Az idei év kedvencei

Az idei év kedvencei

2013. december 16. 22:19, Hétfő
Idén is számos alkotással volt dolgunk, melyek közül pár megfogott minket, mások viszont nagy csalódást okoztak. Most ezeket soroljuk fel és persze az olvasóinkról sem feledkezünk meg.

Szerkesztői kedvencek

5. Injustice: Gods Among Us
Ha van olyan játék, melyet a verekedős stílus rajongóinak feltétlenül ki kell próbálnia az az Injustice: Gods Among Us. A program remek sztorival bírt, ami miatt érdemes volt letudni az alkotást, ráadásul a karakterek kezelése is könnyen megtanulható volt és egyiknél sem maradt hiányérzetünk. Reméljük 2014-ben is ad majd valamit a NetherRealm Studios, talán egy új Mortal Kombat címet?

4. The Cave
A The Cave igazi felüdülés volt mindenkinek, aki kicsit is ki akart zökkenni a megszokott műfajokból, hiszen a program számos szereplőt kínált és igen vicces játékmenetet produkált. Sajnos azonban elég rövid volt ez a kalandozás, ennek ellenére helyet érdemel a legjobbak között és reménykedünk, hogy ha nem is kap egy második részt, de a Double Fine újra a monitorok elé szegez minket a Broken Age-dzsel.



3. Castlevania: Lords of Shadow Ultimate Edition
Három évet vártunk a Konami remekművére, de megérte: a Lords of Shadow PC-s portja küzdött ugyan pár hibával, de még így is igazi hiánypótló alkotásként tekintettünk rá és örömmel vetettük bele magunkat a hosszú kalandba. Remélhetőleg jövőre egy méltó folytatás kapunk, amire minden esély meg is van, ráadásul egyszerre érkeznek a konzolos és PC-s verziók.

2. Outlast
Idén kaptunk elég "rettentő" játékot, ám ezek közül kiemelkedett az Outlast, mely ugyan az unalomig ismert történeti sablonokból építkezett, ám mindezt olyan profin tette, hogy elvarázsolt mindenkit. Persze nem volt tökéletes, de olyan nem is nagyon létezik (kivéve az Undying... hm, azok a kaszás lefejezések). Mindenesetre várjuk, hogy a Red Barrels mivel rukkol elő legközelebb.

1. Tomb Raider
Bármennyire is próbálta gyűlölni az ember Lara Croft legújabb (pontosabban legelső) kalandját, valahogy nem ment. Bár a logikai feladványok jelentősen lebutultak (már ahol voltak), de a hangulat, a sztori és a megvalósítás mind-mind kiemelkedő alkotássá tette a Tomb Raidert, mely megérdemelten foglalhatja el a helyét a képzeletbeli trónon. Reméljük a folytatás hasonló színvonalat képvisel majd és kevesebb QTE-elemet tesznek bele.


Kiemelném még a Remember Me-t, mely remekül hozta Az ötödik elem hangulatát és a memória-keverős megoldások kellemes változatosságot hoztak a játékmenetbe, ám valahogy mégsem nyújtott tökéletes élményt. Csalódásokból viszont jóval többet tudnánk felsorolni, ám az olyan programok, mint az Aliens: Colonial Marines vagy a Star Trek: The Video Game nem érdemli meg azt a pár sort sem, amit rászánnánk. Elég volt egyszer. Most pedig nézzük, mely kritikákat olvasták a legtöbbet a látogatóink.

Olvasói kedvencek

5. Dead Space 3
Meglepetésre a Dead Space trilógia záró akkordja lett az ötödik, mely sajnos nem tudott felnőni az előző két részhez. A rémisztgetős játékmenet helyett ugyanis rengeteg akciót kaptunk, számos beépített QTE elemmel. Ennek ellenére nem sikerült rosszul a program, egyszerűen csak nem ezt várták a rajongók. Ezt egyébként a kritikához érkezett hozzászólások is ékesen bizonyítják.

4. Sine Mora
Mindig örömteli egy magyar játékkal foglalkozni, főleg ha az még jól is sikerült. A Digital Reality alkotása, a Sine Mora szerencsére tovább öregbítette a hazai fejlesztők hírnevét, bár érdekes módon a legtöbb sajtóban a Grasshopper Manufacture termékeként könyvelték el a programot. Akadtak gondok a játékkal, de még így is egy hiánypótló programmal volt dolga a rajongóknak.

3. Company of Heroes 2
A Relic Entertainment sikerrel folytatta a népszerű Company of Heroes sorozatát, mely nem kapott eget rengető újításokat, de az apróbb változtatások életűbbé varázsolták az egész környezetet és hadszínteret. Sajnos azonban az oroszok érdekes kirohanása jelentősen rontott a program marketingjén, ám a rajongókat ez annyira nem zavarta.

2. StarCraft II: Heart of the Swarm
Nem meglepő, hogy egy Blizzard termék is szerepel az olvasói "kedvencek" között. A StarCraft 2 második fejezete, a Heart of the Swarm sok kritikát kapott és rengetegen illették a "túlárazott DLC" kifejezéssel, de a fejlesztők rácáfoltak eme kritikákra és egy igen érdekes és kellemes stratégiai programot tettek le az asztalra. Várjuk a befejező epizódot.


1. Deadpool
Nem mondom, hogy nem lepődtünk meg a Deadpool olvasói sikerén. A High Moon Studios különc "szuperhőséről" szóló játék lett a legolvasottabb kritikánk az idén, ami természetesen nem jelenti azt, hogy ez volt az SG fórumozóinak az idei kedvence. Mivel minket érdekel, hogy számotokra mi volt 2013 legjobbja, így várjuk a fórumban a listákat, lehetőség szerint egy rövidebb, pár mondatos indoklással. Ugyanakkor a legrosszabbakat, legnagyobb csalódásokat is örömmel vesszük.

Cserébe egy hozzászóló számára egy igen pofás Assassin's Creed IV: Black Flag csomagot adunk, melyet a PlayON! ajánlott fel. A pakkban zászló, kitűző, kulcstartó, póló és CD található. A listákat december 21-ig várjuk, a szerencsés nyertest pedig e-mailben értesítjük.

FRISSÍTÉS: Lezárult a szavazás, a győztes pedig tarti19 nevű fórumozónk. Kérjük, hogy a [email protected] címre küldje el adatait és januárban postázzuk a nyereményét. Gratulálunk.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások