak az adott kérdésre válaszolok. A szeretet szellemében élt élethez mutathatok saját gyakorlati példát, és a másik ebbõl tanulhat a legtöbbet. Ha nem ezt teszem akkor diktatúrát gyakorlok, és nem szeretet. A szeretet pedig nem diktatórikus.
Emlékszem még a dj-s idõkbõl, mikor hatalmas szeretettel és jószándékkal elfoglaltam a dj pultot, és elkezdtem azokat a zenéket játszani amiket én szerettem, és jónak véltem... és amirõl úgy gondoltam, hogy ezt kell szeretni. Kiürítettem a táncparkettet... szeretetbõl... Mi volt a szeretet máz mögött?: önzõség, figyelmetlenség, tapintatlanság, erõszak.
"Ezen a ponton látszik, hogy a legtöbb, amit az ember másokért tehet az az, hogy nem tesz semmit. Mindent úgy hagy ahogy van. Mindent és mindenkit a sorsára hagy."
Ha halvány kisegítõ pótfogalmad van a szeretetrõl, beláthatnád, hogy ezt egy normális ember sem tudja megtenni....
A természet csodás, az tuti. Amit meg a párkapcsolatról írsz, hát nem tudom milyen lehet. Nem hangzik rosszul, de fogalmam sincs, milyen ha az ember valóban olyan pasit talál, aki megbízhatóan vezeti az életben. Ez csak személyes dolog részemrõl, de a volt páromnál az volt a hagyományos szöveg, hogy "drágám te erõs vagy, majd megoldod" "leteszem az asztalra a lóvét, melózok ennyi az én dolgom". Fogalmam sincs milyen lehet egy "az életet jól vezetgetõ pasival". De most komolyan...
attól, hogy a Muterra és családi viszonyra, nevelésre, embertípusra, DNS-re, sat. kened a szarod, attól az még te szarod és a te szarod is marad - akárhogyis magyarázod, forgatod, kened, maszatolod. Mindent csak egyre jobban elborít szar, és aztán egyre többet lehet majd sikálni.
szeretet... õszintén, eddigi életedben hány másodpercet, percet, vagy órát, esetleg napot töltöttél a szeretet témakör kivizsgálásával, körüljárásával a róla történõ sallang lefejtésével, hogy megismerd, hogy mi is az valójában?
#6020: gratulálok, ahhoz, ahogy megmagyarázod magadnak, hogy milyen finom puding íze van a szarnak, és ahogy inkább lemondasz mindenrõl...
#6022: Azzal nem lett volna gördülékeny a mondat. (Benedek Elek egyébként nem írt mesét.)
#6024: A kérdésre van válasz csak nem akarod tudni, nem akarod megtalálni, nem akarsz vele szembesülni. Azért veszik semmibe és közösítik ki, mert viselkedése és kisugárzása azt üzeni, hogy õ semmi, és azon a közösségen kívüli.
Egyébként igaz az a mondás, hogy: ne adj tanácsot – a bölcsnek nincs szüksége rá, a bolond meg úgysem érti meg. Ha értené, nem lenne bolond. Majd ha kéri a tanácsot, akkor talán. Talán... de akkor is csak talán... Ezen a ponton fekszik minden hozzászólásom hiábavalósága. Ezen a ponton látszik, hogy a legtöbb, amit az ember másokért tehet az az, hogy nem tesz semmit. Mindent úgy hagy ahogy van. Mindent és mindenkit a sorsára hagy.
de még tudod mi jutott e eszembe! én azt nem értem soha ha vki télleg gátlásos, de normális ember, nem társaságkedvelõ de télleg azért beszélgetéskész, segítõkész, ugyanakkor nem tud érzéseket kifejezni miért van az hogy semmibe veszik, illetve kiközötsítik õket??? mi az emberi társadalom gondolata ilyenkor? én ha meglátnék jelen esetben egy nyominak tartott egyént nem kezdeném el szekálni, meg lenézni sem:S te vannak itt olyan kérdések amikre sosem kapunk választ és tudod gyakran van összefüggés az emberek és az állatok között...
nem amiatt nem megyek el hanem mert nem is akarok elmenni pubba nem tud érdekelni...ivászatról had ne beszéljek légyszíves...
mellékes dolog h én mit tartok jónak*... nem célom h családapa legyek egyáltalán nem nem fog izgatni idõs koromban (ha megélem) h óó nagyapa lehetnék így is úgy is kell olyan embernek lennie aki beledilizik a magányba:D
"Te saját magadat fojtod meg. Jobban jársz, ha mielõbb elkezdesz kilépni a verklibõl, mert a napok csak telnek és még jobban beléd égnek a korlátaid. Negyven ötven évesen meg majd esz az ideg, hogy, hogy lehettél ekkora barom... Az ember azzá válik amit magáról valóban hajszol, gondol, hisz. Erre figyelj oda."
Nem mert eléggé hidegen hagy hogy mit nem csináltam mit csináltam visszagondolni én csak azokra a dolgokra szeretek ami tényleg szép volt...
Ronny:ne értesz te semmit sem nem vagyok szarban, mert *nem megyek ebbe most bele* én tudom mi folyik itthon és milyen személyiség az édesanyám
szeretet volt bennem gyerekkoromban is meg a jószívûség ezt tartottam fontosnak...akkor még céljaim is voltak csak mára már ugye nem tudom még miben vagyok jó...és én direkt nem szeretném pont ezt h kiöljék belõlem amit mondtál Ronny...nem hagyja a tudat alattim tudod:D be van rögzülve ezért no Cancel no Erase ilyen az agyam! most evvel megint hülyeséget mondok de mi mást mondhatnék erre hogy embertípus, környezet, nevelés kérdése az egész...
"Számomra pl sokkal többet ér kimenni a természetbe és tücsökciripelést hallgatni, csillagokat bámulni, mint lerészegedni és megsüketülni szórakozás címszó alatt a helyi pub-ban."
errõl van szó:)
#6008: Én amennyire lehet igyekszem úgy igazítani a hétköznapokat, hogy ne szürküljenek be. Én nem nézem jó szemmel amint az emberek szélsõségesen szürke hétköznapokat élnek, majd szélsõségesen szórakoznak.
#6010: Amit ma adsz, azt holnap visszaveszed ;) Én az #5988-as hozzászólás elõtt és után is ugyan az az ember vagyok. Semmit sem változtam.
Igen így indult, barátnõt, kapcsolatot szerettem volna, de már akkor sem a bohóckodós fajtát, és ennek kezdtem el keresni a módját. Ehhez pedig kell egy felnõtt férfi és egy felnõtt nõ. És ehhez kell idomítanom magamat. Aztán közben sok minden más is kiderült.
Az erõt a már sokat említett könyv adta, ami egyfajta motivációs könyv is. És a vágy egy érett párkapcsolat után. A megvalósítás személyes feladat.
Szórakozás... Az még hozzá tartozik a témához, hogy dj-nek indultam és a közönség elé való kiállás is sokat tanított. De ezt a tervemet egy magasabb tervért fel kellett adnom. Úgy gondolom egy bizonyos szint után az embernek már nincs szüksége külön szórakozásra, legfeljebb kikapcsolódásra, pihenésre. Számomra pl sokkal többet ér kimenni a természetbe és tücsökciripelést hallgatni, csillagokat bámulni, mint lerészegedni és megsüketülni szórakozás címszó alatt a helyi pub-ban.
Az ember nem is a tudással foglakozik, hanem saját magával, és a saját sorsával. Így nem lesz szürke a unalmas munka a tudás, tanulás.
A tánc... Én is azt hajszoltam magamban, amit most ismét mondasz róla, de mondom csakazért is megcsinálom ;) Én is falábúként kezdtem, de letorrenteztem pár salsa oktató videót és ebook-ot (könyvbõl táncot tanulni - ez is csak az én fejembõl pattan ki...) és gyakoroltam, és hat hét után agyalás nélkül ment az alaplépés, mint a biciklizés ;)
Te saját magadat fojtod meg. Jobban jársz, ha mielõbb elkezdesz kilépni a verklibõl, mert a napok csak telnek és még jobban beléd égnek a korlátaid. Negyven ötven évesen meg majd esz az ideg, hogy, hogy lehettél ekkora barom... Az ember azzá válik amit magáról valóban hajszol, gondol, hisz. Erre figyelj oda.
#6011: Vezetõ... A társastáncban a férfi vezeti a nõt, õ tudja mit kell csinálni. A nõnek a táncból "csak annyit" kell tudnia, hogy tudja a férfira bízni magát. Ha egy nõ vezeti a társastáncban a férfit akkor a pár nevetség tárgyává fog válni. Családban is ez a mûködõképes, és a hagyomány szerint modell. Minden más az elmúlt párszáz év torz szüleménye - szerintem. Ha gondom van valamivel, akkor azt nem szépítgetni és racionalizálni kell, hanem szembe kell vele nézni és meg kell oldani. A Marsnak Marsnak kell lennie, a Vénusznak meg Vénusznak - Andersen meghalt mese nincs ;)
#6013: Itt pedig most két lehetõség áll fent: Vagy eddig sem voltam mumus, vagy most is mumus vagyok.
Kedves Salsoul, nekem úgy tûnik, már nem vagy SG-mumus. Pussz.
ja bocs a szeretetrõl megint azt hiszed h máshogy értelmezem:) akkor az együttlét a lényeg így mondom
na egyedül abban nem értek egyet nem feltétlenül kell vezetõ típusnak lennie minden férfinek (nem mindenki olyan alkat) szval aki talál egy vezetõ típusú nõt avval sincs gond a szeretet a lényeg, nem feltétlen megint csak a pénz...megélhetés vmilyen szinten, de nem muszáj gazdaggá válnia senkinek sem...
érdekes amit leírtál tán evvel kellett volna kezdened, mert így már más a véleményem rólad...érdekes az is h beleszerettél a 10 évvel idõsebb orvosodba!? és tulajdonképpen téged a "szerelem" indított meg abban, hogy normalizálódj (úgy ahogy elvileg kellene élni?)...
Nem semmi életszemléletet iszonyú nehéz váltani valami extra erõt kellettél hogy kapjál, kicsit hihetetlen h szülõi támogatás nélkül elértél egy csomo mindent...Szerintem azt is jól tetted, hogy bár nem tudom, hogy te azért inkább a tudással foglalkoztál a szórakozás helyett ebben egyetértek...a tánc az mellékes aki akarja vagy érdekli annak ajánlatos (hobbi max). Itt igazából mindennek az elkezdése a nehéz:S itt a gond nálam is...Rengeteg a félelmem és 19 évet nehéz lenne behozni és tudod megváltozni azért nem tudok mert rájöttem iszonyúan makacs vagyok (örököltem) szval makacs és konzervatív annyira ragaszkodom a dolgokhoz hogy ezt nem lehet kiölni belõlem, ezért tartok te és Nessi szt is "alap" szinten holott nem vagyok egy buta ember...Nálam az van h életem során mindig helyettem döntöttek ettõl függetlenül érzem magamban az önállóságot, csak hogy mondjam ez is nálam egy elképzelés túl hálás vagyok az édesanyámnak hogy valaha otthagyjam õt...Nem vagyok érzelmi típus és valahogy a szerelmi dolgokat sem érzem mivel a lelkem besziklásodott. Ezeket nem is tudom hogy lehetne megváltoztatni, megpróbálhatom (számtalan módszert ajánlottál) de tudod most úgy vagyok vele hogy költözünk új élet kezdõdik és jobb a kedvem kicsivel azért:) ennyit errõl
Visszatérve rád mégiscsak te csináltál jol mindent...és te meg is valósítottad amiket elképzeltél. majd írok ha eszembe jut vmi
Semmi felnõttet? Miért, milyen idõs vagy, na és õk? Kikapcsolódni kell néha, de nem biztos, hogy túlzásba kell esni, bár kortól is függ, meg családi állapottól, általában. Talán, fene tudja...
#6000: El lehet menni szórakozni, de a nevében is benne van az mivel jár. Semmiképp sem befektetés...
#6001: Jelenleg nincs. Általában azt szólják hozzá, hogy õk bulizni meg partyzni akarnak még, semmi komolyat és felnõttet. Ehhez viszont nem én vagyok a megfelelõ partner.
#6002: Ha a félelmeidet akarod legyûrni, akkor oda kell menni ahol jobban félsz, jobban béna vagy, jobban tudsz edzõdni. Én ezért választottam a táncot. Meg azért mert a thai-box nem társastánc, ahol konkrétan nõvel kell dolgoznod.
Miért? Én pl. jobban szeretek táncolni, mint verekedni...Ja, én nõ vagyok....De azért szívesebben táncolok egy pasival, mint kung-fuzok...
Ja, igaz. Akkor könnyebb objektíve szemlélni. Az utólag mindig okosabb az ember is valahonnan ilyesmibõl ered, utólag végiggondolva, mindig rájön az ember, mikor volt barom, mikor nem. Kívülállóként szemlélni reális önismeret mellett önmagunkat tény, hogy sokat segíthet, lehet a pszichiátert is megspórolhatjuk....
A tánc tanfolyamot meg nem ajánlom azért még jobban fognak cikizni inkább a thai-box vagy mondjuk karate vagy más küzdõ sport.
"A férfi határozott és vezet, a nõ pedig bízik és befogad" Mit szól ehhez a barátnõd?
1,5 millió forint volt egy könyv meg a biblia? Vagy a füzet papír került annyiba amire jegyzeteltél? Hát elkell menni sportolni és bulizni a haverokkal ennyi.
A kiegészítés az elsõ konklúzió bekezdéshez: ha az ember benne van a verkliben, ahhoz, hogy körbe nézhessen, hogy "mivan?" meg kell állnia, ki kell szállnia egy pillanatra
Nálam a történet az úgy volt, hogy iskolás és gimnazista koromban én voltam mindig az ügyeletes hülyegyerek akit lehetett ütni vágni gúnyolni. Mindenki állandóan rajtam röhögött ha ezt csináltam ha azt. A csajok undorodtak tõlem, s nem azért mert õk undorodtak, hanem mert ez kívánta a csordaszellem. A tanáraim is szívesen szopattak vagy tettek nevetség tárgyává. Akár hogy próbáltam megfelelni, felzárkózni a klubhoz mindig lepattintottak.
Így aztán egy ilyen tutyimutyi halk beszari jellegtelen visszahúzódó senkiházi szarházi lettem.
Az elsõ komoly elõrelépést ~17 évesen egy kéthetes korházi “kiruccanás” hozta, ahol/amikor beleszerettem a doktornõmbe aki mint utólag kiderült legalább 27 éves volt. Nem tudtam, hogy most mi a szöszt csináljak. Sok-sok belsõ (két hetes) hadakozás, rákészülés után végül összeszedtem magam, úgy döntöttem, hogy szerelmet vallok. Igen. Irdatlan nagy felsülés lett belõle. Fejlõdésemben viszont hatalmas elõrelépés volt. Rengeteget tanultam ekkor. Ez volt az elsõ nagy lökés arra, hogy bizony össze kell szednem magamat.
A következõ nagy lépés az intenzív góglézés volt csajozás témában és az ismerekedés-pont-com oldal anyaga volt. Aztán ismét pár kínos próbálkozás, pár kínos felsülés, és sok-sok tanulás, tanulság. Közben angolul kerestem, olvastam, próbálgattam hasonló anyagokat.
Aztán végeztem a gimnáziummal és másik suliba kerültem, és vártam, hogy mikor szállnak rám megint, mikor jönnek csesztetni, cikizni sat. És nem jöttek... akár hogy vártam, nem jöttek...
És ez volt az a pont, amikor rájöttem, hogy én totál teljesen el vagyok tájolódva, és mekkora idióta vagyok. Rájöttem, hogy minden problémám magamból gyûrûzik kifelé a világba. A ~19 év alatt berögzült baromságokból.
De azt még nem tudtam, hogy miként fogok magamhoz térni.
Aztán már nem is tudom hogyan, valahogyan a kezembe került a Brian Tracy: Maximális teljesítmény címû könyve, és belelapozgattam, és felkeltette az érdeklõdésemet, és olvasni kezdtem, és jegyzetelni, és gyakorlatokat készíteni hozzá. A könyv üzenete az volt, hogy nõj fel, vedd kezedbe az életed, szabadulj meg korlátozó téveszméidtõl, tév-tapasztalataidtól és részrehajlás nélkül tudatosítsd elemezd ki a benned munkáló folyamatokat, félelmeket. Azokat a helyzeteket amiktõl félsz, amikben nem vagy járatos ne kerülgesd, hanem menj bele és szerezz bennük jártasságot, még ha eleinte pofára is esel. Mindig a cél lebegjen a szemed elõtt, ne a kudarc, az, hogy hogy nem fog sikerülni.
Alapjaiban kellett átdolgoznom az életvitelemet, gondolkodásomat. Nem mondom, hogy könnyû volt, mert nem volt az, de nem is volt lehetetlen.
Közben ámulattal Bibliát olvasgattam, megismertem az életet irányító szellemi törvényeket sat. És kutakodtam, tanultam, kísérleteztem tovább és tovább és tovább és egyre jártasabb lettem az élet dolgaiban.
Tánctanfolyamra iratkoztam be kitartásomat és akaraterõmet edzeni, és a nõkkel való feszélyezettségemet, további korlátaimat felszámolni. Itt tanultam meg, hogy a férfinak férfinak kell lennie, és a nõnek pedig nõnek. A férfi határozott és vezet, a nõ pedig bízik és befogad. És ennek az élet minden terültén így kell lennie: mindennek a maga helyén.
Konklúzió: a hiba mindig az “ön készülékében van”, azt csak onnan lehet megoldani. Az elsõ lépés az, hogy belátom, és észreveszem, hogy ez valóban így van. A második, hogy megoldást kezdek keresni, és a megoldásba kezdek. A problémát az aktuális gondolkodásom és mûködésem okozta így azt önmagából plusz információ felhasználása nélkül nem tudtam volna megoldani, és szükségszerûen magammal kellett szembe mennem. Az ember lerombolja tudattalan önmagát, majd önmagára alapozva tudatosan felépíti újra önmagát.
Az ilyen ember aztán óhatatlan nagyképû beképzelt felsõbbrendû baromnak fog tûnni azokban a körökbe, amik még nem jutottak el ide. Sõt minden amit mond baromság lesz alsóbb körök számára, mert nem tudnak abban gondolkodni mint a másik.
Azt hiszik minden csak szerencse dolga... Ám háttérben nem sült galamb várás áll, nem malmozás és wow-ozás meg tévézés sat, hanem 6 év kemény munkája, és egy cirka másfél millió forintos befektetés, ami folyamatosan busásan térül meg. Ezt nem villogásként mondom, hanem azért, hogy mindenki számára tiszta legyen: én sem helybõl vagyok ott ahol.
Azért igazságtalan, mert nem csekély mértékben függ a reklámtól, gondolok arra az esetre, ha a valónál szebbnek jobbnak mutatnak be egy terméket, megveszik és lehet utána rájönnek, hogy nem megfelelõ, de közben ott maradnak a polcon a valóban jó termékek és meg is romolhatnak idõközben. (tovább folytatva a bolti hasonlatot) Szal nem tetszik, ha én jó munkaerõ vagyok azért kerülhetnék hátrányba, mert nem akarom magam túlfényezni....Nem vetek be minden eszközt azért, hogy "megvegyenek". Ez a része nem tetszik.
Morál kortól független ott van, ahol azt ápolják. Mellesleg az urak (fõnök) morálját is nyugodtan meg lehet(ne) kérdõjelezni.
Az eladás miért lenne igazságtalan szemlélet? A boltban is csak azokból a termékekbõl tudsz válogatni, amiket kitesznek a pultra értékesíteni. Ha nem viszed piacra a termékedet senki sem fogja megvenni, úgy, hogy se nem hall róla, se nem látja, se nem találkozik vele, és végülis így nem tudja megvenni sem. És a vevõt arról is meg kell gyõzni, hogy miért pont a te termékedet válassza.
Jelen esetben az eladandó termék a te munkád, a te tudásod, a te szakértelmed.
Mennyi a "terméked" piaci értéke manapság? Mekkora kereslet van rá? Mivel lehetne az értékét emelni? Nem kellen-e profilt váltani?
Mikor képezted magad utoljára a szakmádban? Elõre haladsz a szakmádban, vagy stagnálsz és visszafelé haladsz?
Abban azért igazad van, hogy az említett eset kicsit megkérdõjelezte bennem a fiatal hölgyek morálját, pedig elõtte nagyon jó kapcsolatban voltam nem egy nálam jóval fiatalabbal. Sajna az ilyen hatalmas csalódás megkérdõjelez az emberben sok mindent akkor is, ha tudja, nem szabadna hogy elõitéletei legyenek. Az elõzményekhez hozzátartozik, hogy ha bajom volt vele szemtõl szemben vele beszéltem meg, nem kerestem kerülõutat és feltûnt, hogy mindig másra hivatkozott: a hibák állítása szerint sosem az õ hibái voltak. Tudod naiv vagyok de azért annyira nem....Szívtam, mindig mással takarózott, amikor meg kiborult a bili részemrõl kirúgtak miatta. Elõször normálisan beszéltem vele, aztán kezdte a szövegét, hogy "Igazából így, meg igazából úgy..." Mentegetõzés, na akkor bepöccentem. Nem naon szeretem, ha hülyére próbálnak venni, fõleg nem, ha ilyen nyilvánvaló módon. Szegény sohanemhibázó kollegina...na ne már! Én meg idegeskedhettem a sok sohanemazõhibája dolog miatt, mert nekem a fizetésem is múlott rajta, neki meg baromira nem. Ez van. Mindenesetre nekem nem tetszik az a szemlélet, hogy az lenne a lényeg ki hogy tudja magát eladni, meg elõadni. Alapvetõen igazságtalan szemlélet. Ha kell nekem is van ám szövegem, de ennek ellenére ha hibát követtem el, azt mondtam, oké, ezt én csesztem el, nem kentem mindig másra, csak azért hogy más legyen a látszat. Az okos ember ismérve az is, hogy tudja ember hiba nélkül nincs. Mindnyájan követünk el hibákat és felesleges titkolni egy idõ után a nem idiótáknak úgyis feltûnik, hogy kilóg a lóláb.
Az álomvilág semmit sem ér, ha nem tudod megvalósítani, nem törekszel a megvalósítására. Valóban a tied, de nem is mész vele semmire.
Az én üzenetem csak az, hogy az ember jobban jár ha olyan körökbe járkál, mely körök felemelõk, megoldják az élet kérdéseit és problémáit, és nem olyan körökbe ahol az emberek csak rezignáltan egymást erõsítgetik abban, hogy "szánalmas világ van" és "szemetek az emberek".
Persza ha tényleg akar tenni valamit a változásért.
És hány éves voltál és mennyi gyereked volt és nõ voltál? Több kérdésem nincs. Ezekre sem kell válaszolni. Miért van az az érzésem, hogy nagyon sosem kellett nélkülöznöd? Nem tudom, csak egy kósza megérzés...Hagyjuk, álomvilág, de legalább az enyém és legalább az álmaimat nem veheti el senki. És nem megvehetõk...Mégsem minden eladó. Ennek azért õszintén tudok még örülni.
Nem vetítem ki az egész világra, de azóta a legegyszerûbb munkákra sem vettek fel. Hiába próbálnám én bizonyítani, hogy jól teljesítenék. Hogy bizonyítsam, ha nem alkalmaznak? Tudom én miben hibáztam, azt is, mások miben, ha nem kaptam lehetõséget arra, hogy máshol jobb legyek, hogy bizonyíthattam volna? Egyébként ne haragudj, de könnyû tele hassal prédikálni az éhezõnek, hogy az éhség nem is annyira szar dolog...(képletesen szólva).
biztos nehéz lehet 3 gyerekkel egyedül munka nélkül:S:S elég szánalmas világ van...azért cáfolnám hogy Anaid nem hibás itt egyértelmûen szemetek az emberek nagyrésze!!!! kész nem kell itt magyarázkodni...
Te tudod. Panaszkodsz, hogy egy eset miatt miért tettek lapátra, ugyanakkor egy esetbõl, egy dilettáns ember döntésébõl következtetsz, vetítesz az egész világra. Kérdés, hogy jó-e ez így.
Rajtad áll, hogy mit csinálsz, mit hozol ki magadból. Hogy észreveszed-e azt, hogy a fõnök falból beszél mikor "te csak ennyit csinálsz" és "tudod, hogy senki más nem ért hozzá" szöveget nyom.
Meg kell nézni a munkahelyi hullámokat és azokat kell meglovagolni. Én legalább is ezt teszem. Én a munkakörömben sok mindent akartam csinálni, és újítani de erre nem volt vevõ senki. Aztán rájöttem, hogy jó is ez így, mert így jóval kevesebb munkával keresek sokkal több pénzt. És miért legyek a magam ellensége.
A nagy nagy fõnöknek is beolvastam párszor, volt mikor indokolatlanul, volt mikor indokkal és végül megbeszéltünk mindent, és ma már tudom mirõl lehet vele beszélni, és mire kattan és mire nem. És fizetés emelést is kaptam.
Emellett munkaidõm teljesen dinamikusan, tõlem függõen alakul. (Persze van egy iránymutató, és nem élek vissza a dologgal, csak akkor élek vele ha szükséges)
Az ember lát, tudomásul vesz, mérlegel és meglovagol.
Én a kudarcaimat és sikertelenségeimet mindig úgy könyvelem el, hogy valamit nem jól csinálok, és nem úgy, hogy a világ nem csinál valamit jól. Mert ez a hozzáállás az ami segít, ez az amin keresztül fogást tudok találni a helyzeteken.
Ismét csak azt tudom mondani, hogy széles és nagyon jó a szakirodalma ennek a terepnek, és nyugodtan lehet forgatni, nyugodtan lehet belõle ötleteket meríteni. Mindig a tanulás a legjobb befektetés.
Lehet, hogy álomvilágban élek, lehet hogy te élsz abban, lehet, hogy mindketten, de nekem legalább nyugodt békés derûs álmaim vannak, és nem szenvedek lidércnyomástól.
Hát pl. abban voltam jobb, hogy nem helyettesített senki. ha pl. egy hetet nem melóztam, utána igyekezhettem mindent bepótolni, mert nem csinálta meg senki. Volt, hogy nem csekély erõfeszítéssel sikerült egy hét alatt az aktuális munkámon kívül az elõzõ hetet is bepótolnom, na természetesen nem munkaidõ alatt, sosem említett túlórázással. Tudod napi szinten változott a megitélése a munkámnak: egy nap még "te csak ennyit csinálsz", másnap meg "tudod, hogy senki más nem ért hozzá"...Elég könnyen átlátható volt, hogy az értékelés mindig a helyzettõl és a "nyilatkozó" fél érdekeitõl is függ nem csak az én teljesítményemtõl. Valóban nem értett hozzá senki más, mellesleg az akkor ott dolgozók közül. Miért nem léptem le, nos erre is meg volt az elõzetes válasz, hogy miért kellene befognom a számat minden helyzetben: egyedülálló, három gyerekes anyaként úgysem találsz melót. Na ebben lehetett valami, mert azóta is munka nélkül vagyok...A visszhangok, meg miszerint én tehettem mindenrõl, tuti jót tettek a késõbbi próbálkozásaimkor is, ja hiszi a piszi...Nem jótékonykodást vártam, de legalább esélyt arra, hogy egy személyes sértõdés kapcsán megvédhessem magam annyit igen. Ugyanis közölték velem, hogy ennyi volt az ok, utána körítették, hogy ha....így meg úgy lett volna...Ezért az egy esetért lett az elbocsájtásom indoka, hogy nem megfelelõ hangnemet használok a partnerekkel szemben, nem megfelelõ a magatartásom. Érted? Egyetlen eset miatt. Egyetlen kedvencke miatt. Hát mi legyen a véleményem a valós világról? Egyetlen más partnert sem tudtak megemlíteni, mellesleg kolleganõ volt nem partner, akikkel nem megfelelõ hangnemben beszéltem volna, egyetlen egyet sem. Csak ürügyet kerestek, annyira átlátszó volt, csak éppen jól lehúztak az ún. indoklással. Csesszék meg még takarítónõnek, meg kertészeti fizikai melóra sem alkalmaztak, hiába jelentkeztem, két nappal ezelõtt meg a gyerekemnek sem tudtam volna gyógyszert venni, hogy megygógyuljon, ha szégyen szemre ( én szégyellem, hogy segítségre szorulok) nem adott volna a nyugdíjas apám annyi lóvét. Hát tudod mit mondok, a csajnak se mellé, meg a fõmuftinak se!!!!!! Amit nekem, viszont kívánom. Nincs több véleményem az egész hóbelebancról, amit valóságnak neveznek. Én nem nyaltam érdekbõl senkinek és volt gerincem.
Akkor azért itt már régóta sorakoztak az intõ jelek, és mégsem változtattál, léptél le...
De a kérdés továbbra is nyitott. Ha cégvezetõ megkérdezte volna tõled egy munkaügyi felülvizsgálás során, hogy milyen érv szól a te munkád mellett a cégénél, miben vagy jobb mint a többiek mit válaszoltál volna neki?
Hogy én abban vagyok jobb, hogy könnyebben válok a cég kurvájává, mert az önbecsülésem az nulla?
Helyzetfüggõ volt: ha nem tudtam mozdítani a fejem és fél órára el akartam volna menni orvoshoz, akkor nélkülözhetetlennek tüntettek fel, ha meg vita volt....hát az alábbi példa mutatja, mennyire tartottak értékesnek, nem? Nem egyszer volt, hogy melóztam betegen, mert szügséges volt, nem egyszer volt, hogy szüleimnél voltak a gyerekek, õk vitték orvoshoz õket, mert szügség volt a munkámra. Nem én állítottam, tény volt. Mások munkája is függött attól, hogy én határidõre elvégzem-e a feladatom, egy alkalom kivételével, mindig sikerült, ami más kollegák érdeme is volt, de az enyém is. A munkám vélt fontossága mások részérõl mindig helyzetfüggõ volt. Ha segítség kellett volna nem volt fontos, ha helyettesíteni kellett volna baromira fontos volt. Miért máshol nem így van? Nem érdek alapú a hozzáállás? Hát az fix, hogy az én értékrendemre kicsit romboló hatással volt az egész, talán majd, ha valóban azt tapasztalom, hogy máshol ennél kicsit igazságosabban mûködnek a dolgok megint hinni fogok benne, hogy érdemes igyekezni...Addig meg küszködve, kicsit "hitetlenül" igyekszem. Jelenleg ennél többre nem fussa...
Bocs, de én az ilyen munkahelyt már rég ott hagytam volna. Az önszopatásnak semmi értelme...
Egy kókler ripacs cégnél lehet így mennek a dolgok, de máshol nem.
Statisztikailag te mennyiben járultál hozzá a cég eredményeihez, és mennyire voltál érétkes a cég számára?
Ja, a sluszpoént majdnem elfelejtettem: a kollegák lehülyéztek, mert nem hallottam, a pletykát, miszerint a tulajbácsit szoros érzelmi szálak kötik a csajhoz. A fõnököm meg lehülyézett, hogy miért a csajjal szemtõl szemben intéztem a problémás eseteket, miért nem szaladtam hozzá már az elsõ ilyen esetnél, ha gondom volt a nõcivel és nem panaszoltam be, mert ez lett volna a dolgok elintézési módja, akkor nem jutott volna eddig a helyzet, de mostmár mindegy. Szal, ha spicliskedtem volna még most is meg lenne az állásom, vagy ha a megfelelõ embernél pedálozom? Na köszi mindenkinek. Ennyit a szorgalomról. Mellesleg, ha hazudtak, most sajna önhibámon kívül én is hazudok....
Összegezve: közelebb ülve a tûzhöz, a megfelelõ feneket nyalva bárkit egy állítólagos sértésért ki lehet rugatni. Na milyen a kõkemény valóság az elvekkel szemben, meg a dumákkal szemben? Nem számít, mennyit akadályozta õ a te munkádat, mennyit idegeskedtél a seját kicsi elcseszett minimálbérecskédre járó pár ezer jutalékért, ami nektek létszügséglet, nem számít, mennyit hajtottál, hogy teljesítettél, hisz tudod legalább annyit hibázott a téged bepanaszoló, k...vára nem számít. Nem kell hülyeségekkel tömni senki fejét az élet bizony néha ilyen. Sajnos, vagy nem sajnos akkor is.
Hát tényleg nem csak én élek álomvilágban....Te is, kedves Salsoul. Éveken át melóztam egy munkahelyen, ráadásul jól, ráadásul úgy, hogy pár éven keresztül napi szinten voltak fájdalmaim és jól melóztam, csak egyre elkeseredettebb lettem, de sok idõt kibírtam, hogy ne panaszkodjak. Utána egy vita egy nálam 10 évvel fiatalabb, kevesebb idõt melózó fiatal csajjal elég volt, hogy másnap megírták a felmondást, kirúgtak úgy, hogy másnap már be sem kellett mennem. A csaj nem egyszer akadályozta a munkámat, nekem idõpontok betartásástól függött a fizetésem, x -edik alkalommal kiborítottam a bilit, õ meg bõgött egy sort, hogy megsértettem, de nem szemtõl szembe ahogy én beszéltem vele. Egy cég volt, kolleganõm volt. Nekem ne mondja senki, ha az ember melózik és igyekszik extrém körülmények között is, hogy jól dolgozzon annak meglesz a jutalma, mert pontosan tudom én milyen jutalmat kaptam érte. Azon meg nem csodálkozom, hogy késõbb esetleg máshogy magyarázták....Egy kedvenc hisztije és hiábavaló a sok igyekezet, hiába a sok erõfeszítés, nem volt értelme részemrõl a sok igyekezetnek. Amíg nem találkozom ellenpéldával a saját életemben sosem fogom elhinni, hogy érdemes keményen melózni és hajtani. Hát ezért? Nem kell rá válaszolni, tudom a választ. Még esélyt sem kaptam, hogy megvédjem magam. Tudod milyen hibát követtem el? Én nem árulkodtam...
Nézd, ha azt nézem, akkor sem nyugodhat meg, hogy igen mikor kipostázzák az igent, mert próbaidõre veszik fel, de a próbaidõ után sem nyugodhat meg, mert utána is kirúghatják ha baromságot és/vagy semmit sem csinál, csak vegetál munkahelyén.
az életben az ember semmit sem kap készen mindenért magának kell megdolgoznia csak az lesz valóban az övé amiért õ valóban megdolgozott
Sokan azt hiszik, hogy attól, hogy szereznek pár diplomát és nyelvvizsgát soha az életben többet tanulniuk, fejlõdniük nem kell, zöld utat kaptak minden munkahelyre, zöld utat kaptak a Kánaánba. Ám ez nincs így... Ugyan úgy feneketlen mélységekbe csúszhatnak le, mint bármilyen más jöttment.
Ahogy a diplomáért meg kell dolgoznod, ugyan úgy a munkahelyért is meg kell.
Ma már gazdag irodalma van annak a témakörnek, hogy "miként pályázzunk meg egy állást, miként növelhetjük esélyeinket másokkal szemben". És nyugodtan segítségül lehet hívni.