"Már megbocsáss, de a visszacsatolásokról amit írsz, az szín tiszta teknohalandzsa." Állításom az hogy visszacsatolások tompítják a felmelegedés mértékét: A visszacsatolások (benne a vízpárával, albedó változással, a felhőkkel, Planck sugárzással) szumma RF hatása az iparosodás korára vetítve: -1.2 W/m2 Állításod: ??? W/m2
Ismét nem tudtál egy számadatot sem leríni. Amennyiben nem tudod tisztázni/számszerűsíteni az álláspontod úgy természetsen vitaképtelen vagy, csak egy (klíma)tagadó a sok közül aki azt szajkózza hogy a klímakutatók nem tudnak eleget, meg hogy 'politkai' jelentésket készítenek homályos indíttatásból. (előre tudható volt hogy mint mindig most is ebbe fogsz menekülni, aki még kevesebb tud(ez lennél te) annak ez egy végső mentsvára)
Tehát még mindig ott tartasz hogy nem tudod leírni hogy mi a felmelegedés elsősorban okozó emberi tevékenység vagy természetes folyamat. Legyenek akkor betűk ha a számok nem mennek. Mondandóm lényege hogy a jelenlegi(kb. +1.1C körüli) hőmérséklet emelkedés miatt bekövetkező visszacsatolások összesége a felmelegedés hatását tompítják. Negatív előjelűek, nélkülük még melegebb lenne. Tehát nem lehet oka a felmelegedésnek. Ezt elfogadod, vagy nem értesz vele egyet? (aki olyan ostoba mint te hogy egy negatív számra próbál mutogatni hogy amiatt van felmelegedés, azzal tényleg nincs mit kezdeni, ülj vissza az általános iskolába) Utoljára szerkesztette: defiant9, 2021.08.24. 15:37:45
"A többit meg kismilliószor leírtam." Ismét csak egy újabb hazugságod, de hát tudjuk hogy ilyen jellemtelen gerinctelen sunyi alak vagy. De legalább úgy tűnik végleg feladtad a hiábavaló harcod a számokkal szemben, amik engem igazolnak nem az ostoba klímatagadó önellentmondásos semmit megnevezni nem tudó, a tagadásban kimerülő, valódi klímakutatókat leminősítgető zagyvaságod. Well done! A világ szerencsére nem ilyen ostobaságára épít, vezetői, kormányzatai mára felismerték hogy a CO2 kibocsátás elleni fellépés a helyes irány, akkor is ha áldozatokkal jár. Minden nagy nemzet és szövetség a karbonsemlegesség irányába mozog. Felismertük hogy a CO2 kibocsátás elleni fellépés a helyes irány amivel még limitálhatjuk a fenntarthatatlan modellünk által a bolygónak okozott károkat. A magadfajta ostoba kisebbség hangja marginalizálódik, mentek a konteósok közé, ahol rajtatok röhöghet mindenki. Haha.
Hát ez pedig szerintem pont hogy szomorú. Az egész jelenség azt mutatja, hogy minimálisan kellően bonyolultan, homályosan és dagályosan tálalt bármilyen dolog eladható a tömegek számára. Olyan ez, mint a király új ruhája, a kellően nagy bólogató tömegben már senki nem meri kimondani, hogy a király meztelen. A magukat okosnak mutatók még meg is magyarázzák, hogy kellően okosnak kell lenni, hogy valaki lássa, de közben nem meri bevallani, hogy valójában ő sem. Hát ez utóbbi volnál te.
Amúgy leszel szíves nem elsunnyogni. Szóval akkor elismered, hogy rosszul értelmezted az RF meghatározásat, kiterjeszted a vízre, ezzel szembemész az IPCC ezzel kapcsolatos fogalomrendszerével? Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.08.25. 08:04:52
Hiába próbálsz elterelődni, az (E)RF számokat én nem értelmeztem, csak beidéztem. Ezek releváns értékek, amelyek képesek megmutatni hogy mely tényező milyen arányban felel a felmelegedésért. Ez amit te nem tudsz prezentálni, sőt, a beszari stílusodból következően már azt sem mered leírni hogy szerinted milyen tényező ami indukálja a felmlegedést. Az önözéséről már látványosan nem is mersz írni, jól láthatóan ez is egy tévedésed volt amivel alaposan felsültél, beismerés helyett pedig csak füled farkad behúzva kihátráltál mögüle. Ilyen jellemtelen vitastílussal bírsz. Az meg hogy a negatív visszcsatolásra próbálsz mutogatni mint ok, azt mutatja hogy logikai képességeid egy kisiskolásét sem üti meg. Semmit nem tudtál felmutatni a számokkal szemben, gyak. vitaképtelen vagy, ami nem véltelen ugyanis szembe próbálsz menni a tudományos konszezussal. Próbálj számokat írni, vagy tényleg jobb ha nem írsz semmit. Nem fogok belemenni az újabb maszatolós elterelődési kísérltedbe, vagy leírod tisztán és érhetően az álláspontod, számokkal alátámasztva vagy folytatod a mellébeszélést, de erre csak ez lesz a válaszom: Nem tudtad megnevezni a felmelegedés elsődleges okát ami mögé ismét nem tudtál egy számadatot sem írni.
LOL én próbálok elterelődni? XD Olyan számot kérsz, amit az IPCC nem számol! XD Te nem nem értelmezed, hanem nem érted, amiket írsz! Ezerszer leírtam az álláspontomat, nincs kedvem mégegyszer, olvasd el a régebbi bejegyzéseket. Azt is megpróbáltam világossá tenni, hogy nem állok szemben a konszenzussal. Csak mivel te 1. nem érted, amit írok, 2. be akarsz minden áron sorolni valami skatulyába, 3. értelmetlenül vitatkozni akarsz, akkor is ha nincs meg hozzá a képességed, sőt nem látod, hogy a másik álláspontja igazából leheletnyivel különbözik csak, ezért aztán be is soroltál a klímatagadó kategóriába, (Azt, hogy konkrétan az általad linkelt wiki szócikkben található melyik kategória alapján, nyilván továbbra is homályban tartod, elsunnyogod, bármennyire is kértem). Ja és ha már sunnyogásnál tartunk, meg korábban lezárt vitatémák újra előrángatásánál, akkor ugye beböfögted, hogy az öntözésről szóló idézett cikket szétszedte egy youtube-os kommentelő, továbbra is kérlek tisztázd, hogy szerinted milyen logika szerint volt támadható?
Az idézett cikkeimben ott vannak a mért adatok a vízre vonatkozóan, ismétlem mért és nem egy mesterségesen kreált, számolt közvetlenül nem mérhető RF adatok. A műholdakkal mért OLR adatok a víz szignifikáns hatását mutatják, ugyan ezek a mérések a CO2-re szignifikáns értéket nem adnak. Ennek ellenére nem mondom, hogy a CO2 szint növekedésének nincs hatása a klímára, hanem hogy ez a hatás közvetett, nem olyan faék egyszerűségű fizikai hatás szerint érvényesül (amilyennel az IPCC számol, és amit leegyszerűsítve, totál hibásan megpróbálsz a képességeid szerint prezentálni, jórészt sikertelenül) amit szintén kitárgyaltunk.
Továbbra is nyilvánvaló, hogy nem vagy képes érdemi vitát folytatni a tárgyban, rahedli tárgyi tévedést, pongyolaságot, mutatsz. Amikor ezekre felhívom a figyelmet, akkor 1 nem veszel róla tudomást, ignorálod, elsunnyogod, 2 megpróbálod megmagyarázni valami blődséggel, teknohalandzsával 3. személyeskedsz, 4, anyuci, az IPCC, "okos emberek" szoknyája alá bújsz.
EZ VAGY TE! XD Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.08.25. 10:54:46
"LOL én próbálok elterelődni? XD Olyan számot kérsz, amit az IPCC nem számol! XD" Ki mondta hogy az általad sokszorosan lefikázott IPCC jelentésből kell a szám adatokat prezentálnod? Vedd ahonnan tudod, csak hiteles legyen, több forrás is hasonló értéket adjon. Nem tudtad megnevezni a felmelegedés elsődleges okát ami mögé ismét nem tudtál egy számadatot sem írni.
Nézd, kezdem megérteni, hogy mit nem értesz. Az IPCC, és az ahhoz kapcsolódó kutatók szemlélete kb úgy foglalható össze, hogy elsődlegesen az ugyan nem 100%-ban egyértelműen, de valószínűsíthetően antropogén eredetű CO2 szint emelkedés játssza a fő szerepet a melegedésben. Ez egy viszonylag kicsi, de a CO2 hosszútávú légkörben maradása miatt állandó hatást okoz. A víz ezt a hatást erősíti, de mivel rövidtávon marad a légkörben, ugyan hatása jelentős lehet, de az elmélet szerint ez a hatás a CO2 okozta melegedéshez esetleg hűléshez kapcsolódik. A légkör, a klíma egyensúlyban van, amiből ez a kicsiny hatás kimozdítja, egyfajta állandó kényszert (forcing RF/ERF) jelent. Ez így nagyon szép, csak .... És most lássuk a kisebbségi véleményt (szerinted klímatagadók álláspontját). Először is a klíma soha nincs egyensúlyban. A klímát ciklikusan megjelenő hasonló állapotok is valóban jellemzik (pl évszakok, monszun, el-nino/la-nina jelenség, több száz/ezer éves ciklusok), tehát nem teljesen kaotikus, de az egyes állapotok (telek, nyarak stb időjárásának) variációja azt mutatja, hogy itt egy olyan rendszerrel állunk szemben, amilyen pl az emberi szív. Ennek alap működése egy teljesen kaotikus mozgás, fibrilláció, amit viszont folyamatos impulzusaival egyfajta szabályosságra kényszerít a szinusz-csomó jeleinek működése, ahogy az időjárást a Föld forgásából, a klímát a keringés/tengely dőlésszögből fakadó rendszeres impulzust adó megvilágítás változás. A földtörténeti korok klímájának elemzéséből megállapítható, hogy a klímának gyak két állapota van, a teljesen jégmentes, és a teljesen eljegesedett. Az első tekinthető stabilnak, vagy legalábbis stabilabbnak, tekintve, hogy az elmúlt 500 millió év nagyrészében ez jellemezte a Földet. Egy gond van vele, hogy jelenleg nem ilyen állapot van, hanem egy félig eljegesedett, így az előbbi konkrét valós paramétereit nem ismerjük. A jelenlegi klíma pár millió éves időszakot nézve rendkívül instabil és egy erősebb és egy gyengébb eljegesedett állapot között oszcillál, akár marha gyorsan évtizedek alatt végbemenő gyökeres, globális hőmérsékletet tekintve több fokos változással. A paleoklimatikus adatokat elemezve viszont megállapítható, hogy az elmúlt 500 millió évben gyak minimális, szinte semmilyen korreláció nem áll fenn a hőmérséklet/eljegesedés és a CO2 szint között!!! Ennek ellenére az utóbbi pár millió éve tartó eljegesedés ciklikus változásaiban ugyan a hőmérséklet és a CO2 változása együtt mozog, azonban a CO2 változása csak KÖVETI több száz évvel lemaradva a hőmérséklet változását, tehát nem lehet a CO2 ok a hőmérséklet változásra! A vizet/párát tekintve, igaz, hogy az halmazállapot változás miatt könnyen kihull csapadék formájában így valóban rövidtávúnak tűnik a hatása. Azonban egy hűlési folyamat során kihulló csapadék jellemzően hó és jég lesz, ami a felszínen maradva a korábban leírt visszacsatolási ciklusban erősíti a hűlés folyamatát. A melegedés esetén kihulló eső pedig a szárazföldi növényzet növekedését segíti. Ez utóbbi gyak puffereli a vizet a talajban, nem engedi azt elfolyni az óceánokba, hanem visszapárologtatja a légkörbe. A víz tehát ellentéteben az IPCC álláspontjával, és azzal, hogy csak rövid ideig tartózkodik átlagosan a légkörben képes önmagában egy olyan visszacsatolási ciklus indítani, ami akár melegedéshez, akár lehűléshez vezethet, ehhez nem szükséges a CO2 változása. Mint említettem a CO2 szintjének növekedéséhez kapcsolódóan a légköri infravörös ablak paramétereinek jelentős változását nem sikerült kimutatni, azonban a Földről távozó sugárzás (OLR) vízpárához kapcsolódó jelentős változásait azonosították. És akkor már csak hab a tortán, hogy az IPCC korábban ismertetett szemléletére alapuló számítógépes modelljei nem képesek megfelelő pontossággal reprodukálni a korábbi korok klimatikus paramétereit, gyak mint azt több tanulmány megállapított a CO2 szintre túlérzékenyek. Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.08.26. 14:08:48
Tehát: Nem tudtad megnevezni a felmelegedés elsődleges okát ami mögé ismét nem tudtál egy számadatot sem írni. Vagyis az emberi kibocsjátású CO2-t mint az iparosodás korának legjelentősebb felmelegedést okozó faktorát kétségbevonó álláspontod továbbra is egy számszerű alátámasztás nélküli tagadás.
Tehát továbbra is úgy teszel mintha nem válaszoltam volna a kérdésedre, linkekkel az abban található mérésekre alapuló adatokkal azt nem támasztottam volna alá!? :O
Linket alátámasztásul tegyél be, ne úgy hogy ott van az adat keresse ki aki akarja. Ez a szokásos beszari mellébeszélős, semmire nem mutató Nexus6 vitakultúra. Állításom: Emberi tevékenység(+2.72 W/m2)/üvegházhatású gáz emisszió/CO2 aminek a mértéke : +0.8C / +2 W/m2 Ezzel szemben, a maszatoláson túl nem tudsz alternatívát felmutatni. Nem tudtad megnevezni a felmelegedés elsődleges okát ami mögé ismét nem tudtál egy számadatot sem írni.
Az emberi CO2 kibocsájtást nem tonnában mérjük véletlenül? Csak kérdem.
Olyan pongyola vagy baxki, hogy szerintem végig bukdácsoltad az iskoláidat természettudományi tantárgyakból, most meg itt osztod az eszet! :(
Amúgy #250-hez kívánsz valamit hozzászólni? Egyetértesz/nem, vagy valami ilyesmi. Á, nem tudom, hagyjuk. Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.08.27. 13:13:52
"Az emberi CO2 kibocsájtást nem tonnában mérjük véletlenül? Csak kérdem." A hatását ebben a contextusban nem. Mérték <> tömeg "Olyan pongyola vagy baxki, hogy szerintem végig bukdácsoltad az iskoláidat természettudományi tantárgyakból, most meg itt osztod az eszet! :(" Kötözködni próbálsz, hogy valami látszatválaszod legyen, csak hát még ehhez is buta vagy. A klímatagadó szánalmas vergődése topic lett ebből. „Amúgy #250-hez kívánsz valamit hozzászólni? „ Nem kívánok az további elterlődési kísérleteidhez partner lenni, ezt már leírtam. Ameddig nem vagy képes az alapkérdés kapcsán számszerűsítvve leírni az állaspontod addig vitaképtelen vagy, csak tagadni tudsz. Nem tudtad megnevezni a felmelegedés elsődleges okát ami mögé ismét nem tudtál egy számadatot sem írni. Utoljára szerkesztette: defiant9, 2021.08.27. 14:46:59
Lol. Tehát nem akarod tisztázni, és megérteni, a nézőpontok szerinti alapvető különbséget, azt hogy az IPCC és az emberi CO2 kibocsájtást elsődleges fontosságúnak tartó kutatók, miért a CO2 RF/ERF értékével számolnak, amíg a víz hatását vizsgáló kutatók miért közvetlenül OLR mérésekből vonnak le következtetéseket. Azt akit, meg a vízre próbál sugárzási kényszer-szerű értéket számolni, azt pedig te nem fogadod el. Nem hiszem, hogy innen van továbblépés.
Igen, kötözködöm, mert hogy ha nem venném a fáradtságot és próbálnám megérteni, azt hogy miközben halandzsázol vajon még is mire gondolhatsz, akkor totál félreérthető lennél. Amikor erre felhívom a figyelmed, akkor nem tisztázol, nem pontosítasz, hanem ahogy azt a #248-ban összefoglaltam terelsz, hárítasz, elsunnyogsz. EZ VAGY TE!
"Lol. Tehát nem akarod tisztázni, és megérteni, a nézőpontok szerinti alapvető különbséget" Pontosan ezt szeretném, ami úgy kezdődik, hogy tisztázod álláspontod. Amit én megtettem a saját részemmel, számokat is írtam mellé. Tehát a kérdés még mindig az hogy neked mi is álláspontod, mitől is melegszik a Föld (aminek inkább hűlnie kellene a természetes folyamatok mentén)? Tudom, ez egy kellemetlen a kérdés, ami elől folyamatosan csak elmenekülni tudsz. Nem tudtad megnevezni a felmelegedés elsődleges okát ami mögé ismét nem tudtál egy számadatot sem írni.
Tájékoztatlak, hogy ha nem tűnt volna föl, hogy álláspontom az #5 óta szemernyit sem változott, az ott leírtakat több forrásból származó számadattal is alátámasztottam.
Ha valamit nem találsz, nem értesz, akkor a hiba nem az én készülékemben van! ;) Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.08.31. 08:20:45
Igen az #5-ről mondom hogy nem sikerült alátámasztanod, az egy szimpla tagadás, képtelen vagy a tudományos konszenzussal szemben(=emberi tevékenység/GHG/CO2) életképes alternatívát felmutatni. Ezért vitaképtelen vagy. Nem véletlen hogy ismét nem mersz leírni semmit csak mutogatsz a nagyvilágba. Amikor valaki ahelyett hogy 1 mondatban leírná az álláspontját(ez csak valahogy nekem sikerül kettőnk közül), csak azt mantrázza hogy már leírta, az a legbiztosabb jele hogy hazudik. Ennél megalázóbb vergődést ritkán látni, mint amit itt produkálsz. Nem tudtad megnevezni a felmelegedés elsődleges okát ami mögé ismét nem tudtál egy számadatot sem írni.
LOL Szerinted a #5-ben leírtak alapján mit tartok a felmelegedés elsődleges okának, és ezt az elmúlt 260 hsz-ben hányszor erősítettem meg? XD Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.08.31. 08:47:09
"-ben leírtak alapján mit tartok a felmelegedés elsődleges okának, és ezt az elmúlt 260 hsz-ben hányszor erősítettem meg?" Jelenleg nem tudom. Ami konkrétum volt és felhoztad az az öntözés volt. Ez lenne akkor az ok? Vagy sunyi módon emögül is kihátráltál már? Nem tudtad megnevezni a felmelegedés elsődleges okát ami mögé ismét nem tudtál egy számadatot sem írni.
LOL. Azt, hogy az általam már az elején kiemelt legfontosabbnak tartott tényezőt 261 hsz-en keresztül nem voltál képes beazonosítani, mint ahogy ebben az előző hsz-ben sem nevezted meg, nem tudom másként értékelni, mint szimpla kreténség, legjobb esteben is kóros szintű trollkodás, vagy zéró szövegértési képesség. (Kis segítség, ha a számodra legkevésbé kedvező első eset állna fenn: #197 és ha ráadásul kóros memória zavarban is szenvednél és nem emlékeznél rá. Ha ilyen halmozottan hátrányos betegségekkel terhelt egészségi állapotod lenne - gyak gyengeelméjű vagy, akkor most elnézést kérek a pejoratív szavaimért. :) )
Azon már nem akadok fenn, hogy nem olvasod a linkjeimet, amikben az erre vonatkozó adatokat adtam meg. :( Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.08.31. 10:19:08
"nem tudom másként értékelni, mint szimpla kreténség, legjobb esteben is kóros szintű trollkodás, vagy zéró szövegértési képesség" Beazonosítottam, le is írtam, az öntözésről beszéltél. Amiről persze bebizonyosodott hogy ordas nagy tévedés. Ezután már füled farkad behúztad, és már reagálni sem mersz ha meglátod pl. öntözés szót. Ezután elkezdtél a negatív visszacsatosára mutogatni, amire csak egy magad fajta klímatagadó gondolja hogy ok lehet egy pozitív növekedés kapcsán. Ahogy mondtam, az hogy továbbra is csak a semmire mutogatsz, ahelyett hogy leírnád az álláspontod, ez a legjobb ismérve hogy ismét csak hazudozol. Nem ez az első eset, ez tény, ilyen gerinctelen jellem vagy. Nem tudtad megnevezni a felmelegedés elsődleges okát ami mögé ismét nem tudtál egy számadatot sem írni.
LOL: Nem olvastad el megint a 197 hsz-re történő hívatkozást. Mellesleg szerintem totál egyértelmű, már az első hozzászólásomtól fogva, hogy mire gondolok, és hiába írtam le logikusan újra és újra 20 hsz-enként, te továbbra is valami hülyeségeket adnál a számba. Várjál, szájbarágok még egy kicsit: #197 "Víz
A többire (1-4) többet nem reagálsz? Úgy értem érdemben. Tehát feladtad, elfogadod az összegzett kijelentéseimet, csak hogy tudjam. ;)
Számadat #191 vége. Úgy tűnik nem tűnt fel, ez sem! LOL"
Gyangébbek kedvéért ez meg akkor a #191 vége: "Amúgy meg: "Higher statistical significance is reached for the measured forcing of all greenhouse gases LDRcf,Ts, with +1.18(0.7) Wm−2, where the dominant water vapor forcing accounts for 70% or 2.4 times the anthropogenic forcing." LINK: https://agupubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1029/2005GL023624"
Még egy idézet a linkben található cikkből extrában, csak hogy érthetőbb legyen: "Hence, radiation measurements in central Europe and ERA-40 reanalysis data for all Europe demonstrate greenhouse warming and manifest a two to three times larger positive water vapor feedback than predicted by GCM calculations, in zones where sufficient surface water is available for evapotranspiration."
Szal 70 hsz-en keresztül megint hülyét csináltál magadból, miközben előtte is már 8X tisztáztuk a kérdéseket.
"Víz" Víz korábban is volt a légkörben. Ez tehát nem indukálhatott felmelgedést. Mi a forrása a plusz víznek? (nagyon remélem nem azt akarod mondani hogy az hogy mert melegebb van a CO2 miatt)
"Gyangébbek kedvéért ez meg akkor a #191 vége:" Lol. Valszeg ismét nem érted hogy miről van szó a cikkbe, amit beidéztél. Tehát akkor kijelnted hogy az iparosodás korára vetítve: A teljes radiatíve forcing éréke: +??? W/m2 Ebből a vízpárára vetített érték: ??? W/m2 Kérem írd le a számaid.
Az én számaim: Teljes felmelegedés: +1.1C (+2.8 W/m2) Emberi hatás +1.07C (+2.7 W/m2 ) Ebből CO2 +0.7C (+2.1 W/m2)
Visszacsatolások összesen: –1.16 W/m2 (ez hűtő hatás) (ebből Planck hatás: –3.22 W/m2 ebből vízpára: +1.30 W/m2)
Várom a számaid. Ez az amihez karcsú vagy, csak az elterelődés meg a mellébeszélés megy, amiben természetesen továbbra sem vagyok partner. Nem tudtad megnevezni a felmelegedés elsődleges okát ami mögé ismét nem tudtál egy számadatot sem írni.
Vízpára teljes mennyisége a légkörben 12,750 km3 Ez az OLR értékét mintegy 100 W/m2 értékkel csökkenti, ez a teljes üvegházhatása, amely 23,8 C felszíni hőmérséklet emelkedést okoz. A vízpára mennyisége 4%-kal növekedett ez becsülten 0,8 C felszíni hőmérséklet emelkedést generál.
Megismétlem a kérdést: No, és mitől növekedett? Jól láthatóan ismét elsunyítani szeretnél, mert ovis logikai szintről már látszik hogy nettó ostobaság az elképzelésed.
#240 gyengébbek kedvéért, csak neked! XD " A melegedésnél meg pont fordított a folyamat, az olvadás miatt eltűnik a jég, a hó, csökken az albedó, melegszik a felszín a légkör, növekszik a párolgás, több üvegházhatású vízpára kerül a légkörbe, tovább melegszik a hőmérséklet." Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.09.01. 08:53:36
Tehát állításod szerint a rendszer visszacsatolásainak összege pozítív, ezáltal a rendszer természetes módon melegszik tovább, nem szükséges emberi tevékenység hozzá?
Ha a visszacsatolások alatt beleérted a víz komplex hatását (kiemelten, vízpára üvegházhatás, és napsugárzás közvetlen elnyelése, albedó változás), ahogy azt az IPCC kezeli, akkor pozitív. Gyak a felmelegedés nagyrészét kiteszi. Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.09.01. 14:47:50
"akkor pozitív." Ez akkor azt jelenti hogy további emberi tevékenység nélkül is tovább fog melegedni a bolygó?
Nem kizárt. Ha elolvastad volna az egyik korábban linkelt cikket, amit ezexerint elmúlasztottál, abban az van, hogy a zéró emisszió elérése után pár évtizeddel a permafroszt felolvadása miatt, elsősorban a légkörbe kerülő többlet vízmennyiség okán a további melegedés folytatódni fog.
LINK Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.09.01. 15:30:42
A globális felmelegedés értékének megadása félrevezető. Az 1,1 C értéket 1750-óta veszik. Ebből hozzávetőleg 0.8 C érték önmagában értelmezhető a kis-jégkorszak után bekövetkező természetes okokra visszavezethető melegedésként. Ennek oka alapvetően az, amit a visszacsatolások kategórájába sorolnak. Ez azért érdekes mert az elmúlt 250 év nagyrészében még nem volt jelentős CO2 szint változás, aminek visszacsatolásaként értelmezik a modellekben a vízet.
A további melegedésért (kb. 0,3 C) a komplex emberi tevékenység és a természet ennek folyamán bekövetkező változása együttesen felelős.
"Ebből hozzávetőleg 0.8 C érték önmagában értelmezhető a kis-jégkorszak után bekövetkező természetes okokra visszavezethető melegedésként." Milyen természtes komponens, mekkoroa W/m2 értékkel járult hozzá a felmelegedéshez? Add meg az évszámokat/hőmérséklet határértékeket amik közt a +0.8 fokos változás emberi tevékenységtől független.
Kérném a model nevét amivel tudod igazolni hogy ezen melgedési folyamat természetes módon ment végbe.
A korábban már egyszer belinkelt ábrám mutatja, hogy a hőmérséklet és az IPCC által kiemelt, vélhetően az emberi kibocsájtás miatt is emelkedő ÜHG-k szintje az elmúlt évtizedekig semmilyen korrelációban nem volt! Ennek ellenére volt melegedési és hűlési időszak, amely ezen gázok változásának trendjét NEM követte. Ha az elmúlt 500 millió évben hasonlóan nem volt közvetlen ok-okozati kapcsolat pl. a CO2 szint és a hőmérséklet között akkor feltehetőeleg a fizika nem változott meg az utóbbi pár évtizedben egycsapásra. Sokkal inkább feltehető, hogy az ÜHG-k változása csak indikátora egy olyan behatásnak, amely vélelmezhetően az emberi tevékenységhez kapcsolódik. Tekintve, hogy minden emberi tevékenység energiát, fosszilis energia hordózó égetését igényli, így válhat ennek a közvetlen oknak, okonak, a környezet átalakításának és az amiatt bekövetkező melegedésnek egyfajta indikátorává.
Ez kiemelten az emúlt 1000 év CO2 és hőmérsékleti adatait mutatja. Az elmúlt pár évtized kivételével itt sincs korreláció!!!
Nem szép visszakérdezni, de szerinted mi az oka, hogy egyszercsak a CO2 fizikai tulajdonságai megváltoztak, mert az IPCC és a CO2 hívei kb ezt mondják és mögötte minden más természetes hatás elhanyagolhatóvá vált!? Mellesleg a klímát senki nem ismeri annyira, hogy a kérdéseidre kellő precizitással válaszolni lehessen, kb pont erre alapozva torzítja a tényeket az IPCC, akkor, amikor gyak csak az elmúlt pár évtized adatit mutatja neked! Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.09.02. 15:06:30
"Ennek ellenére volt melegedési és hűlési időszak, amely ezen gázok változásának trendjét NEM követte." Az hogy vannak szakaszok ahol magas korreláció van és van ahol nincs az nem jelenti azt hogy az adott szakaszon lévő korreláció hibás lenne. Ez alap szintű logika, amit úgy tűnik nem sikerült megugrani. Tehát velem ellentéteben te számokat nem tudsz felmutatni. A +0.8C természetes hatás miatti felmelgedés csak egy alátámasztás nélküli hasraütés jellegű bemondás. Az hogy döntően nem emberi tevékenység okozza a felmelegedést pedig az alap klímatagadó álláspont, ami természetesen szembemegy a tudományos konszenzussal. Továbbra is ott tartunk hogy csak tagadni tudsz, de épkézláb alternatív magyarázat felmutatására nem. A felmelegedés okaként általad megnevezett visszacsatolás számokkal cáfolva lett, igazolása pedig nem tudtál ellenkező előjelű számot felmutatni. A kérdéses számokat tartalmazó hozzászólást várok, enélkül ismét csak vitaképtelen vagy.
Nézd, korreláció tekintetében kinek higyjek? Neked, vagy az azt vizsgáló kutatóknak. Korábbi vitánk során már hívatkoztam egy tanulmányra, amely az elmúlt 475 millió év alatt vizsgálta a CO2 és a hőmérsékleti változások korrelációját. A tanulmány nem elégedett meg azzal, hogy kimondta, hogy az időszak jelentős részében nem áll fenn kimutatható korreláció, hanem azokra az esetekre, ahol ez még is kimutatható volt egy a CO2 szint növekedés hatásának már ismert fizikájával összhangba eső elméletet ismertetett. Te ezt a tanulmányt akkor a folyamatos kérésem ellenére nem olvastad, a belőle idézett részeket figyelmen kívül hagytad.
Most akkor vitatkozzunk vitaképességről!? Komolyan? Ne röhögtess!
A konszenzust megint valami minden vita során alkalmazható varázsütésnek gondolod. Csak jelzem a konszenzus ugyan azt kimondja, hogy a jelenlegi melegedés egyik fontos tényezője az emberi tevékenység, amivel éán egyetértek, azonban annak mértékére nem tér ki! Ezt megint csak te képzeled mögé. Ha jön egy komolyabb kérdés, amire nem tudsz szakszerűen válaszolni, mint amit az előbbi hsz-emben is feltettem, akkor kb erre telik a képességed. Gratulálok!
Tévedés! Én képes vagyok alternatív szemlélet, nézőpont felmutattására. Amit viszont te nem tudsz, vagy akarsz (nyilván ez az utóbbi) elfogadni. Ne haragudj, ez már nem az én kompetenciám. Ez a te dolgod, viszont az a gáz, hogy ahelyett, hogy ezt elismernéd, rám mutogatsz. Na ez a te vitakultúrád, amit a családodból, tanulmányaid során magadra szetél. Szégyen, kisbarátom, szégyen!
"elmúlt 475 millió év alatt vizsgál" Ahol egyszer sem volt olyan emberi tevékenység mint most, a jelen állapot unique. Nem véletlen hogy a felmelegedés üteme is minden korábbit meghalad. Mindezt úgy hogy egy lehűlő fázisban kellene lennünk.
Nem meglepő hogy számokat kértem, és ismét nem kaptam egyet sem. Súlyozás nélküli bemondásokkal itt már nem sokra mész.
"Most akkor vitatkozzunk vitaképességről!? Komolyan?" Igen. Próbálj meg leszakadni arról hogy csak fikázol. Működőképes modellel állj elő, amivel képes vagy nagyjából megmagyarázni a felmelgedést, eddig amikkel előltál öntözés, vagy negatív visszcsatolás miatti felemelgedés az olyan csúfos felsülésed, amire már reagálni sem mersz, csak lapítasz. Ez nálad vitakultúra? Meg hogy hazudozol? Nem gondolod hogy szánalmas vagy amikor ilyeneket csinálsz? Ahogy az is hogy amint felmerülnek a számok kérdése rögtön füled farkad behúzva elkezdesz elterlődni. Itt tartunk továbbra is: A +0.8C természetes hatás miatti felmelegedés csak egy alátámasztás nélküli hasraütés jellegű bemondás Alá tudod ezt támasztani W/m2 adatokkal, klíma modellel vagy nem? Tényleg úgy gondolod hogy elég leírnod hogy +0,8C természetes folyamat és onnantól ez így van? Mégis honnan szedted ezt az adatot? Betennéd rá a linket?
Hááát, ennél a mostaninál dúrvább globális hőmérsékleti/tengerszínt változások voltak 12 ezer véve az eljegesedés végén, ezen belül pl. a késői-Dryas (Younger-Dryas) időszakban, vagy a hirtelen olvadás miatti tengerszint emelkedés évi 4-6 cm-rel. Szóval ennyit a minden korábbit meghaladó mértékű változásról.
Kérdezném, akkor ismét, hogy az utóbbi évtizedekben megváltozott a fizika? Mi az a speciális jelenség, ami eddig soha nem volt!??? Ha vetted volna a fáradtságot a felhozott linkek áttekintésére akkor talán megértenéd, hogy a CO2-vel önmagában a jelenlegi változások nem magyarázhatók.
Ismétlem, hogy ha az öntőzésben és a "negatív"??? (SIC -ezt a baromságot vajon honnan szedted) visszacsatolások miatti melegedés az ami az agyadban megmaradt mindarról, amit ismertettem, akkor az nem az én szégyenem, de hajrá égesd csak magad.
Hoztam elég számadatot, ráadásul azokat ellentétben veled, forrás megjelöléssel, nem csak beböfögtem a nagyvilágba. Aztán valamit most írsz, én is hasonló komolysággal válaszolok, amit nem fogadsz el, szíved joga, majd azt írod, hogy nem írtam semmit.
Nem kell egy rákit szájösz ahhoz, hogy megértsd, amit írtam, de ezt a szintet sem tudod megugrani. Elmagyarázom, ha a kis jégkorszak alatt (márpedig az ipari forradalom kezdete 1750 bőven beleesik) a több ezer éves átlaghőmérséklethez képest természetes okok miatt hozzávetőleg 0,8 fokkal esett vissza a hőmérséklet, akkor annak visszamelegedése is jórészt természetes okokra vezethető vissza. Vagy akkor most már nem csak az utóbbi 40 évben, hanem már 250 éve megváltozott a fizika?
"Kérdezném, akkor ismét, hogy az utóbbi évtizedekben megváltozott a fizika?" Nem. "Mi az a speciális jelenség, ami eddig soha nem volt!???" Leírtam. Pl. ember elkezdte CO2, CH4, stb. tolni a légkörbe. Ilyen gyenge a felfogásod?
"megmaradt mindarról, amit ismertettem," Öntözés kapcsán ezt adtad meg: 0,98W/m2 +0.2C Természetes visszacsatolások: ???W/m2 +0.8C (várom a száma adatot, illetve az öntözés kapcsán az agronómuson kívüli megerősítő forrásokat, és leginkább egy működő modellt, ami ezt igazolja (nem pedig cáfolja))
"hogy a CO2-vel önmagában a jelenlegi változások nem magyarázhatók." Ezt a szalmabábot hányszor próbálod még elővenni? Bocs de, úgy tűnik te tényleg elmeroggyant vagy, nem tudom máshogy jellemezni ezt.
"Ismétlem, hogy ha az öntőzésben és a "negatív"??? " Az nem felétlenül, csak marginális, 0 közeli a vízpára flow-hoz való hozzájárulásunk. De a visszacsatolások kapcsán van egy akkora negatív tényező, a Planck hatás ami az össze visszacsatolást negatívba billenti. Megadnád hogy a Planck hatás miatt szerinted mekkora negatív W/m2 tartozik a +1C fokos emelkedéshez? Ameddig ezt a számot nem tudod ellensúlyozni addig csak szemellenzős ostobaság a visszacsatolásokra mutogatni. Felteszem ismét a kérdés ami elől a szokásos sunyi stílusodban elsunnyogtál Tehát állításod szerint a rendszer visszacsatolásainak összege pozitív, ezáltal természetes módon melegszik tovább, nem szükséges emberi tevékenység hozzá? Ugye ismét csak gerinctelen módon el fog sunnyogni ez elől?
"Hoztam elég számadatot" Nem azokat amik relevánsak az egyenlegvonás szempontjából. Az én számaim: Teljes felmelegedés: +1.1C (+2.8 W/m2) Emberi hatás +1.07C (+2.7 W/m2 ) Ebből CO2 +0.7C (+2.1 W/m2)
Visszacsatolások összesen: –1.16 W/m2 (ez hűtő hatás) (ebből Planck hatás: –3.22 W/m2 ebből vízpára: +1.30 W/m2) Várom a te álláspontod hasonló összegzését, lássuk mit mivel is kell ütköztetni. Természetesen erre ismét csak a lapítás a várható reakció, meg a semmire mutogatás lesz a válaszod. Ugye?
"miatt hozzávetőleg 0,8 fokkal esett vissza a hőmérséklet, akkor annak visszamelegedése is jórészt természetes okokra vezethető vissza" Miért is? Minden 0.8C os csökkenés után szükségszerű egy visszamelegedés? Vagy látnánk olyat a historikus grafikonon hogy ez mégsem igaz, csak egy újabb megalapozatlan bemondásod. Korábban egyébként épp azzal érvetél a CO2 mellett jótékony hatása hogy ezzel hozzuk ki a világot a lehűlésből, most meg azt mondod hogy ez természetes folyamt. Ismét csak egy önellentmondásod. Ezek szerint akkor mégsincs a CO2-nek ilyen pozitív hozadéka, és önmagad cáfoltad meg. Ismét olyan alacsony szintű logikai képességekről teszel tanúbizonyságot hoy az már fáj. Milyen esemény hatására fordult meg szerinted a lehűlési jelleg?
LOL Lassú felfogás? :O Én meg ezerszer leírtam, hogy a CO2 CH4 más antropogén ÜHG gázok nem képesek önmagukban magyarázni a klímaváltozás folyamatát, az erre alapozó modellek a régi korok klímájának rekonstruálásakor elhasalnak, ennek bizonyítására rahedli linket is hoztam. Nem emlékszel? Erről vitázunk 290 hsz óta, mennyi idős vagy, hogy az Alzheimer jellegű időskori elbutulás és demencia jelei mutatkoznak nálad!? XD
Detto, ott voltak még számadatok, amiket folyamatosan ismétlek, legutóbb pl a #264-ben. Aztán a #285-ben megadott linkemben is van a CO2 növekedés hatására vonatkozó adat, aminél kiemeli a szerző, hogy a CO2 növekdés hatását az IPCC jelentősen túlbecsüli. Nézd vitatkozhatsz magaddal, de akkor lécci szídjad a saját felmenőidet és ne rám mutogassál, amikor a saját tévképzeteiddel nem értesz egyet. Köszönöm!
Ácsiácsi! A vízpárát lehet, hogy az IPCC, mint a CO2 hatásához kapcsolódó visszacsatolást értelmezi, és ki is ügyeskedi, hogy a CO2-nek a valóshoz képest bazi hatása van, a vízpára 4-7%-os növekedésének meg szinte semmi. Csak ez épp nem igaz, amire az is utal, hogy újra hangsúlyozom, az IPCC modellek elhasalnak a régi korok klímájának rekonstruálásában!!! Planck hatás alatt mire gondolsz? A feketetest sugárzásból adódó hatásra? Melegebb test magasabb frekvencia csúccsal, nagyobb összenergiával sugároz, erre gondolsz? Csak akkor ha ez nem engedi a víz esetében túlmelegedni a felszínt, akkor a CO2 esetében, aminek elnyelési sávjai egybeesnek a vízével meg miért, vagy hogy érvényesül? Miközben az OLR műholdas mérések kisebb kimenő sugárzást mutatnak, ráadásul a víz teljes spektrumában, a beérkező napsugárzásból is kevesebbet ver vissza, nyel el és tart a felszínen. Hogy van ez, meddig is tart a fizikai ismereteid határa? Szerintem ebbe te már ne menj bele! Az eddigiekebe se kellett volna!
"Miért is? Minden 0.8C os csökkenés után szükségszerű egy visszamelegedés?" Na látod, ez egy nagyon jó kérdés, szerinted mi erről az IPCC véleménye!? ;)
"Én meg ezerszer leírtam, hogy a CO2 CH4 más antropogén ÜHG gázok nem képesek önmagukban magyarázni a klímaváltozás folyamatát" Szerinted nem. Az hogy te mit állítasz az nem bizonyíték.
"az erre alapozó modellek a régi korok klímájának rekonstruálásakor elhasalnak, " Ez szintén nem cáfolat, annyit mutat hogy a klíma modellek nem tökéltesek/univerzálisak, de adott peremfeltételek mellett adott hibaszázalékkal adott eredményt adnak, ez a szórást közli is az IPCC.
"Detto, ott voltak még számadatok," Hazudsz ismét. Várom leírva az általam vázolt számsornak megfelelő szám adatokat a te nézőpontod alapján.
"Planck hatás alatt mire gondolsz?" Alapvetően hosszú hullámú sugárzásról beszélünk. A te ovis szellemi szinteden ez annyi hogy a 20 ról 21 fokosra melegített víz plusz energiát próbál leadni hogy visszatérjen a 20 fokos állapot irányába. A 20 fokon tartásához kell valami extra forrás. Ilyen + az is hogy több a vízpára került a légkörben, vagy olvad a jég emiatt csakhogy ez önmagában nem elég, mivel a visszacsatolás negatív, így szépen elkezd visszahűlni a rendszer és a + vízpára relatíve gyorsan kicsapódik. Az hogy ezzel nem vagy tisztában alapvetően kérdőjelezi meg a témában való ismereteid, és a téma megértéséhez szükséges szellemi képességeid ellenségességét, bár ezek valójában az eddigiek alapján is elég jól körvonalazódtak. Ameddig a –3.22W/m2/C értékkel szemben nem tudsz elég elenkező előjelű komponenst felsorolni (albedó, vízpára, stb.) addig totális bukóban vagy a pozitív visszacsatolásra épülő koncepióddal is. gyk: a total sort kellene plusz-ba hoznod, de nem bemondással hanem tudományos alapon.:
Várom a számaid.
"Na látod, ez egy nagyon jó kérdés, szerinted mi erről az IPCC véleménye!" Nem a bizonyítási kényszert kell áthárítani, ez érvelési hiba. Téged kérdeztelek, mivel te állítod hogy ez egy természetes folyamat volt. Ezek szerint ismét csak behasatlál valamit? Lol. Jól beégetted magad ezzel is.
Ahogy mondatm: "Ugye ismét csak gerinctelen módon el fog sunnyogni ez elől?" És ahogy várható volt, ez ismét megtörtént. Felteszem újra a kérdést: Tehát állításod szerint a rendszer visszacsatolásainak összege pozitív, ezáltal természetes módon melegszik tovább, nem szükséges emberi tevékenység hozzá? Tényleg nem mersz erre semmit írni? Nem mered leírni, csak mutogatni rá hogy amiatt melegszik? Dedós szintű vitakultúrád újabb eklatáns bizonyítéka ez.
Őööö, próbálhatsz savazni, de nem csak szerintem nem képesek önmagukban magyarázni az antropogén ÜHG-k a melegedés folyamatát, hanem a kutatók, beleértve az IPCC szakembereit sem. Ezek szerint az ő álláspontjukat sem fogadod el, vagy ami valószínűbb nem is ismered!
Szóval szerinted nincs azzal gond, hogy egy adott számítógépes program, csak meghatározott körülmények között képes bizonyos paraméterek megfelelő biztosítására. Nos, ezekszerint a WV/Merci motorvezérlő rendszereinek szoftverei is szerinted teljesen rendben voltak, amikor csak a tesztpályán, valós körülmények között pedig nem tudták a megfelelő emissziós értékeket biztosítani. Hát kiskomám, miért nem szóltál az amcsi ügyészségnek, hogy ezzel sem erkölcsileg, sem tudományosan, sem jogilag az égvilágon nincs semmi probléma!!! XD
Te hazudsz! Nekem úgy tűnik inkább magadnak, hiszen tényeket akarsz letagadni, nem akarsz adatokat, méréseket elfogadni!!! A legutóbbi cikkben is ott volt, hogy az IPCC CO2 RF-re vonatkozó adatai miért szürreálisak, túlbecsültek. Ja, csak el kéne már olvasnod végre azt a kibaxott cikket.
Őööööö, adott a környezetével hőmérsékleti egyensúlyban levő objektum hőmérsékleti (feketetest) sugárzásának problematikáját teljesen rosszul interpretálod, szokásos ponygyola stílusodban. Az üvegházhatás lényege, hogy a Föld felszín NEM ilyen módon viselkedik, hanem a légkör bizonyos frekvenciákon elnyel és csak egy úgynevezett hosszúhullámú ablakban engedi az adott hőmérséklethez tartozó frekvencia közvetlen kisugárzását az űrbe. Ezen hosszúhullámú ablak változása, a kilépő hosszúhullámú sugárzás (OLR) változásásán keresztül műholdas távérzékeléssel mérhetően a vízpára karakterisztikáját mutatja (lásd korábban linkelt cikkem). Tehát hülyeséget írtál, egyrészt van emelkedés, a kilépő sugárzás mértéke pedig CSÖKKEN, ez utal az üvegházhatás, elsősorban a vízpára műkédésére. A többi agyalgásodnak meg semmi köze közvetlen a hőmérsékleti sugárzáshoz, annak elnyelődéséhez, mondjuk tegyük hozzá, hogy az albedo változása, sőt a NÖVEKMŐ mennyiségű vízpára közvetlenül is a napsugárzás (és elsősorban nem csak a Föld termikus hosszúhullámú) sugárzás elnyelődésének növekedéséhez, több bennmaradó energiához járul hozzá. Mind a kilépő hosszúhullámú, mind napból eredő visszvert rövidhullámú sugárzás mérhetően csökken. "Az hogy ezzel nem vagy tisztában alapvetően kérdőjelezi meg a témában való ismereteid, és a téma megértéséhez szükséges szellemi képességeid ellenségességét, bár ezek valójában az eddigiek alapján is elég jól körvonalazódtak." XD
Akkor most válaszolok helyetted a feltett kérdésre. Az IPCC alapkoncepciója szerint a klíma egy egyensúlyi állapotából indulnak ki. A paleoklimatikus adatok megmutatják, hogy stabil egyensúlyi állapot a klíma esetében azonban nem áll fenn, ciklikus változások jellemzik, amelyek éves, évtizedes (pl. el-nino/la nina), évszázados (hideg és meleg időszakok), vagy 10 000 ezer éves (jégkorszaki eljegesedés, melegedés) időtartam nagyságrendű ciklusok. Ezek természetéről, gyökeréről, okakiról csak gyenge elképzelések vannak. Egy lehűléses időszakot (jelen esetben a kis jégkorszakot) általában, természetes, és az emberi behatásoktól függetlenül (merthogy ilyenek nem voltak) követett egy melegedési időszak. Nem ismerünk olyan okot, hogy ne ez következne. Tehát Meg sem próbáltál rá válaszolni, gratulálok a vitakészségedhez! Gyak átadtad az érvelés lehetőségét, amit most megköszönök! XD
LOL. Sunnyognék? Továbbra sem értem, hogy minek teszel fel olyan kérdéseket, újra és újra, amire már válaszoltam, vagy korábban kifejtrettem. Rövid az eszed? Akkor ne fórumozz!!! Erre a kérdésre is többször. Pl a #228-ban. ;)
"de nem csak szerintem nem képesek önmagukban magyarázni az antropogén ÜHG-k a melegedés folyamatát" Úgy mondanám jelen felmelegedés elsődleges okai azok amit az emberi kibocsjátáshoz köthető üvegházhatású gázok magyaráznak. Magát a Föld klíma rendszerét teljes egészében nyilván nem.
"Szóval szerinted nincs azzal gond, hogy egy adott számítógépes program, csak meghatározott körülmények között képes bizonyos paraméterek megfelelő biztosítására." Amennyiben ismerjük ezen peremfeltételeket akkor nincs. Az analógiád pedig totál irreleváns, köze sincs a témához. Az igazság meg az hogy te még ilyen programmal sem rendelkezel, csak a klímakutatóék fikázásra futja. SZámtlaanszor megkaptad a lehetőséget hogy felmutassd azt a modell-t ami a te igazad támasztja alá. Addig jutottál hogy azt hazudtad hogy van ilyen. Majd megnevezés kapcsán valami full kamu nem is létező modell nevet írtál be. Lol :)
"Te hazudsz! " Bizonyítsd be, várom a számokat, amira azt mondtad hogy megadtad már. Írd le saját kis kezeddel őket. Ez valéahogy azóta sem megy. Tudod mi a mondás. A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát
"hogy a Föld felszín NEM ilyen módon viselkedik" Amikor Planck visszacsatolásról beszélek akkor az IPCC klímával kapcsolatos értelmezését használom, nem írtam le sajátot, hiába próbálsz belemagyarázni akármit is. A Planck visszacsatolás pedig ezt mondja ki hogyha egy +1C -al emeled a hőmérsékletet akkor ehhez nagyobb Watt/m2 kifelé irányuló sugárzási telejsítmény tartozik. Ennek mértéke 3.22W/m2. Ez az amivel szemben nem tudsz ennél nagyobb értékű visszacstolást szembe állítani. Ezért bukó a visszacsatolás alapú koncepciód. Marad az hogy a CO2+CH4+stb. amik a plusz melegítő Wattokat adják. De e lehetőség adott. Lássuk a számaid. Ja hogy az továbbra sincs, megint csak a szád jár.
"Egy lehűléses időszakot (jelen esetben a kis jégkorszakot) általában, természetes, és az emberi behatásoktól függetlenül (merthogy ilyenek nem voltak) követett egy melegedési időszak" Állításod szerint ezek szerint 1870 után szükségszerűen be kellett hogy következzen egy +0,8 fokos természetes alapú felmelegedés. Kérem ezen ok konkertizálását, számeszerű/dátumhoz kötött paramétereit, és azt ezt tartalmzó linket. Egyébként ez is csak egy újabb üres, alátmasztás nélküli bemondásod sorban.
"Továbbra sem értem, hogy minek teszel fel olyan kérdéseket, újra és újra, amire már válaszoltam, vagy korábban kifejtrettem" Idézd be ahol ezen számoknak megfelelő értékeket írtál le. Amennyieben nem tudott ezt megtenni akkor természetesen ismét csak hazudsz.
Az én számaim: Teljes felmelegedés: +1.1C (+2.8 W/m2) Emberi hatás +1.07C (+2.7 W/m2 ) Ebből CO2 +0.7C (+2.1 W/m2)
Visszacsatolások összesen: –1.16 W/m2 (ez hűtő hatás) (ebből Planck hatás: –3.22 W/m2 ebből vízpára: +1.30 W/m2)
"Ugye ismét csak gerinctelen módon el fog sunnyogni ez elől?" És ahogy várható volt, ez ismét megtörtént. Felteszem újra a kérdést: Tehát állításod szerint a rendszer visszacsatolásainak összege pozitív, ezáltal természetes módon melegszik tovább, nem szükséges emberi tevékenység hozzá?
LOL. Nézd, akkor követelj rajtam a nem megfelelő szinten működő klíma szimulációt felváltó másikat, ha ilyet te is tudsz prezentálni! XD Attól még hogy az újságírók nem tudtak a WV/Merci szoftvere helyett másik motorlóvezérlőszoftvert bemutatni azért írhattak róla, hogy a cégek milyen csúnyaságot követtek el. Nem?
Továbbra sem tudom felvállalni azt hogy nem tudsz olvasni, hiába adom meg az adatokra vonatkozó forrásaimat. Ez már nem röhejes, hanem sznalmas, amit csinálsz. Javaslom továbbra is a #285, #279, #266, #191, #147, #131, #92, #7 alatti linkek tanulmányozását a kért számaidhoz. A modellek esetében azt mondtam ki, hogy mindegyik hibásan működő IPCC modell gyakorlatilag a kritika bizonyítéka, nem szükséges ennek elfogadásához olyat mutatni, ami jobb, elég azt prezentálni, hogy a tényekkel, a mért adatokkal az IPCC modelljei nem korrelálnak. Ez megtörtént!!! Csak te mint csökönyös kiselefánt nem vagy hajlandó elfogadni. Ehhez nem tudok mit hozzátenni! Ha annyira érdekelnek az IPCC által megadottól eltérő eredmények, akkor szépen keresd meg őket a linkelt cikkekben, azok egy részét a felsorolt hsz-ekben én már megtettem, és szépen a cikkeket elolvasva kezdjél el a megmutatva a cikkekben fellelhető hibákat vitatkozni!!! Kezd pl azzal, amit ezerszer kértem, hogy megmutatod, hogy az ausztráliás cikkben, az arról szóló előadásban a youtube-os hozzászóló hol talált hibát. Mert csak beböfögted, hogy szét lett ütve. Igen? Hol? Kérem a levezetést. Mert az már szerintem is érdemi vita lenne. Vagy ebbe már nem mernél belemenni? Jogos, tudod, addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér. ;) XD
A hőmérsékleti sugárzással láthatólag elérted a megértő képességed határát (újra). A Föld felszíne nem olyan mint a Holdé. Ott ha süt a Nap mondjuuk 150 fok van, ha valami árnyékba kerül akkor meg szinte abban a pillanatban meg mínusz 200-ra hűl, az átlag meg így mínusz 50. Na ott csak a hőmérsékleti sugárzás befolyásolja a hőmérsékletet (+ albedó). De tudod, erről szól az üvegházhatás. A Föld is csak sugárzással (a légkör tetejéről és a légköri ablakon átmenő felszínről induló sugárzással) tud energiát veszíteni, és a bejövő és kimenő sugárzás nagybani átlagban nem tér el egymástól. A légkör és a felszín sugárzással és KONVEKCIÓval (+párolgás, látenshő) egymásnak átadot energiafluxusa viszont NAGYOBB, mint a beeső és kimenő fluxus, a hőmérséklet is magasabb, mint légkör nélkül. Szélsőséges példa a Vénusz, ahol a felhőzet kb 80%-át visszaveri a napsugárzásnak, a felhőzeten, légkörön át is kb 5% napsugárzás éri csak el a felszínt, ott a hőmérséklet viszont 500 fok és a légkör, felszín, felhőzet közötti energiafluxusok jelentősen meghaladják a bejövő és kimenő sugárzási fluxusokat. Értem!? Akkor melegszik tehát a légkör alső része, ha a hosszúhullámú sugárzási ablak és/vagy a rövidhullámú sugárzási ablak változik. Márpedig a víz, mindkettőhöz hozzájárul jelentősen, lásd linkelt cikkek. A CO2-re jellemző kimenő sugárzási karakterisztika változás, nem kimutatható globálisan, vagy olyan mértékben, mint a víz esetében. EZ TÉNY! A Planck visszacsatolási érték is vitatható, tekintve, hogy ez sok változótól függő függvényként értelmezhető egzakt módon és nem egy, csak a hőmérséklethez köthető állandóként. LINK
"LOL. Sunnyognék? Továbbra sem értem, hogy minek teszel fel olyan kérdéseket, újra és újra, amire már válaszoltam, vagy korábban kifejtrettem. Rövid az eszed? Akkor ne fórumozz!!! Erre a kérdésre is többször. Pl a #228-ban. ;)"
Lerövidítem a lényegre, mert nagyon elkezdtél elterelődni. Az én számaim: Teljes felmelegedés: +1.1C (+2.8 W/m2) Emberi hatás +1.07C (+2.7 W/m2 ) Ebből CO2 +0.7C (+2.1 W/m2)
Visszacsatolások összesen: –1.16 W/m2 (ez hűtő hatás) (ebből Planck hatás: –3.22 W/m2 ebből vízpára: +1.30 W/m2)
Ezzel szemben kellene felmutatnod valami. Jelenleg itt tartasz +0,8C felemelegedés->természtes ok. Ami jelen állás szerint egy üres bemondás. Így: Nem tudtad megnevezni a felmelegedés elsődleges okát ami mögé ismét nem tudtál egy számadatot sem írni.
"Erre a kérdésre is többször. Pl a #228-ban. ;)" A gerinctelen hazudozásban továbbra is nagyon erős vagy, Idézd be akkor a válasz mondatod erre: Tehát állításod szerint a rendszer visszacsatolásainak összege pozitív, ezáltal természetes módon melegszik tovább, nem szükséges emberi tevékenység hozzá? 1 korábbi mondatodat várom. Nem linket.
Lerővidítem én is: "Javaslom továbbra is a #285, #279, #266, #191, #147, #131, #92, #7 alatti linkek tanulmányozását a kért számaidhoz." Ha valamelyikkel nem értesz egyet, kérlek jelezd megfelelő INDOKOLÁSSAL! Köszönöm.
"LOL. Sunnyognék? Továbbra sem értem, hogy minek teszel fel olyan kérdéseket, újra és újra, amire már válaszoltam, vagy korábban kifejtrettem. Rövid az eszed? Akkor ne fórumozz!!! Erre a kérdésre is többször. Pl a #228-ban. ;)"
Nem vagyok hajlandó szövegértés órát tartani neked. Ha a megadott forrásokból nem találod meg, amit ráadásul a korábbi hsz-ekben többször csak neked be is idéztem, akkor nem tudok rajtad segíteni. Szerintem ilyen szövegértési, logikai képességekkel ne fórumozz.
Amúgy kérdem, hogy ha az IPCC modelljei nem képesek megfelelő hatékonysággal megadni a légkörrre vonatkozó különböző tényezőket, akkor részleteit tekintve, az abból kinyert számított értékek vajon mennyire korrektek!? Azért erőltetem a linkeket, mert ott érthetően levezetik, hogy az IPCC eredményei hol és miért hibásak. A te szinteden ezen kéne erölködnöd, hogy ezt megértsd, és nem itt számmisztikáznod, főleg, hogy azt sem tudod, nem érted, nem vagy vele tisztában, hogy az IPCC valójában hogy kapta ezeket a számokat! Elég gáz, hogy ezt sem tudod felfogni, belátni!!!
Kezdésként pl megtárgyalhatnánk ezt: "Kezd pl azzal, amit ezerszer kértem, hogy megmutatod, hogy az ausztráliás cikkben, az arról szóló előadásban a youtube-os hozzászóló hol talált hibát. Mert csak beböfögted, hogy szét lett ütve. Igen? Hol? Kérem a levezetést. Mert az már szerintem is érdemi vita lenne." Nem kéne ezt sem vagy 150 hsz óta elsunnyognod!
Az un. PLanck visszacsatolásra akkor nem reflektálsz, elfogadod az általam leírtakat? Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.09.07. 08:25:59
"Ha valamelyikkel nem értesz egyet, kérlek jelezd megfelelő INDOKOLÁSSAL!" Nem tudtál releváns szám adatot betenni
"Továbbra sem értem, hogy minek teszel fel olyan kérdéseket, újra és újra, amire már válaszoltam, vagy korábban kifejtrettem." Mivel továbbra sem válaszolsz, csak mellébeszélsz. Továbbra is várom a válaszod ami valójában egy igen/nem lenne. Ennek leírására képtelen vagy(ez a legjobb ismérve a sunyulásnak), ez a standard beszari Nexus6 stílus. Tehát állításod szerint a rendszer visszacsatolásainak összege pozitív, ezáltal természetes módon melegszik tovább, nem szükséges emberi tevékenység hozzá?
"Nem kéne ezt sem vagy 150 hsz óta elsunnyognod!" Leírtam már hol a hiba. Illetve illetve a számaid sem konzisztensek. Döntsd már el végre hogy milyen elmélet mellett teszed le a voksod, és közöld az ehhez tartozó számokat. Mert így folyamatos önellentmondásban vagy. Most akkor természetes ok, vagy öntözés? Szánalmas vergődés amit is csinálsz. Illetve jó lenne ha betennél végre megerősítő linkeket amelyek kb. arra az eredményre jutnak. Amennyiben nem tudsz ilyet felmutatni, akkor írd le. Akkor ott kezeljük a tanulmányt ahova tartozik, súlytalan ötletelés egy nyugdíjazott agronómustól.
"Az un. PLanck visszacsatolásra akkor nem reflektálsz, elfogadod az általam leírtakat?" Az átlam megadott Planck visszacsatolási érték –3.22 W/m2, ami meghaladja a vízpára visszacsotlás pozitív értékét. Erre fókuszálj első körben. Amennyiben ezektől eltérő más számot tudsz prezentálni akkor tedd meg. Számok nélkül továbbra is vitaképtelen klímatagadó vagy. (közölném hogy amennyiben továbbra sem közölsz számokat, akkor az én számaim amik relevánsak, és ez a vita most már gyorsan véget fog érni úgy hogy a CO2 az legnagyobb súlyú tényező a felmelegedésben a maga 2W/m2 értékével, így álláspontod megdőltnek tekinthető)
Gondolom minden általam linkelt anyagot áttanulmányoztál. Akkor kérdezném, hogy hogy tudtad értelmezni a megadott forrásokban szereplő következő mondatokat, adatokat? "The principal findings of this study are that neither the atmospheric concentration of CO2 nor ΔRFCO2 is correlated with T over most of the ancient (Phanerozoic) climate. Over all major climate transitions of the Phanerozoic Eon, about three-quarters of 136 correlation coefficients computed here between T and atmospheric CO2 concentration, and between T and ΔRFCO2, are non-discernible, and about half of the discernible correlations are negative. Correlation does not imply causality, but the absence of correlation proves conclusively the absence of causality [63]. The finding that atmospheric CO2 concentration and ΔRFCO2 are generally uncorrelated with T, therefore, implies either that neither variable exerted significant causal influence on T during the Phanerozoic Eon or that the underlying proxy databases do not accurately reflect the variables evaluated." "For mid latitudes, MODTRAN calculations show that ΔRFCO2 peaks at 3.7 W/m2 at an atmospheric concentration of CO2 of 200 ppmv, near the minimal CO2 concentration encountered in nature during glacial cycling (~180 ppmv) [60,61]. From that peak ΔRFCO2 declines continuously with increasing atmospheric CO2 concentration (Figure 8b) as RF increases continuously and logarithmically (Figure 8a). Using the above Equations (3) and (4) respectively, ΔRFCO2 declines to half its initial value at an atmospheric concentration CO2 of 337.15 ppmv, and to 1/e or 36.79% of its initial value at 366.66 ppmv (Figure 8b)." "At the current atmospheric concentration of CO2 (~407 ppmv [1]), the marginal forcing power is smaller than during natural glacial cycles but still greater than during most of the Phanerozoic Eon. The half-decay of CO2 marginal forcing (~337 ppmv) was surpassed in 1980, while the exponential marginal forcing decay constant (~367 ppmv) was exceeded in 1999. At the current atmospheric CO2 concentration, which is approaching 410 ppmv, atmospheric CO2 has lost nearly two-thirds of its cumulative marginal forcing power." "As implied by the decline in marginal forcing, when atmospheric CO2 concentration reaches 1000 ppmv, near the baseline value for most of the Phanerozoic Eon (Figure 5), marginal forcing will decline to 14.3% of its maximum (computed using MODTRAN; Figure 8b)" LINK
"Afer 2150 the main drivers are water vapour and CO2, with albedo in the third place. Te contribution of CH4 is much smaller, while the other Montreal and Kyoto gases remain the fourth most important driver of the self-sustained warming and thawing of the permafrost. (b) Te relative importance of water vapour in global warming in Scenario 1. Afer 2150 water vapor has approximately the same efect as the sum of all the other GHGes. Historically, from 1850 to 2000, the ratios in the ESCIMO base run fall well within the uncertainty band reported by Cess, Rind, Hansen and Ramanathan and Inamdar cited earlier." "Te unexpected result in Scenarios 1 and 2 is that the global temperature keeps rising for centuries afer man-made GHG emissions of are brought to zero. Even more surprising, at frst glance, is the fact that the temperature keeps rising afer the concentration of CO2 in the atmosphere has declined back to the pre-industrial level through absorption in the deep ocean, biomass and soil. In both cases the explanation (in ESCIMO) rests in the joint action of albedo, carbon (both as CH4 and CO2) from thawing permafrost, and water vapour in warm air—which together ensure that the temperature stays high even when the concentration of CO2 declines. Some additional comments help explain: ...Water vapour exists in the atmosphere because of the balance between evaporation, which increases with temperature, and precipitation from the atmosphere, which also increases with temperature. H2O is not held in the atmosphere because of CO2, or any other GHG. Tis means that water vapour,and its warming efect, will not disappear when the CO2 concentration declines back to pre-industrial levels—as long as the temperature stays high enough." LINK
"Vízpára teljes mennyisége a légkörben 12,750 km3 Ez az OLR értékét mintegy 100 W/m2 értékkel csökkenti, ez a teljes üvegházhatása, amely 23,8 C felszíni hőmérséklet emelkedést okoz. A vízpára mennyisége 4%-kal növekedett ez becsülten 0,8 C felszíni hőmérséklet emelkedést generál." #279 "This is regarded as a result of convective elevation of the maritime atmosphere, reducing the outgoing longwave radiation (OLR) about 100 W/m2 locally and 4 W/m2 globally from an increase in global water vapour of about 4%. This suggests a linear response from greenhouse warming to increased water vapour content of the atmosphere. Note that the extra heat in the atmosphere during an El Nino is controlled by all these sources of warming, as shown in Figure 2. Whatever the source of extra heat in the ocean, by moving extra water into the atmosphere as vapour it warms the atmosphere by the resultant greenhouse effect, reducing OLR, as well as direct warming by sunlight in the air column." LINK: https://core.ac.uk/download/pdf/229562988.pdf
"Earth's Energy Imbalance (EEI) is a relatively small (presently ∼0.3%) difference between global mean solar radiation absorbed and thermal infrared radiation emitted to space. EEI is set by natural and anthropogenic climate forcings and the climate system's response to those forcings. It is also influenced by internal variations within the climate system. Most of EEI warms the ocean; the remainder heats the land, melts ice, and warms the atmosphere. We show that independent satellite and in situ observations each yield statistically indistinguishable decadal increases in EEI from mid-2005 to mid-2019 of 0.50 ± 0.47 W m−2 decade−1 (5%–95% confidence interval). This trend is primarily due to an increase in absorbed solar radiation associated with decreased reflection by clouds and sea-ice and a decrease in outgoing longwave radiation (OLR) due to increases in trace gases and water vapor. These changes combined exceed a positive trend in OLR due to increasing global mean temperatures." "A striking new result is that from the mid-2005 to mid-2019 estimates the trend of the energy flux for 0–2,000 m ocean heat content anomaly (OHCA) is 0.43 ± 0.40 W m−2 decade−1, and the trend for the net CERES TOA energy flux is 0.50 ± 0.47 W m−2 decade−1 over that same time period (Figure 1, dashed lines). The trend in the difference between the CERES and in situ data is 0.068 ± 0.29 W m−2 decade−1. Trends are determined using least squares linear regression and uncertainties in the trends correspond to 5–95% confidence intervals, accounting for autocorrelation in the data following the methodology of Santer et al. (2000). This remarkable increase in EEI is consistent between these two completely independent observational estimates. The linear trend of CERES implies a net EEI of 0.42 ± 0.48 W m−2 in mid-2005 and 1.12 ± 0.48 W m−2 in mid-2019. The in situ estimates yield a statistically indistinguishable result." "The positive trend in EEI is a result of combined changes in clouds, water vapor, trace gases, surface albedo, and aerosols, which exceed a negative contribution from increasing global mean temperatures." LINK: https://agupubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1029/2021GL093047
"[10] The annual mean LDRcf increase of +3.9(2.0) W m−2 is due to increasing greenhouse gases and increasing temperature. The forcing that is due to increasing greenhouse gases can be isolated by subtracting the effect of surface temperature rises from LDRcf. Using the first derivative of the Stefan-Boltzmann law we subtract for each month separately, the longwave radiation due to variations of temperature in each year (residuals to the linear regression) and due to temperature trends over the time period. An increase of +1.18(0.7) W m−2 remains on the annual mean for the cloud-free and temperature subtracted longwave downward radiation (LDRcf,Ts) (Figure 3e). The good correlation between surface absolute humidity [g m−3] under cloud-free situations (Ucf) and LDRcf,Ts of r = 0.89 manifests, that the dominant part of the LDRcf,Ts forcing is due to water vapor increase. Sensitivity values [Philipona et al., 2004] of 0.56 and 1.73 W m−2 at 500 respectively 3000 meters a.s.l., for a 0.1 g m−3 change of absolute humidity at the surface (gradual decrease assumed in the first 4 km), allow to subtract the water vapor forcing from LDRcf,Ts, and hence isolate the part that is just due to anthropogenic greenhouse gases. A remaining annual mean anthropogenic forcing of +0.35(0.4) Wm−2 for cloud-free, temperature subtracted and humidity subtracted longwave downward radiation (LDRcf,Ts,Us) is shown in Figure 3e." "Higher statistical significance is reached for the measured forcing of all greenhouse gases LDRcf,Ts, with +1.18(0.7) Wm−2, where the dominant water vapor forcing accounts for 70% or 2.4 times the anthropogenic forcing." LINK: https://agupubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1029/2005GL023624
Az öntözéses/ausztráliás YT-os videóra azt hiszem nem az volt a hozzászóló észrevétele, ami neked, hogy kevesen hivatkoznak rá, más publikációkban. A saját szavaiddal meg tudnád fogalmazni, hogy mi is volt az amúgy klímatagadó fiatalember hozzászólásának lényege?
"A Planck visszacsatolási érték is vitatható, tekintve, hogy ez sok változótól függő függvényként értelmezhető egzakt módon és nem egy, csak a hőmérséklethez köthető állandóként. LINK" Meg tudnád fogalmazni, hogy miért nem értesz egyet a cikkben szereplő levezetéssel, hogy a Planck visszacsatolás miért egy bonyolult függvényként és nem egy állandóként értelmezendő, ellentétben az IPCC-é valamint a te álláspontoddal?
Röviden.
Nem szeretném áttanulmányozni, a szokásos beszari taktikád hogy nem mersz leírni semmit, csak mutogatsz valhova, ahol nem is érted miről beszélnek. Várom a te számaid. Lássuk mely soron van eltérés: Az én számaim: Teljes felmelegedés: +1.1C (+2.8 W/m2) Emberi hatás +1.07C (+2.7 W/m2 ) Ebből CO2 +0.7C (+2.1 W/m2)
Visszacsatolások összesen: –1.16 W/m2 (ez hűtő hatás) (ebből Planck hatás: –3.22 W/m2 ebből vízpára: +1.30 W/m2)
"hogy a Planck visszacsatolás miért egy bonyolult függvényként és nem egy állandóként értelmezendő" IPCC sem mondta hogy állandó. Azt mondta hogy adott időszakra vetítve akkora volt az értéke, adott szórással. Egyébként sem az IPCC 'mondja' hanem sacc/kb. 50 releváns klímakutatók által adott modell átlagát és szórását veszik be a jelentésbe. Mi lenne a te számod erre, és milyen modelleken alapul? Ugye nem ott tartasz még mindig hogy csak fikázni tudsz, ahelyett hogy épkézláb alternatívát mutass fel.(tudjuk hogy de, egy klímatagadó ennél tovább nem nagyon jut) Továbbra is általad felvállat 5-6 számot várok leírva. Enélkül vitaképtelen vagy. Az meg hogy nem mered kijelenteni hogy a visszacsatolások értéke pozitív, azzal közvetve meg is cáfoltad saját elméleted miszerint emiatt emelkedik a hőmérséklet. Ehhez csak gratulálni tudok! Ennyire primkó logikával bírsz. Jelenleg ismét ott tartasz ezen felsülésed után hogy továbbra sem tudod érdemben megnevezni a felmelegedés okát. Lol.
LOL tehát nem tudod, sőt nem is akarod! értelmezni az általam megadott cikkekben szereplő kijelentéseket, adatokat. Nem tudod megfogalmazni az azokban tett kijelentések viszonyát az IPCC álláspontjához képest, még az abban szereplő adatokat, számszerűsített értékeket sem tudod összevetni, annak ellenére, hogy a cikkekben ezt legtöbbször megteszik. Még úgy sem vagy erre képes, hogy azokat kiemeltem, lehetőleg megtartva a szövegkörnyezet nyújtotta összefüggésben. Sejtettem.
Szóval nekem is úgy tűnik, hogy nem vagyunk azonos szinten vitaképesség tekintetében! ;) Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.09.07. 16:15:27
"tehát nem tudod értelmezni az általam megadott cikkekben szereplő kijelentéseket, adatokat." Nem, nem akarom. Mindaddig amíg fel nem vállalsz közülük olyat ami releváns adat. Válassz ha tudsz, írd le hogy szerinted ennyi, és utána megnézzük hogy mi is az amire mutogatsz. Egyenlőre ez indefinit. Ameddig nem vagy képes 5-6 releváns számot leírni, és megnevezni a felemelegedés elsődleges okát addig továbbra is vitaképtelen vagy. De tudod mit, első körben adj meg egyetelen egy számot: Az iparosodás kora óta a visszacsatolások szumma W/m2 (E)RF értékét. A korábbi +0,8C-os visszacsatolásos koncepciód pedig cáfolva lett. Többek közt saját magad által. Egyébként ha már linkek akkor megadnád aztaz egyet ahol ez a +0,8C természtes okok miatt le van írva/ki van számolva?
OK. Add meg a forrást, hogy hol számolnak ilyet és én kimásolom neked! LOL
Ha vetted volna a fáradtságot, hogy csak ezt az egyetlen hszt elolvasod, amibe kimásoltam az általam idézett források szerintem releváns megállapításait, akkor tudnád, hogy miért és mekkora hülyeség, amit kérsz.
Amúgy viszont mégiscsak rávilágít a kérdésed arra, hogy hogyan is működnek az IPCC modelljei. A GHG-okra, kiemelten az antropogén forrásból növekvőkre megállapítanak valami RF értéket. Aztán a klímaváltozás mértékét az RF + visszcsatolás értékéből számolják. Ha ezt a munka jellegű értéket integráljuk 1750-ig visszamenőleg és számoljuk az ezzel a rendszerbe bevitt energiát, azt elosztjuk az adott területegység fölött levő troposzférikus levegőmennyiséggel, akkor meg kell kapnunk a klímaváltozás mértékeként az 1.1 fokot. Ez nyilvánvalóan elnagyolt leírása az eljárásnak, de kb ezt a visszaellenőrzést el lehet végezni. Namost ha a visszacsatolások szummáját, ahogy te is és az IPCC is teszitek, zéróra, sőt mínúszra veszed, akkor a CO2 RF értékével lehet, sőt kell kompenzálni a rendszert ahhoz, hogy kijöjjön adott időszak alatt a teljes integrált RF (+ visszacsatolások) munkavégzése által a mérések után is igazolt globális 1.1 fok melegedés.
Csakhogy, ez valójában egy BS, és le is írtam miért, de te mint kiselefánt csökönyösködsz, el sem vagy hajlandó olvasni, amit linkelek. Nagyvonalakban: - A modellek az 1750-ma közötti időszak kivételével minden más időszakban elbuknak a hőmérséklet megfelelő előrejelzésben. Nyilván, mert a visszacstolás és a CO2 RF értéke is ezekszerint hibás bennük, ezek aránya pedig teljesen más volt az akkori, régebbi időszakokban. Helyesnek tűnő eredményt csak speciálisan a jelenlegi CO2 szintre, hőmérsékleti tartományra adnak, mert a valós értékeket addíg csűrték csavarták, torzították, amíg itt és most ezt megkapják, csakhogy a CO2 hatásának elsődlegességét bizonyítsák. - A fentiekre rámutatnak a tanulmányok, pl amely a paleoklimatikus adatok elemzése során azt adja, hogy a CO2 növekedés kb 1400 ppm-ig ad plusz RF-et, utána semmit, a maximális RF-nek már csak töredékét adja a plusz CO2 bevitel már jelenleg is. - A marginális tényezőként kezelt légköri pára sokkal fontosabb, mint ahogy azt a modellek kezelik. Viszont a klímát lokálisan befolyásolják, a pontos működés modellezése nagyságrendileg nehezebb lehet, mint amit a jelenlegi modellek tudnak. Ez a lokális hatás alapvetően a szárazabb területek (sivatag/hidegégövi területek) felett jelentősebb. Amit műholdas mérések is egyértelműen bizonyítanak. - Az egyik tanulmány rámutat arra, hogy tekintve, hogy a vízpára visszacsatolása csak és kizárólag hőmérséklet függő, és ezt a folyamatot nem érddekli, hogy ez a hőmérséklet/energia honnan származik, ezért megállapítja, hogy ha ebben a pillanatban elérnénk a zéró CO2 emissziót a melegedés akkor is tovább folytatódna, mert a permafroszt térség hőmérséklete már átlépte azt a határt, ahol az olvadás, felszabaduló vízpára visszacsatolása önfenntartóvá vált hőmérséklet emelkedést okoz globálisan. Ugyan ilyen hatást okoz a más területeken is a vízpára megjelenése, és abban a pillanatban hogy érvényesül akár azonnal 4X-es szinten, elfedve, kimaszkolva a CO2 hatását, tekintve, hogy a vízpára elnyelési spektruma lefedi a CO2-ét. Konkrét számok OLR, forcing stb ott vannak a cikkekben, ha érdekel. De nyilvánvalóan továbbra is lexarod.
Nem vagyok optimista, ha mindezt 300 hsz alatt sem tudtad, akartad megérteni, valszeg ezután sem fogod. Azonban nyilvánvalóan csak azután kezdhetünk ezekről értelmesen beszélgetni, hogy ezeket felfogod.
(A 0,8 fok melegedés mondjuk szerepel rögtön a #297-ben ismét idézett első link bevezető részében. Ha olvasnád, amit írok, csak a bevezetőket, csak az összefoglalókat, megtaláltad volna a kérdéseid jó részére a választ). Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.09.08. 09:50:26
Kérésem ez volt: első körben adj meg egyetlenegy számot: Az iparosodás kora óta a visszacsatolások szumma W/m2 (E)RF értékét. Továbbra sem tudtad megadni a kért számot, noha az álltásod szerint szerepel a beidézett linkekben. Várom továbbra is. Anélkül hogy álláspontod sarokszámaid tisztáznád(úgy ahogy én megtettem a sajátommal) továbbra is vitaképtelen vagy, csak mellébeszélés és hazudozás amit produkálsz.
"A 0,8 fok melegedés mondjuk szerepel" Lol. Ismét csak beégetted magad. Valóban, egyszer szerepel a dokumentumban a 0.8 érték, de ebben a contextusban: Industrial Age in the mid-18th century and are now increasing the atmospheric concentration of CO2 by 1–2 parts per million by volume (ppmv) annually [1], a rate of increase that may be unprecedented in recent climate history. Over this same period the Earth has warmed by ~0.8 °C Javaslom hogy legalább alap szintű angol nyelvtudással felvértezve kezdjél el értelmezni szövegeket. Már többször megégetted magad azzal hogy képtelen vagy a szövegértésre. Vagyis továbbra is várom a linket ami alátámasztja azon állításod miszerint jelen időszakra vonatkozó felmelegedés(+1.1C)-ből +0.8C természetesek okokkal magyarázható. (ezzel egyébként korábbi magadnak és a kedvenc agronómusodnak mondasz ellent, miszerint emberi tevékenységhez köthető, de hát az önellentmondás a lételemed, amikor meg szembesítve vagy vele akkor tipikusan füled farkad behúzva elsunnyogsz a kellemtlen állítás elől. Szánalom.)
"Akkor a kérdésedre a válasz: 290 Mrd J/m2." Végre. Az én számom mértékegységet váltva a visszacsatolások kapcsán utolsó száz évre vetítve(kb. 1C deltaT) hozzávetőleg -10 Mrd J/m2. (definiáld hogy a te számod hány évre vonatkozik) A fő gond jól láthatóan az hogy már az előjel sem stimmel. Egy ekkora számmal (legalább 1 nagyságrend eltérés van) gyak. azt mondod hogy hogy emberi tevékenység nélkül természetes folyamatok mentén ment végbe a melegedés. Igen/nem?
"Egy újabb tanulmány a kis jégkorszakról - nincs külső ok, a rendszer magától tud ilyen lehűléseket, melegedéseket csinálni." Az hogy a rendszer tud ilyet csinálni, nem jelenti azt hogy most is ezt csinálta. A természetes klíma ciklus olyat is tud hogy tovább hül, jelen eredmények alapján a természetes faktorok pedig ennek megfelelően egy enyhe hűtő hatást adnak az egészhez. Egyébként korábban épp te mondtad hogy örüljünk a CO2-nek mert enélkül lehűlés lenne, éhenhalásokkal. Ezek szerint ezen lehűlős koncepciód/állításod megcáfolod? (igen/nem)
A 'természetes ok' állításod jelen időszak felmelegedési részére vonatkozik. A linked pedig arról szól hogy mi triggerelhette a kis jégkorszak kezdetét. A kérdés amit az állításod felvet azonban az hogy minek hatására váltott egyszer csak irány a lehűlés és csapott át melegedésbe, erre várom a válaszod. Az hogy egy komplex rendszer tud ilyet az kevés, az egy 'akár lehetett ez is' bemondás. Bemondás helyett ismét csak számokat várnék szemeben az én számaimmal. Milyen természetes faktor mekkora W/m2 értéket adott a rendszerhez. Az én számom: Ebből CO2 +0.7C (+2.1 W/m2)
Nyilván a számok azt tükrözik, amik az eltérő koncepcióból következik. Tekintve, hogy a klímatikus felmelegedés az un kis jégkorszak alá besorolt időszak vége elött megkezdődött, és a klímára gyakorolt jelentős emberi hatás az utóbbi 100, de inkább 50 évhez köthető, magyarázni kell a korábbi időszak melegedését is, alapvetően természetes okokkal. Ezért számoltam én 271 évvel. Az IPCC modelljei alapvetően a "visszacsatolások" kategóriába sorolják a klímaváltozásra ható természetes tényezőket. Mint azt korábban írtam, az a koncepció, hogy minden melegedést a CO2 és más antropogén eredetű ÜHG növekedéssel magyaráznak, és ha a modell eredményeit paraméterezéssel a jelenlegi melegedési ütemre próbálják illeszteni azt eredményezi, hogy ezzel gyakorlatilag tönkrevágják magát a modellt, a CO2 hatása a valósnál nagyobb, amíg az un. visszacsatolások (gyak természetes hatások, folyamatok) hatását kénytelenek a valósnál kisebbre venni. Ebből következik egy jelentős hibás eltérés gyakorlatilag minden más korszakra vonatkoztatva az elmúlt pár évtizedet kivéve. Tekintve, hogy a CO2 üvegházhatásának növekedése a magasabb CO2 szint elérésekor csökken, 1400 ppm elérése után további melegítő hatást a hozzáadott CO2 már nem jelent, a CO2-ból következő további melegedés 1-2 fokot (vagy kevesebbet) jelenthet a jövőre nézve. Ez azonban a jelenlegi modellek torzított volta miatt nem megbecsülhető, azok ennél sokkal nagyobb CO2 szint növekedési hatást mutatnak és még csak nem is a visszacsatolások miatt. Ugyan ez a hiba vezet oda, hogy ugyanakkor az adatgyűjtések eredményei szerint is a hőmérséklet emelkedésével a légköri víz hatása egyre jelentősebb, önmagát gerjesztő, de ez szintén nem megbecsülhető, prognosztizálható a jövőre nézve az IPCC modelljeinek jelenlegi eredményeiből. Felhívnám a figyelmet, hogy a fentiek miatt továbbra is értelmetlennek tartom, azt amit az előbb csináltunk, a megadott jelenlegi klímára vonatkozó forcing jellegű értékek extrapolálása ezzel a primitív számítással nyilvánvalóan ugyan úgy hibás eredméynt hoz, ahogy már az IPCC modelljei is sokkal szofisztikáltabban, de hibás eredményre vezetnek. Feleslegesnek tartom a két szám bárminemű további összehasonlítását, ha nem tudjuk megbeszélni a koncepciókkal kapcsolatos eltéréseket, amivel mint jeleztem, kezdenünk kellett volna. Mint azt korábban már szintén jeleztem, többször is, nem tudom miért kérded újra, szerintem a melegedés alapvetően természetes okok miatt indult úgy 250 éve, amelyhez az emberi tényező hozzájárult, a torzított, kimondhatóan tudománytalan módszerekkel szétbaxott eredmények miatt azonban jelenleg nem megbecsülhető mértékben. Több eredmény arra mutat, hogy ez a több száz éve kezdődött melegedés egyelőre további emberi beavatkozás mellett, nélkül és ellenére is folytatódni fog.
Véleményem szerint ugyan az ember jelentősnek tekinthető beavatkozása akadályozza meg ugyan egy újabb (kisebb pár száz éves) lehűlési ciklus megkezdődését, de a rendszer instabilitása és kaotikus jellege miatt, egy emelkedett vulkáni aktivitás, csökkent naptevékenység az emberi behatás nélkül is triggerelhet ilyet. Tekintve, hogy a klíma kaotikus jellegének mértékét továbbra sem látjuk tisztán, az előbbiek esélye sem megbecsülehető, azonban ez a kaotikus jelleg véleményem szerint nagyob, mint amit az IPCC modelljei és azok eredményei mutatnak.
Tekintve, hogy a cikk pont azt mondja ki, hogy egy komplex rendszer akár a szoláris aktivitás változása és/vagy vulkáni aktivitás (pláne emberi beavatkozás) növekedése nélkül is képes véletlenszerűen, spontán váltani egy lehűlést okozó, vagy egy melegedéshez vezető állapot között, ami pl. a kis jégkorszakhoz, vagy komolyabb eljegesedési állapothoz vezetett, szerintem önmagában is rámutat a klíma kaotikus voltának korábbi alábecslésére. És itt nem egy egyszeri eseményt kiváltó okról beszélünk, hanem a klimatikus változások ciklikus folyamatáról (ahogy a jelenlegi melegedést tekintve is ebben különbözik a nézőpontunk). Te vagy elfogadod a cikkben leírtakat, vagy nem. Magánügy. Csak jelzem azonban, hogy ebben sem és sok más dologban sincs kimondva egy végső szó, és ezt viszont ajánlott lenne tudomásul venned, ha a jelenlegi tudásunkat valóban objektíven akarod látni. Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.09.09. 09:55:59
Akkor menjünk step-by step, mert egyébként elterelődsz. Tisztázzuk végre(ismét) az álláspontod, feketén-fehéren. Korábbi állításaid többek közt ezek voltak(de van még több hasonló is): "Azt is megpróbáltam világossá tenni, hogy nem állok szemben a konszenzussal." "Még egyszer kérdem, tagadtam az AGW-t érintő tudományos konszenzust? NEM" "Tagadtam az AGW paradigma bármelyik elemét, vagy azok kapcsolatát? Hogy van felmelegedés, hogy az emberi tevékenység felmelegedést okoz, és a felmelegedés fő faktora pont ez lenne? NEM"
Fenntartod ezen állításaid, avagy visszavonod őket és most már azt mondod hogy nem az emberi tevékenység hanem temészetes okok(visszacsatolások) amik az +1.1C nagyobb részéért (állításod szerint +0,8C-ért felelnek)
Tudományos konszenzus az éghajlatváltozásról Jelenleg van egy erős tudományos konszenzus hogy a A Föld melegedik és hogy ezt a felmelegedést elsősorban az emberi tevékenység okozza.
Álláspontom mégegyszer. "Mint azt korábban már szintén jeleztem, többször is, nem tudom miért kérded újra, szerintem a melegedés alapvetően természetes okok miatt indult úgy 250 éve, amelyhez az emberi tényező hozzájárult, a torzított, kimondhatóan tudománytalan módszerekkel szétbaxott eredmények miatt azonban jelenleg nem megbecsülhető mértékben. Több eredmény arra mutat, hogy ez a több száz éve kezdődött melegedés egyelőre további emberi beavatkozás mellett, nélkül és ellenére is folytatódni fog." "Azt is megpróbáltam világossá tenni, hogy nem állok szemben a konszenzussal." "Még egyszer kérdem, tagadtam az AGW-t érintő tudományos konszenzust? NEM" "Tagadtam az AGW paradigma bármelyik elemét, vagy azok kapcsolatát? Hogy van felmelegedés, hogy az emberi tevékenység felmelegedést okoz, és a felmelegedés fő faktora pont ez lenne? NEM"
A különbség valójában a ketőnk álláspontja között, hogy te ebbe a konszenzusba beleérted azt, hogy az emberi tényező legfontosabb eleme a CO2 kibocsájtás által okozott GH hatás, én pedig nem. Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.09.10. 08:41:40
Mellébeszélés helyett válaszolnál arra hogy elfogadod-e a tudományos konszenzus fő megállapítását: Jelenleg van egy erős tudományos konszenzus hogy a A Föld melegedik és hogy ezt a felmelegedést elsősorban az emberi tevékenység okozza. igen/nem?
A válaszod nem volt benne. Igen/nem? Képtelen vagy ennyit leírni. Ehelyett ismét elkezded bizonygatni hosszasan hogy te már válaszoltál, ahelyett hogy 1 bitnyi információt közölnél? (ez a legjobb ismérve annak hogy ismét sarokba szorultál, és próbálsz elsunnyogni, de nem fog sikerülni)
Hazudsz ismét. Nem írtad le, ott csak elkezdtél maszatolni, hogy látszat választ adj. Annyit írj hogy igen/nem. (felőlem be is idézheted ezt a szót, már ha tényleg leírtad)
Megmutatom hogy kell: Igen, elfogadom a tudományos konszenzust miszerint jelen felmelegedést elsősorban az emberi tevékenység okozza. Így néz ki ez egy korrekt embertől. Amit pedig te csinálsz az egy hazug sunyulása.
(mindketten tudjuk hogy az önellenmondásaid miatt bemattoltad magad, csak ezt fáj beismerned, sajnos c'est le vie)
1. számú szövegértési feladat (5. osztályos szint): Fogalmazd meg saját szavaiddal, hogy mit jelentenek a következő modatok, írójuk elfogadja, vagy nem a tudományos konszenzust miszerint jelen felmelegedést elsősorban az emberi tevékenység okozza?
"Mint azt korábban már szintén jeleztem, többször is, nem tudom miért kérded újra, szerintem a melegedés alapvetően természetes okok miatt indult úgy 250 éve, amelyhez az emberi tényező hozzájárult, a torzított, kimondhatóan tudománytalan módszerekkel szétbaxott eredmények miatt azonban jelenleg nem megbecsülhető mértékben. Több eredmény arra mutat, hogy ez a több száz éve kezdődött melegedés egyelőre további emberi beavatkozás mellett, nélkül és ellenére is folytatódni fog." "Azt is megpróbáltam világossá tenni, hogy nem állok szemben a konszenzussal." "Még egyszer kérdem, tagadtam az AGW-t érintő tudományos konszenzust? NEM" "Tagadtam az AGW paradigma bármelyik elemét, vagy azok kapcsolatát? Hogy van felmelegedés, hogy az emberi tevékenység felmelegedést okoz, és a felmelegedés fő faktora pont ez lenne? NEM"
Tehát a beszari Nexus6 módi szerint módon továbbra sem mered leírni azt amit már valójában már korában leírtál:
"az emberi tevékenység felmelegedést okoz, és a felmelegedés fő faktora pont ez lenne"
Ezek szerint ha az ember okozza akkor nincs +0,8C -os természetes faktor amiről meg később beszélsz. Tehát ismét(sokadszor) önellentmondásra jutottál. Ameddig ezt nem tudod feloldani addig természetesen a vitát végérvényesen elvesztetted. Ahogy már leírtam, hiábavalóak az elterelődési kísérleteid erről a kérdésről, nem fogok belemenni. Válaszolj egyértelmű igen/nem-el.
Tehát vegyük át mégegyszer a te szinteden: Nem tudom, hogy hallottál-e már róla, de úgy 250 éve a csúnya rossz gonosz, kis jégkorszaknak nevezett lehűléses időszak végefelé elindult egy melegedési folyamat. Tekintve hogy akkor a világ népessége kb 1/10-e volt a mainak és a technológiai, környezetátalakítási tevékenysége is marginális volt (tulajdonképpen csak zöld technológiát alkalmaztak), ezért ezen melegedési folyamat okaként a természetes tényezők elsődlegességét, mondjuk úgy megkérdőjelezhetetlen módon kijerlenthetjük. Azonban képzeld el, teltek múltak a dolgos hétköznapok, az emberiség létlekszáma is elérte 1950-re úgy a 2,5 Mrd főt, a városi lakosság is kezdte utolérni, majd meghaladni a természettel nagy barátságban élő vidéki lakók számát, a mezőgazdaságban dolgozókét. És ekkortól, nem fogod elhinni, de az ember környezetátalakítási és így a klímára gyakorolt globális hatása is elkezdett megjelenni, ami jó 50 évvel később, láss csudát, gyakorlatilag a klímaváltozást tekintve dominánssá is vált.
Azt azonban, hogy ez a hatás konkrétan milyen mértékű, hogy nyilvánul meg, sajnos mind a mai napig nem tudják a nálad sokkal okosabb emberek sem tudományos egzaktsággal, megfelelő pontossággal meghatározni. Bizony, sajnos nem, még ők sem! Ugyanígy azt sem, hogy a klíma természetes folyamatai valójában hogy hatnak, változnak, akár a régmúltban, akár az emberi behatással kölcsönhatásban.
Szóval nem kell totálisan hülyének érezned, amiatt mert a klímát érintő kérdésekre nem tudsz egyértelműen válaszolni, vagy csak felfogni sem azokat sajnos, mert hogy nálad nagyon sokkal okosabb emberek sem tudják. Más miatt viszont hülyének kéne, de ezt most ne feszegessük.
Ennyit mára a kis mesémről, ha tetszett kérlek tapsoljál! XD Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.09.10. 12:47:21
Várom a válaszod: Jelenleg van egy erős tudományos konszenzus hogy a A Föld melegedik és hogy ezt a felmelegedést elsősorban az emberi tevékenység okozza. igen/nem? Ahogy mondtam a maszatolós elterelődési kísérleteddel semmire sem mész, feleslegesen vergődsz. Igen vagy nem. Ennyi a kérdés. Nem kell a rizsa, persze értem én hogy szarban vagy, de magadat juttattad oda, úgyhogy ez van.
A klímára vonatkozó tudományos konszenzus szerint az éghajlat globálisan melegszik és ehhez az emberi tevékenység is hozzájárul. Pont. Igen, ezzel a konszenzussal magam is egyetértek. LOL ezekszerint ez valahogy, számodra nem derült ki az előző 315 hsz-ből. :O
Orvoshoz kéne menned, de most komolyan! Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.09.10. 13:46:44
"Igen, ezzel a konszenzussal magam is egyetértek." Az hogy próbálod átdefiniálni konszenzust - kivenni belőle az elsősorban szót - az zsákutca. Próbálj az eredeti kérdésre válaszolni Jelenleg van egy erős tudományos konszenzus hogy a A Föld melegedik és hogy ezt a felmelegedést elsősorban az emberi tevékenység okozza. igen/nem? A saját állításod is ez volt: "az emberi tevékenység felmelegedést okoz, és a felmelegedés fő faktora pont ez lenne" Akárhogy vergődsz, ebből nem fogsz kijönni
Neeeem, mint talán többször jeleztem, nem én próbálom átdefiniálni a konszenzust, hanem épphogy te! Lásd az ominózus soxor hívatkozott 97%-os eredményű felmérésnél (John Cook 2013): "A 11 997 tanulmányból 7970 nem foglal állást. A maradék mintegy 4000 tanulmány 97%-a hallgatólagosan vagy nyíltan támogatja a tézist. Azonban – és itt a hangsúly – a 4000 közül csupán 64 állítja, hogy az emberek volnának a fő okai, azaz hogy az emberi tevékenység járul hozzá a felmelegedés legalább 50%-hoz. Azaz a mintegy 12 000 vizsgált tanulmány csupán 0,5%-a állítja, hogy az emberi tevékenység a globális felmelegedés fő okozója; és a mintegy 4000 tanulmány közül, amelyek említik a felmelegedés okát, csupán 1,6% állítja, hogy az emberi tevékenység a fő oka, míg az elsöprő többség, szám szerint 2910 vagy 72% csupán hallgatólagosan állítja, hogy az emberi tevékenység bármi szerepet játszik benne." LINK
Az hogy véleményem szerint az emberi tevékenység a melegedés fő faktora lenne, nem jelenti, hogy az egyetlen, kizárólagos hatású, illetve hogy emellett ne lenne más fontos, akár fő faktornak nevezhető tényező. Ennek egyértelműbbé tételére idéztem a #305-ből, azt amit véleményem szerint fontos figyelembe venni. Nincs itt ellentmondás!
Ja és azt kifejezetten nem értem bele a konszenzusba, amit viszont te szintén bele értesz, hogy ennek az emberi hatásnak a legfontosabb tényezője az antropogén CO2 kibocsájtás közvetlen GH hatása lenne.
Az, hogy te és különösen ahogy hívatkozol az úgynevezett tudományos konszenzusra, az meg egy általad szokásos rendszerességgel alkalmazott tekintélyre hívatkozás, érvelési hiba, gyak BS.
De tőled már ez is eredmény, legalább addig sem személyeskedsz. Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.09.13. 08:38:54
"Neeeem, mint talán többször jeleztem, nem én próbálom átdefiniálni a konszenzust" Nem értem akkor miért kellet újrafogalmazni úgy hogy a leglényegesebb szót kivetted belőle, de örülök neki hogy akkor végre kijelented hogy elfogadod-e a konszenzust ebben a formában? Jelenleg van egy erős tudományos konszenzus hogy a Föld melegedik és hogy ezt a felmelegedést elsősorban az emberi tevékenység okozza. igen/nem? (nem újabb mellébeszélő litániát várok, csak egy szimpla igen/nem-et)